KULTer.hu - „Mi ez a hülye cím?”
2518
post-template-default,single,single-post,postid-2518,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Mi ez a hülye cím?”

Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk –

Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra - emlékezünk - Összekacsintás – mondja a fülszöveg: „akiknek a borítón látható képhez hasonló alkotás díszíti a nappalijuk falát – azokkal azért; akiket pedig a keret iróniája csábít el, azokkal meg azért.” Azon túl, hogy a giccses festmények iránti kereslet konkrétan is megjelenik ebben a könyvben, az értelmezéséhez talán ezt a kettős figyelmet kell mindvégig szem előtt tartanunk: a kép, a keret, sőt a fal, ahol függ – mind jelentősen befolyásolják egymás jelentéseit, s az elkülönítés lehetetlen, de egyúttal felesleges is.

Nagy Koppány Zsolt új prózakötete meghökkentő darab még akkor is, ha ezt már megszokhattuk tőle. Valójában nem túlzottan bonyolult az Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk – című kötet alapszituációja, de végigkövetve a mozaikosan, fragmentumokból felépülő történetet, végeredményben azt mondhatjuk: érdekes műről van szó. Adott egy főszereplő, a címbe emelt Ekler Ágost, akinek a halálát elvileg körbe kellene járnunk. Így hát – a tragi(komi)kus baleset után – azok az emberek, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak Ekler Ágosttal, karneválszerűen felvonulnak, és előadják a saját verziójukat hősünk halálának körülményeiről, előzményeiről, na és persze a saját apró-cseprő dolgaikról: vehetjük úgy, hogy az Andy Warhol-féle híres 15 perc, ami ugye mindenkinek jár, most kicsit megnyúlva áll a szereplők rendelkezésére, hogy a gyászmunka és az emlékezés helyett saját magukat állítsák reflektorfénybe egy rövid időre.

Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra - emlékezünk -

Kifordított világ ez, bár magának a kifordítottságnak a felmutatása önmagában még nem revelatív erejű: hiszen miért gondolnánk, hogy a konkrét tárgyról (alanyról) megkérdezett emberek valóban arról fognak beszélni? Az út menti vizelés közben megbotló (kocsi elé ugró?) főhősünk halála nem igazán érdekes, ám az ezt követő nyomozás kimutatja, hogy például a sofőr, a címszereplő munkatársainak vagy szeretőjének további élete nagyon is az. Azt is látnunk kell, hogy az Ekler Ágostról valamilyen minőségben nyilatkozó alakok, akikhez véletlenszerűen jutunk el, többnyire nagyon élő figurák, s rajtuk keresztül egy hiteles társadalombírálat is megfogalmazható.

A főhős Jackson Ockpoll nevű barátjával együtt olcsó, silány minőségű festmények tömegtermelésével foglalkozik, miközben nagyra törő művészi terveit elfojtja magában. A könyv szereplőjeként színre lépő szerző, aki – a fikció szerint – készülő kötetéhez gyűjt anyagot, ám az orvost csak hálapénzzel tudja rávenni, hogy egyáltalán szóba álljon vele; ugyanez az orvos pedig egy buta menyasszonyról és az őt erőszakkal prostituáló férfiról mesél el egy burleszkfilmbe illő jelenetet. A széttöredezettségében is egységes „főrészhez” – amely az egyenként megnyilatkozó szereplők sokszínűsége ellenére is egy középpont, jóllehet nem létező középpont felé konvergál – csatolt függelékben pedig A vendégmunkás dalai című, a szerző és hőse közös műveként jelölt írás olvasható, mely valóban „fájdalmasan vigasztaló vallomás” – ahogy a fülszöveg önironikusan jellemzi – a Budapestre költözött erdélyi magyar beilleszkedési-kitaszítottsági nehézségeiről.

Nagy Koppány Zsolt

Eszünkbe juthat a híres Pirandello-darab, a Hat szerep keres egy szerzőt: mintha ez a könyv is arról szólna, hogy a szereplők keresik maguk számára a művet és az íróját is. Ugyanakkor ezeket a figurákat maga a szerző próbálja meg szóra bírni: a fikció szerint a velük készült interjúkat olvashatjuk kronologikus rendbe szerkesztve, olykor tárgyakat is megszólaltatva (talán a legabszurdabb poén az, amikor Kotnyél szól bele, így tehát szó szerinti értelemben is, belekotnyeleskedik a történetbe). A nyomozás során a szereplők elérésének és megszólaltatásának nehézségei (le kell őket fizetni, hogy beszámoljanak Ekler Ágosthoz fűződő emlékeikről) folyamatosan reflexió tárgyát képezik, ahogyan maga az alkotási folyamat, illetve a történetvezetés is: ennek csúcspontja, amikor a szerző egy öninterjú keretében válaszol a könyvvel kapcsolatos kérdésekre. Itt kiderül többek között az is, hogy az „Ekler Ágost tulajdonképpen nem létezett” tételt azért kellett a szöveg közepén elhelyezni, hogy nehogy valaki idő előtt rábukkanjon, és emiatt ne vegye meg a könyvet. De itt értesülhetünk az író – vagyis a szerző harminc évvel idősebb, fiktív alteregójának – történetmeséléshez való viszonyáról is: „Ugye nem gondolja komolyan, hogy a Biblia, Boccaccio vagy Hollywood után maradt még el nem mesélt történet, és lehet újat mondani az irodalomban? (…) Mert minket az irodalom lényege, a játék érdekel: a szövegek egymásra rakása, kölcsönhatása, és új jelentéssel való gazdagítása. (…) Ez [a szöveg] lesz tehát a mi játszóterünk, és alaposan ki kell játszanunk magunkat”.

Ezzel kapcsolatban fogalmazható meg néhány kérdés is: Érdemes-e ennyire sokfelé kiterjeszteni az irodalmi mű regisztereit? Nem kontraproduktívak-e a – szerintem – túlzásba vitt önreflexiós játékok, minden szóvicc és a szerző (?) életéből átemelt utalás aprólékos megmagyarázása? Nem éppen egyfajta enigmatikusságtól nyerné el a regénybeli önreflexivitás az olvasás azon kulcsszerepét, amely jelentőséggel és téttel ruházná fel azt? Az Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk – című kötet amellett, hogy emlékezetes figurákkal gazdagítja irodalmunkat, kevéssé lép túl az önmagát folyamatosan ki- és visszájára fordító, vég nélküli ironikus játékokba keveredő irodalmi tréfálkozáson, és amennyiben megteszi ezt, az éppen a struktúra ellenében hat. Nem véletlen, hogy a legizgalmasabb írás függelékként, csatolmányként jelenik meg: személyes hangvételével, az erdélyi magyarokkal szembeni előítéleteket kíméletlenül és érzékenyen felmutató stílusával el is üt a kötet egészétől. Ennek ellenére Nagy Koppány Zsolt könyve az elszánt olvasóknak mindenképpen jó szórakozást jelenthet – s talán a megszokottnál könnyedebb olvasást is, hiszen az egész szövegkorpusz egy nagy játszótér.

Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk –. Magvető, Budapest, 2010.

Pogrányi Péter

szerző: Pogrányi Péter
honlap e-mail
Pogrányi Péter 1987-ben született, 2005 óta Budapesten él. 2010-ben esztétika-magyar szakon szerzett diplomát az ELTE BTK-n, 2010 őszétől ugyanitt PhD-hallgató. Kritikát ír, fő érdeklődési területe a XX. századi magyar próza és a kortárs verses epika.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum