KULTer.hu - A filmipar csövezik egyet
10501
post-template-default,single,single-post,postid-10501,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A filmipar csövezik egyet

Hobo with a Shotgun

az ellenállhatatlan igazságosztó, a shotgunos Rutger HauerMinden kornak eljön egyszer a reneszánsza – még annak is, amelyik Hollywood végbéltermékét emelte piedesztálra. A grindhouse csimbókokban lógó zsíros haja kellemesen veri vissza a filmipar manikűrözött dicsfényét (hála Tarantinoéknek) és az utcán koldulja össze magának a nézőket. Éppen ahogy Rutger Hauer szakadt sziluettje.

Az exploitation két dolgot akar – fogást találni az aberrált ízlésvilágú publikumon, illetve a minél öncélúbb brutalitást vászonra fröccsenteni. Na most, a Hobo with a Shotgun nem él vissza azokkal a nézői elvárásokkal, melyeket perverz kéjmámorban billegve támaszt a nagyérdemű. A művér hihetetlen szép folyamokban siklik a filmipar csatornarendszerében. Csak pofa kell hozzá, hogy megmutassuk.

a bájos retro poszter -- szép

A főcím retinaujjazó szépsége hihetetlen annak tükrében, miszerint a grindhouse filmek igénytelen celluloidja legtöbbször a végletekig lezüllött (hiányzó tekercs, darabos kép, sercegő hang) – ezúttal viszont igazi minőséget látunk: úgy indul, mint egy film. Mint egy igazi film. Hauer tehervagonban fetreng, szájharmonikán játszik, és ezalatt valami olyan vegytiszta női vokált hallunk, ami alapján jogosan számítanánk egy festői tájakkal operáló westernre, esetleg nagy ívű kosztümös színészekre, akik átnyargalnak a naplementén. Utoljára talán a Kill Billben volt ehhez hasonló soundtrack – Hauer foszlott alakjával az előtérben pedig a kontraszt baromi élvezetes lesz – szóval a zene pátoszt kanyarít az egyszerű, saját húgyában párolgó főhős köré. Ekkor beúszik a város táblája: Isten hozta Söpredék városában. Pofán csapás, irgalmatlan fricska Hollywood felé – szép.

shotgunt csak gallérral

Az alapképlet ennek megfelelően nem túl bonyolult – az azt-adja-amit-ígér-faktort totálisan kijátssza Jason Eisener, kapunk egy hobót meg egy shotgunt, persze erkölcsi talapzatú prostival, korrupt rendőrséggel, szadista főgenyával. A sztorin nincs mit agyalni – Rutger Hauer célszegény csövezése közben hébe-hóba igazságot oszt. Nincs mit beszélni róla, a béfilmek (főként a trash műfaj) estében a dialógusok és történet bőre leginkább csak egy dohos köpeny a cselekmény vázán, ahol a játékidő nagy hányadában a henteskedés legkreatívabb módozatait csodálhatjuk meg, a markoló által vérplazmákig széttrancsírozott delikvenstől a kalapáccsal nemes egyszerűség jegyében szétvert lábfejig. Mindezt természetesen premier plánban – szép.

gyönyörű Technicolor, remek kompozíció

A film koordináta-rendszerben való helye nagyjából Rodriguez Machetejéhez közelít, hasonló életút, s szintén kamu trailerből császármetszett filmről van szó, ám az azonosságok itt kábé véget is érnek, mivel (és meg kell mondjam) a legmérvadóbb eltérés abban rejlik a Tarantino/Rodriguez-féle grindhouse újraélesztés és jelen filmünk között, hogy utóbbin nem érezni azt a görcsösen izzadó tisztelgést egy letűnt műfaj előtt. A Hobo with a Shotgun maga a műfaj telivér leszármazottja – csak 30 évvel később, na bumm. Egyszóval kevésbé direkt, mint a poénból/rajongásból/nosztalgiából összeütött 2007-es mozik. Ennél fogva még a párbeszédekben is van némi báj – kiemelten Hauer és a kurva közöttiek – sokkal természetesebben hatnak, mintha csak egy őszinte tiszteletből levezényelt filmet látnánk. Az alakítások viszont itt is (hála Isten) szándékoltan túljátszottak, a színészek elmerészkednek a röhejesség határáig, ebből mégis sikerül valahogy előnyt faragniuk. Na persze eleve komolytalannak kell kezelni a filmet, különben nem működik. Gyomor sem árt hozzá. Satnya társadalomkritikát is kapunk, azon az alacsony szinten nyilván, ahol Eisener repül. A kép állejtően éles – és ellentétben a marha sötét fényképezésű grindhouse-okkal – itt olyan kifinomult látvány tör rá a retinára, hogy nem győzünk gyönyörködni: minden jelenetben érezhető az egyes színek határozott térnyerése, gondolom, szűrő aktív használatával, pofátlanul stílusosan – szép.

szép

Az egyetlen kritizálható felület talán Hauer alakítása. Úgy értem, hogy az öreg baromi nagy koponya, kell is a műbe, de valahogy akaratlanul is sugárzik belőle a profizmus. Pedig szemmel láthatóan nem erőlteti meg magát belsővérzésig – mégis Hauertől a legsemmitmondóbb alakítás is klasszisokkal megelőzi szinte bármelyik komolyan vett, mai popcornmozit. Szóval így valamelyest elüt a Hobo with a Shotgun hulladékjellegétől, de a perverz irányba eltorzuló vigyor másfél órán át nem akart lekopni a képemről, ami azért teljesítmény – szép.

Hobo with a Shotgun, 2011. Rendezte: Jason Eisener, forgatókönyvet írta: John Davies, Jason Eisener, Rob Cotterill és John Davies. Forgalmazza:  Momentum Pictures.

Berényi Csaba

szerző: Berényi Csaba
honlap e-mail
Berényi Csaba 1990-ben Makón született, szabadúszó újságíró, a SzegedMa szerkesztőségben dolgozott gyakornokként, a gonzó műfaj ködös képzeletű igehirdetője, valamint költő. Cikkeit ez idáig az Alternatíva, a KULTer.hu, a GonzoPress, a SzegedMa és a Prae.hu közölte, ezen kívül szépirodalmi szövegei nyomtatásban a Szkholion, az Apokrif és a FÉL lapjain jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum