KULTer.hu - Hódolat Galiciának
8210
post-template-default,single,single-post,postid-8210,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Hódolat Galiciának

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza„A galegók mindig vagy kópék, vagy humoros fickók, a kópéság pedig a műveletlenek humora, mint ahogy a humor a tanultak kópésága.” – tanít minket Az üvegszem – egy csontváz vallomásai című novella sírkert-szociológus csont-krónikása. A pillangók nyelve – XX. századi galego próza című antológia novellái dermesztő humorral, festői leírásokkal és érzékletes jellemábrázolással rajzolják körül Galicia tájait, lakóit és epikai hagyományát.

A koporsólakó elbeszélő csípős iróniával mond keserű ítéletet az élőkről. Mostanában meglehetősen sok embert temetnek ugyan, de biztosan nem a forradalom az oka, hanem talán járvány tizedeli a gyáva népeket. De lesújtóan vélekedik a csontváz-világról is, ahol jó hangulatú haláltánccal feledik az élet súlyát, ráadásul a spanyolt sem beszélik helyesen, hiszen gége nélkül képtelenség erős h-hangot ejteni. Aztán, a sírhantmemoár írója bevégezvén munkáját, mindent látó üvegszemét, jegyzetfüzetét és ceruzáját egy falusi templomkertben pihenő barátjának sírjába földeli.

A pillangók nyelve című, a XX. századi galego prózát bemutató antológia első novellája előrevetíti a kötet írásainak hangulatát, érinti, vázolja a többi novella problémakörét, tematikáját és megelőlegezi azok jellemző elbeszélés-technikáját is: az áradó mesélőkedvet, valamint a legendák, a szóbeszédek, a misztikum és a groteszk erőteljes jelenlétét. A holtak és élők világának elválaszthatatlansága, összeérése, a gyászos dolgok, amiken nevetünk, a kacagtató történetek, amikbe beleborzongunk; a falu és a város közötti feszültség, a finom önirónia vagy a festményszerű, plasztikusan rajzolt táj mind-mind markáns karakterjegyei az antológia írásainak.

A galegók eredetileg Galiciának, Spanyolország északnyugati csücskének, no meg a környező kisebb-nagyobb tartományoknak a lakói. Nyelvük hosszú évszázadokon át nem volt irodalmi nyelv. Egészen a XIX. századi nemzeti ébredés koráig a parasztok szájhagyományában őrződtek meg történeteik. Jelentős epikai tradíció híján – tudjuk meg Bánki Éva kötetbevezető tanulmányából – a romantika korában a galegók folklorisztikus, mitikus gyökereikhez fordultak. Bánki úgy véli, a közösség identitásának a művészet eszközével történő, dicsőséges virágkor-mítoszok páncélzatába öltöztetett megacélozása – akkor még – nem járt sikerrel. A galego próza XX. századi megújulását viszont éppen az ősök hőstetteinek, a régmúlt mítoszokkal teleszőtt világának művészi újraírása tette lehetővé.

Az antológia lapjain halott galego királynők árnya sétálgat az esőáztatta utcákon, a hallgatag pontemili férfi egy rég elhalálozott úrnak végez sajtófigyelést heti két pesoért, don Merlin pedig, aki egy messzi országban látta meg a napvilágot, jóllakottan és elégedetten tűnődik mirandai birtokán. A csodavárás és a babonás félelmek, a hiedelmek és a mindennapok világa legszebben Ramón Otero Pedrayo A szirén című elbeszélésében mosódik össze. A novella félkegyelműnek tartott főhőse, Don Leonardo napokra eltűnik szülőfalujából, hogy aztán csodálatos és rettegett zsákmánnyal, a tenger csodaszép szirénjével térjen vissza. Don Leonardo a szirén képében – a mítoszi világból, az ősi és hatalmas tenger habjai közül – a halászok és földművesek erkölcsnemesítőjét, összetartásuk és felemelkedésük szimbólumát hozza el övéi közé. A kis galego falucska lakói pedig elégedetten félik a hiedelemvilágukból a mindennapjaik részévé váló csengő hangú, kacér szirént.

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza

Pedrayo prózája körbevezet minket Galicia tájain. A sodró lendületű elbeszélővel a környék templomaiba, bíróságaira pillanthatunk be, földeken, szalonokban, ivókban időzhetünk. Mintha egy harsány színű, mozgalmas olajfestményt „olvasnánk”. A képszerűség egyébként a kötet több elbeszélésére is jellemző. Cunqueiro Amadeo de Sabres című története groteszk, füttyögő használati tárgyaival (pl. esernyő, facipő, kanál) hangulatában leginkább egy Magritte-képhez hasonlítható, Cunqueiro Merlin udvara című novelláját olvasva Velasquez portréi, a Yoana de Castro keresztülmegy a Quintanán szürreális szellemjárásáról pedig Dalí vásznai juthatnak eszünkbe. Xosé Luís Méndez Ferrín A meggyilkolt festmény című, két fiatal művész által megfestett, életre keltett, majd meggyilkolt gyengeelméjű teremtmény történetét elbeszélő novellája pedig nemcsak Oscar Wilde Dorian Gray-jét idézi, hanem olajszagú, kályha-meleg Frankenstein-adaptációnak is tekinthető.

Az antológia elbeszéléseiben közös továbbá a történetmesélés vágya, az áradó mesélőkedv is. A szerzők gyakran narrációs cselekhez folyamodnak. A már említett Castelao-novellában egy sírásó találja meg a történetet elbeszélő csontváz vallomásait, a mesélő csak közreadja őket, illetve tulajdonába kerülésének körülményeit ismerteti. Merlin udvaráról Cunqueiro-nál a lovagi próza hagyományaival ellentétesen nem egy fényes páncélú, magas rangú úr, hanem don Merlin cselédje készít feljegyzéseket. Szintén Cunqueiro-nál egy másik történetben a Merlin udvarát felkereső vándor-mágus, Elimas veszi át a szót. Szindbád pedig olyan átéléssel, olyan színesen tudja elbeszélni a vele megesett kalandokat, hogy egy kasmíri uraság arra kéri, menjen el vele a vakon születettek negyedébe, és írja le a világtalanoknak a napvilágot.

Galiciában – úgy tűnik – mindenkinek vannak színes történetei, amelyeket szívesen megoszt asztaltársaságával, vendéglátóival, barátaival. Xosé Luís Méndez Ferrín Lorelai című elbeszélésének idős fogadósasszonya „akkor a legboldogabb, mikor vég nélkül mesélhet az elmúlt időkről.” Fontosabb kérdés viszont, hogy ki milyen nyelven, milyen nyelvjárásban szólal meg. Manuel Rivas A pillangók nyelve című novellájának elbeszélője a galego dialektust száműzni próbáló oktatásra úgy emlékszik vissza, „mintha kézzel tépték volna ki a manduláját, úgy tépte ki a tanáruk a há hangot a beszédükből, hogy ne mondjanak a gé helyett há-t, a grasziasz helyett hrasziasz-t.” Castelao Merlin asszonya – a távolról jött doňa Ginebra – régóta Mirandában él ugyan, de „néha-néha megbicsaklott beszédében, ha galegóul szólt.” A tárgyait előbb fütyülni, majd beszélni halló don Amadeo de Sabres kanala egy santiago-i kiskocsmában „ékes kasztíliai nyelven beszélt.” A legkülönösebb történet azonban minden bizonnyal annak a vadásznak az esete, aki álmában előbb (a városi szokásnak megfelelően spanyol akcentussal válaszoló) kutyájával, majd vadnyulakkal és özvegy pisztrángokkal állt szóba.

A kötet erénye, hogy szűk 160 oldalon sikerül felvillantania a XX. századi galego próza esztétikai és elbeszélés-technikai gazdagságát, meghozva ezzel a kedvet a galiciai próza olvasásához. Adósunk marad viszont egy alapos utószóval, amely taglalná egyrészről a kötet válogatási szempontjait, másfelől rövid helyzetjelentést adhatna a XX. századi galego próza jelentőségéről. Szívesen olvastam volna pár sort a galego irodalom jelen állapotáról, a kötetben olvasható szerzők recepciójáról is, valamint örömmel láttam volna az alkotók részletesebb, de legalábbis közel azonos hosszúságú ismertetését. Van olyan író ugyanis, akiről a kötet végén mindössze egy sort olvashatunk, Ramón Otero Pedrayo pedig nem csak az életrajzok közül, de a belső borító felsorolásából is lemaradt. Továbbá a világirodalmi tájékozódás szempontjából is segítségül szolgált volna, ha az eredeti cím és a fordító neve mellett a novella megjelenésének évét is feltüntetik a kötetben. Az antológia azonban apró hibái ellenére is fontos, hiánypótló kiadvány és élvezetes olvasmány. Elbeszélései közeli rokonságban állnak a mágikus realizmussal, a čapeki groteszkkel és a gogoli novellisztikával is. „A történeteknek – állítja Cunqueiro –, amiként a nőknek vagy húsoknak is, fűszeres pácra van szükségük.” A kötetet olvasva jól esik megízlelni a galego kispróza ízét. Bízzunk benne, hogy egy teljesebb, hosszabb válogatással a közeljövőben jól is lakhatunk.

A pillangók nyelve – XX. századi galego próza, Budapest, Prae.hu, 2010.

Vass Norbert

szerző: Vass Norbert
honlap e-mail
Vass Norbert 1985-ben született Kaposváron. A KULTer.hu egykori szerkesztője, jelenleg a Szépirodalmi Figyelőt és a SZIFONline-t szerkeszti. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kommunikáció-történelem szakon szerzett diplomát 2009-ben, majd a Történettudományi Doktori Iskola hallgatója volt. Fő kutatási területe a hazai punk és az underground szcéna alakulása a késő Kádár-korban.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum