KULTer.hu - Asszonyhús, bűbáj, lullabáj
5842
post-template-default,single,single-post,postid-5842,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Asszonyhús, bűbáj, lullabáj

Tallér Edina: A húsevő

Tallér Edina: A húsevőKis puha, piros könyv. A borítón fekete cipellőbe bújtatott, piros harisnyás, kicsit csámpás lábak. Tallér Edina első könyvének elbeszélője egy meghatározhatatlan korú, szép, hosszú fekete hajú nő, aki töredékes, naplószerű formában idézi fel gyermek- és fiatal felnőttkora meghatározó emlékeit.


„Az evésen, az alváson és a szerelmeskedésen kívül semmi nem érdekel” (39.) – vallja, s bár sosem tudjuk meg, hogy mit „dolgozik”, azt igen, hogy vörösre festi hozzá a körmét. Szereti továbbá a férfiszagot és a húst. Érzéki próza ez, a hús megélésének erotikával átszőtt elbeszélése. Műfaja „rövidregény”, minden apologetikus vagy ironikus kis(ss)regényezés nélkül, de kiérdemelhetné akár a jóval szerénytelenebb Bevezetés a nőtudományokba alcímet is.

A húsevő nőnevelődési regény is, a nőiség korainak, testeinek epizodikus története. Ez az aspektus különösen azon hátrányos helyzetű olvasók érdeklődésére tarthat számot, akik nem rendelkeznek az elbeszélőéhez hasonló szupernagyival. A kislánykori emlékek fókusza ugyanis a tejbegrízfőzés közben láthatatlan partnerével keringőző, Ursula Buendíára emlékeztető nagymama, aki mindenre kiterjedő tanácsokkal látja el unokáját: „Sose nézzek kígyó vagy macska szemébe, mert lehet, hogy démon, és akkor beteg leszek, vagy bolond, esetleg megkívánnak” (43.) – de a biztonság kedvéért azért a Szűzanyához is imádkoznak, ha baj van (a szövegben termékeny feszültséget teremt a katolikus hit, a népi babona, a mitológiai történet és gyermekdal regisztereinek keveredése). A nagymama asszonybölcsességének ellenpontja Gaia, a magát mindenkinek ingyen odaadó ukrán prostituált, a lehető legprofánabb földistennő; s maga a narrátor mintha tudás és kiszolgáltatottság e két pólusa között lebegne. Én-elbeszélését az emléklogika metaforikussága vezérli, amely a nővé és anyává növés pillanatképeit, testi-lelki hegek és hiányok történetét villantja fel: öngyilkosság, abortusz, lányát a kocsmaablak távolából könnyezve leső apa, aki csak a vasárnapi apaság „süti, mozi, puszi, szia” rutinjának emlékét hagyta maga után. Leválásról, elválásról szóló élettöredékek laza füzére tehát A húsevő, s ezt az illékonyságot tükrözik a versciklusszerűen expresszív fejezetcímek is: Táplálék, Kötés, Oldás, ezeken belül pedig egyszavas alcímek sorjáznak (Evés, Ölés, Ölelés, Vér, Hús, Csont, Kör, Csomó, Határ, Tükör, Tűz, Jég, Víz, Szél, Föld, Fa, Kavics, Képek, Keringő).

Tallér Edina

Az emlékfoszlányokból egy ellentmondásos, ezerarcú nő portréja rajzolódik ki. Az elszúrt filctoll-sminkjük miatt tűzhalálra ítélt szőke babák kegyetlen kis gazdája; a balekságig odaadó, haverjainak ételt-italt lejmoló kamaszlány; a boldog párkapcsolat fullasztó tökélyéből menekülő, hajnalban pánikszerűen csomagoló fiatal nő; a lányát az ovis farsangkor királylány helyett pöttöm gésának öltöztető anya (egy „másik anyuka” aztán politikailag korrektül lerizsszedőlányozza a gyereket). Ön- és nőképét félelem és vágy, dac és feloldódás ellenállhatatlannak bizonyuló kettőssége határozza meg: „Azt mondja, akkor szeretett belém, mikor összefont karral, keskenyre szorított szájjal, csukott szemmel, mintha ott se lennék, ültem mellette, ő meg simogat, rimánkodik, hogy mondjak igent, és én azt mondtam, hogy nem, nem, de a combom közben enged a görcsös szorításból” (110.). A magát minden porcikájával odaadó nőben azonban végig ott bujkál az elhagyatástól rettegő kislány – ahogy a borítófotó vékonyka lábai is tartozhatnak gyerekhez vagy felnőtt nőhöz is.

Az én végtelenített szóródása a regény arc- és tükörmetaforikájában jelenik meg a legerőteljesebben. Szerelme szerint nem lehet rajta „fogást találni”, ahogy a nagyanyjától örökölt nehéz, háromajtós tükrön sem. A Nárcisz mítoszára épülő Tükör című fejezet a tükörképével játszó kislánnyal kezdődik, s a tükröződő gyertyaláng öngyilkos veszélyére figyelmeztető nagymamával végződik; a játékban bontakozó éntudattól annak önkéntes kioltásáig ível. Ez, a saját világ formálódása és a külvilág beengedése közti dinamika fedezhető fel az alfejezetek címeiben is, amelyek szintén a testből a külvilág felé tágulást, a hús-vértől az elemi szintű felé mozdulást mutatják. Az elbeszélő önreflexivitását, nárcizmusát elsősorban annak hangsúlyozottan női jegyei teszik eredetivé. Identitása a kívülről érkező férfitekintet és a belül lakozó, magzatra irányuló anyai tekintet metszéspontjában alkotódik meg. Hol verbális önakt formájában: „pucér női test, az arca sosem látszik, csak egy kispárna. Bár a férfiaknak az ilyesmi bejön, azt hiszem” (12.) – mondja kedvenc alvópózáról; hol pedig a nagymamától tanult kismamababonaként: „Álljak a tükör elé, nézzem magam, koncentráljak a magzatra és mondogassam, olyan szép legyen a szemed, mint az enyém, dús legyen a hajad, mint az enyém” (20.).

Noha a Tükör a kötet egyik legsikerültebb fejezete (ez a részlet megjelent a tavaly decemberi Alföldben), összességében mégis a mítoszok beemelése A húsevő egyik gyenge pontja. A narrátor többek között Oidipusz, Nárcisz, a Minotaurusz és Atlasz történeteit mondja újra, ám az élőbeszéd spontaneitását imitáló, a mitikus alakok nevét elhallgató szövegrészek helyenként nagyon is megcsináltnak hatnak. Nárcisz az egyetlen nevesített mitikus figura, és bár az önszeretet mellett az önismeret és a halál is tematizálódik, a gondolatmenet kifutása a témában rejlő lehetőségekhez képest túl szimpla, a rövidregény teherbíró-képességéhez mérten viszont túl nagy: „lehet, hogy nem is az önimádatba halt bele, hanem kinyírta magát, mert megzakkant a gondolkodástól, hogy ki is ő valójában. Talán buzi vagyok, nem pedig az a dögös pasi, akinek a nimfák hisznek […] Teremteni akarunk, vagy legalább csinálni valakit, hogy ne legyünk sokáig egyedül, de úgy néz ki, nincs magunkhoz fogható” (60-61.).

Tallér Edina: A húsevő

Számos izgalmas, gazdag utalásrendszert játékba hozó, de kidolgozatlan motívum bukkan még föl, például az Idegen Gyermek vagy a Vérugató Tündér mesealakjai, amelyek a gyermeki és a felnőtt, anyai én közötti szálakat fűzhetnék szorosabbra. Önismétlővé válnak ugyanakkor az elbeszélő szépségének és vérének leitmotifjai, a hátlapon szereplő idézet modoros direktsége („A férfiak megérzik a véremet”) pedig különösen üti a Hrapka Tibor tervezte nagyszerű borító báját, titokzatosságát. Jelentéses ívet rajzol ki azonban a fejezetek mottóiban ismétlődő, ráolvasásszerűen ható altatódal-motívum: „Lulla, lulla, lullabáj, / Semmi bű / Semmi báj / Asszonyunkra itt ne szállj” (Szentivánéji álom). Ám a szöveg legszebb részei talán mégis az intimitás kódjainak érzékeny olvasásáról tanúskodó, fájdalmasan pontos meglátások: az ismeretlen nőt figyelő nőtárs együttérzése („Szerelem nélkül él, ilyenkor az ember csípő-és combtájékon elhagyatott, az látszik, mint a fénytelen haj”, 20.), vagy az öregség groteszk maszkját magára firkáló szerető feloldozón is kegyetlen felismerése: „Elhiszem, tényleg kíváncsi rám öregen, de tudom, érzem, azt nem neki mutatom majd meg, nem bírná el, a férfiaknak ilyesmihez erő kell. Helyette kifestem neki az akkori arcom” (62.).

A húsevő legfőbb érdeme a női nézőpont megérzékítése, annak témájában konzervatív, nyelvében provokatív ábrázolása. (Tallér Edina egyébként kétszereplős, egyfelvonásos darabot is írt már a szövegből Egy perccel tovább címmel, a férfitapasztalatot is megszólaltatva ezáltal). Károlyi Csaba Élet és Irodalom-beli kritikája a férfiasság „merész elfogadásában, feltétel nélküli igénylésében” látja a kötet újdonságát, amely olyan kortárs kontextusba érkezik, ahol az Éjszakai állatkerttől Kukorelly Endre Ezer és 3 című regényéig számos mű hozza játékba a nemek nézőpontjait. „Ezt néhány éve egy női (vagy akár férfi) szerző nemigen mondatta volna női narrátorával bíráló vagy elbizonytalanító, játékos vagy ironikus megjegyzés nélkül” – írja Károlyi; s valóban, A húsevő a nőiség misztikumára épít, miközben a kifejezés invenciózussága ellenpontozza az olyan nagymamától örökölt aranyigazságokat, mint hogy „a férfiak élni, a nők meg éltetni születtek” (58.). Tallér Edina első prózakötete ígéretesen, érzékletesen gyúrja át választott anyagát, a női húst.

Tallér Edina: A húsevő, Kalligram, 2010.

Ureczky Eszter

szerző: Ureczky Eszter
honlap e-mail
Ureczky Eszter 1984-ben született Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon nőtt fel, 2009-ben végzett a Debreceni Egyetem magyar-angol szakán, majd az Irodalomtudományok Doktori Iskola PhD-hallgatója és az Angol Irodalmi Tanszék óraadója lett. Kritikái, tanulmányai az Alföld, a Debreceni Disputa, a Szkholion, a Vörös Postakocsi folyóiratokban és a Prizma honlapján jelentek meg. Kutatási területe a nárcizmus és az irodalom kapcsolata, illetve a betegség mint metafora 20. századi brit regényekben.