KULTer.hu - Rockzene és musical
10448
post-template-default,single,single-post,postid-10448,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Rockzene és musical

Interjú Koroknai Árpáddal

KoriKoroknai Árpád életét végigkíséri a zene, tehetsége vitathatatlan, elhivatottsága fiatal kora óta töretlen. A KULTer.hu a Pandora’s Box, az Omen és az Acoustic Gallery énekeseként, valamint musicalszínészként és énektanárként is ismert rockzenésszel beszélgetett pályafutásáról.

KULTer.hu: Mikor és hogyan jelent meg a zene az életedben?

Tizenhárom-tizennégy éves korunkban, 1981-82 körül kezdtünk el zenélgetni Sándor József „Günter” barátommal, akivel a mai napig együtt állok a színpadon. Egy osztályba jártunk, és nagyon jó barátok voltunk. Ő elkezdett gitározni, és mivel mi állandóan együtt bandáztunk és hangi adottságaim is voltak, elkezdtünk közösen játszani. Az első zenekarunk a Scarabeus nevet viselte. Ekkor vált a zene az életem szerves részévé, azóta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – folyamatosan együtt tevékenykedünk. A gimnáziumi éveink alatt is folyamatosan zenéltünk valamilyen formációban. Amíg mások eljártak strandra vagy csajozni, mi rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy régi kazettás magnón tekertük oda-vissza a számokat, hogy leszedjük a különféle gitárszólókat, énektémákat és vokálmeneteket. Előfordult, hogy napi nyolc órában gyakorolgattunk. Elég megszállottan álltunk a dologhoz, aminek meg is lett az eredménye. Sorra nyertük a tehetségkutatókat, és egyéb megmérettetéseken is helyt álltunk. A katonaság után pedig elérkezett a Szfinx időszaka, amellyel már országos népszerűségre tehettünk szert.

Kori és Norbi

KULTer.hu: Más volt a világ akkoriban. Számítottatok arra, hogy meg tudtok élni a zenélésből?

Ez nem volt bennünk tudatos dolog, csak bíztunk benne. Akkoriban sokan szerették az úgynevezett hajbandákat, mint a Bon Jovi, a Europe vagy a WhiteSnake stb., és mi ezt a zenét olyan szinten magunkénak éreztük, hogy szinte nem is kellett vele foglalkoznunk, nem kellett trükköket ellesnünk: belőlünk is ez a zene jött. Az elején pont emiatt nagyon pörgött az életünk, hiszen a stílusunk találkozott a közönség ízlésével. Szinte semmit nem kellett csinálnunk, csak kirakni száz darab plakátot a városban, és ott volt minden koncerten öt-hatszáz ember. Ekkor még fel se fogtuk, hogy ebből pénzt is lehet csinálni, abszolút a zene szeretete miatt csináltuk az egészet. A gázsinkból óvatosan tudtuk fejleszteni a hangszerparkot, és koncert után meg tudtunk inni néhány italt, de komolyabb tételekben nem gondolkodtunk. Egyszer viszont azt vettük észre, hogy a koncertjeink szervezője lecserélte az autóját. Szerte az országban zenéltünk, jó médiatámogatást kaptunk, nem kellett nagyon kopogtatnunk semmilyen ajtón, hogy szóba álljanak velünk. Akkoriban ez ment magától. A demónkat az év demójaként aposztrofálták, keretes hirdetésben állt, hogy „Budapestre érkezik a Szfinx” stb., és nekünk ezért semmit nem kellett tennünk, csak tisztességesen játszani. Volt mögöttünk egy olyan nem tudatosan kialakult menedzsment, aminek a hasznával mi tisztában sem voltunk. A Szfinx-szel éveken keresztül a zenélésből éltünk. Nem kerestük taknyosra és gazdagra magunkat, de annyi pénzünk volt belőle, mintha beültünk volna egy irodába dolgozni. Ezzel nagyjából ki is békültünk. Egy hátulütője azonban volt a dolognak: állandóan úton kellett lennünk. Volt olyan hetünk, amikor négy-öt koncertet adtunk az ország legkülönbözőbb pontjain. Beül az ember a turnébuszba és nyakába veszi az országot. Kollégiumokban, rajongóknál – rosszabb esetben parkolókban – aludtunk, sokszor az aznapi gázsitól függően. Ettől függetlenül egy imádnivaló életforma volt, én legalábbis nagyon szerettem.

KULTer.hu: Mikor lett vége a Szfinxnek?

Amikor a többiek elvégezték az egyetemet, főiskolát. Ezután jött a családalapítás, jöttek a gyerekek és a zenekar két tagjánál is átértékelődött a zenélés. Kezükben friss diplomával, jó álláslehetőségekkel, egy-két gyerekkel megfontolandó volt, hogy elég-e a minimálbérnél csak kicsivel magasabb zenészjövedelem a családfenntartáshoz. Ráadásul nem tudták vállalni az addig bevált turnérendszert, máshogy viszont nem lehetett üzemeltetni a zenekart.  Ekkor csináltuk meg az Aberra nevű formációt.

KULTer.hu: Miben volt ez más, mint az eddigi zenekaraid?

Az Aberrát pont a keményebb zenék felszínre törése miatt hoztuk össze. Ez amolyan Prong, Pantera, Machine Head, Fear Factory jellegű muzsika volt. Azon túl, hogy énekeltem, ordibálósabb témák is voltak, amiket én akkor próbáltam ki először. Meg is lepett, hogy mennyi energiát tud ezzel közvetíteni az ember. Mindenképpen izgalmas szegmense volt ez zenei kalandozásaimnak. Két év után azonban a Szfinx tagjai rájöttek, hogy nem tudnak zene nélkül élni, és benyújtották az ultimátumot, miszerint döntsem el, melyiket akarom csinálni. Úgyhogy akármennyire is szívügyemmé vált az Aberra, a közel hat-hét év Szfinxes időszak azt sugallta, hogy adjam fel az új projektet. Az első koncert előtt ki is léptem az együttesből, ami a banda feloszlását is jelentette, mivel a dalok szövegeinek és zenéinek kilencven százalékát én írtam. Sajnos a Szfinxről kiderült, hogy komolytalan az új próbálkozás, mert a többiek megint nem tudták azt felvállalni, amit én ki akartam hozni a zenekarból, és a két év kihagyás a köztudatból is kitörölt minket.

P. Box 2001

KULTer.hu: Az egyik legnagyobb mérföldkő az volt az életedben, amikor 2001-ben jelen lehettél a legendás P. Box zenekar újjáéledésekor. Mi több, azóta te töltöd be az énekesi posztot. Hogyan történt mindez, és hogyan élted meg?

Ekkor már szerepeltem musicalekben, de egy idő után nagyon hiányzott egy zenekarban való zenélés. Elkezdtem dalokat írni, főleg magamnak, hátha lesz belőle valami. Az egyik dalomat Cserháti Pityi benevezte egy tehetségkutatóra, ahol az elődöntőig jutottunk, ami két televíziós fordulót jelentett. Ez az eredmény elindított egy olyan folyamatot, aminek a következménye a P. Box lett. Sok dalt megmutattam Pityinek és beszéltem neki arról, hogy ezeket egy pár cimborámmal szívesen játszanám, akik közé tartozott Günter, Cézi, Bodó Tomi, tehát a későbbi P. Box zenekar. Pityi meggyőzött, hogy készítsünk nekem egy szólólemezt. Egy közös próba alkalmával azonban azzal állított be, hogy mit szólnánk hozzá, ha ő is beszállna és P. Box néven tevékenykednénk. Itt volt az első kapaszkodjunk meg a székünkben érzés, mert mindannyiunk kedvence volt a P. Box, Pityi meg beállít egy ilyen ötlettel, hogy mi legyünk a P. Box! Bazmeg, ne már! Mindannyiunknak sokat jelentett a P. Box, mi még megéltük azt, hogy az első sorban rajongtunk Vikidál Gyuláért, Bencsik Samuért és Cserháti Pityiért – nekünk ők voltak az istenek. Ehhez képest nekünk kell most ezeket a dalokat eljátszani és elfogadtatni a közönséggel úgy, hogy az emberek ne dobáljanak le a színpadról. Ez amekkora lehetőség volt számunkra, akkora bukás esélyét is magában hordozta, mert a rockzene közönsége nem kíváncsi arra, ami nem jó. Egyszer elmegy, hogyha szar, legközelebb viszont biztos, hogy nem fogják meghallgatni. Pityi végül meggyőzött minket, hogy az új dalok vannak olyan erősek és nívósak, hogy bátran felvállalhatóak P. Box-ként. Mivel övé volt a P. Box név, mondta, hogy ha kutyaütő lenne és nem lenne méltó ahhoz, amit anno abbahagytak az Omen lemezzel, akkor nem mondana ilyen hülyeséget. Megtiszteltetés volt, hogy Pityi ezt komolyan gondolta, és utána elindult a történet.

Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk attól függetlenül, hogy az első koncerteken azért előfordultak olyan bekiabálások, amelyek a régi tagokat éltették. A furcsa az volt, hogy a leghangosabbak jöttek oda leghamarabb gratulálni a koncertek után. Az első pár szám meggyőzte őket, hogy itt tényleg minden rendben van. A régi számokat is sikerült rendben eljátszani. A nyolcvanhét óta eltelt tizenhárom év alatt a rockzene megszólalása markánsabb lett, így a régi dalok is izmosabban szóltak, és az emberek elfogadták, hogy én vagyok Varga Miki és Vikidál után a P. Box énekese. Ez számomra szintén megtisztelő, mert nekem ez a két ember az etalon. Komoly kihívás volt elfogadtatni magunkat a közönséggel, de az évek alatt sikerült bizonyítanunk, hogy nem véletlenül választott minket Pityi.

P. Box

KULTer.hu: Milyen felvételek készültek ezzel a formációval?

Egy négyszámos demóval mutatkoztunk be a közönségnek, amelynek címe Újra nyitva. Utána jött a Reményre ítélve és végül a Pangea, amely kicsit nyűgösebb körülmények között készült. Közben jártuk az országot, ahová korrekt meghívást kaptunk, oda mi mentünk. Éppen a Pangea lemezt készítettük, amikor kiderült, hogy Pityi tüdejében találtak egy rosszindulatú daganatot, amiről utána kiderült, hogy agyi áttét is van benne. Az eredményei idővel javultak, és mi hónapokon keresztül bíztunk benne, hogy megússza a műtéteket, de végül itt hagyott minket. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy előtte való novemberben veszítettem el édesapámat egyik pillanatról a másikra, utána pedig Pityinél kellett azt látnom, hogy hogyan emészti fel a betegség. A Pangea lemezt már úgy vettük fel, hogy folyamatosan kórházban volt. Szó szerint kiszökdösött esténként a kórházból, és éjszaka játszotta fel a billentyűs témákat. Nagyon sokáig bíztunk benne, hogy sikerül legyőznie a kórt, szerveztük a koncerteket, de a végén már csak mankóval tudott feljönni a színpadra. Két koncertet lenyomtunk így, utána már ki sem engedték a kórházból. Azért is szomorú ez, mert addigra már nagyon összerázódott a banda, ám Pityi elvesztése után úgy tűnt, hogy abbahagyjuk az egészet, hiszen ő volt a kapocs a régi és új formáció között.

A rajongók mindennapos levelei, fórumbejegyzései tartották bennünk a lelket. Végül elhatároztuk, hogy együtt maradunk az eredeti, Pandora’s Box néven, de körülbelül egy év után rá kellett jönnünk, hogy Pityivel egy menedzsert is elveszítettünk. A zenei részekbe már korábban sem nagyon szólt bele, maximálisan ránk bízta a dolgot, és új dalokat sem nagyon alkotott, de a hangszerelésből kivette a részét. Viszont a menedzselés, a médiával és a kiadóval való kapcsolattartás, a koncertszervezés és ezek logisztikai része mind olyan dolgok, amelyeket csak akkor vesz észre az ember, amikor először késik el a saját koncertjéről. Mikor láttuk, hogy nem működik a dolog, elkezdtünk egymáson fogást keresni, egymásban hibát találni. Végül azt mondtuk, hogy állj, mi túl régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy most kezdjük ki a barátságunkat. Úgy döntöttünk tehát, hogy pihenünk egy keveset, szüneteltetjük a névhasználatot és addig írogatjuk a saját dolgainkat. Érdekes az én szempontomból, hogy ha jött valami hullámvölgy a zenekarosdiban, mindig jött vele egy fellendülés egy másik oldalon. Ebbe a zenekari pihenő által keletkezett űrbe érkezett a Társulat, ahova egyébként a feleségem nevezett be. Amikor megtudtam, hogy konkrétan miről is van szó – hogy az István, a királyra castingolnak –, már engem is nagyon érdekelt a dolog. Végül az összes televíziós döntőbe bekerültem.

Omen

KULTer.hu: Hogy tekintesz vissza erre a három évtizedre?

Abszolút örömmel. Sosem volt bennem tudatos, hogy nekem csak ezzel kell foglalkoznom, de csak ezzel akartam. Mindig bíztam benne, hogy ebből egyszer meg tudok élni, képes vagyok egy biztos egzisztenciát teremteni, és valahogy úgy hozta a sors, hogy ez sikerült is. Nyilván több lábon kell állnia az embernek, mai napig vannak musicales megkeresések, az énektanítás, a P. Box és az Omen nevű zenekar, amiben most két éve töltöm be az énekesi posztot. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy azt csinálom, amihez értek. Időt és energiát nem sajnálva sikerült ezt elérnem. Emellett azonban meg tudtam maradni hétköznapi embernek is, mindenféle sztárallűr nélkül. Szeretek élni és élvezni az élet apró örömeit, ha marad rá idő. Ha mást nem is, az utazás örömét mindig érezhetem olyankor, amikor hetente két-három alkalommal útra kelünk. Már ez is egy olyan élmény, amit köszönök a sorsnak.

Papp János

szerző: Papp János
honlap e-mail
Papp János 1987-ben született, a Debreceni Egyetem végzős hallgatója kommunikáció- és médiatudomány szakon. Jelenleg a Friss Rádiónál gyakornok. Hobbija az amatőr filmezés.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum