KULTer.hu - Rájuk sem ismerni
13311
post-template-default,single,single-post,postid-13311,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Rájuk sem ismerni

Guano Apes: Bel Air

Guano ApesHosszú hallgatás után új lemezzel és videoklippel vágott neki nyári koncertturnéjának a Guano Apes. A hazai közönség az új dallamokat először a tokaji Hegyalja Fesztiválon hallhatta élőben. A tömegben csupán elvétve akadt olyan rajongó, aki ismerte, és az énekesnővel együtt zengte ezeket a nótákat.

A Guano Apes a ’90-es évek második felében az egyik legsikeresebb német rockegyüttes volt. Megjelenésekor különlegesnek számított, hogy a rockbanda élén nem egy férfi, hanem egy, a gyengébbik nemet képviselő, markáns hangú hölgy állt. 1996-ban megnyerték a VIVA tehetségkutató versenyét, és cserébe elkészíthették az Open Your Eyes című kislemezt, illetve egy ehhez tartozó videoklipet is. Hamar felkerültek a német, majd a nemzetközi toplisták élére. 1998-ban az ausztriai snowboard világbajnokság hivatalos számával, a Lords of the Boards-szal talán az addiginál is nagyobb sikert arattak, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek a zenei életből, hiszen mindössze három stúdióalbumuk jelent meg, 2005-ben pedig utolsó koncertturnéjukra indultak, majd végleg feloszlottak. Legalábbis ezt hittük.

Guano Apes

Két évvel ezelőtt egy osztrák fesztiválon újból feltűnt a színen a csapat (majd a 2009-es SZIN-en is), most pedig megérkezett az új lemez Bel Air címmel. A korong alapvetően jól sikerült, viszont a rajongók hiába reménykedtek abban, hogy régi kedvenceik színvonalához mérhető számok születnek. A dalokon erősen érezhető, hogy az együttes az évek alatt felnőtt, nyoma sincs a korábbi lázadó attitűdnek. Az énekesnő, Sandra Nasić hangja sokkal kiforrottabb, lágyabb lett, míg a dallamok is íveltebbek, koncepciózusabbak. Hiányzik az az energikusság és nyersség, ami még megvolt a régi albumokon. A letisztultabb zene sokkal több soft rock stílusjegyet és szintetizátoros elemet tartalmaz, ezáltal pedig popossá, rádióbaráttá válik, ami egy ilyen lázadó bandánál nem biztos, hogy előnyt jelent a rajongók megtartása szempontjából.

Guano Apes

A borító nem túl komplex: egy szimpla fehér hátteret látunk, ami előtt a banda pózol. Sandra testtartása, illetve öltözéke (miniruha, magassarkú) a férfi szemeknek kedvez, de semmi több. A fekete-fehér képet csupán egy neonzöld, matricára emlékeztető embléma töri meg, ami a kontraszt miatt legalább feltűnő, de semmiképp sem esztétikus. Az unalmas és fantáziátlan borító tökéletesen tükrözi az album zenei világát.

Bel Air

A lemez gyengén indít egy közepes tempójú dallal, a Sunday Loverrel. A következő három szám esetében sem jobb a helyzet: hiába várjuk, hogy a kezdés után hirtelen keményebb, zúzósabb zenére váltson a banda, ez sajnos elmarad. A She’s a Killer hozza meg a fordulatot, hiszen ez az első értékelhető dal a lemezen: ütős kezdés után végig megmarad a tempós ritmus, így a hallgató végre nem alszik el unalmában. Talán ha előrébb került volna ez a Guano Apes szebb napjait idéző track, némi esélyt adott volna a banda arra, hogy az első pár szám után a rajongóik ne kapják ki csalódottan lejátszójukból a korongot, majd rejtsék azt örökre a polc mélyére. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ők azok, akik a türelmetlenségük miatt lemaradnak az igazán jó számokról. Sajnos nem tehetem, mert hiába akadnak a lemez további részében pörgősebb dalok is, csaknem mindegyik felejthető. A Fire in Your Eyes a ’90-es évek tipikus populáris dallamait idézi. A változó érzéseket kiváltó számok közül talán az utolsó bónusz track, a Carol and Shine elektronikus hangzása az, ami a legkevésbé illik bele a majmok (angolul: apes) makogásába.

A Bel Airhez eddig két videoklip készült: az első még a korong megjelenése előtt az Oh What a Night című slágergyanús darabhoz. A háromperces kisfilm csupán arra alkalmas, hogy a tagok a zenei tévéadókon is megmutassák, hogy visszatértek. Sandra nőiesen és szexisen fest benne, szemben azzal a maszkulin, rebellis leányzóval, akit korábban a képernyőn és a színpadon láthattunk. A Sunday Lover klip is hasonló látványt és hangulatot teremt, csupán annyi a különbség, hogy ennek a dalnak a hangzása még poposabb, már-már Gwen Stefanit idézi.

Úgy tűnik, az eredetiség és a kreativitás helyett a Guano Apes is megelégedett azzal, hogy belesimul a közízlés egyhangúságába. Az énekesnő különleges orgánuma sem menti meg az együttest, mivel az unalmas dallamok miatt elveszik hangjának borzongató mivolta. Egy biztos, amennyiben a stílusváltás volt a cél, a hosszú szünet alatt lett volna idejük, hogy kidolgozzanak egy jó visszatérő lemezt. A Bel Air bőven hallgatható, azonban semmiképp sem számít erős (újra)kezdésnek. Aki mindennek ellenére kíváncsi, hogyan szólnak a régi és új dalok élőben, október 15-én ellátogathat fővárosunkba, hogy meghallgassa a Guano Apes-et a Club 202-ben.

Guano Apes: Bel Air, Sony Music, 2011.

Iglár Alexandra

szerző: Iglár Alexandra
honlap e-mail
Iglár Alexandra Miskolcon született 1990-ben. A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója. A jövőben a média világában szeretne dolgozni. Érdekli a fotózás is. Újságíróként a Licium.hu oldalon debütált.

4 archív hozzászólás
  • Tóth Kinga

    Kinga - augusztus 13, 2011

    Hova tűnik a világ dicsősége, pedig milyen kemény csaj (volt)!

  • Áfra János

    Áfra János - augusztus 13, 2011

    A Guano Apes régi nagy kedvencem, a régi karcosság bejött – különösen az Open Your Eyes, meg a Lords of the Boards által teremtett atmoszféra, de valamennyire ez a mostani arculat és hangzásvilág is megszokhatónak, élvezhetőnek látszik, még ha nem is annyira átütő erejű. Szóval engem nem keserített el. 🙂

  • Berényi Csaba

    kémikus billy - augusztus 13, 2011

    én SZINen láttam őket két éve, ott az új számok sablonosságot karcolták, nem úgy, mint a régi dolgaik a nyúltagyat – Áfra, megleptél, azt hittem te csak a gépzenét kultiválod 🙂

  • Berényi Csaba

    kémikus billy - augusztus 14, 2011

    jah írodl, hogy soft rock lett meg koncepciózus, lázadás off ergó rádióbarátabb beütés – lehet én vagyok tól szélsőséges, de azért, mert nyálas popot csinál valaki, ahhoz képest, hogy annak előtte lekarmolat a berlini fal maradványait, nem lesz rádióbarátabb – a guano apes ugyanolyan kommersz banda volt a csúcson is, csak szimplán keményebb hangzásuk volt (lefogadom az akkor főleg viruló grunge miatt) – szóval a nem rádióbarát nálam a negye dórás progresszív rocknál meg mondjuk a (valódi) punknál kezdődik – a guano apes addig csak sima sablonprodukció, persze a jobbafajtából