KULTer.hu - Életre kelt Hawaii
18304
post-template-default,single,single-post,postid-18304,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Életre kelt Hawaii

Utódok (The Descendants)

UtódokHawaii a napfényes tengerpart hazája, kókuszdióval és bikinis lányokkal, egész évben tomboló forrósággal és virágmintás fürdőruhában flangáló félmeztelen, szörfdeszkás hapsikkal. Egy fenét. Alexander Payne és George Clooney most megmutatja, hogy az eddig csupán az utazási prospektusok távlatából szemlélt paradicsom is épp olyan átlagos, mint bármelyik másik hely, pálmafák és színes koktélok nélkül.

Payne furcsa bogár a szememben. Amennyire erőlködött a Schmidt történetében, annyira őszinte tudott lenni a Kerülőutakban. Schmidt road movie-ja sem rossz film persze, értjük a szürke kispolgár időskorra kicsúcsosodó drámáját, de az öregúr Jack Nicholson megmosolyogtató ügyetlenkedéseit túljáratták kicsit. A Kerülőutak Paul Giamattija viszont emberközelibb figura, a filmen átívelő bor-motívum pedig meglepő könnyedséggel simult bele a megkeseredett negyvenes nem mindennapi kiruccanásába. Payne legújabb rendezése valahol előző két filmje között helyezkedik el.

Az látszik, hogy Payne-nek vannak kedvenc témái, amiket szívesen használ fel újra és újra. Hol jobban, hol kevésbé alaposan bontja ki ezeket, attól függően, hogy mire szeretne éppen hangsúlyt fektetni. Az Utódokban a feleség halála utáni kettős érzelmek kerülnek terítékre, amit Schmidt története éppen csak érintett. Az egész sztorit átszövő kérdésfelvetés ezúttal így hangzik: megérdemli-e valaki csak azért a bocsánatunkat, mert meghalt? A helyzet kissé morbid, a gyász közepén mégsem ronthatunk neki dühödten a haldokló rokonnak. Illetve mégis, csak nem feltétlenül illendő, de hát az illem – mint tudjuk – sokszor csak köntörfalazás. Payne figurái sorra olvasnak be a külvilágból már mit sem érzékelő, inkubátorra kötött feleségnek. Ez először vicces, másodszorra talán még inkább, de harmadszorra önmaga paródiájává válik. Tény, hogy akkor is sokat nevetünk, de ez már csak görcsös erőlködés a néző megnyerésére. A Kerülőutakban nem volt szükség ilyesmire, abban a filmben látszólag minden zsigerből jött.

Utódok

Hasonlóképpen visszatérő motívum az utazás, amire most a halálhír apropóján kerítenek sort a szereplők. Clooney összeszedi családját, hogy végigjárva Hawaii szigeteit, közben pedig mindenkivel közöljék a szomorú hírt. Hozzájuk csapódik egy meglehetősen széles vigyorral megáldott tapló, akiről kiderül, hogy nem is olyan tapló, de hogy a filmben mit keres, az számomra rejtély. Teljesen idegen az életszagú figuráktól, csupán további bizonyítéka annak, hogy Payne ezúttal nem képes megidézni azt a bús-vidám életérzést, amit korábbi filmjeiből ismerünk, és sokan közel érzünk magunkhoz. A gyerek tényleg vicces, de kilóg a sorból, egyszerűn nem illik a képbe.

Van még egy harmadik szál, a családi örökség, ami egy jókora földbirtok eladása körül forog. Mindez a drámától függetlenül fut, de jó hogy van, mert nemcsak mozgalmasabbá teszi a filmet, hanem összefűz néhány szálat, és tovább hangsúlyozza a mozi azon szándékát, hogy Hawaiit is főszerephez juttassa. Ezek szerint Hawaii belvárosa is épp olyan, mint bármelyik más amerikai város, ott is van kórház, aszfalt, meg autóút, nem csak tengerparti üdülők. Közben végig szól a jellegzetesen szigetvilági aláfestés, ami önmagában ugyan nem tetszene, de a filmhez tökéletesen illik.

Utódok

Payne vagy nagyon jól vezeti a színészeit, vagy szimplán olyan szerepeket ír, amiben maguktól lubickolhatnak. Paul Giamatti és Thomas Haden Church kettőse szétfeszítette a vásznat, Jack Nicholson pedig lényegében egyedül vitt el egy filmet, most meg George Clooney alakítását kéne néhány magasztos szóval illetni. Nem kérdés, hogy az Utódok arról is szól, hogy George Clooney milyen jó színész. Ezúttal egy kicsit hétköznapibb figurát kell hoznia, és valóban aranyos, ahogy aggodalmas arccal futkorászik egy papucsban, vagy leskelődve kukucskál ki egy sövény mögül, de a sármját azért nem tudja levetkőzni. Talán nem véletlen, hogy a film egyetlen igazán őszinte jelenete az, amikor Clooney kisfiús mosollyal megcsókolja az ellenség feleségét. Mi is pont ezt tennénk.

Az Utódok bár dráma kategóriában nyert Arany Glóbuszt, mégis inkább egy vígjátékhoz áll közelebb. Szomorú, hogy valaki meghalt, de végső soron a hősök egy sor vicces szituációba keverednek, és a végkicsengés is végtelen optimizmusról tanúskodik, nyoma sincs Jack Nicholson könnyfakasztó drámájának. Itt morálisan helyes döntés születik a megörökölt vagyonról, a gyász összekovácsol egy szétesett családot, mindenki megbocsát mindenkinek, és azért el kell ismernünk, hogy Hawaii is igen szép közeg. Nincs is ezzel semmi baj, csak egy kicsit hiányzik a Kerülőutak csetlő-botló, folyton feszengő boldogtalan hőse, aki még ha boldog is lehetett a végén, alaposan meg kellett szenvednie mindenért.

Utódok (The Descendants), 2011. Rendezte: Alexander Payne. Forgatókönyv: Alexander Payne, Nat Faxon & Jim Rash, Kaui Hart Hammings azonos című regénye alapján. Főbb szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Matthew Lillard, Beau Bridges, Judy Greer. Forgalmazza: InterCom.

Dani Áron

szerző: Dani Áron
honlap e-mail
Dani Áron 1991-ben született Kolozsváron, 2010-től a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Elsősorban a filmművészet iránt érdeklődik, de foglalkoztatja a képzőművészet és a sport is. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum