KULTer.hu - Czapáry Veronika: Anya kacag (regényrészlet)
19367
post-template-default,single,single-post,postid-19367,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Czapáry Veronika: Anya kacag (regényrészlet)

Október 17.

Délután lefeküdtem aludni, és a Karcsi átjött. Befeküdt az ágyamba, mert megkértem, hogy aludjon velem. Sokat csókolóztunk, és nagyon szenvedélyes volt az egész, meg nagyon jó. Az előbb elment vívóedzésre, mert most oda jár. És én küszködöm magammal pár órája, mert hol gyűlölöm, hol hiányzik. Mindenesetre félek, hogy elveszítem, és attól is félek, hogy nem fog nekem megfelelni, hogy valami baj lesz vele megint. Nem tudom, honnan jut az eszembe, hogy mindig valami baj lesz vele, merthogy tényleg valami baj lesz vele, ha ezt így előre eltervezem. Nem feküdtünk le, csak rengeteget ölelgetett, meg mellettem feküdt több órán keresztül. Csókolóztunk nagyon sokat, ami a kedvencem, rám feküdt félig, és sokat simogatta a fejem, ami rettenetesen jól esett. Amikor elment, közölte, hogy akkor majd szombaton találkozunk. Kérdeztem, miért olyan későn. Azt mondta, nincs az az Isten, hogy ő itt aludjon nálam. Megkérdeztem, hogy azért-e, mert akkor tönkremenne minden közöttünk. Erre azt mondta, hogy igen.

De ezek után, míg én ott ültem a kanapén, hosszan csókolózni kezdett, és közben a fejemet is simogatta. Nagyon gyengéd volt. Nem gondoltam, hogy ilyesmire is képes.

Szerintem vívás után fel fog jönni hozzám, és talán szeretkezni fogunk. Csak az a baj, hogy ezzel a szeretkezéssel előjön belőlem az apám, bár ugyanannyira hiányzik is, meg kívánom, meg szeretnék vele lenni, meg minden ilyesmi, de mégis gyűlölöm mindezért. Tényleg lehet, hogy jobb lenne, ha csak szombaton találkoznánk, nem tudom. Elképzeltem, milyen lenne, ha a Karcsit felvinném a Csomához. Talán ez is az ödipális versengésről szól bennem, hogy valakinek vagy valakiknek mindenképpen versengeniük kell értem.

Meg arra is rájöttem, hogy Karcsival egész végig, amíg vele voltam, azt éreztettem, hogy másvalaki sokkal jobb nála, és hogy neki folyamatosan meg kell harcolnia azokkal a fantomokkal, akiket én felsorakoztatok neki, mert számomra elviselhetetlen, hogy most már nem lehetek senki mással, csak azért, mert a Karcsival vagyok. Nemcsak hogy nem feküdhetek le mással, de még a gondolatatát se gondolhatom, hogy mással nekem sokkal jobb lenne.

Egészen nyilvánvalóan képtelen vagyok a jelen állapotomban a párkapcsolatra, én mégis megpróbálkozom vele, a Karcsival, bár egészen nyilvánvalóan reménytelen az egész. Úgyis nemsokára összeveszünk, és valami tönkre fog menni. Már várom. Tudom, hogy előbb utóbb bekövetkezik.

Amúgy meg a Karcsi nagyon nem bírt magával az éjszaka, mindenképpen le akart engem fektetni. Többször is elmondtam neki, hogy nem, és elutasítottam, de időről időre próbálkozott, és nem értette meg.

Október 18.

Ma itt volt a Nagyapa az egyik unokahúgával. Én úgy viselkedtem velük, mint egy kislány, és nagyon jól éreztem magam. A Nagyapa nagyon büszke volt arra, hogy kitüntetést kapott. Elmeséltem nekik, hogy az apám szexuálisan molesztált, meg hogy az anyám pszichoszomatikusan lett beteg, és amiatt halt meg, meg ilyenek. Bámultak, bámultak, kissé néha meglepődtek, de alapvetően elfogadták, amit mondtam, mert én úgy is éreztem közben, hogy igazam van, és nagyon hitelesen adtam elő. A Nagyapa közölte velem, hogy mennyire szeret, és hogy mindenben mellettem áll. Elmondták, hogy az anyukám nagyon akart arra figyelni, hogy mindenkinek megfeleljen, és rettenetesen erősen készült arra, hogy befejezze a főiskolát, emiatt nem tudott velem foglalkozni gyerekkoromban eleget. Mondtam a Nagyapának, ugye tudja, hogy ő okozta az anyukám halálát, meg a családom, akik nem fogadták be őt, és egy falusi kurvának nevezték, és miattuk kellett főiskolára járnia, hogy bebizonyítsa, hogy ő mégis jó. A Nagyapa azt mondta erre, hogy az anyukám mondta neki, hogy ő meg akar felelni ennek a családnak, mert úgy érzi, ez egy nagyon előkelő család, és szeretne ide tartozni és méltónak lenni rá. Megkérdeztem, hogy ő mit válaszolt erre, mondta-e neki, hogy elfogadja olyannak, amilyen. A Nagyapa hallgatott.

Mondtam neki, hogy ebbe a megfeleléskényszerbe halt bele az anyukám. Ráment a velem való kapcsolata is. Ugyanis egy gyerekkel állandóan ott kell lenni és vigyázni kell rá, ő meg állandóan tanult és utazott, egyedül hagyott napokig, később pedig egyedül kellett játszanom. Egy csecsemőt egyéves korig az is megvisel, ha az anyja egy napra távol van, ő pedig hetekre, hónapokra volt távol. Szóval az én gyerekkorom ment rá erre a megfeleléskényszerre. Mindketten azt mondták erre, hogy ő akarta. De hát te is egész életedben meg akartál felelni az apádnak, Nagyapa, nem? Mindig is meg akartál felelni, mondtam. Ahogyan ő is az ő apjának, és így tovább, ezt mindenki továbbhagyományozza, és nem csak tudatosan, hanem tudattalanul. Az én apám is meg akart felelni neked, és az anyám is nektek. Az anyám belehalt ebbe, és én szívtam meg. Arra jöttem rá hirtelen valami oknál fogva, hogy a Nagyapáék szeretnek engem a legjobban, és lehet, hogy szombaton, ha a Karcsi nem akar velem lenni, márpedig biztos nem akar, akkor hazamegyek hozzájuk Győrbe, hiszen annyira nagyon szeretnek engem. És ők ismernek a legtöbb ideje, és talán megtalálhatom bennük az elveszett énem egy részét, amikor még kislány voltam, hiszen nagyon szeretnek engem!

És ki más foglalkozna velem rajtuk kívül, senki se foglalkozik velem!

Czapáry Veronika: Anya kacag - a borítón Verebics Katalin képe

Október 19.

Ma is súlyos dolgok történtek velem, kezdve ott, hogy tegnap majdnem itt aludt Karcsi, de dühösen elment, mert a leggyengédebb pillanatban közöltem vele, hogy szerelmes vagyok a Péterbe és az Andrásba is, akik az új csoportterapeutáim. Amikor ezt meghallotta, ahelyett hogy megértette volna, és mondjuk kedvesen reagált volna, hogy jó, szerelmem, nem baj és ne gondolj rá, meg ilyenek, teljesen felbaszta az agyát, és közölte, hogy akkor elmegy. A kurva anyját. Szóval egyáltalán nem értette meg az érzéseimet, azt sem, hogy nem igazándiból vagyok szerelmes beléjük.

Október 25.

Most itt vagyok Pécsett, a vonatút hosszú volt, kimentem Kelenföldre kettőre, erre kiderült, hogy ezen a héten vágányépítés van, és ezért a vonatok egy órával korábban indulnak, de ez se a neten, se sehol nem szerepelt, nem baj, a lényeg, ez Magyarország, ettem egy fél grillcsirkét, és a várakozás kellemesen telt, de Sárbogárdon át kellett szállnom egy buszra, és utána Dombóváron megint a vonatra, a buszon állandóan elaludtam, de nem tudtam rendesen aludni, amikor lecsuklott volna a fejem, rögtön felébredtem, és kinéztem a vaksötét éjszakába egy buszon, a faszom tudja hol, délen, nagyon rémisztő volt, iszonyatos érzések gyötörtek, felhívtam a vonatról a húgomat, de nem tudtam vele rendesen beszélni, mert mások hallották, és az engem halálra idegesít, később megint felhívtam, de akkor boltba ment, aztán megint, és akkor már jó volt.

Most Eszternél lakom Pécsett, nagyon aranyos, főzött indiai kaját, én már lefürödtem, és kicsit enyhült a Tomi miatti szorongásom. És akkor mi van, ha nem tetszem neki? Semmi, nem dől össze a világ, ha szarul érzem magam, visszamegyek péntek hajnalban. Megfürödtem, az nálam mindig nyugtató, régebben a szar állapotaimban mindig fürödtem, fürödtem naponta kétszer, és ez volt a legfőbb örömöm a napban. A fürdés egy hosszan elnyúló szertartás, van, amikor csak készülődöm, hogy megfürdök, ez is eltart több óráig, aztán kiengedem a fürdővizet, ezzel a Kingánál jó nagy számlát csináltam, mert volt túlfolyó, és volt, hogy egy óráig engedtem a forró vizet. Utána készülődöm, hogy beleülök, aztán tényleg beleülök és megfürdök, az egész olyan jó öt-hat órás projekt. A víz körbevesz, és én belekerülök egy relaxált állapotba, és utána jó. Felhívott a Léna, ez is megnyugtatott, hogy gondol rám, és nem felejtett el egészen. A húgom azt mondta, néha azon is túl sokat görcsölök, amit ő mond, és hogy az emberek szavai sokszor semmit nem jelentenek, nincsen mögöttük hátsó szándék. Erre megkérdeztem tőle viccből (de azért nem volt olyan vicces), hogy szóval akkor nincsen összeesküvés ellenem a hátam mögött? Erre a húgom azt mondta, nem, nincsen. Utána a vécén azon kínlódtam, mennyire súlyos vagyok, hogy ilyeneket gondolok az emberekről, hogy tényleg ilyeneket gondolok, hogy egyszerűen ez még most is él, él, él.

Biztos jól fogom érezni magam, biztos jól fogom érezni magam.

Holnap a dékánnak le kell adnom a méltányossági kérelmet a szigorlatom ügyében,
ultra brutál napom lesz, hurrá egyetemi városom Pécs, hurrá egyedül maradt cicus és papagáj, hurrá P., hurrá Eszter és hurrá pszichoanalitikus konferencia.

Hol van a nővérem, kérdezem. Egy összehajtogatott papírzsebkendő, a violaszín ablak és az áramlás a hegyek felől, az ablak, a rózsa, a kertilak, ez mind nem számít, mondja a nővérem, ilyenkor sugárzó haja van Anyának, mosolyog, és nem jön át rajtunk a hús. Elfelejtem, hogy ő is húsból van, mint a csirke, amelyet megeszünk.

Miután elképzelték, a hosszú hajú lányok is megkérdezik, milyen lehet a nővéremmel élni, ha egy kocsiban ülünk, utazunk, és azon vitatkozunk, hogy ki tud már olvasni.

Ha megérkezünk, Anya örül az utazásnak és táncolni kezd, a szavak szakadatlanul folynak közben, Anya táncol, teste melegséggel tölt el, átáramlik rajta a hús, úgy szeretem, magyarázkodik végre, az idő megbocsáthatatlanul száguld át rajta, fújja őket, táncolni, mondja Anya, szeretek táncolni, és ilyenkor aranyló a haja.

Arra gondol közben, hogy a ruhák gyűrődései, vagy az összehajtogatott papírzsebkendő, a megálmodott eső és a meleg levegő a határokon esedékes-e ennyire, vagy milyen lehet sivatagban élni, szerinte valaha ő élt sivatagban, Anya testében a szavak furcsák, szeretnék a mellére hajolni, nem hagyja az öntudatlan érzés a pusztaságban véget ér.

A szavak szakadatlanul folynak közben, mondja Anya, ilyenkor hisz abban, hogy minden szép lehet, bizonyíték arra a testem, hogy létezem, ha nincsen testem, már nem is fogok létezni soha, mondja. Beszélgetek a sárkányokkal, próbálom meggyőzni őket, nyírják ki a szobában lévő szörnyeket, de egyértelműen nem hajlandóak rá, én rettegek elaludni, tudom, egyedül maradok megint. Sok bajom van, mondja Anya, és rákontráz a nővérem. A nővérem, akit megöltek, már soha nem fog visszajönni, elképzelem, olyan a teste, mint Léna babáé, akinek kivágták a hasa legeslegközepét, most fel kell öltöztetni teljesen, hogy az ne látsszon.

A csészéket Anya kiteszi az udvarra, a nővérem fogja megenni őket, mondja, a csészéket, kérdezem, mit gondolsz, a csészéket is meg lehet enni, hányszor mondjam el. Reggel hevesen süt be a fény, elevenen, meleg levegő jár át minket.

Hol van a nővérem, kérdezem, úgy döntöttem, nem fogom abbahagyni, amíg meg nem mondják. Anya lehajtotta a fejét és sírni kezdett, majd azt mondta, mit tudja ő, minek kérdezem őt. Apa meg sem hallotta a kérdést, többször ismételgettem neki nagyon hangosan, hol van a nővérem, hol van a nővérem, de semmi, hol van a nővérem, a legvégén mintha meghallotta volna, azt mondta, ne hisztizzek, nem szereti a hisztis kislányokat, különben is, engem is ki kellett volna nyírni, mielőtt megszülettem. Az lett volna a legjobb.

A tévémaci folyamatosan bólogat, azóta igyekszem nem hülye kérdéseket feltenni, mert úgy látom, rossz hatással van rájuk. Engem akkor is érdekel, hol van a nővérem, mert velünk élt egy darabig és eltűnt. Mindennap eszembe jut, borzalmas úgy élni, hogy nincsen. Akkor már ilyen a világ, csak úgy eltűnnek a dolgok? Sokat gondolkoztam a tiltás ellenére, végül arra jutottam, voltak előzmények. Szerintem a halál nevű helyre költözött át, mert Anya azt mondta, onnan nem jön vissza senki, és ő nem jött vissza még. Beszélt akkoriban arról, hogy ott nem nőnek fák, és valamelyikünk meg fog halni, nem jövünk onnan többet vissza. Ő tényleg megcsinálta, de furcsa. Szeretem a nővéremet, és várom őt haza minden nap. Nagyon hiányzik, miért hagyott el minket, kérdezem Anyától.

Anya ül naphosszat és sír, semmi mást nem csinál, ha kérdezek valamit, elküld, és ettől még rosszabb lesz.

Ilyenkor eszembe jutnak a nővérem mozdulatai, mondatai, és hirtelen bűntudatom lesz, hogy megbántottam valamivel, azért nem jön haza. A nővéremet akarom, mondogatom, és szopom az ujjam, magamhoz ölelem az Álmosom. Miért nem ad senki sem választ, hogy hol van. Azt érzem, meg fogok őrülni, de nem baj, mert szerintem az őrület is hasonlít a halálhoz.

Október 28.

Ma a kishúgommal voltam, mert meglátogatott életében először Pesten, azaz Budán, és nagyon-nagyon jól éreztük együtt magunkat. Kb. három órát voltunk együtt, de megbeszéltünk egy csomó mindent. Például, hogy a születendő kisbabájával mi lesz (két hét múlva fog szülni!), és hogy milyen, hogy a hasában van, és hogyan nő a hasában. Zsófinak fogják hívni.

Beültünk valahová és ettünk, én egy levest, ő pedig egy palacsintát, és nagyon jól éreztük magunkat. Közben elkezdett hullani a hó, és a gyerekkorunkról beszélgettünk. Később elmondta, hogy őt is idegesíti az apám, meg hogy tudja, milyen, de hogy nem lehet megváltoztatni. Meg hogy ő nem bassza fel az agyát rajta, míg én nyilván igen és nagyon.
A húgommal a közös nagynénink – az anyukám is csak vele közös, csak vele – neki is és nekem is elküldött anyukánk sírjáról egy képet, előtte és utána, mármint az ő kezük munkája előtt és után a sír, jelezve ezzel, hogy mi nem járunk ki. Én erre nagyon felkaptam a vizet, és úgy írtam nekik vissza, ebből a felindulásból. A húgom nem reagálta le, amikor felhívták, hogy mit gondol erről, azt mondta: no comment. Tehát ebben is különbözik tőlem, hogy őt nem lehet bűnbaknak megtenni, mert egyszerűen nem veszi fel.

A húgomnak elmeséltem, hogy amikor megszületett, nagyon nagy szeretetet és gyengédséget éreztem iránta, de akkoriban volt egy ekcéma a kezemen, és nem engedték, hogy megfogjam, ami rettenetesen fájt. Azt mondta, ha szül, akkor rögtön értesíteni fog engem, és bemehetek a kórházba majd hozzá, és megsimogathatom a kislányát is. Ez annyira jólesett.

Most szerintem nagyon jó napom van. Holnap korán kell kelnem, de azt fogom gondolni éjszaka is, olyan jó, hogy van a húgocskám, olyan jó, hogy megint együtt vagyunk és boldog vagyok, hogy velem van, és hogy ő már sosem hagy el (remélem), úgy tűnik, kialakult egy biztos viszony köztünk, hiszen mindennap beszélünk telefonon (kábé három hete) vagy msn-en, és elmondhatom neki, hogy mi van velem, mert érdekli, és ő is a részletekig terjedően elmeséli a napjait, és én ki is kérdezem, mert érdekel, mert érdekel, mert az egyetlen testvérem anyukámtól, anyukánktól, anyukánktól.

(Czapáry Veronika Anya kacag című regénye 2012-ben jelenik meg a Jelenkor Kiadónál.)

Czapáry Veronika

szerző: Czapáry Veronika
honlap e-mail
Czapáry Veronika 1975-ben született Győrben, Pécsre járt egyetemre, a PTE magyar szakára, jelenleg Budakalászon él. Író, irodalmár, kritikus, kutató, irodalmi szervező. Kutatási területe: elméleti pszichoanalízis, pszichoanalitikus irodalomtudomány és feminizmus. Tagja a JAK-nak, az Imágó Egyesületnek és a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesületnek.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum