KULTer.hu - Csalamádé, avagy az „égből pottyant csapat”
10888
post-template-default,single,single-post,postid-10888,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Csalamádé, avagy az „égből pottyant csapat”

Szubjektív az Instantbeli RandomTrip-keddek kapcsán

RandomTripArról nem akarok sokat beszélni, hogy mi is az a RandomTrip valójában. A lényeg: egy hétről hétre változó felállású, Budapest éjszakai zenei életének ismert arcaiból verbuválódott zenekar jazzes, freestyleos, improvizatív, helyben születő örömzenéléssel mozgatja ki a jónépet kedd esténként az Instant pincéjében. Én most inkább a spontán diadaláról mondanék valamit.

„Kedd volt, egy semmilyen nap.”
(Tar Sándor: A mi utcánk)

Rimbaud egyik klasszikussá vált verssorán („Modernnek kell lenni mindenestül”) végeznék el rögtön egy apró korrekciót, hogy ezzel mintegy bombasztikussá és dohos irodalmi utalásoktól mentessé tegyem jegyzetem nyitányát: spontánnak kell lenni mindenestül. Vagy inkább: spontánnak kell látszani mindenestül.

Mert kikerülhetetlenül azt kapom a pofámba mindenütt, hogy csak az lehet hiteles, ami spontán, ami ösztönszerű. Ami nem hordozza a megtervezettség, a készület jeleit. Ami tagadja a koncentráltságot és harsogja az átéltséget. Ami éppen ott és akkor, itt és ekkor születik. Ami előzmények nélküli, földcsuszamlásszerű, és ami éppen emiatt lehet rajongás tárgya. Mondjuk, mint a szerelem első látásra.

RandomTrip

Ebből is kitűnik, hogy számomra most nem kizárólag az úgynevezett művészi közelítések a fontosak (noha ez a jegyzet a RandomTrip, egy zenei produktum kapcsán született). Érdekelnek a hétköznapok természetes improvizációi (amelyek nem tudatosak, hanem alkatiak), és ezek jótékony tervtelensége. Az, hogy a buszon nem állok oda az ajtóhoz már az előző megállónál, hanem felocsúdva, az utolsó pillanatban nyomom meg a leszállásjelzőt. Hogy nem érek ki túl korán (még a vágányszám megjelenése előtt) a pályaudvarra, hanem rohannom kell, hogy fel tudjak kapaszkodni a már éppen kigördülő vonatra. Hogy nem gyűjtöm össze előre fejben a találkozásra alkalmas kocsmákat, nem veszem sorra és játszom végig a lehetséges beszédtémákat, párbeszédeket, hanem magunktól értetődően megyünk valahova, iszunk valamit, beszélünk valamiről.

Közben meg azt hiszem, igazán spontánnak lenni nagyon nehéz. Én és mindazok, akik minden helyzetben ezt állítjuk magunkról, és ezt írjuk – ahányszor csak lehet – homlokra, pólóra, kitűzőre, mi félünk a legjobban, mert elhittük, hogy ami nem spontán, az unalmas, az állott. Nekem is számtalan praktikát kell kidolgoznom napról napra, óráról órára, hogy ne lepleződjek le és ne tűnjek görcsösnek. Persze ebben még nagyobb a rizikó, mert mindössze egyetlen dolog megbocsáthatatlanabb annál, ha az ember dekára kimért: az, ha kiderül, hogy kikalkulálja, ki akarja játszani a Véletlent. Például, amikor azt állítom, hogy én egyszerűen ilyen spontánul kócos-bozontosként kelek ki az ágyból, és nem, nem szánok rá reggelente hosszú és fáradtságos perceket, hogy minden tekintetben olyannak tűnjek; és nem, nem kombinózom fel és alá két órákat kedden esténként a Jászai és az Oktogon között, tudva azt, hogy ilyenkor biztosan feltűnsz ezen az útvonalon, hanem „csak épp erre járok”.

És persze azt is érdemes tudnom, kitanulnom, kiszámítanom (nagyon dörzsölten), hogy mennyit is kell, lehet, szabad feltétlenül mondanom. Épp annyit, ami a következő véletlen alapköve lesz. Épp eleget (és ez a legnehezebb), hiszen a szűkszavúság még megfejthetetlen rejtvény, a duma meg már dagályos beismerés. A hallgatásról meg hogyan lehetne bármit is mondani?

Viszont ha elvégzem mindezt az alapos (akna)munkát, akkor a Véletlen elég naiv ahhoz, hogy ne vegye észre: megerőszakoltam. Akkor aztán nekem dolgozik és földiekkel játszó égi módjára megbabonázza a környezetemet: például elhiteti veled, hogy szépen lassan, magadtól szerettél belém. A Véletlen takarja el a koszt a körmöm alatt, nyomja el az izzadtságszagomat.

Aki nem spontán, az nem jó semmire (mondhatnám: az annyit is ér). Az fújjon visszavonulót, annak a hátországban (az öregek és betegek között), a nézőtéren talán jut hely. Én a magam részéről már kezdek megbékélni a saját kategóriámmal. Egyik kezem zsebben, a másik szigorúan egy sörön, miközben támasztom a pultot. Ha már nem tudok része lenni, leszek rajongója. Jelen vagyok, és távolról figyelem, de mégis elég közel ahhoz, hogy véletlenül is bármikor észrevehessen.

Random - Jávor

A RandomTripről

A RandomTrip honlapjáról rengeteg információ gyűjthető be a sorozat történetét, kiötlőit, vendégeit illetően, ezek elismétlésére nem is pazarolnám a drága időt. Jammelés – így szokták címkézni az ilyen típusú örömzenélést, csakhogy esetünkben a csavart az adja, hogy itt különbözőek a zenei stílusok, mégis megférnek egymással, idomulnak egymáshoz. Népzene, jazz, minimal-electro, italo-disco, funk, soul, d’n’b, hip-hop és e fogalmak lehetséges variációi, bármit is jelentsen ezek közül egyik-másik. Ilyen motívumokból épülnek lépésről lépésre a dalok, aztán mielőtt még lapossá válhatnának, mindig beköszön valami, általában egy szóló. 8-10 perces blokk-nóták ezek, de nem példa nélküli a negyedórát meghaladó őrület sem.

Random - Qka

Egy RandomTrip-bulin annak a zenei szakasznak lehetünk a szemtanúi, aminek egyébként nem: egy zenekar a koncentrált (ezért fárasztó) próbatermi munka, a fellépésre cipelt repertoár végigjátszása után ott helyben, lazításképpen varázsolni kezd. Először csak egyikük (mindig másikuk), aztán szép sorban a többiek is. Ebből sülnek ki az (ön)paródiák, kísérletek, stílusbravúrok. Csakhogy a RandomTrip-en a bandatagok alkalmiak, úgy váltják egymást hétről hétre, ahogy a zenei témák, formák váltakoznak számaik közben. A közönséghez hasonlóan az épp fellépő zenészeknek is véletlen túrákat tartogatnak ezek a kedd esték.

Random - Sena

A fotókat készítette: CrashBandi (forrás: a RandomTrip hivatalos honlapja).

Fehér Renátó

szerző: Fehér Renátó
honlap e-mail
Fehér Renátó 1989-ben Szombathelyen született. 2008 óta Budapesten él. 2007 óta publikál verseket, emellett kritikákat, esszéket és publicisztikákat is ír. A József Attila Kör, a Körhinta Kör és az Apokrif folyóirat körének tagja. Első verseskötete a Magvető Kiadónál jelent meg Garázsmenet (2014) címen. Legutóbbi kötete: Holtidény (2017, Magvető).

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum