KULTer.hu - Szemle(sütve)
18098
post-template-default,single,single-post,postid-18098,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szemle(sütve)

43. Magyar Filmszemle

43. Magyar Filmszemle plakátEgy bő évvel ezelőtt Tarr Béla bejelentette, hogy A torinói ló volt az utolsó filmje, többé nem fog rendezni. Filmet nem is készített azóta, de a 43. Magyar Filmszemle létrehozásában oroszlánrészt vállalt, mondhatni, az ő fekete télikabátjából bújt elő a 2012-es seregszemle.


A sokak által csak fapadosnak csúfolt eseményt a dac szülte meg azok körében, akik a Nemzeti Filmalapot nem tekintik legitim intézménynek, és a pénztelenség ellenére sem akarják, hogy megszűnjön az aktuális év magyar filmjeinek hivatalos szemléje.

Szerintem egyáltalán nem a fapados a jó jelző a szemlére (bár rövidebb volt, kevesebb filmmel és még kevesebb vetítéssel), sokkal inkább Tarr művészetéhez igazított. Kerülve mindenféle csillogó-villogó külsőséget (hivalkodó plázák helyett művészmozik adtak helyet neki, nem volt a vörös szőnyeges bevonulósdi, elmaradt a sajtómunkások és kóbor filmnézők etetése a melegkonyháról stb.), nem volt cél díjak és elismerések kiosztása-begyűjtése (se zsűri, se díjazás), pusztán a levetített filmek, vagyis a tartalom maradt fontos. De amíg a mester filmjei konokul magas színvonalat képviselnek, addig legújabb gyermekéről ez sajnos nem mondható el.

Magyarország 2011

Ahogy Tarr filmjeiben a „nyomor országairól / térképet rajzol a penész”, úgy a szemlét is a kilátástalanság, nincstelenség, az anyagi források hiánya jellemezte. A holt vidéken tengődő szedett-vedett társaság pedig 2012-ben nem más, mint az állam által sorsára hagyott magyar filmes szakma. Ennek a látásmódnak egyértelmű kiáltványa a Magyarország 2011 című szkeccsfilm.

Csak két vetítésen voltam, így nem tudok átfogó képet adni a fővárosi Uránia és Toldi moziban megrendezett három és fél napos rendezvényről. De feltűnő volt a filmek előtti felvezetések amatörizmusa, slendriánsága. A filmek az általam tapasztaltak alapján teltházzal mentek, a nézők többségét továbbra is a szakmabeliek és a fiatalok tették ki, viszont idén nem volt filmvégi stábkiszólítás és megtapsoltatás.

Lakos Nóra - Edina

A kettes számú kísérleti és kisjátékfilmes blokkot nézve jöttem rá, hogy milyen hasznos is volt a megelőző években az előzsűri. A fiatal, pályakezdő rendezők filmjei alacsony színvonalon mozogtak. A rosszul megírt, kopogó párbeszédekkel tarkított (Ádám pincéje), se füle se farka, gyenge alapötletből kiinduló (Milza, Álmodó), valamint a fölösleges vizuális trükkök és fárasztó szimbólumok által terhelt (A szem története) filmek között a legbosszantóbb egy nagy öreg, Szomjas György 4 perces nyersanyagpazarlása volt (Hungaricum Berlin). A Roncsfilm rendezője megmutatta, milyen a filmnek álcázott pofátlan blöff, David Lynchnek van még mit tanulnia. Lakos Nóra Edina című filmje úgy emelkedett ki a többi kisfilm közül, hogy a 4-es osztályzatot is jóindulattal kapná csak meg tőlem. De legalább szerethető volt, ki volt találva és működött is.

Tizenegy rendezőnk készített sötét színekben játszó filmes helyzetjelentést tavalyi évünkről, ez a Magyarország 2011. A Tarr Béla által vezetett T.T. Filmműhely produkciója Berlinben is szerepelni fog, bezsebelve német barátaink együttérzését és sajnálatát. Hiszen sok szörnyűség zsúfolódott bele a szkeccsfilm 75 percébe: hajléktalanok, börtönlakók, leépült honfitársaink, csecsemőjüket eldobó anyák, romák mélyszegénységben és külföldi munkát fontolgató fiatalok.

Magyarország 2011

A szkeccsmozi nagyon egyoldalú, túlzóan elrettentő, hamis képet rajzol ki. De ez nem is meglepő, hisz a Jancsó Miklós által rendezett záró filmecske ki is mondja: itt nem filmet kell forgatni, hanem ordítani. A Magyarország 2011 indulatból, nem pedig alaposan végiggondolt szociológiai keresztmetszet céljából készült no-budget alkotás. Az indulat pedig a jelenlegi kultúrpolitikának szól, és nem segíti a gondokkal való józan szembenézést. Sokkal inkább a problémák felmutatása a cél, pedig ezek a problémák nem 2011-ben jelentek meg (főváros és vidék ellentéte, szegénység, hajléktalanok stb.). A felkért rendezők stílusoknak, habitusuknak megfelelő filmet készítettek. Szabó Simon szereplői mintha a Papírrepülőkből jöttek volna, Fliegauf Benedeknek három hosszú beállítása volt mozdulatlan kamerával, Kocsis Ágnes ugyanolyan erős empátiával mutatta be hősnőjét, mint a Pál Adriennben. Török Ferenc egészséges iróniával közelített a Széll Kálmán térhez, míg Pálfi György okos poénra vette a dolgot. Az egyik legemlékezetesebb részt Salamon András készítette, aki szép képekkel illusztrált zenés klippel fordította ki országimázs kisfilmünket.

A nagy kérdés az, hogy jövőre lesz-e Szemle, és ha igen, akkor a filmes támogatásokat még csak csordogáltató állam vagy a kurucos kívülállást választó Tarr jóvoltából. Nekünk, filmbarátoknak az lenne a legjobb, ha jövőre ez már nem volna kérdés, hanem a magyar filmszakma egységesen és hagyományaihoz méltóan szervezné meg a 44. Magyar Filmszemlét. Úgy legyen!

43. Magyar Filmszemle, Uránia Nemzeti Filmszínház; Toldi Mozi, Budapest, 2012. február 2-5.

Váradi Nagy Péter

szerző: Váradi Nagy Péter
honlap e-mail
Váradi Nagy Péter 1979-ben született Nagyváradon, a KULTer.hu vizuálKULT rovatának szerkesztője. A Debreceni Egyetemen végzett magyar, illetve mozgókép- és médiakultúra szakon. Több mint egy évtizedig egy fővárosi iskolában tanított. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. Írásai a KULTer.hu-n kívül a Prae, a Szépirodalmi Figyelő, a Debreceni Disputa és a Hitel folyóiratokban, valamint a Hamlet.ro és a Magyar Játékszín oldalakon jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum