KULTer.hu - Komor Zoltán: A bárányszüret (kispróza)
18736
post-template-default,single,single-post,postid-18736,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Komor Zoltán: A bárányszüret (kispróza)

Juhok kaparják a zöldellő mezőt patás lábaikkal. Mint a kutyák, úgy ássák a földet. Szimatolnak, láthatóan bűvöletben tartja őket valamiféle illat. Hamarosan előtűnik az egyik gödörből egy arc. Rég nem látott pásztoruk fáradt, beesett tekintete, lefelé biggyedő cserepes ajka.

– Báránykáim, báránykáim – mondja egészen monoton hangon, mint aki már semmi kedvét nem leli az állataiban, sem a viszont látott napfényben, amely most újra melegíti kihűlt arcát. – Hagytatok volna a föld alatt, hogy tovább kínozzanak a giliszták. Menjetek szépen haza! Engem megtámadott egy betegség, jobb nekem, ha idelenn maradok.

A birkák összenéznek, buta szemeikben némi értelem csillan, ugyanakkor harag is. Elindulnak. Ahogy sorban lépnek át a gödör fölött, egyszer-kétszer meg is tapossák gazdájuk felszínre került, holtsápadt arcát.

*

Odahaza a faluban ünnepség zajlik. Bárányokat sütnek nyárson, mindenki a főtéren áll, és nézi a karóba húzott testeket. A sülő hús illata belengi a poros utcákat.

A birkák a határ felől érkeznek. Egy kislány végzi a piszkos munkát, a kezében hatalmas böllér kés villan, éle hosszabb még az arcánál is. A falu öregjei lefogják neki a jószágokat, a lány pedig szótlanul nyesi el a torkukat. A vér csöndesen áztatja sárosra a szikes földet, vörös pocsolyák keletkeznek a gyermek aprócska lábai előtt.

Újabb bégető juhok érkeznek a faluba. A falusiak tehát újabb tüzeket gyújtanak, újabb nyársakat kerítenek. Hatalmas lakoma készül, már be sem tudnák falni azt a rengeteg húst, ami a tűz fölött barnul.

– Mennyit kell még megölnöm, nagyapa? – kérdezi vékonyka hangos a kislány az egyik öregtől. A lányka ruhája tiszta vér, még a szempilláiról is az csöpög.

– Ahány érkezik – feleli az idős férfi. – Ahány csak a faluba téved.

Az érkező állatok sora pedig valósággal a végtelenbe nyúl.

*

Egy juhász a botjával kaparja a határban a mezőt. Mint ásót próbálja használni ezt a hatalmas pásztorbotot, görbe végével taszigálja ki a földrögöket. Lassú és nehéz ez a munka. De végül eléri az egy láb mélységet, a gödör aljáról pedig egy bárányfej bámul vissza rá. Az állat szánalmasan béget. A juhász nagyon megörül a viszontlátásnak. Tovább ás, megpróbálja kiszabadítani a föld fogságából a birkát, közben akaratlanul is meg-megüti hosszú pofáját a botjával.

Hamarosan esteledik. A horizont széle baljósan vörös. Sietnie kell. Tudja, egy egész nyáj várakozik még a mező alatt.

*

A falubeliek most koporsókat ülnek körül. Mindegyik koporsóban nagy kupac hús gőzölög. Falatokat tépnek ki belőle ujjaikkal, és esznek, anélkül, hogy akár csak egy szót is szólnának egymáshoz. Egyedül egy tíz éves forma kislány guggol sírva az egyik nyitott láda előtt. Az előtte lévő koporsóban nincs sült hús. Halott nagyapja fekszik benne. Szemei csukva, arca békés, úgy fest, mint aki csak alszik. A gyermek könnyei végigfolynak arcán, és vérré változva hullnak a szikes földre.

*

A faluban ünnepség zajlik. Szüreti felvonulás lépked végig a házak között vezető poros úton. Végtelen birka-menet, az első hátán kislány ül, a kezében hatalmas juhászbot, azzal vezényli a sort. A falubeliek katonaként sorakoznak az út mellett. Zsebkendőikkel integetnek, így üdvözlik az érkezőket. Hamarosan kezdetét veszi a szüret és előkerül a hatalmas taposó kád.

A falu legerősebb legényei felkapják a bárányokat, és sorra belehajigálják őket. Majd felsegítik az asszonyokat és megkezdődik a taposás. Az állatok fájdalmasan bőgnek, ahogy csontjaik recsegnek a falubeliek keményre kérgesedett talpa alatt. Hamarosan vérpatak kezd folydogálni a taposókádból kinyúló csőből, bele egy hordóba.

A kislány elborzad. Már csak az ő kis báránykája nincs a taposóban, amin ül. De nyomban érkeznek a legények, hogy lesegítsék a kislányt a patás hátáról, és azt is a többi közé dobják.

A lány eldönti, hogy megmenti a falubeliektől ezt a birkát. Meztelen talpával megsarkantyúzza az állatot, és a kezében lévő hatalmas juhászbottal próbálja elgáncsolni az őket üldöző férfiakat.

– Ne félj, kicsi báránykám, elbújtatlak a föld alá! – suttogja vágtatás közben.

*

Temetés a faluban. Az öreg juhászt kísérik most utolsó útjára. Könnyekkel a szemében lépked a koporsó mögött a falu apraja és nagyja. Legelöl az unokája, egy tíz év körüli kislány, a kezében nagyapja hatalmas botjával vezeti a sort a temető felé. Leghátul pedig a juhász árván maradt nyája lépked, patás lábuk körül sok kicsi porvihar kavarog.

A koporsót leeresztik a gödörbe. A birkák előre lépkednek, és lezuhognak a mélybe. Röggé váltan temetik be az öreg juhász koporsóját.

Komor Zoltán

szerző: Komor Zoltán
honlap e-mail
Komor Zoltán 1986-ban született, jelenleg Nyíregyházán él. Írásai különböző pályázatokon (Irodalmi Rádió, Tollinga, Napút) szerepeltek sikeresen és jelentek meg antológiákban. Emellett folyóiratokban (Kláris, Délibáb, A Vörös Postakocsi) publikált. 2010-ben jelent meg első könyve Mesék Kaptárvárosból címmel. A Katapult Kortárs Alkotói Oldal főszerkesztője.

1 archív hozzászólás

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum