KULTer.hu - A befejezetlenségnek igenis formája van
15413
post-template-default,single,single-post,postid-15413,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A befejezetlenségnek igenis formája van

Schein Gábor: Éjszaka, utazás

$-SCHEIN-G_Ejszaka utazas_COVER.inddAz idei könyvhétre megjelent Schein-kötet a vég nélküli utazás távlatából, a tegnap és ma érintkezési sávján keresztül bontakozik ki. A könyv három ciklusa, miközben rögzíteni próbálja a mozgás, a vándorlás terét és idejét, vagy megelőzi a kiragadni vágyott pillanatot (I. Felkészülés egy városra), vagy elmarad tőle (II. Túl a kordonokon) a folytonos köztiség állapotát (III. Tizedik nap) idézve fel.

Schein Gábor versgyűjteménye, ahogy a fülszöveg fogalmaz: „az emberi egzisztencia belső tájaira invitálja olvasóját” –, mely a megszólaló(k) száműzetésének álmokkal, víziókkal szőtt világa. Az Exilium című szöveg a számkivetettség összetett jelentéstartalmára irányítja a figyelmet. Egyrészt a környezethez, a földi léthez viszonyított emberi egzisztencia kirekesztettségét, kiszolgáltatottságát mutatja fel: „Soha sem készített nekünk / helyet a föld, soha sem foghattuk meg / egészen, ami a kezünkben volt”, másrészt pedig paradox módon a végső száműzetés iránti vágyat és reményt foglalja magába: „készülődve, hogy kivándoroljunk / a nekünk adható öröklétbe”. Az öröklétként értett kívülállás elérésének feltétele, hogy „Végigkóstolva ízeik szerint, / lassan kellene kiinnunk minden pillanatot” – habzsoló, túláradó szenvedélyek – „semmiségek” – nélkül, hiszen „Néha egy perc is elég, hogy túlcsorduljunk” tőlük.

A vágy kulcsfontosságú szövegszervezője a kötetnek, melyet a borító hátoldalán olvasható sejtelmes megnyilatkozás is jelez: „A szenvedély útja sötét”.  A kiemelt idézet az Éjszakai utazás című költeményben olvasható, amely továbbfűzi a „semmiségek” világát: „Olyan, mint egy éjszakai vonatutazás, / amelynek nem azért vágsz neki, hogy eljuss egy másik városba, / bár célod mégis csak ez.” A szenvedély szférája az álmoké, ahol az én „a hold palotáját / építi”, amely az idő, így a lehetőségek végtelenségével kecsegtet. A Felkészülés egy városra e problémakört bontja tovább: „nincs ott semmi, semmi a szenvedélyben, amit sorsnak lehet nevezni”. Majd mintegy eme állításával vitatkozva, a következő strófát így kezdi: „És ha sors lenne, ki ne akarná elkerülni a sorsát? Vagy nem a sors / elkerülése az élet?” Az állítás és kérdés párbeszéde elbizonytalanító hatást kelt, minden kijelentést újabb kérdőjelek követnek: „A sors / az ég üressége bennünk, ami ha elszabadulna, ha egy pillanatra / fölnyithatná őrületét, fölégetne, elpusztítana mindent. / Őrült üresség. Lehet-e nem szerelembe esni a sorssal?” Feszültség lüktet a sorokban anélkül, hogy alkalmunk lenne a döntésre, a saját álláspont kialakítására. Nincs kiút a vágyak dimenziójából, mely az álmok és a sors gyűjtőhelye, s amely tágítja szemünk előtt a teret – „az ég ürességét” és az időt.  De mindaz, amit e szenvedély adhat, csupán a látás illúziója.

A megszólaló száműzetésében világtalan: „Én nem a szememmel, az ujjaimmal / látok. Amit megérintek, rögtön a / testembe hatol, és mielőtt megtudnám, / mi az, felrobban az idegek pályáin” (Ott vess ki!). A beszélő tekintetére sötétség borul a külvilágban, az érintés veszi át a látás szerepét. Az én számára a testek közelsége válik meghatározóvá, mintha ekképp lehetséges lenne a pillanat teljes megélése: „És bejárva a testek alvó végtelenjét, / egyszerre vágytam minden test közelségét” (Hajnali testek). A szenvedély viszont ismételten közbeszól, a megszólaló ellentmond parancsának, mellyel a mértékletes tapasztalás igényét írja elő, egyszerre, egészében akarja érzékelni, érezni a környezetben megbúvó felületeket. Minden egyes érzékszerv ki van téve a vágyak fennhatóságának. Miközben a „Vagy nem a sors / elkerülése az élet?” részletre visszatérve értelmezhetővé válik a száműzetés célja, ami nem más, mint a szenvedély hatalma elleni harc. E feladatvállalás − az idézetekből érzékelhetően − sosem vezethet sikerre, mindig ott kísért fentebb hatalomként a teljesség megtapasztalásának sóhaja, a sors tekintete.

Schein Gábor: Éjszaka, utazás

A Schein-kötet allegóriájaként reprezentálódik „Halévi” alakja. A mindhárom ciklusban felsejlő figura a belső száműzetés példája. Funkciója komplex, hiszen egyfelől újabb dimenziókat nyit meg a könyv világán belül: egy másik hangként történeteket implikál a történetben. Másfelől viszont ugyanazt a szólamot veszi át, mint a többi szöveghely megszólalója. Úgy tűnik, mintha párbeszédet folytatnának egymással: „Foglyul ejtett hallgatásod, / talpalatnyi helyre zárt, / s mi a zárat megoldja, / örökös helyvesztésre szán” (Halévi szerelméért bánkódik). Egyikőjük világa sem körvonalazható egyértelműen, csak érezni, hogy a kettejük közti távolság áthidalhatatlan. Az én számára a másik sosincs jelen, mégis minden odafordulásban foglyává válik. Az álom és ébrenlét állapota szorosan kapcsolódik a megszólaló(k) helyzetéhez: egyaránt feltűnhetnek egymás birtoklójaként és birtokoltjaként. Nem dönthető el viszont, hogy mikor melyik áll hatalmi pozícióban, mert álmaink is meghatározhatják hétköznapjainkat és fordítva: nappalaink beíródhatnak vízióinkba. A szövegek e két dimenzió között imbolyognak, hol a beszélő, hol „Halévi” hangját véljük felfedezni.

A Hajnali testekből vett citátum „s kinek álmaiban sosem voltam otthon, kit keresve / távol sokszor el kellett hagynom” ismét a hozzáférhetetlenséget hangsúlyozza: magányban telt száműzetésről van szó, bármely állapotban is legyünk. Az idézet mindemellett az örökös függés kikerülhetetlenségére is reflektál – az én és a másik, az álom és ébrenlét viszonyában, a látható és láthatatlan kapcsolatában: „Ami láthatatlan, érzékeidből hírtelen tör elő / és szétömlik, mielőtt / megírhatnál akár egyetlen mondatot. / Ami látható, vakon követi a fénnyel telt arcot”. Ahogy e világok összefonódnak, úgy a beszéd és a némaság is egyként mutatkozik meg: testetlenként, befoghatatlan szféraként, hiszen a szövegek mögött csak hangok vannak, a tekintet beláthatatlan messzeségből érkezik: „»Én vagyok / Ozymandias, akire vágytatok.« És jobbra-balra, / ameddig csak ellátsz, a roncs körül hideg homok” (Ozymandias, Shelley után).

Schein Gábor legújabb verseskönyve zarándoklat egy titokzatos, időtlen és térnélküli dimenzióba, melyet nevezhetünk a lélek mélyének, a „szívben lakó”-nak, ahonnan azonban a kutakodó, boncolgató én-tekintet folyton kívül reked. Csak visszhangok ütköznek a felszínnek, az elérhetetlen száműzetés közöttjei, a „befejezetlenség formái”.

Schein Gábor: Éjszaka, utazás, Kalligram, Pozsony, 2011.

Jován Katalin

szerző: Jován Katalin
honlap e-mail
Jován Katalin 1987-ben született, Debrecenben él. Magyar nyelv és irodalom mesterszakon végzett a Debreceni Egyetemen, jelenleg pedig az Irodalomtudományok Doktori Iskola hallgatója. A Hatvani István Szakkollégium irodalom-, nyelv- és kommunikációtudományi szakcsoportjának vezetője, a Szkholion folyóirat olvasó szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2018. jún. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum