KULTer.hu - „Ilyen álemlékekből épült a gyerekkor”
17921
post-template-default,single,single-post,postid-17921,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Ilyen álemlékekből épült a gyerekkor”

Deres Kornélia: Szőrapa

Deres Kornélia: SzőrapaAz egykori Telep-tag, Deres Kornélia Szőrapa című debütáló verseskönyve egyedülálló a maga nemében: nem pusztán a szigorú, igen bravúros szerkesztésmódja miatt, amiért Pollágh Pétert illeti dicséret, hanem annak külső megjelenésében is.

A versekből egymással összefüggő motívumok és képek alkotta történet bontakozik ki az olvasó előtt, ahol az egyes darabok oly eltéveszthetetlenül mutatnak egymás felé, hogy önálló versekként már-már alig beszélhetünk róluk. De nem csak ez okozhat a Szőrapa olvasásában „nehézségeket” – ami persze nem valódi nehézséget, inkább a kötet egyedi hatásának biztosítékát jelenti –, a könyvet kézbe véve az lehet az első benyomásunk, hogy gyermekeknek szóló verseskönyvvel lesz dolgunk: erről árulkodik a borító jellegzetes színvilága és betűtípusa. A sárga háttérben kék színnel ellátott fedőlap közepén − ahogy a kötetben több helyen is − Molnár Tamás vízfestménye(i) található(k), melyek kapcsolódnak a versekben körvonalazódó perspektívához is, így az értelmezés irányítása mellett termékeny feszültséget is teremtenek.

Deres Kornélia: Szőrapa

A verseskönyv olvasásakor arra figyelhetünk föl, hogy a kötet alapvető hangulata meglehetősen disszonáns ezekkel a gyermeki ábrázolású képekkel. Valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz a „szépséghez”, amiről Kemény István írt a borítószövegben; a történet a gyermek-tematikájú könyvek azon távlatát mutatja föl, amin keresztül a gyermekkor könnyedségének reprezentálása helyett a fiatalok világának elmondhatatlanságára láthatunk rá. Némileg újítást jelenthet ez az apa-versek napjainkban tapasztalható tendenciájához képest. Míg például Ayhan Gökhan Fotelapa című 2010-es kötetében főként az apa halála után hátra maradt konkrét „tárgyakba” merül el a lírai alany, a Deres-verseskönyv az emlékezés valamiképp elvontabb mechanizmusát működteti. Ahogy a Villany című versében is olvasható, a beszélő olyan álemlékekbe menekül, amikből „épült a gyerekkor” (16.).

A kötet struktúrája is ennek megfelelően alakul: a lírai én zavaros emlékdarabkákon keresztül jut el saját jelenéhez, ahol nem is igazán tárgyakkal és ahhoz köthető érzésekkel találkozhatunk, hanem leginkább különféle pszichés-érzelmi hátterű sérülésekkel. Ennek a folyamatnak a reprezentálását segíti a kötet központi motívuma, a borítón is megidézett üvegház. Az üvegház – ahogy látni fogjuk – a gyermekkor eltárolt emlékeinek találó szimbóluma lesz, és egyfajta védőburokként is funkcionál, ami a lírai beszélőt elválasztja a külvilágtól. Persze ez az értelmezés sem zárható rövidre ilyen egyszerűen: versről versre haladva mintha változna nem csak az üvegház mérete, hanem annak lírai énnel való térbeli viszonya is, ami kapcsolatba hozható a beszélő folyamatos (át)alakulásának szövegbeli jelzéseivel.

Deres Kornélia

Az első, a Pedig apa című ciklus kezdő verseiben (Pedig apa, Bevitte magával) az üvegház „tulajdonosát” kívülről szemlélhetjük, amint a beszélő az ő szavait idézi fel. „Te akkor is csak üvegházakban / gondolkodtál” (7.), „Apa azt mondta, hogy elege van, / és beköltözött az üvegházba. / Nem tudta, hogy már neked adtam” (8.) Éles határ feszül a gyermeki fantáziavilág és a valóság között. Hiszen ahogy olvashatjuk: „Így menetel vadászkutyák, lovak, / törpék és bolondok előtt. Az üveg- / ház népe pisszenés nélkül figyel” (A mosoly). Az üvegház összetett, az egész könyv olvasását meghatározó jelentése itt talán annak a gyermeki tekintetnek a szövegbeli jelenlétére utal, amelyben magára a valóságra való rálátás is a képzelet függvényében változik. Fontos leszögeznünk, hogy a „történet” kezdetén pontosan nem tudjuk, ki szólítja meg az üvegház birtokosát, viszont ezzel nyer értelmet az, hogy ezek után miért az üvegház birtokosa lesz a beszélő: az apa betör az üvegházba, és ebből kerekedik ki igen bravúros módon maga a kirakós „történet”, melynek kockáin keresztül a beszélő jelenéig juthatunk el.

A ciklusban ezt követően − ahogy A fiúk című vers az „idebent” szóval is jelzi − egy az üvegházon belüli perspektívából látunk rá az eseményekre, a központi figura változásaira. Az apa említett „betörésével” nyomot hagyott az üvegházon, melynek áttetsző, a benti világ védtelenségét kiemelő anyagán át látva az apáról alkotott „álemlékek” is ennek függvényében változnak: hol „gólem”, hol „szimuláns”, hol „határvadász” vagy „hajókapitány” alakjában azonosítódik a központi figura. Majd a ciklus végén, az apa Az ünnep című versben megírt halála után a következő, Halmoz című verssel kerülünk ki az üvegház szimbolikus belső világából. „Végül az erkélyre vittük az üvegházat. / Akkoriban derült ki: ott is elfér.” (29.)

Ezzel veszi kezdetét a következő, Az üvegház vége című ciklus. Itt már a képzelet és a versbéli valóság kettősségében az utóbbi  felé kezd billenni a mérleg nyelve: azokat a lépéseket olvashatjuk ezekben a versekben, ahol a beszélő a valóság, a tisztán látás felé tör. Az üvegházból is pusztán annak átlátszó anyaga maradt a kötet metaforakészletében, s mint ilyen, olykor előbukkan: „Az üveg folyékony cukor, / csak közben megszilárdult” (Az üvegház vége), miközben a lírai én itt már csupán az apjára emlékeztető tárgyakkal és maradványaival foglalkozik.

Utaltunk korábban arra, hogy mintha egy lineáris történetet mesélne el a Szőrapa, ennek megfelelően lehet olyan érzésünk, hogy a kötet terének bejárása közben időben is előrehaladunk egy képzetes világban. A ciklus utolsó verseiben egy öregemberről olvasunk, akit könnyűszerrel azonosíthatunk az apa alakjával: „Az öregember kószál erre cilinderrel” (A cilinder); „Vonalai vezetik ezt a nem túl erős / hideget, amit az öregember szelleme / hagyott itt” (A szőnyeg). Ezzel is erősödik a kötet (a formai megjelenés ellenére) alapvetően narratív jellegének tapasztalata, az, hogy nem pusztán versek tetszőleges halmazát olvashatjuk a ciklusban, miként az egész kötetben, hanem egymással hol rejtettebb, hol konkrétabb kapcsolatban álló szövegek koherens egésszé összeálló, lineárisan építkező „elbeszélését” is.

Az utolsó, Pedig dehogy című ciklus mintha ennek a történetnek (vagyis magának az emlékezésnek) a „nullpontját” mutatná fel: a Helyszínelés című verssel, úgy tűnik, elértünk a lírai beszélő jelenéhez: „Apám huszonnegyedik alakmásával élek” (50.). A beszélő az előző két ciklusban „felhalmozódott” traumának terhével küszködik, miközben próbálja „fenntartani egy normális / élet látszatát” (Nagy levegő). Ennek a bevallott kudarcnak köszönhető, hogy az előző ciklusoktól teljesen eltérő hangnemmel találkozunk: a beszélő cinikus önmagával és az üvegház emlékével szemben, „ahogyan tették éveken át, mióta semmi nem / történik velünk ebben a kurva üvegházban” (Altat). A kötet végén a Nagy levegő című, állapotának összegzéseként olvasható vers során azt a törekvést látjuk, ahogy a beszélő feleszmélni próbál ebből az állapotból. „Csak nagy levegő kell hozzá, kibírni azt / a fél percet, amíg a fény összerántja / a pupillát, mint egy szívroham” (54.). De a gondolatnál tovább nem tud jutni, ezek az „álemlékek” oly szerves részét képezik a személyiségnek, hogy már a lélegzés is egy szívrohammal ér fel.

„Hiszen mi egy apa? […] legrosszabb esetben a gyerekkor legsötétebb árnya” – írja Kemény István a Szőrapa hátlapján, és Deres Kornélia első verseskönyve ezt is adja vissza a maga megőrzött „telepes” hangján. A Telep-évek nyomait itt-ott túlontúl is mutató soroktól – mint például: „Félkész, mint egy kopó” (Mint egy kopó) – függetlenül egy szépen szerkesztett, tartalmas kötetet tarthat kezében az olvasó, ami pontosan izgalmas „álemlékeivel” tűnik ki a kortársi apa-versek környezetéből.

Deres Kornélia: Szőrapa, JAK+PRAE.HU, Budapest, 2011.

Baranyi Gergely

szerző: Baranyi Gergely
honlap e-mail
Baranyi Gergely 1989-ben született Keszthelyen, jelenleg Debrecenben él. Az Új Hormon csoport és a LÉK Irodalmi Kör tagja. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 2010 óta publikál, első szövegei a Várad, a Műút és a Szkholion hasábjain jelentek meg. 2014-ben a portál gyakornoka volt.

1 archív hozzászólás
  • Gregor Botond - július 18, 2013

    Gratulálok utólag is Deres Kornéliának a Makói Medáliák díjához. Kedvelem az üde, energikus, fiatal költőket, Acsai Roland, Deres Kornélia, Závada Péter, Egri László, Szvoren Edina, Ayhan Gökhan. De a sor még hosszasan folytatható lenne. További sikereket kívánok mindannyiuknak!

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum