KULTer.hu - Popopera a bábszínház mozivásznán
15866
post-template-default,single,single-post,postid-15866,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Popopera a bábszínház mozivásznán

Kövér Béla Bábszínház: Livietta e Tracollo

Livietta e TraccoloEgy jó előadásról azért nehéz bármit mondani, mert amit leírsz, szükségszerűen kevesebb annál, ami történt. Egy operáról pedig a hozzáértő recenzensnek azért lenne könnyű fecsegnie, mert ismeri a sztorit, tisztában van azzal, mi is az a magas cé, ki mikor lép színre, hogyan játszik a hangjával a mezzoszoprán vagy a kontratenor, ki tervezte a díszletet, és éppen melyik nagybőgős másnapos a zenekari árokban. Tehát hozzáértés, figyelem és érzékenység szükségeltetik hozzá. 

A Baraboncás Egyesület, a Zenergia Egyesület és a Kövér Béla Bábszínház közös munkájával, Pergolesi Livietta e Tracollo című operájának feldolgozásával viszont leginkább azt bizonyította, hogy elfelejthetjük, és újjáépítve rögtön magasabb szintre helyezhetjük az összes, műfajjal kapcsolatos elvárásunkat. A zenekari árokból a színpad elé helyezett zenészek cinkosan kacsintgatnak egymásra, néha pedig a cselekménynek is résztvevőivé válnak. Az egyik főszereplő, a pernahajder Traccolo komikus halála kapcsán például a hegedűs felnyújtja a táblát: „a zenekar saját halottjának tekinti”. Miközben ezzel a gesztussal az opera túllép saját, sokak fejében elidegenítőnek ható merev keretein, megteremti a túlélés és az újrafelfedezés lehetőségét is. Ez pedig főleg arra épül, hogy a legmodernebb vizuális megoldások felé nyitva képes úgy populárissá, sőt pajzánul szórakoztatóvá válni, hogy közben meg zeneileg a legmagasabb szinten művelt operákkal kel versenyre.

Livietta e Tracollo

Az alaptörténet bonyodalma azzal veszi kezdetét, hogy a csaló Tracollo, aki magát várandós nőnek adja ki, majd meglopja az őt megszánókat, a vele színészi és szellemi párbajra kelő Liviettának esik áldozatul. Női tükörképe ugyanis hasonlóan jól tetteti érzelmeit, amelynek valódiságáról mindvégig nehezen győződhetett meg a néző. Mialatt az egymással kacérkodó Tracollo és Livietta különböző színeken és szinteken vívja szerelmi harcát, a mögöttük feszülő vásznon egy megelevenedő képregénybe illeszkedve, majd onnan kilépve szolgálóik árnyai kísérik cselekedeteiket – legtöbbször kifigurázva uruk és úrnőjük tetteit. Az árnyjátéknak helyet adó vászon két oldalán elhelyezett, a filmtekercsek szélére emlékeztető részek pedig azt sugallják: mozizunk az előadás közben. Majd az ott megelevenedő jelenetek (úszás, biciklizés, futás, autózás, csillagképnézés, pokoljárás) az önmagukban is hatásos képi megoldások mellett elkezdik irányítani (dramatizálni) a szereplőket. A mozgókép diadalmaskodik az opera felett? Vagy éppen az opera kebelezi be a filmet, felhasználva annak egy-egy fogását? Akár az utóbbi is elképzelhető, hiszen a Vészhelyzetből származó képkocka, a Sikoly álarca és néhány Hitchcock-utalás is hangsúlyt kap a darabban.

Livietta e Tracollo

Az opera történetével együtt pergő képek teljes összhangot alkotnak a zenekari játékkal és a szöveggel, amely Anger Ferenc magyar fordításában hangzik el. A főbb szerepeket játszó Dulics Tímea és Cseh Antal igazi színészekké válnak, és a színpad közepén, a vászon előtt elhelyezett libikókán a díszlet adta összes lehetőséget kihasználják: Livietta elalszik, Tracollo közben tolvajjá válik, végül mindketten majdnem meghalnak, miután kihallgatták egymást. De végzetes és komikus távozásuk előtt még kilépnek saját szerepükből is, amikor Tracollo – ha egyáltalán ő – Timcsinek szólítja a művésznőt. Újabb szintje kezdődik a kacérkodásnak, mint ahogy Tracollo halálával is, amikor a zavarba jövő zenekar a nézők között ülő rendező utasítására vár, aki csak annyit mond: „játsszatok tovább”. A szegedi Kövér Béla Bábszínházban előadott opera pedig továbbjátszhatóvá változtatja a műfajt, miközben magán is ironizál. Tudja, hogy a vastag kőfalak között inkább ő válna a múlt maradványává. Így aztán a Kiss Ágnes rendezte – bátran mondhatjuk – összművészeti produkció a nézők látványéhségét teljesen kielégítve formálja újjá Pergolesi darabját.

Egy jó operaelőadásról pedig éppen azért nehéz beszélni, mert az már régen nem csak egy előadás. Vizuális forradalom, kivonulás a hagyományos kőszínházból, a sznobéria és az érthetetlenség bélyegének lehántása a műfajról. Kiss Ágnes és csapata tehát az egyik legfontosabb kulturális értékmentést végzi: a század arcába nevetve annak képére formálja az operát.

G. B. Pergolesi: Livietta e Traccolo opera félárnyékban, Kövér Béla Bábszínház, Szeged. Rendezte: Kiss Ágnes. Szereplők: Dulics Tímea, Cseh Antal. Zenészek: Fazekas- Keszera Ágnes, Greksa Márta, Szabó Dóra, Szvetnyik Margit, Rákai András. (A legközelebbi előadás 2011. november 20-án látható Szegeden, a Kövér Béla Bábszínházban!)

Fotók: Barbonczás Egyesület.

Boldog Zoltán

szerző: Boldog Zoltán
honlap e-mail
Boldog Zoltán 1984-ben született, kunágotai származású. Jelenleg Szegeden él, magyar és történelem szakos középiskolai tanár, doktoranduszhallgató, az Irodalmi Jelen Online rovatvezető szerkesztője. Kritikái, recenziói a legkülönbözőbb folyóiratokban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum