“hogy a kibaszott sátán enne el innen mindenkit a bús picsába”
(NyGÁ, a Balassi Intézet A Magyar Nyelv Éve
alkalmából kiírt pályázatának második helyezettje).

1

egymás után adom a bűnjeleket
a nyomokat hogy élek recseg a
parketta celluxot zörögtetek
mindjárt tüsszentek is talán
most arrébb rakom és így
összekoccan két pohár hogy
legyen hol írni a szokásos füzetet
kinn hagytam ahogy a laptopot a
tévét épp olvasott könyveimet
(újat fogságban sosem kezdek el)
és a pohár vizet ami épp ezekben
a percekben melegszik fel
bár a műsorig még húsz perc
ha nincs más hátra benyomom
a kistévét nem mintha kivehető
lenne bármi is a képen csak hogy
ne maradjon senki sem kétségek közt
hogy bárha nem is látszom
létezem

2

mert minden kibaszott embernek
muszáj mindig idejönnie és
idetelefonálnia, reggel, ebédidőben
és vacsora alatt (no meg a köztes
tartományokban) is, benyomulni
a szobákba, fürkészni, hogy van-e
rendetlenség (van) most meg épp
vasárnap egy óra egyszerre csöng
az ajtó és a telefon is gyanús hogy
az ablakon is kopognak lelkes
alpinisták

3

én meg rohanok be a félig megevett ebéddel
mint ki önnön életét mentené még amíg tudja
mert anyámra nem számíthatok hogyha egyszer
lázas vagyok és emiatt izzadt no meg amúgy is
szakadt itthoniban majd tapintatból kivételesen
elbúcsúzik az ajtóban recseg a kurva parketta
de elnyomja az újracsörgő telefon még ide is
behallatszik ahogy a vendég sóhajként az én
visszafojtott lélegzetem fújja ki hogy micsoda
őrültekháza ez itt folyton zavarnak nem lehet így
nyugodtan két értelmes mondatot
hát igen neki legyen mondva

4

az anyám persze majd megorrol hogy
megint versbeszedtem mint akaratgyenge
árulót mint túl filantróp jelenséget aki
végülis tényleg miért is ne lehetne egyszer
csak egyszer filantróp irántam is

5

ha már egyszer ügyes okos drága kisfia
megírta neki ezt a szépet

A kötet nem vicces. Nem az, a jelző „sztendapos” jelentésében. Csasztuskák, cikizők és gúnyversek helyett ez „inkább gúnyrajz, vagy karikatúra” [karthágó]. Keserű poénkodást olvashatunk a kimondhatón és a kimondhatatlanon, illetve saját magunk és mások nyomorán. A folyamatos kiszólásokkal össze-összekacsint a cinikus versbeszélő olvasójával.  

Hús

A fiamat éheztettem. Két hónap után derült ki, nem tehettem róla, azt mondják, de szerintem mindegy. Nem kapott elég tápanyagot, nem volt babahája, nagyon semmije se, csak hűséges tekintete, azt hitte, így kell lenni, hát akkor így lesz jó neki, csak mosolygott rám hálásan, nem tudta, hogy éhes. Nincs elég teje, anyuka?, kérdezték, nem tudom, mondtam, de fáj a mellem, és ha rám néz egy gyerek, vagy egy férfi, már spriccel minden irányba. Akkor nem a tejjel van baj, anyuka, valamit nem csinál jól, be kell jönni próbaszopásra. Ülök az ajtó mögötti széken, így nem látnak bennünket idegenek, csak ha kifelé mennek, kezemben a fiam, szájában a mellem, tiszta tej az egész arca, már megint spriccel, ragadok én is, ő is köpköd, és senki nem nevez a nevemen. Anyuka, jól van, kérdezik, mert röhögnöm kell, eszembe jut, hogy próbaszopás, így megy ez nekünk a fiammal, a szopás, sehogy.

Az én munkámhoz nem sok kell, csináljam azt, amit ők akarnak, de úgy, ahogy csak én tudom, kívánjon meg minden férfi, bízzon bennem minden nő. Ahhoz képest milyen jó meg rendes meg minden vagyok, mondogatják, ahhoz képest, nem hozzájuk persze, úgy gondolják. Egyszer meghívtak egy lány-buliba. A férfiak hátul ittak vagy füvet szívtak, mi, ők meg én, asszonyok, elöl. Beszélgettek, állítólag van valami tuti fogyókúrás bogyó, ami visszaállítja a metabolikus folyamatokat, ezáltal fogysz, egyél nyugodtan, a tatárbifsztek nem hizlal, egészséges, csupa hús, a szomszéd csaj is azzal fogyott tíz kilót, a rohadt szemét, neki van ideje magával foglalkozni, picsatakaró szoknyában rohangál, és minden férfira ráhajt, így könnyű elvenni más nő pasiját, élne csak együtt vele tíz évig. Akkor legyen kívánatos meg érdekes, mikor már túl vannak a mézesheteken, és mindenki befingik a paplan alá.

Csak havonta egyszer legyen friss ágynemű, kell az otthonszag a nyugodt álomhoz, mondogatta nagyanyám mindig, mikor húzta át az ágyat. De a hálóingemet tartsam tisztán és legyenek titkaim, van, amit sosem tudhat a férfi, mert az gyerek, nem akarja elhinni, hogy egy szép nő is büdöset szarik.

Mindig bort iszik, a sörtől böfögnie kell, egyszer járt egy sörüzemben, látta a sok sört, meg a döglött patkányokat benne, a nagy tartályban, na, akkor megundorodott, azóta csak bort iszik, házi bort, amit nagyapám készít, abban benne van az öreg szíve, lelke, meg a falu nótája. Ezt keresztapám mondja mindig, csaknem szóról szóra ugyanúgy, amikor részeg. Elmondja, aztán bealszik, nagyanyám meg vetkőzteti, mosdatja, lefekteti, oldalra fordítja, nehogy megfulladjon, ha okádni kezd a rohadt kölyke. Gyere ide, beszélnünk kell, ez rengeteg pénz, te még nem tudhatod, kislány vagy, de ha nagy leszel, vehetsz belőle házat, mondta keresztapám egyszer. Nekem már nem kell, én gazember vagyok, ennyi maradt az életemből, egy szatyor papírpénz, semmi más, folytatta, és láttam a szemén, hogy az alkoholtól mindjárt jön a kedvesédesanyám, kedvesédesanyám, mérszüttéla világra. Ez nem tetszik, a pénze se, mondom, ronda vagy, Kereszt, jobb lenne, ha meghalnál. Erre nem is kell sokat várni, aznap délután hűtlen lesz nagyapám borához, inkább hígítót iszik, amitől minden testnyílásából folyni kezd a vér, nagyanyámnak nem kell többet oldalra fektetnie. A metabolikus folyamatok most kitettek magukért, keresztapám megszabadult mindentől, amitől lehetett. A végén mindig minden jóra fordul.

Ezt meg nagyapám mondta egyszer, miközben locsolta a kertet, vannak dolgok, amik csak úgy jönnek, meg mennek, nem lehet ellenük tenni, muszáj átvészelni, a végén úgyis minden jóra fordul. Nagyanyám meg kontrázott a konyhából, köszönd meg a Szűzanyának, hogy élsz, egészséges vagy, szép, okos, erős, és így tovább, mindent felsorolt, ami eszébe jutott, és ami én vagyok, szerinte. Nézd meg a Janit. A Jani a kakasunk volt, ott sétált az udvaron, és minden idegent megtámadott. A jó kakas ilyen, nagyapám szerint, van virtusa. Nézzem meg a Janit, mondta nagyanyám, miközben egy nagy késsel jött ki a konyhából, milyen hegykén járkál, nem érdekli, mi lesz holnap, kiélvezi, hogy most ő a kakas a tyúkudvarban, pedig nem is az, két óra múlva leves lesz.

Ha egy nap nem eszem húst, úgy érzem, nem ettem semmit. Fölkelek reggel, kordul a gyomrom, nyáltalan, tapadós a szám, a folyadék nem segít, csak lötyög a hasamban, éhes vagyok, hús kell, sós vagy édes, a rostok, az izmok, a bőre. Járkálok fel-alá, dühös vagyok, mert éhes vagyok, miért pont ez kell nekem. Erőt veszek magamon, ma biztosan megszerzem, kinyújtom a kezem érte, megfogom, a számba veszem, lenyelem, ma megteszem.

Kis puha, piros könyv. A borítón fekete cipellőbe bújtatott, piros harisnyás, kicsit csámpás lábak. Tallér Edina első könyvének elbeszélője egy meghatározhatatlan korú, szép, hosszú fekete hajú nő, aki töredékes, naplószerű formában idézi fel gyermek- és fiatal felnőttkora meghatározó emlékeit.

Sylvain Chomet a feledhetetlen Jacques Tati 1958-as forgatókönyvét rajzolta át, hogy illékony bűvészmutatványokból emeljen emlékművet a nagy nevettetőnek. Chomet – kezében finom csodaceruzájával – varázslatos filmet készített az elmúló időről, a varázstalanná váló világról és az el nem múló mágia zálogba adásáról.

„Csendes éj! Szentséges éj! Mindenek nyugta mély…” Szatmár térségben ez a dalsor kelti életre minden évben azt a csodálatos érzést, ami a szeretet ünnepéhez fűződik. Immáron harmincharmadik alkalommal csengett fel a jól ismert ének a mátészalkai Ádám Jenő Pedagóguskórus, az Esze Tamás Gimnázium Leánykara és a Happy Nation énekegyüttes jóvoltából.

Fontos megbeszélés. Szakmai érvek hangzanak el,
meg kell védeni az álláspontot. Besüt a nap,
a laptopok halkan búgnak.
Ádám fontol, Péterék szóban, élcben két jóbarát.
Misi mond valamit, reagálni kéne, de én csak a te
arcodat látom, a te bénító csended tölti be a teret.
Hetek óta nem szólsz hozzám.
Pedig nevetésedre megnyílna az ég,
egy szavadra kettéválnak a tengerek.

Start Up meeting, a projektindító dokumentumnál
tartunk, eleredt az eső, és lent, a Magyar Nobel-díjasok
útján friss fű sarjad.
De mi van a szépségprojekttel,
a méltóság-projekttel,
az élet- és beszédprojekttel mi van?
Mi van a világgal? Mi lesz velünk, kedves?
Ki a felelős, mik a határidők, a kritikus időszakok?

Hány szóból áll össze a béke?
Hány csókból a jóhalál?

Utcatábla leszünk, fa, virág, langyos permet
a levendulabokrokon. De rajtunk most ez sem segít.
9 óra 36. Nincs levegő. Bombák vannak.
Bennünk, alattunk mérges mezők.
Hiányzol.
Hiányzik az ágyasházakról a tető
Gőzőlgő borjaknak a szalma
Világnak a verés.

Dolgozunk. A Quality Gate van soron,
a minőséget biztosan hozzuk, munkánk gyümölcse
beérik. A falon lefolyik a fény.
Norvégiába kéne menni halásznak,
és bevárni a Megváltót, amíg még érdekelve van.
Kérges lenne a kezem, mint a föld, amire lép.
Kikérném tőle a sorsomat.
Ki kérné tőlem a szerelmet?

A mutató nem mozog. Pedig a dokumentumok
szaporodnak, az excel-táblák telnek, már
megbeszéltük a java-tanfolyamot, Péter
költségelszámolásokat írt alá és utazási számlákat,
válaszoltunk a németeknek, döntéseket
hoztunk, poénkodtunk, Misi is elégedett,
jól van ez így,
a projekt beindult, és hozni fogja
a hozzá fűzött reményeket,
de én tehozzád fűzném az én minden reményemet
asszony, Isten, mestergerenda
sok neved van, te egy és oszthatatlan
és nagy a te szükséged
és nagy a te hatalmad
de az idő makacsságával és az ordas hiánnyal
szemben te is tehetetlen vagy
én magam vagyok a példa, nézd
még mindig 9 óra 36, pedig mindent
megpróbáltam már, végigpörgettem két életet,
táncoltam, elbabráltam veled, elindítottam egy
projektet, megnevettettük egymást, és hiszünk
mind a jövőben, Ádám bizakodó, Wolkens vidám,
Misi is elégedett,

Kőhalmi Péternek ma reggel
kislánya született, Rékának hívják, császározták,
jól van, és felesége is, aki brazil,
aki idejött a világ másik, szomorúbb végébe
egy férfi után,
akit tisztel
és szeret,

csak én vagyok egyedül
s te árván
az idő is megállt
és a levegő is elfogyott
nem tehetek ellene semmit
és nem tehetsz te sem ellene semmit, Uram
mert az írás beteljesedik
minden írás beteljesedik
te akartad így
a szépség se tudja máshogy
és a szerelemnek is megvannak a maga sémái

9 óra 36.
bombariadó.

Van-e a múltnak jövője? – teszi fel a kérdést rögtön a címében Berta Erzsébet tanulmánya. A választ a városi tér mint a lokális identitás helye, az önkormányzatiság és az önrendelkezés kérdéseire fókuszáló szeptemberi Debreceni Disputából kapjuk meg.  

A pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) idén nyolcadik alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivált. A rangos rendezvényen társulatom, a debreceni Színláz is képviseltette magát…

Mit rejteget Szibéria az arra tévedőnek? Medvét? Vodkát? Mínusz fokokat? Hát ezúttal egyiket sem. A téboly könnyed lépteiben gyilkosságokkal, babakocsiba helyezett bombával, méreginjekcióval, álruhás pszichiáterrel és korrupt milliárdos világgal találhatja szembe magát az óvatlan olvasó.