KULTer.hu - Beleérző bolyongás
11801
post-template-default,single,single-post,postid-11801,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Beleérző bolyongás

Kelle Antal ArtFormer kiállítása

Kelle Antal ArtFormer kiállításaHogyan lehet megsemmisítés, mellőzés helyett a múltat szervesen a jelenhez kapcsolva használni egy igencsak korszerűtlen falumúzeumi kiállítóteret? Kelle Antal ArtFormer tárlata rengeteg gyakorlati tanulsággal szolgál. Az ArtFormer – nomen est omen – átformálta az otthonát. Főhajtással hódította meg Törökbálintot. A hely szelleméhez igazodva falusiaknak szóló, de nem falusias kiállítást rendezett.

Kelle Antal műveire úgy ismerhetünk rá, mint leegyszerűsített, szépen megmunkált absztrakt formákra, melyek egyszerre személyes, helyi és univerzális szinten közvetítik üzeneteiket. Voltaképpen muzeológiai kérdés, hogy filozófiai gondolatokat hogyan lehet falusi környezetben élővé, megfoghatóvá tenni? Miért vállal egy művész a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és jó presztízsű külföldi kiállítások után egy – hangulatos, de mégis „csak” – falumúzeumos bemutatkozást?

A válasz talán az „ArtFormerségben” keresendő. Kelle Antal ugyanis a falu kulturális központját, a múzeumnak berendezett parasztház tágas udvarát, a múzeum előtti utcát és magát a házat is a kiállítás szerves részévé integrálta. A tárlat megnyitója figyelemfelhívó, útlezárás-paródiaként is értelmezhető módon zajlott. Az úttestre – egyfajta természetes posztamensként – a jeruzsálemi Szentföld hangulatát idéző homokbucka került, melyre a megnyitó legfontosabb installációját, a Szentföld című nagyméretű bronzrögöt helyezték. Ezt az alkotást eddig szinte csak szakrális vagy legalábbis múzeumi helyszínen láthattuk. A nagyérdemű olyan helyszíneken figyelhette meg, mint a pécsi Cella Septichora vagy a Magyar Nemzeti Galéria előcsarnoka. Noha egy falu utcája nehezen nevezhető áhítatos helyszínnek, a művészi – artformeri – szándék most mégis múzeumi térré emelte.

Kelle Antal ArtFormer kiállítása

A megnyitón a három nagy monoteista világvallás képviselői vallásos énekekkel idézték meg saját kultúrájuk vallásos hitét. A Szentföld című műalkotásban ugyanis a művész a három vallás legfőbb szimbólumainak negatív formáit dolgozta egyetlen bronzrögbe. Mintha a holland M. C. Escher kétdimenziós képeit háromdimenziós térbe terjesztette volna ki.

A kiállítás anyagának szemlélését a múzeum épüleeben folytathatjuk. A művész finom iróniájára utal, hogy olyan tárgyakat is a tárlat részének tekint, melyek ugyan ott vannak a kiállítótérben, ám műtárgy funkciójuk hiányában úgy tekintünk rájuk, mintha ott sem lennének.

A múzeumi tér azonban – Marcel Duchamp és a ready-made hagyománya szerint – képes bármely banális tárgyat újraértelmezni. Így teszi Kelle Antal kiállítása interaktív műtárgyakká a tűzoltó készüléket és a telefont is. Hangsúlyosan piros színével mindkét tárgy a közelmúltra utal. A tűzoltó készülék posztamensre emelve vállalja a közönség gyors beavatkozásának lehetőségét, a pártállami időkben legendás besúgórendszer legkisebb, de annál fontosabb eszköze, a nagy piros telefon pedig Forró drót című ready-made-ként látható. Emblematikus rendszerkellékek. Hasonlók a Terror Házában vannak. Címe azonban nemcsak a múltra, hanem a jelenre is reflektál, hiszen a kiállított telefon még mindig működik.

Kelle Antal ArtFormer kiállítása

A Dokumentumtár című szekcióban a Nemzeti Galéria tárlatának werkfilmje pereg. A képkockákon kortárs művészek, művészettörténészek és a közönség is megszólal. Ismertető könyvet is találunk itt a Vágy című alkotásban szereplő jelképekről.

A befogadói „koreográfia”, a tárlat önmagát feltáró jellege a kiállítás egyik fő erénye: tudatos koncepcióra épül. A kiállítás kurátoraként is tevékenykedő ArtFormer egy elmetszett formával átlósan bedeszkázta a központi térbe vezető ajtót, így a „fő attrakcióhoz” törekvő látogatót meghajlásra, az alacsonyabb termetűeket legalább főbiccentéses gesztusra kényszeríti. Ahogy a felirat is utal rá: „Tisztelettel mindannyiunknak”. Erre párhuzamosan válaszol a másik terembe átvezető, szintén bedeszkázott ajtó, ami jelképesen a múlt előtt tiszteleg, és – Tisztelettel elődeinknek felirattal – a látogatót is erre készteti. Ezen az ajtón jutunk át az eredeti néprajzi anyaghoz. Így integrálja a művész a látszólag össze nem illő kiállítás-enteriőröket egyetlen szerves egésszé. A jelen által felvetett problémákat, a közelmúlt csengőfrászos időszakának tárgyi maradványait, illetve a régmúltat, vagyis a törökbálinti etnikumok tárgyi emlékeit. A múzeum itt szokványos helytörténeti bemutatást nyújt. Az etnográfiai anyag eredete érdekes, mivel létrejöttét a helyi lakosság mellett a kitelepítéseket elszenvedő sváb elődök adományainak, kezdeményezésének köszönheti.

Kelle Antal ArtFormer kiállítása

A kiállítás központi terében műtárgyak, óriásprintek, motoros forgatású mobilok, interaktív érintőképernyő és egy folytonosan vetített animációs film fogad minket. Az ódon hangulatú néprajzi kiállításhoz képest vállaltan és hangsúlyosan korszerű stílusban. A Káosz, a Végtelen Történet és az INS-műtárgycsoport, sőt, a kint nagy méretben látható Szentföld című művek kicsinyített változatát lehet szintén mozogva, körbejárva megnézni és értelmezni. De ízlés szerint használható az interaktív érintőképernyő is.

A művész azonban nem elégedett meg a múzeumi tér átformálásával. A tárlat önnön értelmét is megbontva egy logikai „hibát” helyezett a kiállítás struktúrájába, ezzel még jobban számítva a látogató aktivitására. Az alulról megvilágított Vágy feliratú posztamens üres. Az egyébként is indulatokat kiváltó szvasztikát és békejelet egyetlen látványba tömörítő műtárgy szándékosan, vagy véletlenül eltűnt a tárlatról. A kiállítás vizuális nyelvében ezért „zéró morfémaként” funkcionál. Hiánya figyelemfelkeltő, melyet az időnként felvisító riasztó is nyomatékosít. Sőt, feltűnő, hogy nemcsak maga a tárgy hiányzik, hanem a hozzá tartozó – nézőpontjait bemutató – printelt táblakép is. Látjuk a helyét, a felrögzítésére váró csavarokkal és a szerelhetőségét pozicionáló segédrajzokkal. A poroltóhoz vagy telefonhoz hasonlóan úgy van ott, hogy valójában nincs.

Kelle Antal ArtFormer kiállítása

Összességében a tárlat igen talányos, mivel a történelem, az emberi vágyak, nézőpontok sokszor bonyolult rendszerében egyfajta beleérző bolyongás lehetőségét adja, s végső soron olyan létkérdéseken való meditációkra késztet, mint a meghívón is olvasható csángó szövegtöredék: „…hogy vagytok tü, / voltunk mü es, / ahogy vagyunk mü, /lesztek tü es…”.

A megnyitó egy művelődés- és vallástörténeti szakértők bevonásával megrendezett kerekasztal-beszélgetéssel ért véget, amely július 3-án folytatódik majd este hat órától, a finisszázs alkalmával. Bárki bekapcsolódhat az előzmények ismerete nélkül is.

Kelle Antal ArtFormer „…hogy vagytok tü,/ voltunk mü es, /ahogy vagyunk mü, /lesztek tü es…” című kiállítása megtekinthető a Törökbálinti Falumúzeumban (Törökbálint, Baross utca 17.) 2011. július 3-ig.

A fotókat Kelle Emese készítette.

Molnár Eszter

szerző: Molnár Eszter
honlap e-mail
Molnár Eszter 1985-ben született Szegeden, jelenleg Budapesten él. Az ELTE művészettörténet és magyar szakos hallgatója. Tagja a Csonkahold nevű irodalmi társaságnak, az Új Lenyomat című honlap képzőművészeti rovatának szerkesztője. Művészettörténeti írásokat publikál kortárs és XX. századi magyar művészet témájában, de nem áll tőle távol a költészet sem.