KULTer.hu - Berényi Csaba: G-pont (novella)
4608
post-template-default,single,single-post,postid-4608,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Berényi Csaba: G-pont (novella)

Nem volt az a kiköpött szabványszépség, de ahogy szobrozott a kasszánál piros egyenpólójában – képes lettem volna egy húzóra benyelni a lelkét. Egyenes szőke haját félszegen reszkető hang járta körül – határozottan vonzott. A futószalagra pakoltam néhány zsömlét, egy tubus májkrémet és egy üveg jóféle bort. Az előttem állók nyugtalan fészkelődésbe kezdtek. Nem értettem, miért. A szőke lány hirtelen lefulladt a visszajáró miatt. Agya nem a pole pozícióból indult, az fix – képtelen volt visszaadni egy vén szivarnak. Totál leblokkolt és rátelepedett a pánik, pedig jól nézett ki.

A fekete futószalag csigatempója állandósult – kúszott egy keveset a pénztárgépnél álló ismeretlen jelenség felé. Beszabadult az agyamba egy látomás, ami azt mondta, ezúttal nem kell fizetnem a dugásért. Nem is nagyon tudnék – a kajám meg a bor elszívja a maradék lóvém. Bátorság kezdett szivárogni meggyötört bélcsatornámba. Elmés szövegeket kíséreltem meg összekalapálni, amik megtalálják majd Achilles-sarkát és eljön velem randira. Eddig ritkán volt ilyesmire szükség. Többnyire igyekeztem leitatni a lányokat – aztán arra gondoltam, hogy a drága szeszt nehogy már ilyen szemét célokba öljem – így én rúgtam be, a lányok meg pofozkodtak. Az eddigi csajokat számba véve a zsigereim szintjén kifejlődött bennem egyfajta kanos következetesség. Ízlés. De ennél a kasszánál most más volt a helyzet. Állati izgalmas, ha olykor egy idegen spiné az ízlésnek ellentmondva képes felizgatni. Ennek nem sok jelentősége maradt, mióta egy dugás attól függ, meg tudom-e fizetni.

A futószalag gépiesen előremozdult. A farkamba gépiesen vér tolult. A csaj arca is vörös lett. Egyre idegesebb volt kezének minden mozdulata – a tömegen végigfutott a kollektív zúgolódás – ujjaimmal babrálva vártam. Remegett a csuklóm. Mostanában egyre sűrűbben. A borra gyanakszom, de egyszerűen nem vedelek annyit, amennyitől remegnem kéne. Lábaimra is lecsapott az idegbeteg rángás. Belevezettem a bolt csempeborításába. Néha aggasztott a reszkető és darabosan mozgó végtagok gondolata – de most a zsúfolt tömeg elterelte a figyelmemet. Elburjánzott a robaj. Nem rossz érzés néha olyan emberi hangot is hallani, ami nem az ordítozás szintjén épül bele a fülkagylóba – hanem szilárd ritmust biztosít a pislogásnak. A fülem tele volt zsírral – de azért még felfogtam a beáramló beszéd zörejét. Csendben vártam – ingatag végtagokkal – a fülzsírt szemérmesen takaró hajfüggönnyel – testszagom kibocsátva. Büdös voltam – az embereknek érezniük kellett – de a sorban állva nem tehettek mást, mint megvető pillantásokkal méregetve eltűrtek. Ők is bűzlöttek a dezodortól – pénzért cserébe, miután egy nyerészkedő cég palackozta, elnevezte, reklámozta, majd rászórta a piacra, mint a napalmot. A faszik magukra fecskendezik és a nőneműek fejvesztett őrjöngésben robbannak ki, végül túlhevült vaginájuktól halálra élvezik magukat. Tudom, mi az ábra. Oltári nagy ökörség – nekem sose jött be. Ezeknek a villódzó lámpák alatt tekergő félisteneknek meg úgy tűnik, igen. Az alsóközéposztály királyaiként néznek tükörbe. Nincs annál rosszabb, ha valaki egy nyomorult hulladék, de nem tudja, hogy az.

Előbb-utóbb minden nőért fizetni kell. Sok elkötelezett pasas születésnapok, Karácsony, évfordulók, ékszerek, ruhák, esküvő, parfümök, éttermek, mozik, gyerekek formájában csengeti ki a zsozsót élete végéig – míg mások egyenesen a prostik tenyerébe nyomják egyetlen nagy tételben – aztán meg a szeméremajkuk közé. Most mi a különbség? Csak a burzsuj gyökerek nem jöttek rá arra, hogy ők is ugyanúgy fizetnek a női társaságért, mint akármelyik igénytelen sarkon szokás.

A futószalag ismét előre mozdult egy keveset. Vajon van bugyi az eladó csajon? És ha igen, milyen nehezen adná meg magát a gumírozott részeknél? Még mindig azt súgta valami, hogy most az egyszer megtalálom perkálás nélkül a G-pontját. Igen! Meg akarom találni! Eddig nem nagyon törekedtem ilyesmire – villámgyors aktus pár ringyóva – meg különben is miért kéne tudni a G-pont helyét egy nőben? Csatorna-mély szemeit látva eldöntöttem – meg akarom találni. Kicsit zavart ugyan, hogy kb. másfél méter, két vásárló és egy futószalag húzódik a bige és köztem, azonban vérszomjas határozottság borult az agyamra. Na mindegy.
A visszajárót még mindig nem sikerült kiszámolnia – a csaj kétségbeesett forgolódássá züllött egyenes szőke hajával együtt. Mögötte feltűnt egy másik eladó – kilúgozott divatbuzi fejjel – a szakálla és haja közti rész tele volt verve piercingekkel. Ő is egyenpólóban feszített. A csajszi tőle sem tudott lehiggadni.

– Mi a baj? – a srác tökös eleganciája megkérdőjelezhetetlen volt. A lány habogott egy sort – még értetlenebbé vált – sajnálni kezdtem. Pénzzel és papírral zörgött, közben motyogott valamit. A divatbuzi besokallt.
– NE IDEGESEKEDJÉL MÁR! HÁT HOGY BESZÉLSZ TE VELEM?! MINDJÁRT NYAKON BASZLAK! – Nekem mindig nehezemre esett a gyengébbik nemmel ordítozni – a fazon úgy tűnt, a másik klubba tartozik. A pénztáros lány a szemünk előtt omlott össze – önbizalma nem bírta tovább – a sírás határára lökte az a tapló. Megvigasztaltam volna. A nőt. De aztán inkább kussoltam és tekintetem csöndes könnyfóliájába ejtettem. Kellemesen lüktető gyertyafény volt a szeme sírás közben.
Továbbra sem boldogult a tetű visszajáróval.
– Van valakinél egy számológép? – munkatársait kérdezte. Azok le se szarták. Éreztem, hogy készül kiszakadni belőle a vadonszületett asszonyok üvöltése. A táskámban volt egy számológép. Odaadtam. Szaggatott sírógörcsben megköszönni se tudta. Ehelyett elrohant hátra. A divatbuzi azonnal ott termett és szabályos ugrással átjutva a futószalagon sebességbe tette magát.
– Elnézést, a kollegina kissé labilis! – Díjaztam azért, hogy a sor újfent haladt. Magamban lehordtam mindennek ezt a suttyót – amiért eltűntek miatta azok a felfedezetlen combok és vádlik. Sajnáltam a csajt – a piros egyenpólóját – egyenes szőke haját – nedves szemeit – de az arca elárulta, hogy ha éjszaka ne adj’ isten sikerülne lefektetnem, attól se lenne boldogabb. Megértem. A többi nő se.

Berényi Csaba

szerző: Berényi Csaba
honlap e-mail
Berényi Csaba 1990-ben Makón született, szabadúszó újságíró, a SzegedMa szerkesztőségben dolgozott gyakornokként, a gonzó műfaj ködös képzeletű igehirdetője, valamint költő. Cikkeit ez idáig az Alternatíva, a KULTer.hu, a GonzoPress, a SzegedMa és a Prae.hu közölte, ezen kívül szépirodalmi szövegei nyomtatásban a Szkholion, az Apokrif és a FÉL lapjain jelentek meg.

4 archív hozzászólás
  • Áfra János

    Áfra János - november 19, 2010

    “Nem volt az a kiköpött szabványszépség, de ahogy szobrozott a kasszánál piros egyenpólójában – képes lettem volna egy húzóra benyelni a lelkét.” – ez nagyon penge indítás szerintem… bár kicsit a végére kicsit sok lesz az “egyenpóló”-ból 🙂

  • Berényi Csaba

    csabesz - november 19, 2010

    kösz – na most a vége vagy monoton jellegtelenségre utal a munka felől vagy már lusta voltam

  • Áfra János

    Áfra János - november 19, 2010

    ejnye, még arra is lusta vagy, hogy emlékezz, mi az ok?

  • Berényi Csaba

    csabesz - november 20, 2010

    oké akkor az első

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum