Biztosan sokan ismerik Harry Pottert, Doktor House-t, az Odaátot, A Gyűrűk Urát, a Star Treket és a Star Warst. Arról azonban, hogy a történetekből megismert karakterek és események sok fiatalt továbbgondolásra késztettek, és hogy a több évtizedes múltra visszatekintő fanfiction az internet terjedése révén népszerű netes műfajjá nőtte ki magát, talán még nem is hallottak.  

A farsang jegyében immár hagyománnyá vált, hogy az ELTE BTK irodalmi lapjának, az Apokrifnak szerzői komolytalan tematikájú írásokból, illetve kortárs költők és egymás szövegeinek paródiáiból állítják össze februári felolvasóestjüket.

A Kosztolányi Dezső Színház A kisinyovi rózsa című előadásával kitűnt az idei DESZKA Fesztivál palettájából. Ezt nem pusztán a témaválasztásnak köszönhette, hanem annak is, hogy Urbán András Társulata ma Magyarországon ritkán színpadra kerülő  színháztechnikai és irodalmi hagyományokat elevenített fel.

Mi a különbség Botticelli születő Vénuszának szeme, és egy XXI. századi értelmiségi depressziós tekintete között? Hogy kerül egy Brueghel-kép dramaturgiája egy opera színpadára? Mely festők fényei határozzák meg az Oscar-díjas Szabó István filmjeit? Csupán néhány kérdés, melyekre feltétlenül választ kapunk Eszéki Erzsébet Így látunk mi című beszélgetős képeskönyvéből.  

„Nagyobb lett a zaj, tágasabb a hely” – énekelte a Road február 16-án éjjel a debreceni Kikötőben. Joggal merülhet fel bennünk, hogy a cívisvárosnak folyója sincs, nemhogy kikötője. Akkor miről is van szó? A helyi egyetemisták első számú szórakozóhelyéről. A Nagyerdő szívében található Csónakázó-tó mellett fekvő kocsma évek óta biztosít kikapcsolódást a fiatalok számára.

ÁLLAPOTOK

(3.)

INDIGNATIO

Az rossz volna, ha csendben kéne ülni.
Ha minden terv vagy indulat
csupán beszűkült hunyorgás maradna.

Az egyedüllét nem kívánt, de megszokott
vedlése, korrodálódott malasztja
azonban összeszorít legbelül.
S baráti társaságban is szavak
kényszere, mi árnyékként rád vetül.
Merthogy csak magyarázkodni ne kelljen.
A kényszer szimplán indulatra ébreszt,
ahogy az emléktöredékek újra,
már szinte terrort indítva érnek
utól.
Szemed okádja vissza minden éved,
szavakká rogyva, pár érthető érvre
omlasz, s a felnagyítás nem segít
a nagyon is baráti figyelemnek.
Az újra felidézett múlt pedig
káprázat nélkül illik be jelennek.
Az asztal kínos társasága rémiszt.
Vagy te magad vagy kínos? – nem tudod.
Ülsz. Gomolyogsz, tévelyegsz. Mégis
magabiztos arc csak neked jutott.
És tiszta sor: a megnyugvás nem ünnep.
Csak minden visszaáll a régi rendbe.
Egy hajnalban téblábolsz egyedül, mert
nincsen, aki helyetted hazamenne.

„Megbetegedtem” – olvassuk Szöllősi Mátyás Aktív kórterem című kötetének nyitóversében a sajnálatos, az emberi élettel mégis törvényszerűen együttjáró axiómát. A záró költeményben aztán már a halál gondolata is felmerül, előtte azonban a test hibájával, gyenge pontjaival való szembenézés szegmensei, a betegségben áldozati szerepbe kényszerülés és a kiszolgáltatottság olykor megalázó attribútumai tárulnak fel.  

A DESZKA Fesztiválra látogatók idén sem csak a kortárs magyar előadás-felhozatalba nyerhettek betekintést, hanem valamelyest a színházelméletbe is, hiszen a szakmai beszélgetések sem maradtak le a programról. Február 11-én Karsai György moderálásával Spiró György, Térey János, Jászay Tamás és Varga Mátyás beszélgetett többek közt a színházi botrányok távolba vesző „hagyományáról”.

A címben megfogalmazott kérdés jutott eszembe Pintér Béla és Társulata Szutyok című előadásán, az V. DESZKA Fesztiválon. Ahogy belefeledkezünk egy társasjáték közös élményébe, úgy ragad magával ez a több mint másfél órás játék is, melynek során arra vagyunk kíváncsiak, hogy a szereplők közötti játszmáknak ki lesz a vesztese és nyertese.