KULTer.hu - Gerillakertészet mellé gerillaköltészetet!
17533
post-template-default,single,single-post,postid-17533,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Gerillakertészet mellé gerillaköltészetet!

Interjú Legéndy Jácinttal

Paksi Endre Lehel és Legéndy Jácint a kiállítás megnyitójánIrodalom és képzőművészet különös frigye, avagy hogy lesz a nyomdászok által kiégett izzóként kezelt nyomólemezből egyedi művészeti alkotás? Úgy sejtjük, világpremierrel van dolgunk. Legéndy Jácinttal Központi Zóna című kiállításáról, illetve jövőbeli terveiről beszélgettünk.

KULTer.hu: Sajátos, irodalom és képzőművészet határait feszegető ötlettel jelentkeztél ősszel, amikor a 2006-ban megjelent versesköteted dedikált nyomdai nyomólemezeit állítottad ki a budapesti ARTE Galériában. Az ötlet, ha nem tévedek, mindezidáig egyedülálló. Világpremiernek tapsolhattunk a megnyitón?

Úgy tűnik, idáig nem fordult elő, hogy egy szerző bemutatta volna verseskötete oldalméretre vágott, dedikált nyomólemezeit, vagyis az ötlet eredeti. Több művészettörténésszel, illetve galériavezetővel egyeztettem a tárlat megrendezése előtt, s nem csupán itthoni, hanem például New York-i és kanadai galeristákkal is váltottam levelet, de egyikük sem tudott vagy hallott ilyesmiről korábban. A lemezeket speciális üvegkeretben helyeztem a falra, két sorban, kissé megdöntve, középen a borító előlapjának, a túlsó oldalon pedig hátlapjának nagyméretű nyomatával, alul és felül pár fotóval, majd optikai zárósávval, a széleken egy-egy kiemelt verstömbbel, ügyelve a színkompozícióra is. Voltaképp a teljes verseskötet részleteivel együtt képzőművészeti alkotásként került bemutatásra egy mozgalmas, középpontos szimmetria alapján szerveződő, nyomólemezekből épített installáció keretein belül.

Hasonló tárlaton eddig nem szerepeltek ofszet nyomólemezek, legfőképp csak nyomdászati múzeumokban lehetett megtekinteni őket, dedikált kéziratokkal pedig irodalmi vonatkozású kiállításokon találkozhattunk. Az installáció egyesek szerint művészettörténeti szempontból is újabb kérdéseket vethet fel, hiszen manapság a szerzők jelentős része közvetlenül a szövegszerkesztőbe gépeli írásait vagy kötetének anyagát, s a létrejött szöveg csak virtuális értelemben tekinthető kéziratnak, míg a dedikált és több alakban jelzett nyomólemez magán hordozza, illetve átveheti a régi kézirat bizonyos funkcióit.

A Központi Zóna című kiállítás

KULTer.hu: Verseidben számos képzőművészeti, filmes utalás található. Már ez is épp elég indok volna a vizuális megjelenítésre, de úgy vélem, a kiállításod jóval több volt, mint a költészet vizualizációjának – kerülöm a vizuális költészet szókapcsolat használatát – demonstrációja. Az üveglap mögé csavarozott nyomólemezeket egyszerre éreztem végtelenül személyesnek – hiszen ezek az elkészült verseid kvázi prototípusai –, ugyanakkor hűvösen technicizáltnak is, mert mégiscsak egy nyomdaiparban használatos eszközről van szó, ami a sokszorosítást szolgálja. Mi volt a célod a tárlattal: az eltávolítás, vagy inkább a közelebb hozás?

A Központi Zóna versei egymásba kapcsolódó képekből, videoklipszerűen épülnek fel, tehát valóban lehetnek képzőművészeti és filmes vonatkozásaik, ugyanakkor a vizuális megjelenítést elősegítő nyelvi struktúrájukhoz tartozik egy külső forma, mivel a szövegek hasáb alakban íródtak, s e szempontból absztrakt képverseknek is tekinthetők. Mint korábban utaltam rá, elsősorban olyasmi foglalkoztatott, hogy ezeket az absztrakt képverseket a nyomólemezek segítségével összefüggő kompozícióban mutassam be, így a verseskötet részleteivel együtt képzőművészeti alkotásként manifesztálódhasson. A kiállítás idején a versek azonos felületen tudtak érvényesülni, amire a nyomtatott könyvön belül nincs lehetőség, vagyis inkább úgy fogalmaznék: miközben az említett absztrakt képversek megőrizték irodalmi szerepüket, hiszen a nyomólemezeken gond nélkül olvashatók, az irodalmi közegtől eltávolodtak, s képzőművészeti közegbe kerültek. E közegben pedig a tárlat látogatóinak elmondása alapján mint jól átgondolt képi kompozíció jelentek meg, valamiféle fémes-üveges, indusztriális, de mindazonáltal finom, letisztult dizájnt képviselve.

A Központi Zóna című kiállítás

KULTer.hu: Azzal, hogy a falra lettek csavarozva, a személyedtől eltávolodtak, vagy inkább közelebb kerültek hozzád ezek az alkotások?

Az előző válaszommal összhangban mondhatom, hogy képzőművészeti alkotásként közelebb kerültek hozzám e művek, s talán irodalmi alkotásként kissé eltávolodtak tőlem, valamint a hagyományos irodalmi közegtől is. A jelenség kapcsán szerintem egyfajta költői expanzióról, illetve a költészet expanziójáról beszélhetünk, amelyre a XX. századból és a közelmúltból szintén említhetnénk a nyomólemezek alkalmazásától eltérő, de érdekes példákat. Szép dolog, hogy az internetes irodalmi lapoknak is köszönhetően a költészet a cybertérben ugyancsak otthonra lelt, habár más szövegekhez viszonyítva, arányaira és olvasottságára nézve nagyjából azonos mértékben van jelen, mint a valós terekben, ahol sétáink alatt vagy utazás közben számtalan felülettel találkozhatunk, mely szinte versekért kiált. Gondolok a különböző megállókra, a plakátoszlopokra, a tűzfalakra, az aluljárókra, a folyosókra, a közlekedési eszközök, a teaházak és a szórakozóhelyek belső tereire. A nyolcvanas években, illetve a kilencvenes évek elején, amikor az underground kultúrával együtt hazánkban is virágkorát élte a graffitizés, előfordult, hogy izgalmas falrajzokon belül versekre vagy vers értékű szövegekre bukkantam. Sajnos manapság ilyesmi nem igazán történik meg velem, de mivel korábban vizuális költeményekről, illetve a költészet vizualizációjáról és expanziójáról tettünk említést, jó érzés eljátszani a gondolattal, hogy amennyiben létezik gerillakertészet, akár egyfajta gerillaköltészetnek is lehet létjogosultsága a szó hasonló értelmében. Persze kérdés, volna-e alkotói és társadalmi bázisa.

KULTer.hu: Eddig a végeredményről, az elkészült munkáról beszélgetünk, de engem borzasztóan érdekelne az ötlet megfoganásának pillanata is. Mikor és hogy jutott eszedbe a kiállítás ötlete, és egyáltalán – bármennyire profánul hangzik is – hogy kerültek hozzád a nyomólemezek?

Tulajdonképp a Központi Zóna megjelenésétől kezdve foglalkoztatott az ötlet, hogy a nyomólemezek felhasználásával mint képzőművészeti alkotást is bemutassam a kötetet. Ám a gondolat megvalósulásáig eltelt néhány év, mivel időközben lekötött Tamás Gáspár Miklóssal és Szitányi Györggyel közösen írt, RAF: Búcsúszimfónia című könyvem anyagának előkészítése. Nyomólemezeket a nyomdából egyébként bárki szerezhet, hiszen a nyomtatás után pár hónappal már alkalmatlanok nyomdai célokra, vagyis a nyomdaiparnak és a nyomdásznak csupán annyit jelentenek, mint villamosmérnöknek a kiégett izzók. Jól mutatnak, de rendeltetésszerű használatra nem foghatók, viszont képzőművészeti célokra még sokáig igénybe vehetjük őket, főként, ha némi védelmet is kapnak.

KULTer.hu: A kiállításodnak teret adó ARTE Galéria honlapja addig a pontig rekonstruálja a tárlat megszületését, amíg a galéria vezetője emailben teázni invitált. A meghívás és a kiállítás megnyitója között egy nap híján pontosan egy év telt el. Mi történt ezalatt, s jelent-e valamit, hogy éppen őket kerested fel az installáció gondolatával?

Több kiállítótér neve felvetődött a tárlat megrendezése kapcsán. Példának okáért a Monóval, a Viltinnel és a G13 Galériával is tárgyaltam. Az egyikük váratlan költözés miatt két hónapos csúszásba került 2011-es programjához képest, a másikuk pedig  csoportos kiállításon tudott volna lehetőséget biztosítani. A G13, ahol Paksi Endre Lehellel, a tárlatot később az ARTE-ban megnyitó művészettörténésszel találkoztam, sajnos a gazdasági válság negatív hatásaiból adódóan bezárt. Endrét mellesleg a legprogresszívebb gondolkodású hazai művészettörténésznek tartom, s örülök, hogy részt vehetett az ötlet megvalósításában. Visszakanyarodva a kérdésedhez: a galériák általában egy-két évre lekötött programmal dolgoznak, így nehéz pár hónap alatt beiktatniuk a váratlan terveket. Az ARTE bizonyult a legrugalmasabbnak és térbeli adottságai szintén elfogadhatók voltak, ráadásul e galéria épp sokszorosított grafikákra specializálódott, s mivel a nyomólemez biztosítja ugyan a sokszorosítást, de mégis egyedi, a tárlat remekül illeszkedett a vezetőség koncepciójába, melynek ismeretében világos, hogy a Műértő című lap képzőművészet és irodalom határainak elemzése ürügyén a kiállítást reciklációs bónusznak nevezte.

A kiállítás látványterve

KULTer.hu: A Központi Zóna csupán egyszeri kirándulás volt részedről a galériák világába, vagy tervezed esetleg a rendhagyó tárlat folytatását?

Az ősz folyamán két-három galéria ismét érdeklődött a tárlattal kapcsolatban, s úgy tűnik, legközelebb május 18-tól június 4-ig lesz megtekinthető az installáció anyaga egy avantgárd kötődésű helyen, a Nomade Galériában. Tekintve, hogy a kiállítótér igencsak nagy, reményeim szerint a nyomólemez-tárlat kissé újragondolt és bővített változatát az emeleten mutathatom be, míg alul a RAF-könyv lemezeiből is válogató, Underground oltárképek című kollázsciklusom s néhány assemblage-om kerülhet a falakra, a megnyitón pedig verses-zenés összeállítás hangzik majd el, tovább gyarapítva az esemény közbülső vonatkozásait.

Vass Norbert

szerző: Vass Norbert
honlap e-mail
Vass Norbert 1985-ben született Kaposváron. A KULTer.hu egykori szerkesztője, jelenleg a Szépirodalmi Figyelőt és a SZIFONline-t szerkeszti. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kommunikáció-történelem szakon szerzett diplomát 2009-ben, majd a Történettudományi Doktori Iskola hallgatója volt. Első kötete Hallgat címmel 2016-ban jelent meg az Ambroobook Kiadónál, második kötete, az Indiáncseresznye megjelenés előtt áll a FISZ és az Apokrif Könyvek gondozásában.