KULTer.hu - Csikós Attila: Épület (filozofikus monológ)
9437
post-template-default,single,single-post,postid-9437,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Csikós Attila: Épület (filozofikus monológ)

Láttam leomlani.

Nem azért történt, mert anyaga gyönge volt. Nem azért, mert a szerkezet nem számolt a statika elvárásaival. Ez nem volna igaz.
Kedve nem volt neki.
Van úgy, hogy még egy épület is rosszul érzi magát. Megépülni se kíván, de hát ha építik, mit tehet ellene egy ház, egy épület.
Rosszkor, rossz helyen.

Az ellen nem védekezhetünk, ha csinálnak velünk valamit. De a végső állapot már könnyedén elfeledhető. Az utolsó simítás után, ha már készen vagyunk: az ablakok, szemek, ajtók, a száj, a tető, mint pompás frizura – minden a helyére került; ha már minden kínzáson túljutunk, s nem érezzük a szíjat, a vasat, sav vagy tűz fájdalma nem hegeszt, forraszt össze titkokat, a kilátástalanság és a tehetetlen tűrés nehéz munkája véget ér; ha nyakkendő, rúzs, zakó és kalap már minden korábbi pofon és arculcsapás – jól áll, ha ütnek; ha már nem érzünk semmit az ellen, ami történt velünk; ha ki vagyunk vakolva, ha kétszer is átfestették a falat, ha a gépek is elmentek, amivel magasba kínoztak heteken át; ha, ha az utolsó szöget is belénk verték gondos kezek, s feltették rá a tervrajzokat, hogy mindenki lássa a pompás konstrukciót – a semmi e szigorú vonalak mentén lesz majd lakható, otthonos… Amikor mindenki boldogan mosolyog, akkor újra magunk dönthetünk, megint. Azt a házat sem a gerendák tartották egyben. Nem illesztések és nem erős acélszerkezet. A várakozás. A türelem.

Türelmesnek kellett lennie, hogy kivárja, míg előkínozzák a puszta semmiből. Hogy elképzelik, megteremtik, meghívják, mint egy szellemet. Nem hagyják nyugton, hogy ne is legyen, maradjon lehetőség, odaát, ne testesüljön, ne inkarnálódjon benne semmi, ami felfogható, maradjon lakatlan, mint az ész. Ajkába harapva tűrte, míg díszítgetik, égetik, csinosítják láncokkal, harapófogókkal.
Nem volt kedve ehhez az egészhez. De tudta jól, ha már elmentek mind, ha már kiünnepelték maguk, ha már az utolsó szendvics is elfogyott, visszanyeri végre legbelsőbb önmagát. Ami nincs, nincs akkor se, ha kézzelfogható. Ami önmaga titka, az másnak nem megfejthető. Amit gyilokkal, kerékbetöréssel, fúróval és elektromossággal vallomásra bírnak, afelett elvész minden hatalom. Az már az önmaga sorsára bízatott. Hiába vallotta be, hogy létezik, ha nincs jelen. Hiába jönnek az új lakók. Hiába szaladnak kacagva gyerekek lépcsőházaiban. Hiába ölelkezik össze az ifjú pár a remek panorámájú balkonon. Hiába nő virág a tetőkertjein. Mindez csak fénytörés. A legnagyobb Vanból átlépve e legkisebb Nincsbe mindez megmosolyogtató. Nem lehet ítélkezni felette már.
Hiányzott belőle a meggyőződés.
Hiányzott onnan, ahol állt.
Türelme véget ért.

Én láttam leomlani.

Csikós Attila

szerző: Csikós Attila
honlap e-mail
Csikós Attila 1969-ben született Szombathelyen, jelenleg Budapesten él, író. Eddig hat kötete jelent meg. Publikált az Életünk, a Napút, a Csillagszálló, a Budapest Bristol, a Törökfürdő és az Új Holnap folyóiratokban, az Élet és Irodalom valamint a Nagyítás hetilapokban. Napilapokban rendszeresen jelennek meg közéleti témájú írásai. Számos színházi előadás dramaturgja, szerzője vagy irodalmi munkatársa.

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum