KULTer.hu - Posztmodern patriotizmus
13546
post-template-default,single,single-post,postid-13546,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Posztmodern patriotizmus

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló

Az első bosszúállóA Marvel-univerzum igazi zászlóvivője Amerika Kapitány – függetlenül attól, hogy messze nem ő a legnépszerűbb karakter a képregénykiadó palettáján. Minden világégető csatának ő áll az élén, pedig nem lő lézersugarakat a szeméből, és még csak repülni sem tud. A hősök mégis felnéznek rá, mindenhol óriási tisztelet övezi, a csillagos-sávos öltözék pedig csak tovább sulykolja a halhatatlan ikonná válás kényszerét.

Steve Rogers egy ilyen ikonhoz igyekszik felnőni, bár nincs túl nehéz dolga, mert ehhez nem volt szüksége szuperszérumra, az csak a fizikai demonstrációhoz kellett. Rogers önzetlensége belülről fakad. Háta mögött hagyva a – patetikus nagymonológokat egyébként alaposan kifordító – propaganda-körutakat, felettesei parancsát megtagadva önként vonul a frontvonalra, hogy bátor hazafihoz méltó módon menekítse ki a rabságba esett harcostársakat, és rúgja arcon az ördögi kinézetű Vörös Koponyát. A kapitány túlnőve a katonakép együgyűségén és a kék-piros-fehér lobogó határain mégis több, mint ahogy azt a neve engedni sejtetné. Amerika Kapitány ugyanis nem feltétlenül Amerikát testesíti meg, hanem azt, amilyennek Amerikának (meg úgy a világnak általában) lennie kellene. S talán ez a figura egyetlen használható belső konfliktusa is, miután idegenek tőle az olyan negatív jellemvonások, mint Vasember arroganciája, Thor hiúsága, vagy Superman jóhiszeműsége. Neki egy szimbólumhoz mérten kell makulátlannak és józannak maradnia, mindig világos és helyes döntéseket hoznia.

Amerika kapitány

Éppen ezért sajnálatos, hogy a film nem mer belemenni az efféle állásfoglalásokba, és inkább egy halál egyszerű helyzetet vázol fel, élén a még Amerika Kapitánynál is egysíkúbb, egyszer használatos főgonosszal. Helyette azonban kapunk egy – az iróniát és az önreflexiót sem mellőző – eredettörténetet, amelyben esendő emberként ismerjük meg a majdani hőst, így pont úgy vagyunk képesek azonosulni a kapitány robosztus alakjával, mint anno a vézna Peter Parkerrel.

Egy hangulatos poszter a Marveltől

A körülményes felvezetést követően viszont a kapitány kikerül a középpontból, és csak sodródik az árral. Egymást érik a nagyobbnál nagyobb robbanások és gépfegyver-ropogtatások. És ezzel nincs is gond, csak éppen semmi újranézendőt nem nyújt, nincsenek benne olyan látványos lövöldözések, mint a Vasemberben, vagy olyan dráma, mint az X-Menben. Helyette inkább egy olyan klasszikus hangvételű kaland-narratívát kapunk, ami talán nem véletlenül juttatja eszünkbe az Indiana Jones-filmek jobb pillanatait. Mindezt tovább árnyalja a közhelyes – már-már kötelező – jelenetek humoros egysorosokkal való elbagatellizálása, ami talán csak a Marvel Stúdió filmjeinek sajátja.

Az apafigura karjaink közt való elhalálozása nincsen túldramatizálva, az „üldözöm a rosszfiút vagy mentem az ártatlant” és a vonaton zajló „odaérek vagy nem érek oda” szituáció is megnyugtató végkicsengéssel zárul. Éppen ezért kicsit meglepő, s egyben súlytalan is a jóbarát halála. A finálébeli hősi önfeláldozás sem éri váratlanul a nézőt, kapitányunk tökös amerikaihoz méltó nyugalommal néz szembe a halál torkával, miközben a jövő heti randiját tervezgeti. Amerika hőse tehát jogos félelmeink ellenére sem hajlik giccses nyáltengerbe, még a patetikus ruházat miértje is értő magyarázatra talál (nem úgy, mint a hasonló színekben játszó és popkulturális nívóval bíró Supermané), de azért olyan lezser sem akar lenni, mint a neurotikus Vasember.

Bár a hiperlaza hangvételű Vasember nem domborítja ki nagyon, a vörös-sárga páncélba bújt Tony is igazi lokálpatrióta, pedig első ránézésre nem sok közös van benne és a kapitányban. Ha a Marvel-univerzum szemszögéből vizsgáljuk a filmet, egy teljesen új dolognak lehetünk tanúi. A kisebb-nagyobb áthallások különösebb logikai zökkenők nélkül, a Marvel képregényhősei alaposan összehangolva torkollnak a jövőre érkező szuperhős crossoverben, a Bosszúállókban. Ami meglepő, hogy ez az univerzumépítés már több éve megkezdődött, és pont az Amerika Kapitány az, ami minden pozitívuma ellenére is csak egy jól szituált átvezető sztorinak tűnik, szemben Thor vagy a Vasember egészestés születés-sztorijával. Örvendetes, hogy a kapitány világháborús ténykedéseit nem tudták le egy 10 perces prológusban – mint ahogy az a fájdalmas X-Men spin-offban, a Farkasban történt –, mégis úgy látszik, hogy az igazi izgalmakat csak az amerikai álom megtestesítője és a cinikus jelenkor szembeállítása jelentené. Steve Rogers egy új világban ébred, egy világban, amiért harcolt, amiért az életét adta. Az igazán nagy kihívás azonban csak most kezdődik: tudnak-e majd kezdeni ezzel a konfliktussal valamit, vagy kihagyják a magas labdát, és csak odarakják pózolni a Bosszúállók élére?

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America – The First Avenger), 2011. Rendező: Joe Johnston. Forgatókönyv: Cristopher Markus és Stephen McFeely. Főbb szerepekben: Chris Evans, Hayley Atwell, Sebastian Stan, Tommy Lee Jones, Samuel L. Jackson.

Dani Áron

szerző: Dani Áron
honlap e-mail
Dani Áron 1991-ben született Kolozsváron, 2010-től a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Elsősorban a filmművészet iránt érdeklődik, de foglalkoztatja a képzőművészet és a sport is. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.

7 archív hozzászólás
  • Lengyeljoe - augusztus 24, 2011

    Dani Áron fogalmazása (a kalózos filmről szólóhoz képest talán már kevésbé) még mindig
    döcög, sok a logikai bukfenc, a nem megfelelő szóhasználat.
    Ilyen közönségfilmekről jobb lenne vagy elemzőbb írásokra ösztönözni a szerzőt vagy kihagyni őket, mert ez így PestiEst színvonal.

  • Nagy Zsolt - augusztus 26, 2011

    Kedves Joe, köszönöm a kritikát, külön öröm, ha az ember munkáját így számon követik. Nagyon érdekelne, hogy pontosan mikre gondol, és szívesen beszélnék is erről, hisz csak a javamat szolgálná, de nem a hozzászólások között. Érdemi diskurzusba így nem tudok belemenni, mivel sem a nevét, sem az e-mail címét nem tudom. A kalózos filmél is ön panaszkodott? Mert ha igen, akkor sem reagált a válaszra.

  • Dani Áron

    Áron - augusztus 26, 2011

    Az előző kommentelő (Nagy Zsolt) természetesen én (Dani Áron) voltam, csak egy barátom gépéről írok éppen.

  • MostMiértÍgy - augusztus 26, 2011

    Azért tény, hogy elég nagy a különbség a cikkek (tanulmányok?) színvonala között, még az egyes szerzőket illetően is.
    Egy további lépés lenne a honlap számára, ha eldöntené, melyik irányt (idézem: “PestiEst” vagy elmélyültebb írások szerepeltetése) választja. Szerintem az utóbbiak képesek nagyobb visszhangot kiváltani (l. pl. KBL írása, nem jut eszembe, melyik kortárs verseskötetről), míg az előbbi választásával csak egy kitaposott ösvényt követne a lap, beállva a többi középszerű kultúr(de inkább csak szórakoztató) blog közé.
    Szerkesztők!
    Legyen merszetek visszaküldeni egyes írásokat, még akkor is, ha esetleg megsértitek vele az illetőt. Ebből egyrészt csak tanulhat, másrészt van miből (kiből) meríteni, azt hiszem). M. Molnár Olgi

  • Áfra János

    Áfra János - augusztus 26, 2011

    Kedves Olgi!

    Köszi a véleményezést. Hidd el, válogatunk, visszaküldünk, konzultálunk, korrekten dolgozunk az írásokkal, a szerzőkkel, a szerkesztés azonban bonyolult és összetett mechanizmus, aligha lehet külső szemmel belátni minden aspektusát. Vállalhatatlan szövegeket érzésem szerint nem közöltünk még le, az pedig, hogy eltérő nézőpontok és hangok érvényesülnek azt hiszem, a lehető legtermészetesebb dolog. Az pedig talán nem olyan nagy gond, ha különböző jellegű és minőségű hangok és nézőpontok kapnak teret, hiszen az olvasók sem mindig ugyanabból a rétegből jönnek. Igyekszünk figyelni, hogy ez ne menjen a minőség rovására…

    Üdvök! 😉

  • Great Gatsby - augusztus 29, 2011

    Néha rám tör egy inger, aminek hatására elkezdek ehhez hasonló filmeket nézni (l. még Cowboyok és űrlények), aztán 3-4 alkotás után megcsömörlök, az utolsót már végig sem tudom nézni. Később mégis elgondolkodom: miért érdemes ezeket a filmeket megnézni (ha pár nappal később nemhogy a hiányosságokra, de a történetre sem emlékszem)? Érdemes-e (lehet-e?) ezeket a filmeket komolyabban elemezni?

  • Dani Áron

    Áron - augusztus 30, 2011

    Lehet és érdemes. Egyrészt ott van maga a film, ha valaki zászlónak öltözve rohan a frontra, az több kérdést is felvet – túl azon, hogy ez hülyén hangzik. Másrészt ott van az aktuális közeg, trend, aminek tükrében elemezni lehet. Az akciófilmek például nem szorulnak hosszas magyarázatra, de ha végig nézzük mondjuk a 70-es évektől, hogy hova jutottunk, akkor egy jól leírható ívet kapunk. Harmadrészt ott van maga a filmnyelv, miként használják azt a készítők. De ha szabad megengedni egy ilyen megjegyzést, ez az írás is csak azt igyekszik alátámasztani, hogy lehet és érdemes.

KULTprogramok

<< 2019. ápr. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum