Koré-himnusz

Egy koré hajfonatai,
ahogy elterítik a testem,
karjának íve, hosszú szeme,
alakjában házamat
építem, s mikor felnézek,
előttem a sziklás vidék
is csak úgy rendeződik,
ha karjában karom, míg
délután a lejtőn megyek
végig. Vagy elvegyülök
a piacon, mint homlokzat
szürkületben; az ég még
fehéres, ez napom, arca
az emlékezetemben, mert
szavamat is hozzá irányítom,
puhulna keze, míg mész-
kövek takarnak, szúrás
oldalukban, a nap heve.
S viszem őt, ha vándorlok
is, minden vonása eleven
éjjel, hol alszik bennem
szeme, hol nézzem, mely
fáklyaoltással foszlik
ruhája széjjel?

Kagylók

Végig a kagylókkal teli parton
homokban a lábam, az arcok
idegenek. A tiédet nem láttam még,
hőtől vibrál. A lég pontjai
égitestek, amint helyet keresnek
a nagy keringésben. Előttem
gumimatracokat visznek, fehér
asztalhoz ülök éppen, rajta
poharak, elszórtan, mint egy
mozaikképen. Most veszlek észre,
másik asztaltól állsz fel,
sétálsz a strand felé, világoskék
ruhád a szélben

*

Egy régi nap, mintha erős illat
volna, vagy elfelejtett simítás
a karomon, ahogy hűs kezed
érinti a bőröm. Hajnalban vihar
volt, zuhany után ülök a reggelihez,
késem szeli a vajat, megrázod
hajad, és bontod széjjel. Fehér
függönyök lengtek akkor, s alig
aludtam az éjjel.

*

Kék labda csillog a strandon,
fehér szikrák a medencén át,
zene szól, de alig hallom.
Csak a bódéknál bóklászom körbe,
testem sárga törölközőbe
csavartam, s mintha hiányod lenne
végig a parton napom rendje,
szedelőzködöm, a szezonnak vége,
testem egy matrac vízre téve.