A tavalyi év második felére vált egyértelművé, amiről addig csak találgatni lehetett: Bvdub, a belga származású DJ és producer bő két esztendő alatt felért az ambient zene csúcsára. Felállította táborhelyét, zászlaját pedig nagyvonalúan kitűzte valahol Aphex Twin és Brian Eno lobogójának közvetlen szomszédságában.

Totál szívás. A magyar filmcím-fordítás eme újabb gyöngyszemével és a hétfő éjféli adásidővel zseniális érzékkel tettek róla, hogy kis hazánkban véletlenül se kerüljön mélyen köztudatba a széria. Ez már csak azért is totális szívás, mivel korunk egyik legjobb sorozatáról van szó. A negyedik évad lenyűgöző fináléját követően úgy gondoltam, nem haszontalan felhívni a figyelmet erre a mesterműre. Na ja, Ezelen és a Helyszínelőkön túl is van élet.  

Nanni Moretti tizenegy évvel ezelőtt A fiú szobája című filmjével már elhozott egy Arany Pálmát Cannes-ból. Öt évvel később, a Silvio Berlusconi választási bukását bemutató Il Caimanoval „csak” a jelölésig jutott, legújabbi mozija, a Van pápánk! pedig szintén a nomináltak között volt. Úgy tűnik tehát, Moretti ötévenként dob nagyot a francia filmfővárosban.  

A harmincadik évadát nyitó Karinthy Színház századik bemutatójával ünnepli fennállásának, működésének kerek évfordulóját. Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényének színpadi változata méltó a kettős jubileumhoz. Az adaptáció nemcsak szövegében, hanem szellemében is hű az eredeti műhöz.  

Ami elsőként az olvasó figyelmébe ötlik Csobánka regényét olvasva, az – mint ezt egyik kritikusa, László Emese is megállapította – alighanem az erőteljesen lírai hangvételű szöveggöngyölítés. De milyen érdekességeket tartalmaz még a könyv?  

Mára talán nyilvánvalóvá vált, hogy hazánkban is a (magukat szinte önálló alműfajjá kinövő) skandináv krimik a bűnügyi irodalom egyik húzóágazatává, Jo Nesbø, Henning Mankell vagy Stieg Larsson pedig a legolvasottabb és legkeresettebb szerzők klubjának tagjaivá váltak.  

Merész vállalkozásnak tűnik Terrence Malick „élet és halál” kérdéseivel foglalkozó eposza. A konzervatív közönség valamelyest joggal gondolhatja, hogy Bergmant és Tarkovszkijt leszámítva keveseknek sikerült húsbavágóan ábrázolni filozófiai problémákat mozgóképen. Malick megpróbálta. Kérdezett, releváns választ azonban nem adott. Talán nem is lehet.