KULTer.hu - Tágra zárt szobák
17484
post-template-default,single,single-post,postid-17484,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Tágra zárt szobák

Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye

davyslídMára talán nyilvánvalóvá vált, hogy hazánkban is a (magukat szinte önálló alműfajjá kinövő) skandináv krimik a bűnügyi irodalom egyik húzóágazatává, Jo Nesbø, Henning Mankell vagy Stieg Larsson pedig a legolvasottabb és legkeresettebb szerzők klubjának tagjaivá váltak.

Mindez egyrészt nagyon szerencsés, hiszen az írók megjelenése valódi vérfrissítést jelentett a magyar krimi-könyvpiacon, ugyanakkor töretlennek látszó népszerűségük elhalványíthatja a műfaj egyéb alkotóit, valamint talán túlontúl egységes képet fest az észak-európai detektívtörténetekről.

Ezért hathat meglehetősen üdítően a Tim Davys álnév alatt megbúvó svéd krimiíró jelenléte a hazai könyvpiacon, hiszen bár műfaji hagyományaiban és származásában rokon a fent említett korpusz szerzőivel, regényeinek világa meglehetősen eltér tőlük. (S talán ezért is mondható, hogy a „skandináv krimi” kifejezés sokkal inkább jelöl egyfajta írásmódot és szüzsét, mintsem földrajzi elhelyezkedést.) Hiába rokoníthatóak mind a skandináv krimik, mind pedig Davys regényei a műfaj keményre főzött, chandleri, hammetti, mcbaini hagyományával, s ebből kifolyólag hiába jelenik meg bennük erőteljesen a társadalomleírás és -kritika, az utóbbi szerző szöveguniverzumát, mint ahogy első regényében a Halállistában, úgy A lefejezett keselyű rejtélyében (Agave, 2011) is plüssállatok népesítik be, s talán éppen ez az, ami az egyik legegyedibb krimiszerzővé teszi.

S meglehet, hogy ettől válik olyannyira dinamikussá a szöveg is, azaz hogy a regényvilág mindvégig e között a játékos plüssállatiság és a végletekig komolyan vett hardboiled hagyomány között rezeg. Ezt támaszthatja alá az is, hogy míg a szöveg mindvégig súlyos társadalmi problémákat feszeget, addig egyrészt maga a plüssállati lét, másrészt a személynevek (például: Sas Ézsua, Hiúz Anna, Keselyű Oszkár, Földigiliszta Lénárd) magyar (tükör)fordítása is némileg játékosan hathat, s mintha a szociális mélységet lennének hivatottak ellenpontozni. A regény műfaja ezért talán a lehető legpontosabban hardboiled bűnügyi fabulaként határozható meg, azaz olyan detektív-állatmeseként, amely egy „valódi”, „komoly” világ problémái elé hivatott tükröt tartani.

tim-davys-a-lefejezett-keselyu-rejtelye

S ezeknek a műfajon belül látszólag egymásnak feszülő ellentéteknek kettős következménye lehet. Egyrészt sugallhatja azt az olvasási módot is, amelyet már a Halállista kapcsán több helyütt kiemeltek, hogy a szereplők plüssuniverzumának rendszere nem hasonlítható valamely halványkék babaszoba játékszabályaihoz, ugyanazon szálak mentén szerveződik, mint a chandleri vagy hammetti világ. Mollisanváros nem problémamentesebb hely, mint az ’50-es évek Los Angelese, vagy a ’30-as évek New Yorkja, csak épp itt a levágott fejek helyét nem vér, hanem töltőanyag borítja. „Szárnyai az asztalon pihentek, mintha csak arra várt volna, hogy valaki ennivalót tegyen elé. De ahol Keselyű Oszkár fejének kellett volna lennie, mindössze pár szál fehér gyapot éktelenkedett.” (20.) Ugyanakkor ezzel ellentétesen teret enged egy olyan értelmezésnek is, mely szerint, ha a plüssállatok világa nem valami Róbert Gida-féle fantazmagórikus játékvilág, akkor az ennek vélt ellenpontján elhelyezkedő, úgynevezett „reális” és „komoly” felé némi szkepszissel kell fordulni. Azáltal, hogy a regény a maga univerzumába adoptálja a „valódi” (azaz az emberek) világ(ának társadalmi) problémáit (prostitúció, gyilkosság, szegény−gazdag ellentét, drogfogyasztás, stb.) és kérdéseit, mintha annak az értelmezésnek is teret engedne, hogy – Jean Baudrillard Disneylandjéhez hasonlóan – e „valódi” sem különül el élesen e „játékostól”.

A regény szereplői is mintha ezt támasztanák alá azáltal, hogy a mi világunkból lepárolt archetípusokként jelennek meg; találhatunk példát a gazdag és gátlástalan üzletemberre, dekoratív külsejű titkárnőre, drogfüggő, korrupcióra hajló és étkezési zavarokkal küzdő felügyelőre vagy a szerelméért bármire képes hős szerelmesre, de vallásos festőművészre hajazó alakokat is, motivációikban és tetteikben pedig, általában a már említett szociális kérdések valamelyikére hívják fel a figyelmet. Így például a rendőrnyomozó, Hiúz Anna karakterén keresztül a szöveg olyan kortárs problémákat állít fókuszpontba, mint a nőkkel szembeni szerepelvárások, elhelyezkedésük a munkaerőpiac rendszerében vagy a férfiak és nők között feszülő társadalmi ellentétek. A nyomozónő óvodás gyermekét egyedül nevelő, homoszexuális anya, akinek a nyomozás kihívásai mellett magánéleti harcait is meg kell vívnia, hiszen szeretője férjének zsarnoksága ellenére képtelen elhagyni azt és új életet kezdeni Hiúz mellett, s mindemellett munkája során is kénytelen szembesülni azokkal a nemi jellegekből fakadó problémákkal, amelyekről előadásait tartani szokta. „Anna éppen erről a kettős mércéről beszélt az előadásában a Krízis Centrumban. A nemi szerepekről, amik beárnyékolják a kommunikációt. A nemi előítéletről, ami most függönyt vont Sas szeme elé, aki nem egy agyafúrt bűnözőt látott maga előtt, hanem egy szexi teremtést.” (204.)

az eredeti borító

Ugyanakkor talán tévedés lenne azt gondolni, hogy mindazon értelmezési lehetőségek ellenére, melyek lehetőséget adnak arra, hogy A lefejezett keselyű rejtélye valamiféleképp tükröt tartson a valóság elé, ténylegesen is tükörképe lenne ennek. Minden hasonlóság ellenére ugyanis a Davys-regények világát számos olyan elem építi fel, amely csak ezekre jellemző. Példaként állhat például az, hogy Mollisanváros lakóinak életét nagymértékben befolyásolják a mértani pontossággal érkező és távozó időjárási változások, amelyek nagy szerepet vállalnak a gyilkos felderítése során is: „Éjféltől egészen a Délutáni Időjárásig óránként fél fokkal emelkedik a hőmérséklet. Aztán csökkenni kezd ugyanebben az ütemben. Fél fokot hatvan egységre bontunk, és megvizsgáljuk a Keselyű nyakában lévő nedvességtartalmat, ennek megfelelően igen nagy pontossággal meg tudjuk határozni a lefejezés időpontját.” (93−94.) A plüssállatok életet továbbá szintén erőteljesen határozza meg egyfajta földöntúli erő, amely egyrészt isten, Magnus, valamint az angyalszerű lények, a Szállítók képében érhető tetten, akik élet és halál urai a szövegben, hiszen e meglehetősen misztikus lények azok, akik egyrészt kiszállítják az újszülött állatokat szüleikhez, valamint ők felelnek a halottak eltüntetéséért is, tevékenységük azonban sosem érhető tetten. Ebből kifolyólag a plüssállatok életének két végpontját sűrű rejtély övezi, s ez lehet az oka annak, hogy gyakorta foglalkoztatják őket az egyéni szabadság, a világbeli lét, illetve sorsszerűség kérdései. „De ha igazad lenne, az azt jelentené, hogy a jövő pontosan olyan, mint a múlt. Hogy minden megtörtént már és meg fog történni megint. […] Nem azt mondtad, hogy a sors olyan, akár a vonatsín? Pár kocsiban mozoghatunk csak. Azokban azt csinálunk, amit akarunk, sikerrel járhatunk, kudarcot vallhatunk, találkozhatunk és elbúcsúzhatunk. De a vonat abba az irányba halad, amit a sors kijelölt.” (143.) Az állatok élete azonban nem csak időben, de térben is lehatároltnak tűnik. Mintha a plüssállat-univerzum határai alig terjednének tovább Mollisanvárosénál, hiszen a szöveg sosem tesz említést arról, hogy a határában álló erdőt valaha is átszelte volna valaki, valamint a Keselyű irodájában található földgömb is csak ezeket ábrázolja. „A bőrborítású szófa háttámlájával egy szinten futó polcon dísztárgyak sorakoztak. Üvegszobrok, amiket Véreb is ismert, pár nipp meg egy fejjel lefelé álló földgömb: Mollisanváros alul, az erdős részek pedig északon.” (24.)

A város térbeliségében determinált makroszerkezetét pedig mintha a nyomozás során mikroszinten Keselyű szobája ismételné meg, mivel ahogy Véreb Lőrinc is fogalmaz: „Ez egy klasszikus eset. Egy olyan helyiségben követtek el gyilkosságot, aminek csak egy bejárata van. A gyilkos pedig nem távozott azon az egyetlen bejáraton keresztül.” (64.) A tetthely tehát egy olyan zárt tér, amelynek még ha létezik is kijárata, azt nem használták, a nyomozás során a rendőröknek végeredményben azt kell felkutatniuk, ami e négy fal között történt, s mint ahogy az állatok életének a város határai, úgy végeredményben a nyomozás kereteinek az iroda falai szabnak határt.

A nyomozás és a látszólag mozdulatlannak tűnő tér rejtélye ugyanakkor olyan műfaji allúzióként is olvasható, amely a detektívtörténetek egyik ősszövegére, E. A. Poe A morgue utcai kettős gyilkosság című novellájára utal, ahol a krimihagyomány történetében először szolgál a titok központi magvául a bezárt szoba rejtélye. Ezért talán a determinált tér nemcsak a plüssállati lét egyik sarokköve, de talán magának a szövegnek önmetaforájaként is olvasható. Hiszen a krimi mint par excellence önismétlő műfaj kezdeteitől fogva struktúráját tekintve változatlan, így a bezárt szoba rejtélye mint műfaji ismétlés és klisé maga is egy ugyanilyen zárt (szöveg)teret hoz létre. (A regény ezen önreflektív viszonyulását támaszthatják alá a saját műfajára tett utalások is: „[d]e nem te tanítottad nekem, hogy a véletlen a krimiszerzők eszköze, és nem az igazi rendőrnyomozóké?” [132.]). A regényben tehát nemcsak Mollisanváros és Keselyű irodája válik bezárt szobává, hanem maga a szöveg is, s talán e szempontból lett volna szerencsés választás, ha a fordításnál megmaradnak az eredeti címek, hiszen ezeket a város egy-egy kerületének nevei adják (Amberville [Halállista], Tourquai [A lefejezett keselyű rejtélye], Lanceheim). Talán arra utalnak, hogy az előbb vázolt struktúra nem csak a szövegben, de a regényciklusban is megismétlődik.

Mindezek ellenére azonban az önismétlés alakzata nem válik egy determinált lét határává, hiszen az ezzel való szembenézés akár már az áthágás aktusaként is értelmezhető. A szabadság nem kizárólag abból fakad, hogy meghatározott keretek között a kombinációk száma végtelen, hanem abból is, hogy e határokkal szembe tudunk nézni. „Egész életében a külső körülmények meghúzta határok között mozgott, mert ott kellett mozognia. […] A szabadsága, gondolta Egér Fülöp, nem más, mint túllépni azokon a határokon , amiket a sors állított fel. Kitörni a társadalmi, intellektuális és érzelmi korlátok közül, amelyeket a gyár és a gyerekkora határoztak meg.” (265.) S mint ahogy Egér szerint a sors vonalai valamiféleképp átrendezhetőek, úgy A lefejezett keselyű rejtélye is valami módon újraszövi műfajának fonalait.

Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye, ford. Varga Bálint, Agave Könyvek, Budapest, 2011.

Sinkovicz László

szerző: Sinkovicz László
honlap e-mail
Sinkovicz László 1986-ban Monoron született. A Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalmi tanszékének doktorandusz hallgatója, kritikus. Legtöbbször magyar anti-detektívtörténetekkel, (hardboiled) krimikkel és kortárs magyar irodalommal foglalkozik. A szegedi Tükörház alapítvány kuratóriumi tagja, valamint a Prozanostra.com populáris irodalmi dealer társszerzője.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum