KULTer.hu - A felejtés dinamikája
9083
post-template-default,single,single-post,postid-9083,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A felejtés dinamikája

Spiró György: Tavaszi Tárlat

Spiró György: Tavaszi Tárlat„Epikai hitel nélkül nem érdemes prózát írni” – vallja Spiró György új regényének fülszövegében. Az ezúttal is hosszú előmunkálatok után elkészült mű alapja egy 1957-es újságcikk, amit az akkor tizennégy éves Spiró olvasott a Magyar Ifjúság hasábjain. A cikk negyvenkét évvel később bukkant fel újra az idősödő író emlékezetében, hogy megtalálása után kinőjön belőle legújabb alkotása, a Tavaszi Tárlat.

„Semmihez sem fogható élmény halálraítéltként közlekedni az utcán azok között, akik túl fogják élni.”

A könyv már a borítójával is megragadhatja olvasóját, egyúttal pedig felerősítheti a szöveg hangulatát: Műcsarnok, tank, a távolban harckocsi, egy kerékpározó alak – minden szürke és nyomasztó. Ez a lehangoló szürkeség az ötvenes évek szorongó érzését keltheti a befogadóban, a tank irányába bicikliző alak pedig a kisember kiszolgáltatottságát mutatja a hatalommal szemben, egyfajta változataként a Tienanmen téren a tankokkal szemben megálló fiatalembernek. A cím kezdőbetűiről pedig – tipográfiailag is elcsúsztatva egymás alatt – a későbbi kultúrpolitikát meghatározó aczéli „három T”-re asszociálhat az olvasó, itt azonban a harmadik „T” hiányzik. Ez a „T” – éppen hiánya révén – ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a regény egyik fő alakzata az elhallgatás: a forradalom eseményeinek szinte teljes, a tárlat sorsának részleges elhallgatása, valamint a főszereplő, Fátray Gyula „ellenforradalmi” tetteinek hiánya, amely mégis az epika motorjává válik.

Fátray Gyulának nincs szerencséje. A mottóul választott idézet tőle származik, a történet 46 éves főhősétől, aki előbb a vészkorszakban, majd a Kádár-korszak hajnalán érezhette magát úgy, mint akit halálra ítéltek. A leginkább drámaíróként és történelmi regények írójaként elismert Spiró ezúttal is a múltba, de most a közelmúltba kalauzolja az olvasót új könyvében. A központi figura ezúttal is egy átlagember (hasonlóan például a Fogság Urijához), akit a szöveg auktoriális narrátora – nagyon ironikus módon – végig „hősünk”-nek nevez. Fátray valójában klasszikus antihős: sikertelen munka, kicsinyes feleség (Kati) és egy elkényeztetett fiúgyermek (Matyi) koordinátái között zajlik az élete. Ő a csehovi kisember, akinek még a nevét sem sikerült rendesen magyarosítania. Eredetileg ugyanis Tátraira szerette volna (bár „A Tátrai is irredenta név, mert a Tátrát is elcsatolták, csak abból a névből sok van, és megszokták.” – 146.), ám a lapra került pacának köszönhetően Fátrai lett belőle, a szedő hibájából pedig még egy csinos, arisztokratikus ipszilont is kapott hozzá. Így lett Klein Gyulából Fátray Gyula, a fordulat évében.

Spiró György: Tavaszi Tárlat

Kissé nehézkesen indul a regény, melynek puritán prózanyelvét is meg kell szoknia az olvasónak ahhoz, hogy igazán élvezni tudja a művet. Ez a nyelvezet nem mesterségbeli hiányosság, hanem intentio auctoris: a mű az ötvenes évek nyelvét használja, nemcsak frazeológiáját kölcsönzi az akkori időkből, hanem olykor sematikusságát is. Különösen érdekes a szöveg narrációs játéka: az olvasó nem mindig tudja eldönteni, hogy az elbeszélő vagy Fátray hangját hallja-e, netán az ecói értelemben vett mintaszerző hangját, aki imitálja, egyszersmind parodizálja az ötvenes évek nyelvét.

Ezt a nyelvet beszéli természetesen a narrátor és Fátray is (az elbeszélői hang egyébként is gyakran csúszik át belső monológba), aki – a szocialista ideológiának megfelelően – fejlődéselvű figura, a „haladó hagyományok” képviselője (gondoljunk csak a gyűlésen elmondott javaslataira). Ám mégiscsak korszerűtlen figura, mert nem hallja a „történelem kalapácsának” ütéseit „az idő nagy üllőjén” (ahogy akkoriban fogalmaztak), s azt hiszi, ha néhány nappal a forradalom előtt kórházba vonul, az majd megvédi attól, hogy mások döntsenek az életéről.

„Hősünk” asszimilálódott zsidó családból származik. A történet majd’ minden szereplője zsidó származású, ami egyrészt történelmileg hitelesíti a szöveget, másrészt sajátos egzisztenciális tapasztalatot tár a befogadó elé. Ezt a perspektívát már a Napfény íze című filmnél is sikeresnek éreztem, s Fátray szinte végig bejárja azt az utat, amit a filmben a Sonnenschein/Sors család: egy magyar érzelmű, zsidó vallását és nevét elhagyó családot a zsidótörvények újra zsidóvá tesznek, a vészkorszak után pedig egyenes út vezet a párthoz. A különbség azonban szignifikáns például Sors Ivan és Fátray Gyula között: míg előbbi a megtorló gépezet aktív résztvevője, addig utóbbi a megtorlás passzív elszenvedője, aki a mű végére teljesen kiábrándulva egy nagymonológban az Ady-féle hagyományt felelevenítve ostorozza népét. A szöveg didaktikus tanulságként fogalmazza meg, hogy „ezek is fasiszták, csak vörösök”. (232., 250–252.)

Az író kötetének debreceni bemutatóján Szirák Péter irodalomtörténésszel (jobbra) beszélgetett

A forradalmat követő események mögül rajzolódik ki a szereplők családi háttere. Jellemző Kati és Fátray viszonyának ideológiai beágyazottsága: „A kapcsolatukban mindig ő, a nő volt az erősebb, az eszmeileg érettebb, a kommunistább. Ő vezette be a mozgalomba. Azt hitte, jó anyag. Tévedett.” (92.) Az ő történetük adja a mű cselekményének két szálát: Fátray harcát a bürokráciával, ahol a szöveg kafkaian félelmetessé válik, és a Tavaszi Tárlat történetét, amelynek szervezésében Kati is tevékeny részt vállal. A két cselekményszál azonban sohasem fut össze, a tárlatot érintő események valójában – hasonlóan a harcokhoz – mindvégig paraván mögött maradnak, csak közvetetten, Kati elbeszéléseiből tudjuk meg, hogy a kiállítás botrányba fullad, s éles kritikát kap a rendszertől.

Talán Fátray és Kati egymástól való elhidegülése és Fátray nézőpontjának folyamatos érvényesítése miatt is a szövegből kimarad a valódi képzőművészeti diskurzus, a tárlatnak leginkább a betiltása miatt lesz jelentősége a szöveg értelmezésében: az engedélyezés, majd betiltás hasonló kádári koncepciót mutat, mint a „kell egy horthysta tiszt, kell egy református, kell egy katolikus és kell egy kommunista zsidó”-koncepció, ami miatt Fátray is bajba kerül.

A Tavaszi Tárlat mindvégig „békaperspektívából” jeleníti meg az „ellenforradalom” utáni „megtorpanást” és az új hatalom megszilárdulását. Az utcai harcok esetében ellipszissel él a szöveg szerzője, persze nem is tehetne másként, hiszen az olvasó mindvégig Fátray szemével látja az eseményeket, aki ez idő tájt épp kórházban fekszik aranyérműtétje miatt. Az elhallgatás és a „sürgős” műtét a szöveg forradalmat deheroizáló eljárásainak eszközei.

