KULTer.hu - Jézus nem haragszik, de megjegyzi
14179
post-template-default,single,single-post,postid-14179,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Jézus nem haragszik, de megjegyzi

Szigligeti JAK-tábor – 3. nap

Képzőművészek egymás köztFél nyolckor kikapcsolják a fülsiketítő zenét, és csörömpölések közepette vonulnak be a konyhás nénik a bulikönyvtárba rendet rakni. Pénzes Olivér horkolja alá a basszust, ilyenkor kellene felolvasásokat tartani. Harmadik napi tudósítás a szigligeti JAK-táborból.


Harmadik napra virradva az eddigi információáradattól (no meg a hosszúra nyúlt éjszakáktól) kissé megfáradtan vetem bele magam a szakmai programokba. Először Zsadányi Edit feminizmusról szóló előadásának folytatása kerül terítékre, ahol többek közt az irodalom híd-szerepe hangsúlyozódik, melynek a privát szférában domináló női, illetve a publikus szférában markáns férfi szerep között kellene átjárásra alkalmat adnia. Zilahi Annáék azon morfondíroznak a hátsó sorokban, hogy foglalkozik-e a gender studies bármely ága is a férfiak társadalmi behatároltságával.

Zsadányi Edit előadása

Az irodalom után a társművészetek világába is betekintést nyerhetünk, Áfra János moderáló és három, meglehetősen különböző irányból érkező képzőművész jóvoltából. A gyönyörű Verebics Katalin legtöbbször magáról fest aktot, már csak praktikus okokból is. „Én mindig kéznél vagyok.” Fehér László nemcsak fest, hanem szövegeket is ír, és régebben zongoraversenyeket is nyert. Büszkén hirdeti, hogy az embernek „vállalnia kell önmagát, akár börtön árán is, az igazság mindig igazság marad”.

Szegedy-Maszák Zoltánról nem derül ki, hány hangszeren játszik, az viszont igen, hogy a médiaművészet, amellyel foglalkozik, céljának tekinti, hogy minél több érzékszervet bevonjon a műalkotás megtapasztalásának eseményébe. Például térinstallációkat és ultrahangalapú interfészeket készít, interaktív kapcsolatot teremtve így a befogadó és a mű között.

Szegedy-Maszák Zoltán (balra)

A társművészetekben való barangolás után földrajzi utazásokra invitál bennünket Krusovszky Dénes és a JAK világirodalmi sorozata. Elsőként Thomas Stangl Az egyetlen hely című regényéről faggatja Győri Hannát, akiről érdemes tudni, hogy „Bambinak ilyen hangja lett volna, ha tudna beszélni”. Első benyomása a könyvről, hogy „szinte olvashatatlan, de azért mindenkinek ajánlom.” Egy romantikus angol őrnagyról és egy francia férfiről szól, akik Afrikában utaznak, de kulturális monomániájuk miatt képtelenek akklimatizálódni, ez okozza a szétesésüket. A „tevekaravánszerű, véget érni nem akaró mondatok” célja, hogy az olvasó már a szövegbe ne tudjon beilleszkedni, és hogy beszippantó erejénél fogva azonosuljunk az egyébként unszimpatikus szereplőkkel, mindenekelőtt azzal az őrnaggyal, aki, amikor egy tevéhez kötve több sebből vérzik, akkor is csak egy tiszta zokniért tud siránkozni. A művel kapcsolatban megtudjuk, hogy a posztkoloniális regényhagyomány részét képezi, de nem állíthatjuk, hogy ez az osztrákoknál az irodalmi tradíció része lenne, noha sok a hasonló alkotás, de „macis könyvből is sok van”.

A második bemutatott könyv egy – Kertes Gábor fordításában frissen megjelent – latin-amerikai elbeszélésgyűjtemény, A jövő nem a miénk. Benne az írók az összeomlás krónikásai, akik fel vannak háborodva az oktatásügyi katasztrófán, melynek következménye, hogy a társadalom jó része szappanoperákat néz, és egyetlen „olvasmányélményük” a teleregény. Az elbeszélések között akad nem egy morbid humorú is, például Krusovszky egyik kedvence, Sweblin A pusztán című novellája.

Határokon túl és innen

Utoljára a lengyel Katarzina Sowula nyilatkozik a Nulla-nyolcszáz című regényéről. Egy honfitársa megkéri, hogy mutassa meg a titkos noteszát, de előtte azért meggyőződik arról, hogy a közhittel ellentétben nem muszáj Derridáról kérdezni minden egyes magyarországi találkozón.

A napot Fenyvesi Ottó zárja, aki Orcsik Rolanddal beszélget elsősorban az újvidéki Új Symposion folyóiratról, amelyet a „traktoros verskultusszal” szemben álló irányzatként alakított meg többek közt Tolnai Ottó és Sziveri János. A szerzők verssoronként kapták a fizetésüket, így Fenyvesi és Sziveri egymással versenyeztek, ki ír hosszabbat, de a szerkesztőségben a sorok számát hamarosan elosztották kettővel-hárommal, lévén egy sorban csupán egy szót írtak a fent említett szerzők. Fenyvesi Orgia mechanica című könyve nem jelenhetett meg magyarul ezzel a címmel, így Poentica Licenciára változtatta. „A vajdasági magyaroknak tiltva volt az orgia meg ilyesmi, de a szerbek ÉS-ében megjelenhetett.”

Számomra az éjjel további fele Japán körül forog: Simon Marci elmagyarázza, hogy a brutális mangák menekülésként szolgálnak a robotoló japánoknak, ezért van az, hogy a Kobétól Tokióig vonatozó öltönyös üzletemberek esetenként arról olvasnak, hogy péniszkarú polipok szabadulnak be lánykollégiumokba. Jézus tanításai is szóba kerülnek, nevezetesen hogy hiába a felebaráti szeretet, akik nem fogadják házukba a térítő apostolokat, azok megbűnhődnek a végítélet napján. Ekkor csatlakozik az eddigi legmenőbb büfésünk, Viktor, aki „[Jézus] nem haragszik. Megjegyzi” – sommás véleménnyel reflektál a beszélgetésre. Pirkadatkor úgy érzem, vár a tudósításírás, de elnyom az álom a bulikönyvtárszobában, ahol madárcsicsergésre (és üvegek csörömpölésére) ébredek.

JAK-tábor, 3. nap, Szigliget, Alkotóház, 2011. augusztus 25.

A fotókat Bach Máté készítette.

Medina Carmen Csilla

szerző: Medina Carmen Csilla
honlap e-mail
Medina Carmen Csilla 1990-ben született, félig kubai származású, jelenleg Koppenhágában él, a Roskilde University hallgatója, gyerekkorától foglalkozik hobbiszerűen írással, de fő irányultsága a pszichológia. Radikális környezetvédő, művészetrajongó, érdekli a politika és a kvantumfizika, négy éve kortárs táncol.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum