KULTer.hu - Ki Csáth szeretője?
16903
post-template-default,single,single-post,postid-16903,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ki Csáth szeretője?

Beszélgetés Németh Zoltánnal

Németh Zoltán: Boldogsagtelep vetélőgépbenNémeth Zoltán költő, kritikus november vége felé ismét Szegedre látogatott, hogy az ifjú magyar szakosoknak gyors fejtágítást tartson a kortárs irodalomból. A rövid szegedi tartózkodás ellenére szerencsére november 23-án este 9-kor belefért még egy beszélgetés Boldogságtelep, vetélőgépben – Csáth szeretője című új kötetéről a szegedi Grand Caféban. A költővel Orcsik Roland beszélgetett.

Németh Zoltán vendégelőadóként öt napot töltött Szegeden egy Erasmus-ösztöndíj és az SZTE BTK Modern Magyar Irodalmi Tanszék jóvoltából. Ennek keretében két előadást tartott a kortárs irodalomról az Álnév és maszk a posztmodern magyar irodalomban és Kisebbség és irodalom, a kisebbségi irodalom provokációja címmel (lásd az utazást is dokumentáló blogbejegyzéseket ide kattintva). Az előadásokat követő napon került sor az említett beszélgetésre. Az estre ugyan csak páran gyűltünk össze – vélhetőleg a késői időpont miatt –, ám ennek köszönhetően rögtön családias hangulat teremtődött a teremben. Örömmel vettem, hogy az est nem kizárólag az új kötetre fókuszált – nagyjából fél óra telt el, mire igazán szóba került –, hanem mintegy számvetés volt az igen termékeny tollú szerzőként ismert, idén 40. életévét betöltő költő–irodalmárral. Hat szépirodalmi, öt tanulmány- és kritikakötet, és egy-egy sztereográfia és monográfia után azt hiszem, ez teljesen érthető is.

Németh Zoltán

Orcsik bemelegítésként néhány mondatban mutatta be vendégét, majd rögtön arra volt kíváncsi – utalva a Haláljáték leküzdhetetlen vágya című kötet zárlatára –, a szerző 2003-as eltűnése után, „hogy került vissza Indiából”. Németh a kérdésre válaszolva előbb az átmeneti időszakról, a 2007-es Állati nyelvek, állati versek megszületéséről, valamint a kötet téves gyermekirodalmi besorolásáról beszélt. Ennek kapcsán kerültek szóba a könyv szlovák fordításának nehézségei, végül pedig a beszélgetőpartnerek eljutottak a kisebbségi irodalmak kérdésköréhez. Németh egyetértve a kérdezővel, maga is érzi a kisebbségi írók kafkai „kint is, bent is” pozícióját – következésképp ő is „abból főz, amije van” –, de a test radikális szétírására való törekvés más gyökerekből fakad. A vita egyik legérdekesebb pontja volt – s itt érezhető módon lángra is kapott a beszélgetők hangulata –, mikor a felvidéki magyar és a szlovák irodalom kapcsolatára, viszonyára terelődött a szó. Orcsik arra kérdezett rá, hogy a vajdasági írókhoz hasonlóan a felvidéki szerzők is élénk figyelemmel kísérik-e a kortárs szlovák irodalmat. Németh szerint ez a lokális interakció egy-két szerzőt leszámítva egyáltalán nem jellemzi a felvidéki írókat, sokkal inkább a világirodalom hatását/befolyását emelte ki, ezzel is elutasítva a két kontextus összehasonlíthatóságát. Ennek illusztrálására Németh saját példáját is felhozta, mondván lírai világát sokkal inkább a francia irodalom (pl. Rimbaud, Baudelaire, Sade, Lautréamont, Bataille) befolyásolta, semmint a szlovák irodalom.

Orcsik Roland

Az est második felében terelődött át a szó igazán az új kötetre. Orcsik a könyv tipográfiai jegyeit hangsúlyozva egyből a „lényegre” tért: „Németh Zoltán lenne Csáth szeretője?” A játékos, provokatív kérdésre először egy mosolyt kaptunk válaszként, majd Németh inkább az alapkoncepciókról kezdett el beszélni: Csáth naplójának olvasása közben bizsergette az a gondolat, hogy milyen lenne a naplóíró Csáth, ha nő lenne, mit tenne egy férfival. Ehhez társult egy másik problémakör: a zoológia és a biológiai reprodukció, pontosabban az egyed és törzsfejlődés határterületei (pl. vakondpatkányok), melyek Németh számára mindig is a nemi szerepek relatív voltát emelték ki, s amellyel ő maga is szeret játszani a versekben. Ehhez kapcsolódva a szereplíra kontra önéletrajziság kérdése merült fel, s mint kiderült, a szerző a kettő vegyítése ellenére mindig a „bőrét viszi a vásárra”, azaz valós, személyes dolgokból építkezik.

Németh Zoltán: Boldogságtelep, vetélőgépben

A témát illusztrálandó érkezett az első szöveges blokk: előbb a Képeskönyv, Nyelvtan, majd az Ócska lélegzetpárna című verseket hallhattuk. A felolvasást követően a kötet intertextuális hálózatára (pl. Szabó Lőrinc, Rakovszky Zsuzsa írásaira) terelődött a szó, valamint arra a kérdésre, hogy ezek „leleplezése” miért volt fontos a szerző számára. Németh Zoltán kifejtette, hogy nem az utalás, a szövegköziség alakzata volt a fontos, sokkal inkább a vendégszövegek grammatikájára és szintaxisára, a szöveg belső lüktetésére figyelt, éppen ezért olyan volt ez számára, mint „egy zenére más szöveget írni”. Ehhez kapcsolódóan az egyéb irodalmi elágazások (pl. Tőzsér, Parti Nagy, stb.) tárgyalása után Németh A házasságszédelgő című újabb versével a beszélgetés még visszakanyarodott a zoofília, valamint Carol Ann Duffy költészetének tárgyalásához. Végezetül pedig újra a verseké volt a főszerep: az Idegen nyelv, a Tájnyelv, s a korábbi témákhoz is illeszkedve a kötet záró opusa, a Meztelen állat hangzott el.

Megjegyzem, Orcsik végig több fronton támadott, egyszerre szerette volna megszorongatni a költőt és az irodalomkritikust. Ez kezdetben némi nehézkességet okozott, mivel bizonyos elméletibb kérdésekre Németh egészen kimérten válaszolt. Egy ponton fel is hívta beszélgetőpartnere figyelmét arra, hogy csak egy olyan „játékba” akarja belevinni, melyben irodalomkritikusként kellene újraolvasnia saját verseit, ám az ilyen jellegű önreflexió nem minden esetben működik, s ez nem az ő feladata. Úgy tűnik, a kérdező viszont számított valamennyire a vendég szemérmességére, ezért a beszélgetés egy adott pontján váratlanul egy madzagot kapott elő, mondván, ha kell, lekötözi, s ezzel húzza ki a válaszokat partneréből. A Németh Zoltán lírájához tökéletesen passzoló gesztus nagy derűt váltott ki a teremben. A feneketlen hátizsákból viszont az idő előrehaladtával egyre több tárgy, objet trouvé került elő (bicska, tésztaszűrő, kalapács), szórakoztató performansszá alakítva e késő esti kötetbemutatót. A s/Szerző tehát olykor kicsúszott a kérdező kezéből, azonban mindig érkezett egy-egy gyors, segítő kérdés, így egy pillanatra sem laposodott el az est, mindvégig sikerült a ritmust fenntartani, igen gyakran intellektuális baráti vitává alakult át a beszélgetés. Az esemény színvonalát mi sem mutatja jobban, minthogy nem lehetett érezni az idő múlását, s hogy több mint 100 perces bemutató kerekedett belőle. Zárásképpen, a beszélgetés végét jelezve egy ragasztószalag került az asztalra, hiszen „[m]ár nem zakatolt semmi az éjszakában”.

Beszélgetés Németh Zoltánnal, Szeged, Grand Café, 2011. november 23.

Gaborják Ádám

szerző: Gaborják Ádám
honlap e-mail
Gaborják Ádám 1983-ban született. A Kecskemét–Budapest–Szeged-tengely vándora. Kritikus, a Pluralica szerkesztője, irodalomszervező, a JAK 2012-től esedékes elnöke. Kutatási területei a testelméletek, a testábrázolások a kortárs magyar irodalomban, valamint a populáris kultúra elméleti és történeti kérdései. Írásai a Kalligram, a Tiszatáj, a Műút, az Élet és Irodalom, az Új Forrás című folyóiratokban jelentek meg. Imádja Banksyt, a South Parkot, és a Maximum Rock & Rollt.