Spiró György dedikál a debreceni Líra Könyváruházban

A regény tehát annyiban szól a forradalomról, amennyiben a szerzőt követve a forradalmat 1956. október 23. és 1957. május 1. közé tesszük. A Tavaszi Tárlat fő témája a november 4. után beinduló terror, így a szöveg elsősorban a diktatúra működési mechanizmusait tárja az olvasó elé, azt fedve fel, hogy mi volt az ára a kádári konszolidációnak. S természetesen arról szól, hogy hogyan felejtettük el ’56-ot, hogyan törölte ki a közösség saját emlékezetéből szinte ösztönösen (és roppant dinamikusan) a forradalmat 1957. május elsejével, amely az új kormány legitimálását szolgáló demonstrációként interpretálható. „Hosszú időre ott marad minden és mindenki, ahol abban a pillanatban volt. A szó szoros értelmében dermesztő pillanat.” (Spiró György beszélgetése Károlyi Csabával, Élet és Irodalom, 2010. december 23.) Kezdetét veszi a felejtésre épülő „totális jelen idő” (György Péter). A kollektív amnézia következtében a társadalom maga nyújtja kezét a tribünön álló vezérek felé, hogy megköttessék a kádári alku, vagyis – ahogyan Spiró a Literán megjelent interjújában fogalmazott – a „társadalom már jóval előbb feltalálta a Kádár-korszakot”, mint maga Kádár János.

A modern magyar történelem a felejtésre épül. A huszadik század rákényszerített családokat a felejtésre, így nemzedékek fosztattak meg kulturális identitásuktól, töretett meg kulturális történetük kontinuitása. Hallgatásra és felejtésre épülő identitáskonstrukciók születtek a második világháború után, jóvátehetetlen változásokat okozva a magyar társadalom mentalitásában. Ebben a dimenzióban különösen érdekes társadalmi csoportot alkotnak az asszimilálódott zsidó közösség tagjai.

Ezeknek az eseményeknek a mentalitástörténeti összefüggéseit kevés szöveg dolgozta még fel, mint ahogyan a prózairodalom alig néhány darabja reflektált ’56-ra is. Sokat tehet viszont a hallgatás falának áttöréséért a kanonizált textusok közül például az Emlékiratok könyve vagy a Párhuzamos történetek, a frissen megjelent művek közül pedig György Péter Apám helyett című könyve. S véleményem szerint ebbe a sorba illeszthető a Tavaszi Tárlat is. Mind-mind más módon, de egy irányba hatva.

Aki az októberi véres két hét heroikus ábrázolását várja a regénytől, az csalódni fog, mert a Tavaszi Tárlat többről szól, mint pusztán a forradalomról: tágabban értelmezi azt a két hetet, előre- és visszautalva az időben a vészkorszakra és a Kádár-rendszerre. A felejtés sokaknak segített a túlélésben; ám hiába felejtené el „hősünk” is a megbélyegzésül szolgáló zsidó identitását, a cikk koncepciója miatt újfent a megkülönböztetés sorsára jut. György Péter mondta Debrecenben az Apám helyett című kötetéről folytatott beszélgetés alkalmával (2011. március 23.): „Az ember végösszege a vele játszott hatalmi játszmáknak.” Így Fátray Gyula és tulajdonképpen az évtizedekig felejtésre kényszerített magyar társadalom is. Spiró György új regényének tehát komoly társadalmi tétje van. S noha a Tavaszi Tárlat sem feltétlenül ’56 nagyregénye, mégiscsak hiánypótló műnek tekinthető.

Spiró György, Tavaszi Tárlat, Budapest, Magvető, 2010.

Uri Dénes Mihály

szerző: Uri Dénes Mihály
honlap e-mail
Uri Dénes Mihály 1988-ban született Hajdúnánáson, kritikus. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom alap-, majd mesterképzéses hallgatója, később az Irodalomtudományok Doktori Iskola hallgatója. A Hatvani István Szakkollégium elnöke volt. Kritikái, tudósításai és szemléi a KULTer.hu-n, az Irodalmi Jelen Online-on, a Tiszatáj Online-on és a Szkholionban jelentek meg.

1 archív hozzászólás
  • Barna Péter

    Barna P. - április 4, 2011

    Nagyon jó szöveg, értő olvasat! Köszönjük!

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum