KULTer.hu - Keretbe zárt zseni
16658
post-template-default,single,single-post,postid-16658,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Keretbe zárt zseni

Csontváry Szegeden

A kiállításAmikor kilépek a múzeumból, hideg van, a színek viszont bent maradnak. Van valami zavaróan szuggesztív Csontváry festészetében. Csupán másfél órát töltöttem az ideiglenesen berendezett Csontváry-világban, ez mégis elég volt ahhoz, hogy magával rántson az emberfeletti küzdelem, melyet a festő az anyaggal vív. Célja egy: ábrázolni a víziót.

Szegeden másodjára rendeztek kiállítást Csontváry Kosztka Tivadar életművéből. Az összesen huszonnégy képből álló gyűjtemény két termet foglal el, melyeket külön ennek apropóján a lemenő Nap színeire mázoltak, ezzel is tisztelegve a „napút” festője előtt. Az alkotások a pécsi Csontváry Múzeumból, valamint a Magyar Nemzeti Galériából érkeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumba. További tizenhat festményt pedig Szentesen csodálhat meg a közönség.

Egy utazás képei

Ami először feltűnik és leginkább meghatározza a képek hangulatát, az a színvilág, valamint az ecsetkezelés technikája. A színek impulzívak, mégsem bántóan harsányak, inkább dinamizmust adnak a képnek. Ettől válnak élővé a vásznak, annak ellenére, hogy Csontváry a színek abszolút elsőbbsége mellett teszi le a voksot, felborítva ezzel általános intuíciónkat, vagyis azt, hogy alapvetően nem ilyen színeket látunk. A tobzódást nem csillapítja az sem, ha az ábrázolt napszakban a fényviszonyok nem hozzák ki a vásznon látható színeket, vagy az alakokra vetülő árnyék teljesen elvész, nem képez kontrasztot. Ezek azonban mind a képek előnyére válnak.

Jajcei vízesés

A festő már a palettán is expresszív víziót formál. Ecsetkezelése két képén különösen megfogott. A Jajcei vízesésen Csontváry úgy viszi fel a vászonra a különböző festékrétegeket, hogy sikerül elérnie azt az illúziót, mintha a víz a szemünk láttára fodrozódna. Ezek a rétegek hullámzanak, és egymásba gabalyodnak. Ugyanezt a technikát alkalmazza a Nagy Tarpatak a Tátrában című képén is, ahol az ecsettel a hegyvonulatok gyűrődéseit finomítja.

A másik jelentős húzóerő a Csontváry-képek témája és a művész beállításai. A velem együtt szemlélődő iskolás csoport éppen a Selmecbánya látképe elrejtett szimbólumai között bolyong, a gyerekek hamar észreveszik a domboldalon kirajzolódó „E” betűt. A szüzsé láthatóan mindenkit foglalkoztat, hiszen a képeken felfedezhető jelek olyan kapaszkodók, melyek ma is megmozgatják a befogadó fantáziáját. Az életműben felfedezhetünk egészen realisztikus témákat, melyeket Csontváry az utazásai alkalmával készített. Azonban jóval több ez tájképábrázolásnál, a bukolika lassúságát felváltják az erős, természetellenes kontúrok.

A Panaszfal és a Cédrus

Számomra A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című kép mint a szürreális bibliai téma egyik reprezentatív példája tűnt a legizgalmasabbnak a most kiállított alkotások közül. A szemlélő először az egyensúly eltolódását veszi észre. Míg a jobb oldalon masszává áll össze a tömeg, addig a vászon bal felén szinte üres teret látunk. Itt az alakok jobbára háttal állnak a nézőnek, az egyetlen figura pedig, aki egész testével felénk fordul, egy vak férfi. A kép hatalmas méretével és a kompozíciós játékkal vonja magára a néző tekintetét, aki szívesen merül el az arcok és a félbemaradt mozdulatok figyelésében.

A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben

A témájában és alakjaiban is hasonló Fohászkodó üdvözítő a feltámadást idézi, és Csontváry mesterien játszik a téma adta határokkal. Bár Krisztus elnyúlt El Greco-i alakjában nagyon is valóságos és emberszerű, a fények és a színek – fehér és vörös szinte kiviláglik – transzcendens megvilágításba helyezik alakját. Mindezek mellett, ha jobban szemügyre vesszük a képet, kérdésessé válik Krisztus pozíciója, az az érzésünk támadhat, hogy a föld felett lebeg.

Utoljára hagytam a cédrust. Igazság szerint féltem a képtől, éppen a hozzá kapcsolódó fejtegetések miatt. Értem én a párhuzamot a kies táj egyedüli fája és az alkotó magánya között. A fába ütött szögek pedig – mint a festőt ért fájdalmas visszautasítások – műveinek folytonos háttérbe kerülését jelenthetik. Mégis úgy gondolom, a Magányos cédrus esetében hibát vétünk, ha fejtegetni próbáljuk. Olyanok ezek a kísérletek, mint a suta verselemzések. A kép nagyszerű, de érzésem szerint túlmisztifikált. A sok magyarázattól az egész nem tűnik többnek, mint egy kibontott rejtvény, amit már mindenki ismer, aminek a képét lehet táskákra nyomtatni és füzetborítóként használni. Ez a kép ennél sokkal több, csak hagyni kell kibontakozni. Erre talán nem is elég egy óra.

A magányos cédrus

Van valami Csontváry festészetében, amit látni kell. Nem lehet a könyvek színes repróiból megismerni képeinek hangulatát, és érdekes módon pont a múzeum az a tér, ahol ki tud bontakozni az életmű. A pontosan irányított fény, szabályozott hőmérséklet és a homogén háttér rendje elősegíti a kép és néző distanciáját, amely ha nem lenne, a kiállításról távozók kevésnek éreznék a kint eléjük terülő látványt, melyet nem Csontváry ecsetje formál.

A Csontváry Szegeden című kiállítás 2011. december 12-ig látható Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban.

Ottroba Anna

szerző: Ottroba Anna
honlap e-mail
Ottroba Anna 1989-ben született Szegeden. A Szegedi Tudományegyetemen végzett művészetfilozófia szakirányon. Jelenleg Budapesten él, szövegíróként dolgozik egy kommunikációs ügynökségnél. Több lapban is publikálta irodalommal és színházzal foglalkozó recenzióit, kritikáit. Egyik novellája a Szó-kincs című antológiában jelent meg 2011-ben.