KULTer.hu - Minősített civilek
16371
post-template-default,single,single-post,postid-16371,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Minősített civilek

Interjú Keresztury Tiborral

„Vannak persze egyértelmű helyzetek − ilyen például, a saját portámnál maradva, az épp regnáló hatalom kegyeire, nyelves csókjaira ácsingózó, méltóságát vesztett, szánalomra méltó bértollnokok esete (…). Természetesen, nem ab ovo ilyenek a civilek. Abban, hogy ez a szempontrendszer ilyen fokig ránk telepedett, a teljesen lezüllött politikai kultúra minősége játszik döntő szerepet.” − Olvassuk csaknem tíz év után a sorok között. Van, aki mégis barátokat, önérzetet talált a vidéki szürke lé(t)ben. A friss Alföld-díjast, Keresztury Tibor író-kritikust, a Litera.hu főszerkesztőjét kérdeztük…

KULTer.hu: A rendszerváltás előtti évek közegének egyik lenyomata a prózádban Debrecen: egy ilyen „szellemvárosban”, a múlt árnyékában milyen trükkel lehet túlélni a vidéki sablon-életet?

Nagyon komoly irodalmi élet volt akkoriban, sülve-főve együtt voltunk generációs táborokban, mint például a tatai JAK-tábor. Egyéb megmozdulásokon a fiatal irodalom szereplői − akik később komoly szerkesztők és kiadók lettek −, egyetemista koruktól kezdve összejárhattak. Együtt csajoztunk, kocsmáztunk azokban az időkben. Az ország egészét behálózó, egyetemi városokhoz kötődő öt-hat bázisunkat Szeged, Pécs, Debrecen, Pest − nekem Miskolc − határozta meg. Egymás kéziratait olvastuk, különféle vitakörökben, kocsmákban főleg. Ismertük egymást és egymás írásait, beszélgettünk, megvitattuk a dolgokat. Volt szellemi mozgása és tétje ennek az egésznek, ami ma nagyon nincsen meg a közösségben. Az egész irodalomnak, az írásnak, a bölcsészetnek volt más megítélése, presztízse.

KULTer.hu: A Debreceni Irodalmi Napok idei Alföld-díját Grendel Lajos író és Bacsó Béla esztéta mellett kaptad meg. Az ünneplésbe mégis vegyül keserűség, a városban te is csalódtál: mondhatni, nem szervezel érte szimpátia-tüntetéseket.

Nem titok, sok város több élhető térrel, kulturális kihívással rendelkezik, mint Debrecen. Ahogy öregszik az ember, egyre inkább rá kell jönnie, hogy nem is a város a lényeg, hanem hogy legyen körülötte alkalmas közeg. Néhány ember, egy kert, jó helyek, szauna. Ez így hellyel-közzel akkor még megvolt Debrecenben. Az Alföld folyóirat egy sziget volt számomra ebben a városban és az a folyóirat, amihez számomra fontos emberek tartoztak. A lapot nem tudtam itt hagyni, nem a várost − ez kétségtelen.

Keresztury Tibor a debreceni Bakelitben

KULTer.hu: A helyi kötődésből olykor mégis kötöttségek lesznek, az irodalom alkalmas a belső emigrálásra: vagy maradsz vidéken, vagy mint a „feljárósok”, végleg „pestivé” leszel.

A szegediek és a pécsiek is azt mondták, hogy nagyon szar a város, semmi közük hozzá, ezért alakulnak külön szigetekké az emberek. A vidéki városokban felnövő barátaim ugyanerről számoltak be. Itt Debrecenben nagyon komoly, jó élet volt! Ez össze tudott kovácsolni minket. De a város szellemiségén nem érződött és nem érződik a mai napig sem a húszezer egyetemista közélete. Én ezt értem a városnak szóló kritikámon, hogy ez a város – de ugyanúgy Szeged és Pécs – nem tud mit kezdeni mindezzel, nem tudják bevonni őket egy szellemi vérkeringésbe.

KULTer.hu: Szerinted miről szól a deprimáltság, ami jellemzi ma a közösséget, de a rendszerváltás környékén még nem létezett? A karanténba zárt szándék kifejezője? Netán egy hitehagyott „beltenyészet” közege lett?

Ezek jobbára megélhetési kényszerek. Annak ’80-ban még csodájára jártak, ha versekkel foglalkozó egyetemista, netán kritikus lett egy-egy ismerőse valakinek. Ötven éve még nagyobb dolog volt, ha azt mondták: „Úristen! Ennek kritikái jelentek meg!” Sosem felejtem el, Parti Nagy Lajos barátom mondta, amikor elkezdett verseket írni, mindig úgy mutatkozott be, hogy ő „költő”. Ez egyre kínosabb lett. Egy idő után már azt mondta: ő „író”. Manapság inkább azt mondja: ő csak egy „újságíró” ember. Szóval nem népszerű foglalatosság mostanság verset, de kritikát írni sem. Főleg nem ötszáz példányos folyóiratokban, amik a lapkínálatban megjelentek. Most kiröhögik, ha valaki versekkel foglalkozik. Ez látszik az egyetemistákon szerintem.

KULTer.hu: Az oktatás milyen mértékben okolható mindezért? Szerinted van-e sikertörténet, ami beválik mindenkinek?

Látom, hogy panaszkodik mindenki és nagyon gyenge lábakon áll az egész bölcsészoktatás. Éhséglázadások, „hordák” jönnek: nem a könyvek körül forog a világ, irgalmatlan megélhetési gondok lesznek. Az egész oktatásügy van valahol nagyon félrekúrva, a doktori képzés keretei nincsenek megteremtve. Hogy lehetne visszahozni? Azt nem tudom, egy kor kellene hozzá, egy nyugodt társadalmi légkör, hogy úgy legyen. Nemrég megjelent az egyik legnagyobb magyar írónak, Bodor Ádámnak egy új regénye és senki semmilyen dolgot nem fog vele kapcsolatban mondani. Ezért úgy fog megjelenni – ne legyen igazam –, mintha semmi nem történne. Mikor én kezdtem a pályát, borzasztó nagy „esemény” volt, ha megjelent egy könyv vagy egy folyóirat a közéletben.

KULTer.hu: Nyilván ebben közrejátszik az örökbecsű nézet, hogy „az irodalomból nem lehet megélni”. Mi az, ami eladja a lapokat pénz nélkül is ebben a versenyben?

Nekem a mániámmá vált: fontos, hogy az erős, nagy lapok tele legyenek testes hétvégi mellékletekkel. Németországban ezen nyugszik az irodalom, azon a három-négy lapon – ami elvileg itthon is elérhető a közönségnek. Ott polgári szokás, hogy olvassák is azt az egy vagy két lapot, amire már előfizettek. Mindez ad egy rendszerességet, közfigyelmet. A tőzsdecápák, vállalati menedzserek hétvégén bizony abban a lapban szinte az utolsó betűig elolvassák ezeket a cikkeket. Ettől persze más a szponzorációs starthelyzet. Úgy megy oda a könyvkiadó – vagy a kiadó marketing menedzsere – a Porsche gyár pénzemberéhez, hogy az hétvégén már olvasta annak a szerzőnek a művét, akinek a szponzorálását fontosnak tartja a cége. Ennyit tudunk tenni, és talán ennyi lesz az erős oktatás missziója egyszer: a nem evilágra való csodabogarak nevelése, mint amilyenek mi voltunk egyszer.

KULTer.hu: Petri György azt írta a politika álsága kapcsán: „Én nem koszorúzok / Nem adok interjút. Személyes kapcsolatom van Nagy Imrével.” A politika erkölcsössége, a hiányzó bölcsesség azóta is „téma” a közéletben. Te hogyan látod mindezt?

Erkölcstelennek és reménytelennek látom az ország politikai kultúráját pártállástól függetlenül. Sajnos ez jutott, ez van! Mindegy, hogy az ember kire szavaz, hova húz politikailag. Szomorú volt megtapasztalni a Németországban eltöltött évek során, hogy Magyarország megítélése – akár egy európai nézőpontból – öt év alatt hogyan változott meg.

KULTer.hu: A közösséget sem befolyásolta teljesen: a mai próza ugyanolyan jó színvonalú, mint tíz éve. A te vidéki húsz éved alatt „betartott-e” mégis a politika? Maradtak-e régi sebek?

Nem tartom magam politikai áldozatnak, nem is szeretem a mártírbeszédeket. Nekem nagyon kényelmes, jó életem volt régen. Most egy éve kissé nehéz, ugyanakkor érdekes periódust élünk meg: nincs rendes „állásom”, a megélhetési gondok engem is elértek. Olyan az egész, mint egy agymosás. Mint mikor a vizes lepedő az ember fejére megy… Ennek nyilván van némi politikai színezete, hiszen az előző rendszer diplomatájaként vagyok elkönyvelve. Bozóki András idején mentem külföldre: kvázi „kommunista káder” vagyok a szemükben. Az elmúlt évben pályáztam tizenhat vezetői pozícióra, átéltem különböző meghallgatásokat, fordulókat, interjúkat, mióta Stuttgartból hazajöttem. Kezdem látni, hogy mivé lett az egykor gazdag kulturális élet. Mindez elkeserítő, mert nálunk nem úgy megy, hogy két-három év szünet és színházban, folyóiratnál, könyvkiadóban vagy egy főiskolán majd szépen újrakezded. Tucatnyi szerkesztett kötettel, mai tapasztalatommal elgondolkodnék egy oktatói lehetőségen, ha ilyen megkeresés érkezne. A Litera.hu irodalmi portál szerkesztését azóta is pályázatból, támogatás nélkül oldjuk meg. Pedig a szakmában mindenki az új bejegyzések, cikkek olvasásával kezdi a napot: ez számít ma nívónak az irodalmi életben. Persze hol van pénz, hol meg nincs semmire. De ha mi is így élünk, vajon milyen a többiek, a kevésbé frekventált lapok helyzete?

Alföld-díjasok estje, Debreceni Irodalmi Napok, Bakelit kávéház, Debrecen, 2011. november 10. – Keresztury Tibor 1986 márciusától két évtizedig szerkesztette a debreceni Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot. A díjjal a szépprózát és a tárca műfajt megújító művekért, nemzedéke pályatársait segítő kritikákért, szerkesztői-szervező munkásságáért mondtak köszönetet neki.

Kele Csilla

szerző: Kele Csilla
honlap e-mail
Kele Csilla 1974-ben született Debrecenben, újságíró. 2005-ben jelentek meg első újságcikkei a Debrecen Online portálon, később a Debrecen nevű hetilapban és a Debreceni Disputa bölcseleti-közéleti lapban közölték írásait. Kedvelt témái a filmek, az irodalom, a második nyilvánosság, a civil média és a közösségfejlesztés. Civilben pályázatot ír és marketing-PR dolgokkal foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum