KULTer.hu - A Tigrisnek is kell a levegőváltozás
6560
post-template-default,single,single-post,postid-6560,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A Tigrisnek is kell a levegőváltozás

Üvegtigris 3

a stábEgyre nagyobb a szakadék az úgynevezett „művészfilmek” és a Hollywoodot majmoló produkciók között. Az előbbiek a nagyközönség számára többnyire teljesen érthetetlenek, elvontak (gyakorlatilag csak a filmszemlékre készülnek), az utóbbiak pedig általában gyengék. Az Üvegtigris az egyik ritka kivétel, nem lehet így bekategorizálni, az újabb folytatás pedig azt bizonyítja, hogy van igény az ilyesmire.

Akik fanyalognak az Üvegtigris-széria sikerén, azok „ordenárénak” és „gagyinak” tartják, a rajongók viszont gyakran Kusturica filmjeihez hasonlítják. Nyilvánvaló, hogy pontosan azért lett kultuszfilm, azért idézik annyian és találkozunk mindenfelé az „Ízirájder, öcsém!” felirattal, Üvegtigris és Fapuma nevű büfékkel, mert nagyon sokakhoz közel áll Lali, Sanyi, Gaben, Csoki, Cingár és Róka – a társadalom perifériájára szorult, semmire sem jutó, szerencsétlen kisemberek karakterei.

a büfé maga az állandóság

A folytatások esetében alapvetően két veszély áll fent: az, hogy az új történet erőltetett lesz, illetve nem áll majd másból, mint az előző film(ek) jeleneteinek ismétléséből. Az Üvegtigrist az első veszély nem fenyegeti, mivel éppen az volt az első két rész lényege, hogy nem igazán volt kötött történet: egy ponton bekapcsolódtunk Laliék semmitmondó kis életébe, aztán egy másik ponton elhagytuk azt – a kettő között pedig lényegében nem történik semmi. Az ismétlődő, esetleg unalmassá váló poénok viszont természetesen a Tigrist is fenyegették. Ez ellen Rudolf Péterék úgy próbáltak védekezni, hogy a büfétulajdonost ezúttal egy teljesen új környezetbe helyezték.

egy kocsival indul minden

A harmadik részben Lali egy kisebb balesetet szenved, aminek következtében rövid időre elveszti emlékezetét (ugyan ez nincs tisztázva a filmben, de valószínűleg inkább csak megjátssza az amnéziát, hogy lerázhassa kicsit a többieket). Véletlenül éppen ekkor áll meg az Üvegtigrisnél kávézni egy jómódú ügyvéd (Kamarás Iván), mire büfésünknek több se kell: bepattan a férfi méregdrága kocsijába, és elhajt vele. Igazából csak pár kört akarna ő menni, azonban útközben felvesz egy gyönyörű stoppost (Szabó Erika), azt hazudva neki, hogy ő a kocsi tulajdonosa. Innentől kezdve pedig nincs megállás Budapestig, ahol Lali belekóstolhat az elit fényűző életébe – így a történet eddigi hiánya helyett egy klasszikus séma, kisember és nagyember helycseréje pereg le szemünk előtt. Bár az önismétlés veszélyét elhárították (talán a fővárosból érkező gazdagember karaktere az egyetlen, amire azt lehetne mondani, hogy a második részt idézi), felmerül a kérdés, hogy ezzel a lépéssel nem pont az veszett-e el, ami a lényegét jelentette az Üvegtigrisnek: a lepukkant környezet, ahol senki nem áll meg, ahol igazából semmi sem történik. Nem beszélve arról, hogy Lali és haverjai elszakadtak egymástól, így nincs is annyi párbeszéd köztük – ez pedig talán a legfontosabb humorforrástól fosztja meg a filmet.

a stáb, csak másképp

A készítők alapvetően nem a szegények és gazdagok közti szembenállást akarják bemutatni, csak az életformák különbözőségét használják humorforrásként. A karakterek rendre olyan vicces szituációkba keverednek, amelyek kárpótolnak azért, hogy most az előző részekhez képest jóval kevesebb párbeszédet hallunk. Arról nem is beszélve, hogy ezek a dialógusok nagyon jól sikerültek – ezúttal is több szállóige-gyanús mondat hangzik el. Vagyis az Üvegtigris csapata ugyanolyan vicces tud lenni akkor is, ha otthagyják a Garancsi-tavat, és kis időre külön utakra lépnek.

Tehát nem ártott meg a „levegőváltozás”, de a vérfrissítés sem: az új karaktereket a megfelelő színészekre bízták, Csányi Sándor feltűnését viszont hiába várjuk (úgy tűnik, lehetséges nélküle is sikeres magyar közönségfilmet forgatni). Kérdés, hogy az első két rész törzsközönsége hogyan fogadja majd mindezt. Talán lesz olyan rajongó, akit elveszítenek – másokat viszont éppen most nyernek  meg maguknak Laliék.

Üvegtigris 3, 2010. Rendezte: Rudolf Péter, forgatókönyvet írta: Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda és Rudolf Péter, Filmpartners.

Barna Benedek

szerző: Barna Benedek
honlap e-mail
Barna Benedek1988-ban Debrecenben született, Balmazújvároson nőtt fel. A Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola színjáték tanszakára járt. A Debreceni Egyetemen szerzett BA diplomát filmelmélet és filmtörténet szakon, s időközben elvégezte a "filmrendezők mesterkurzusát". Jelenleg médiaismeret és filozófia szakos tanárnak tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Filmkritikáival a KULTer.hu-n debütált.

12 archív hozzászólás
  • Anett - január 15, 2011

    Abban a közegben élek nap,mint nap, ahol az Üvegtigris szállóigéi a mindennapok cselekedeteire is ránőttek. Autóvezetés közben,kocsmában,mosogatásnál, piacon, turkálóban,a sarki ABC-ben és igen,még a hálószobában is előfordul a “Van alkoholmentes söröd? -Van! -Akkor dobd ki a picsába,rendes sört adjál!”, “Csoki,figyelj már!.Voltál már 2 növel?-?- egyszerre?- Nem összesen.” kifejezések és szállóigék használata. Az első és második rész után “talán” vártunk valami mást,amit most meg is kaptunk, kicsit fűszerezettebben is mint kellett volna, de azért a megállapítás helyt áll, valóban hiába várjuk az “európai James Dean”-t. Szóval Üvegtigris sóval,vagy borssal azért mégiscsak kultusz.

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 15, 2011

    kellettek már olyan filmek amikből tudunk idézgetni… lényegében az elmúlt két évtizedben csak az Üvegtigris 1-2 lett kultfilm… egyébként nálunk a “de má’ mikor!” hangzik el sokszor 😀

  • Berényi Csaba

    csabesz - január 15, 2011

    azért én a Kontroll-t se venném semmibe

  • Exan - január 15, 2011

    jogos 🙂

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 15, 2011

    a kontroll, annak ellenére, hogy méltán népszerű film (s egyébként én is nagyon szeretem), nem nevezhető kultuszfilmnek (szerintem), mert esetében közel sincs meg az, amit az Üvegtigrisről írtunk: az, hogy gyakorlatilag a mindennapjainkra részévé vált. ebből a szempontból egyedülálló jelenség a Tigris 😀

  • Vékony Gábor

    Vega - január 22, 2011

    Ha nem is olyan széles rajongói bázissal, de néhány filmnek az Üvegtigris mellett keletkezett némi kultusza az utóbbi két évtizedben: Csapd le csacsi!, Roncsfilm, Csinibaba, Moszkva tér.

  • Berényi Csaba

    csabesz - január 23, 2011

    Benedek – a kultusz nem hiszem, hogy kifejezetten a hétköznapokba történő masszív integrálást jelenti – stílus, szemléletváltás, ilyesmi… pl Kubrick filmjeit se szokás szó szerint idézgetni Lynch agymenséeit meg pfff pláne nem, pedig azok kifejezetten ez a kateg.

  • Berényi Csaba

    csabesz - január 23, 2011

    egyébként igazad van, ami a hazai terítéket illeti

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 23, 2011

    ez már csak játék a szavakkal 😀
    szerintem nem ugyanaz, ha egy szubkultúra vagy egy generáció rajong egy filmért, vagy ha egy film (szállóigékben, viselkedésben, gondolkodásban stb.) “beépül” a mindennapokba. nem tudom ugyanolyan értelemben “kultfilmnek” nevezni Kubrick filmjeit és a Star Wars filmeket.
    de nyilván a kultuszfilm fogalmát sokféleképpen értelmezhetjük. és ez csak az én verzióm.

  • Berényi Csaba

    csabesz - január 24, 2011

    jah

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 25, 2011

    na ugye 😀

  • Berényi Csaba

    csabesz - január 25, 2011

    a sokféle értelmezéshez: sok kultusz van, értelmezés kérdése pontosan – pl az oldal címe se személyikulter

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum