KULTer.hu - Visszafogott bérgyilkos
6256
post-template-default,single,single-post,postid-6256,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Visszafogott bérgyilkos

Az amerikai (The American)

Clooney mint bérgyilkosAnton Corbijn filmje letisztult alkotás, a legkevésbé sem szájbarágós, nincsenek benne felesleges töltelék-jelenetek, a színészek játéka is kifejezetten visszafogott. Viszont kicsit talán túllőtt a célon: a főszereplő belső változása lehetett volna valamivel kidolgozottabb is – így is csak kevés hiányzott a tökéletességhez.

A film képei gyönyörűek, egyik sem hatásvadász – a vászon nem az olasz táj képeivel akarja a nézőt ámítani, inkább a beállítások és a színek ragadják meg az embert (egyébként végig túlsúlyban vannak a közelképek). Mindehhez remek zene is társul, különösen a film hangulatát nagyon jól megelőlegező főcímzene emlékezetes. A színészeket is kiválóan válogatták össze: George Clooney jól illik a kiégett gengszter szerepébe, noha voltak már meggyőzőbb alakításai is. Igazából a történetvezetéssel van csak némi probléma.

közeli képek

A film egy hófödte táj képeivel indít. A főszereplő (Clooney) a kedvesével sétálgat, amikor rájuk támadnak, lelövi a támadókat, de a nő is meghal. Nem tudjuk, hol vagyunk, miért keresték őt, egyáltalán mi is történik – ezekre a kérdésekre lényegében később sem kapunk válaszokat. Éppen ez az egyik komoly erőssége a filmnek: semmi olyan magyarázat nincs benne, ami a történet szempontjából jelentéktelen, hiszen nem számít, hogy mit csinált ez a férfi, és hogy kik akarják megölni. Egyedül az a belső változás lenne érdekes, amin keresztülmegy bujkálása során. Lenne, de sajnos a filmben ez nincs igazán kifinomultan ábrázolva.

hófödte tájon kezdődik

Emberünk, a teljesen szenvtelen bérgyilkos – akin azért végig látszik egyfajta szorongás, hiszen valószínűleg érzi, hogy kiöregedett szakmájából –, miután megpróbálták lelőni, Európába menekül, ahol találkozik megbízójával. Míg az életére törők kiléte után nyomoznak, neki el kell bújnia egy olasz kisvárosban, s – mivel semmi nincs ingyen – készítenie kell egy speciális mesterlövész-puskát. Egyedül azt kérik tőle, hogy ne kezdjen el a helyiekkel ismerkedni. Ő maga nyilvánvalóan nagyon szívesen teljesítené is ezt, a sors azonban máshogy hozza.

olasz nő az olasz tájban

Megérkezésekor a tájat fényképező amerikai fotósnak adja ki magát – ez senkinek nem lehet gyanús. A romantikus itáliai városka papjáról (Paolo Bonacelli) azonban kiderül, hogy imád beszélgetni, és nagy érdeklődést mutat a jövevény iránt, már első találkozásukkor meghívja magához. Így aztán a bűnöző időnként kénytelen vele vacsorázni, s hallgatni, amit az élet dolgairól mond. Persze magának is csinál programot: egy bordélyházba kezd járni, de mindig csak ugyanahhoz a lányhoz (Violante Placido) hajlandó felmenni. Idővel aztán kiderül, hogy szándéka ellenére túlságosan sokat mutatott meg magából, hiszen mind a pap, mind a prostituált átlát rajta: szembesítik is vele, hogy tudják, titkol valamit (a pap egészen közel kerül az igazsághoz), ám egyiküknek sem tudja bevallani, kicsoda-micsoda is ő valójában.

bérgyilkosok

Sajnos sem a pappal, sem a lánnyal való találkozása nincs olyan jelentősen ábrázolva a filmben, hogy elhiggyük a végén, hogy ezeknek a hatására változik meg a főszereplő. Egyszer sem hallunk néhány rövid mondatnál többet abból, amiről Benedetto atyával beszél, illetve Clarával sem látjuk elég sokat együtt. Így aztán nehezen hisszük el, hogy ezek az együttlétek valóban változást tudtak elindítani ebben a férfiben – hiába lehet róla tudni, hogy nem érzéketlen (hiszen pl. szereti a pillangókat). Ez a hiányosság teljesen rányomja bélyegét a filmélményre.

Az amerikai (The American), 2010. Rendezte: Anton Corbijn, forgatókönyvet írta: Rowan Joffe, Focus Features.

Barna Benedek

szerző: Barna Benedek
honlap e-mail
Barna Benedek1988-ban Debrecenben született, Balmazújvároson nőtt fel. A Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola színjáték tanszakára járt. A Debreceni Egyetemen szerzett BA diplomát filmelmélet és filmtörténet szakon, s időközben elvégezte a "filmrendezők mesterkurzusát". Jelenleg médiaismeret és filozófia szakos tanárnak tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Filmkritikáival a KULTer.hu-n debütált.

12 archív hozzászólás
  • Áfra János

    Áfra János - január 9, 2011

    attól, hogy szereti a pillangókat, miért ne lehetne érzéketlen? 🙂

  • Barna Péter

    Barna P. - január 9, 2011

    Aki a pillangókat szeretni, rossz ember nem lehet…

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 9, 2011

    jó, igaz, a Bárányok hallgatnak-ban is pillangómániás volt a gyilkos xD
    itt viszont – az én értelmezésemben – a (szép!) pillangók szeretete egy jelkép volt, a törékenységének jelképe. 🙂

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 9, 2011

    pontosítok: a pillangó maga volt a jelkép, és itt az, hogy szerette őket, a törékenységét, érzékenységét jelezte (amit persze elnyomott)

  • Áfra János

    Áfra János - január 9, 2011

    igen, így már más, ha szimbólumként értelmezzük, 🙂 de így odavetve az eredeti, szerkesztetlen verzióban még majdnem ironikus gesztusként olvastam, mert teljesen kifejtetlen volt, hogy mire utalsz, hogy jelentkezik a fimben, ilyesmi, a kontextusba helyezés segített volna a motívum szimbólumként értésében, ha nem is mondtad volna így ki, hogy “szimbolikus” v. “jelképes”

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 9, 2011

    értem 🙂 hát ez most így esett 😀 nem gondolkodtam ilyesmin… majd legközelebb!! 😀

  • Áfra János

    Áfra János - január 9, 2011

    jajam, ez csak egy szerkesztői jótanács volt hosszútávra! 🙂

  • attila - január 10, 2011

    sajnos a film messze van a tökéletességtől. Clooney egyik leggyengébb alakítása, de nem az ő hibája. az a tippem, hogy rossz volt a forgatókönyv. a film semmit nem ad vissza a könyv hangulatából, pedig 2010-ben is vollt nagyon jó adaptáció (pl. a Viharsziget), tehát meg lehet zt jól is csinálni. én előbb a könyvet olvastam, és arra gondoltam: de jó választás volt erre a szerepre Clooney. a filmben nagyon nagyot csalódtam, nem éri meg az a másfél óra. a filmből az jön le, hogy a főszereplő nagyon vakvágányra került, nem találja a helyét és únja az olasz kisvárost. a könyvben éppen az ellenkezője van…

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 10, 2011

    “sosem a könyvet vetjük össze a belőle készült filmmel, hanem a magunk interpretációját a könyvről a rendező interpretációjával” 🙂

  • Áfra János

    Áfra János - január 10, 2011

    kitől idéztél? vagy ez csak személyes kritikusi alapelved BB?

  • Barna Benedek

    Barna Benedek - január 10, 2011

    van Domonkos Péternek egy “Bevezetés a filmadaptáció-szakirodalom kánonjába” c. hosszabb de nagyon érdekes írása (neten elérhető), abból idéztem 🙂 épp nemrég olvastam 🙂 ajánlom mindenkinek! 😉 egészen a kezdetektől végigveszi a fontosabb adaptációkról szóló filmelméleti írásokat. ezt a gondolatot egy Joy Gould Boyum nevű filmesztétától kölcsönözte.
    szerintem ez abszolút így van: mivel mindenki máshogy interpretálja ugyanazt a szöveget, nem lehetséges olyan adaptációt készíteni, amit mindenki hitelesnek tartana… szóval ezzel a filmmel sem az a baj, hogy “rossz adaptáció”.

  • Berényi Csaba

    csabesz - január 10, 2011

    ez az – egy film önmagáért legyen élvezhető, álljon meg a saját lábán – persze nehéz eltekinteni az eredeti műtől, mivel tudjuk mire megy ki a játék, de akad azért olyan film ami filmként örökzöld ÉS még könyvként is pl Kubrick munkái