KULTer.hu - Jenei Gyula: Lebegés (kispróza)
12055
post-template-default,single,single-post,postid-12055,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Jenei Gyula: Lebegés (kispróza)

Jó volt menni a fenyőavaron. A lehullott barna tűlevelek puhává tették lépteiket. Az utak kiszámíthatatlanul kanyarogtak, a fák félhomállyá szűrték a napsütést, csermelyek hangja kísérte vagy keresztezte ösvényeiket. Ittak a gyors vizekből, mert egyikük azt mondta, abból, amiben a pisztráng megél, lehet. Napokat gyalogoltak végeérhetetlen fenyvesekben, néha a törpefák és -bokrok vegetációján át egészen a hóhatárig, ahol már zuzmók élnek csak, meg apró, színes virágok. Rengeteg köveken kapaszkodtak, s bámulták a kékszürke égbe meredő hegyoldalak távoli csupaszságát, amelyet merészebb turisták piros vagy sárga foltjai pöttyöztek. Egyszer hógolyóztak is. És esténként mindig visszatértek a szálláshelyükre.

Valamelyik nap gyalog vágtak a rengetegnek, másikon vonatra ültek, közeli kisvárost nézve ki úti célnak. Zacskós tejet és kiflit vásároltak, néha sajtot és joghurtot. Rákaptak a ruszlira. Gyönyörködtek a céltalan lődörgésben.

Keveset beszéltek. A lány se került szóba, talán csak egyszer. Amikor a szálláshelyre értek, egyikük megjegyezte: ma sem jött. De azért zuhanyzáskor, a rövid vonatutakon vagy hosszú gyaloglásaik befelé figyelő magányában sokszor beült szemükbe a kérdés: vajon eljön-e? Azon az éjszakán, mielőtt a hegyekbe indultak, ismerősük közbenjárásával találtak szállást a lánynál, aki akkor mondta, lehet, hogy majd utánuk utazik. Sejtették, hogy nem valószínű, ám az ígéret ott lebegett közöttük napokon át. S ez is jó volt. Pedig azt sem tudták, hogy ha jönne, melyikük után jönne a lány. De azért forgatták magukban a lehetőségeket.

Egyik nap esni kezdett az eső. Reménytelen, apró cseppekben hullott, szinte csak szitált, de egy idő után már nem tudta felfogni a fenyőfüggöny. Lassacskán csuromvíz lett a ruhájuk, ők azonban kitartóan mentek tovább valahová, hogy onnan visszafordulva a szállásuk felé vegyék az irányt. Az egyik hegyi legelőn bika bámult rájuk. Nem volt kipányvázva. Óvatosan hátráltak a fák közé. Az esőcseppek olyan aprók voltak, hogy szinte dacoltak a gravitációval. Le sem hulltak a földre. Hideg permetként lebegtek a levegőben, körülöttük.

Felhőben járunk, mondta egyikük, de a lány aznap sem érkezett meg. Soha többé nem látták.

Jenei Gyula

szerző: Jenei Gyula
honlap e-mail
Jenei Gyula 1962-ben született Abádszalókon, költő, író, szerkesztő. 1998-ban megalapította az Eső című folyóiratot, azóta a lap főszerkesztője. Legutóbbi kötetei: Az időben rend van (FISZ, Budapest, 2011); Ívek és törések (ESŐ Könyvek, Szolnok, 2011).

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum