Kondor Vilmos Budapest-ciklusának utolsó előtti darabja a II. világháború utáni romos fővárosba helyezi főszereplőjét, Gordon Zsigmondot. Az önjelölt magándetektív-újságírónak újfent nehéz dolga akad: egy különös lövöldözés hívja fel figyelmét arra, hogy valami nincs rendben az egyre inkább szovjet befolyás alá kerülő országban.  

Petr Zelenka hétköznapi őrületei – Balikó Tamás rendező segítségével – a szegedi Kisszínház színpadát is tébolydává változtatták egy kis időre. Zelenka a kortárs cseh drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Az írás mellett azonban rendez is. Színházi darabokat és filmeket. A hétköznapi őrületek az első színműve, amit a prágai Dejvické divadlo megrendelésére írt és saját rendezésében mutatott be 2001-ben. A darab megkapta az egyik legrangosabb cseh színházi elismerést, a színikritikusok Alfred Radok-díját.  

Fogarasi László Jr. (alias Yonderboi) hat hosszú év után tavaly végre-valahára új albummal örvendeztette meg rajongótáborát. A sorban harmadik gyermek neve Passive Control, a fogantatást követő uszkve háromesztendőnyi csiszolgatás és odaadó gondoskodás után egy meleg őszi napon kitört a művész stúdiójának védelmező magzatburkából, és megmutatta magát a nagyvilágnak. A műértő rokonság pedig lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy a csecsemő vajon először felsír-e, vagy felnevet.

Egy bóvli fémlábashoz

[…] egy bóvli fémlábashoz
hasonlít, az aljában turkálom már
a maradék fölét, a mocskos zsiradékot

legszívesebben kidobnám a fenébe,
nem szeretem a két napos kaját,
felmelegíteni ritkán érdemes, mint

például a kacsasültet, az szárazon is
finom, bár beletörik a fogam, ha
anyám készíti, de más jobban csinálja

szóval, rossz veled, átölelni jó téged,
nézni, mint a bili füles fémlábast,
nem lehet beleveszni, mert nem sima

a tűzön, alapos forgatás mellett is,
szétég az alja és a benne rotyogó
étel is, piszkosan áll a konyhaasztalon

Krusovszky Dénes harmadik kötete, Az összes nevem és az Elromlani milyen után A felesleges part címmel jelent meg, a Magvető kiadó gondozásában. A második kötethez hasonlóan ennek kapcsán is feltűnő, hogy a szerkesztői munka kiemelt fontosságot élvez a szerző költészetében, hiszen A felesleges part már első pillantásra is tudatosan és jól szerveződő egésznek látszik.  

Pár évvel ezelőtt egy kedves barátommal éppen szokásos, zenével kapcsolatos beszélgetésünket folytattuk néhány korsó finom cseh sör mellett, amikor arra terelődött a szó, mi is lehet a véres múltú black metal sorsa a jelenben és a jövőben. Akkor azt mondtam, járható útnak tűnik, ha a műfaj festett arcú démonai is túllépnek a stílus meglehetősen szűk és sokszor kissé nevetséges keretein, s megpróbálnak valami új színt beemelni a fekete és a fehér mellé. Ezt teszi a francia Alcest „zenekar” is, amely idei, harmadik albumával még akár az indie szerelmeseit is képes lehet megszólítani.

Amikor az ember hozzálát valaminek a megteremtéséhez, legyen bármilyen színvonalú, készüljön bárkinek, az első kérdés, amit feltesz magának, hogy mit akar mondani? Ez éppúgy igaz lehet egy nagyiparos sorozatgyárosra, mint egy visszahúzódó szerzői filmesre. Az viszont, hogy David Fincher mit akart A tetovált lány adaptációjával, épp annyira homályos, mint hogy a rendezői attitűd két véglete közül Fincher melyikhez áll közelebb.  

A tavalyi év második felére vált egyértelművé, amiről addig csak találgatni lehetett: Bvdub, a belga származású DJ és producer bő két esztendő alatt felért az ambient zene csúcsára. Felállította táborhelyét, zászlaját pedig nagyvonalúan kitűzte valahol Aphex Twin és Brian Eno lobogójának közvetlen szomszédságában.

Tehát nincs postacím, nincs pecsét, nincs vezetőség, se hivatalos tagnévsor, tagdíjbevétel pláne nem, szabályok közül csak az íratlanok – tudjuk meg Márton Lászlótól a Friss dió borítóján. A Műhely Kör a kötettel összegez, de nem lezár, az elmúlt tizenhárom évtől kapunk 24 novellát.