KULTer.hu - „vendége voltam”
14520
post-template-default,single,single-post,postid-14520,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„vendége voltam”

Műút, 2011/027

Műút, 2011/027.„Úton lenni boldogság…” – a Jack Kerouac-idézet a Műút folyóirat aktuális számának mottója. Majd belelapozva kezdetét veszi a barangolás egy vég nélküli labirintusban, melynek hangulatát az Olajos György által megálmodott borító is biztosítja a sárga „folyamból” kimeredő fehér „szigetek” végeláthatatlan egymásutánjával. E szám külső megjelenését biztosító képek tereket, vonalakat, íveket rajzolnak ki összemosva ezzel organikus és élettelen határait.

„Mereven járt, vezetője kezétől / irányítva” – a Gömöri György fordításában Czesław Miłosz Orfeusz és Eurüdiké című szövegében olvasható citátum a szépirodalmi blokk kontúrját adja, mely azt sugallja, az én útja önmaga számára beláthatatlan, valaki ismeretlen által meghatározott. A másik, illetve az emlékezés mint támasz inszcenírozódik a műben, melyet azonban az utolsó sorok teljesen feloldanak: „Hogy élhetek majd nélküled, vigasztalóm! / De illatoztak füvek és sok méh egyre zümmögött. / S elaludt akkor, arccal az áthevült mezőn.” Az emlékezés problémája sejlik fel Bajtai András versében is, melyet a monotonitás széllökései sodornak el újra és újra: „Most kellene erősnek lennem. / Mert eszembe jutottál. / Hogy valóban te voltál-e, / és tényleg itt voltál-e, / vagy csak megint az ismétlődött meg, / ami eddig mindig”. Krusovszky Dénes ebben a számban olvasható írásaiban az én identifikálásában a másik dominánsabb erőként kap szerepet. A Könnyített változat szöveghelyeiben a te nemcsak mint megszólított, a múltból előhívott alak jelenik meg, hanem maga is emlékezőként artikulálódik az én mellett: „Közben te az égő tőzegmező / fölött tébláboló parasztokat / rángattad elő sajátomnál / erősebb gyerekkorodból”. A kettősség, a két fél közötti távolság („Pedig a folyamatos elkülönülés mögötti mélyebb / erjedésben mégiscsak ott a remény”) azonban feloldhatatlan: „de ahogy mi kiadunk egy teljes embert, / az visszahozhatatlan”. Czéh Zoltán Magyar hang című prózájának első mondata: „Ha elmeséled ezt valaha, a lift hangjával fogod kezdeni” a kiindulási pontot igyekszik megadni, majd pedig a megszólalás, a másikhoz való fordulás esélyéért kopogtat ismeretlen ajtókon. Ficsku Pál, András László, Tatár Sándor, Zalán Tibor, Péczeli Dóra, Turczi István és Takács Nándor költeményei is mintha emlékek és szöveghelyek között, rideg terekben bolyongva keresnék a megfoghatót, a testet a hangok mögött, az élőt az élettelenben.

A recenziók sorát Lengyel Imre Zsolt és Bazsányi Sándor indítja el figyelő tekintet elé vonva Tóth Krisztina legújabb kötetét, a Pixelt. Mindkét írás kiemeli a novellák mint szövegtestek és az azokban (a címekben és történetekben) megjelenő emberi hús-vér részek összefonódását. Az elemzők felismerik, hogy az anyagiságot érzékeltető metaforák, szimbólumok, ismétlések és halmozások hegemón helyzetűnek bizonyulnak a novelláskötetben. Ezzel kapcsolatban a fő kérdést a narrátor alakja jelzi, melynek megszólalásai feltételeznek egyfajta jelenlétet, valami nyugvópontot, biztos távlatot. A fenti kritikák nyomán viszont a Pixel világában hiányzik a tér, a test, amely eggyé, emberivé formálná a hangot. Csak képkockák maradnak, testrészek vannak, melyek nem nyerik el struktúrájukat, nem bírnak eredendő lényegiséggel.

Műút, 2011/027.

A bizonytalanság csak fokozódik Vári György szövegében, melyben Borbély Szilárd Szemünk előtt vonulnak el című drámagyűjteménye kerül terítékre. A drámákhoz fűzött reflexiókban az „Akár Akárki” szólama (mely egyben az egyik mű címe) kap központi helyet a test és testetlenség között elmosódó határvonal, az egyformaság, a monotonitás, a kezdet és vég nélküli utazás problémáját elemezve.

Az otthontalanságra, a kívül rekedtségre, az örök „vendég létre” mutat rá Nagy Csilla és Vass Norbert kritikája. Az előbbi Szécsi Noémi Nyughatatlanok című könyvét, az utóbbi pedig András László kötetét (Egy medvekutató feljegyzései) veszi szemügyre. Az izoláltság és testetlenség kérdésköre vezeti Berta Ádám értelmezését is Bartók Imre regényével, a Fémmel kapcsolatban. Az Alan Hollinghurst-művet vizsgáló Bartók Imre-szöveg továbbgörgeti az idegenség témáját, mely egyfelől a regényben feltűnő figurák dimenziójára vonatkozik, másfelől átvezet az olvasás (fordítás, újraolvasás és -írás) problematikájára is. A befogadás félreolvasó, közelítő és egyszerre eltávolító jellegére hívja fel a figyelmet Seláf Levente írása, mellyel Jacques Roubaud kötetének hazai fogadtatására reflektál.

A folyóirat hasábjai teret biztosítanak helyi (miskolci) érdekeltségű összefoglalóknak, tudósításoknak is, melyek két meghatározó eseményről adnak hírt: egyfelől a Bartók + Verdi 2011 fesztiválról, illetőleg XXV. Miskolci Grafikai Triennáléról. Ez utóbbi szorosan összefonódik a folyóirat jelen számának vizuális megjelenésével, hiszen oldalait a kiállított grafikák színesítik. A Műút lapjait Tandori Dezső rajzai zárják, melyek a verbális és képi szféra együtthatását és egyben folyamatos elkülönülését prezentálják. Hazátlan matrózok, egymásba olvadó alakok, ismerős ismeretlenek, örök vendégek vándorolnak a labirintusban, a végtelen Műúton.

Műút, 2011/027.

Jován Katalin

szerző: Jován Katalin
honlap e-mail
Jován Katalin 1987-ben született, Debrecenben él. Magyar nyelv és irodalom mesterszakon végzett a Debreceni Egyetemen, jelenleg pedig az Irodalomtudományok Doktori Iskola hallgatója. A Hatvani István Szakkollégium irodalom-, nyelv- és kommunikációtudományi szakcsoportjának vezetője, a Szkholion folyóirat olvasó szerkesztője.