KULTer.hu - Ismétlés a tudás anyja
20410
post-template-default,single,single-post,postid-20410,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ismétlés a tudás anyja

Repetitivitás és minimalizmus Axel Willner zenéjében

The FieldA svéd techno-szcéna üstököse, Axel Willner (művésznevén The Field), aki első albumának megjelenése idején még egy italboltban dolgozott, úgy interpretálta a műfajt, hogy sokszorosára nagyította annak alapelemeit, az új kockákból pedig kikezdhetetlen erődítményt húzott fel.

A minimal techno születése nagyjából a ’90-es évek közepére datálható: pár detroiti fazon Robert Hooddal az élen úgy döntött, hogy a mondanivaló és a kifejezésmód redukciójával gatyába rázza az egyre felszínesebbé váló stílust. Ők az eszköztelenségben, a sallangmentességben látták a megoldást. Hitvallásuk szerint – amely a kevesebb több-elven alapult – a techno csak úgy tud visszatérni a gyökereihez, hogyha elhagyja azokat a stiláris motívumokat, amelyek időközben teljesen feleslegessé váltak, mivel általuk a műfaj már nem azt az értékrendet közvetíti, amit pár esztendővel korábban. A hangsúly tehát a nyers, csupasz ütemekre helyeződött át.

Élénken emlékszem az első Axel Willner-élményemre: 2009-ben jártunk, ekkor futottam bele teljesen véletlenül a Good Things End című dalába. Valami ilyesmi érzés lehet az is, amikor felkap a forgószél, hat percig nem enged szabadjára, majd utána nagyvonalúan ledob a talajra, mondván, kezdj magaddal azt, amit akarsz. Sohasem szerettem igazán a technot, de tisztán éreztem, hogy ez valami más. Ugyanaz a motívum ismétlődik folyamatosan, ám mégsem lehet belőle csak úgy kiszállni, mivel iszonyatos erővel sodor magával. Felmondja a detroiti minimalizmus összes tételét, az eszköztelenséget pedig a főtéma zavarba ejtően sokszori szerepeltetésével próbálja valamilyen megfoghatatlan módon kifejezni.

The Field

A skandináv első remixét Annie Heartbeat című számából a Kompakt kiadó pályázatára készítette. Óriási siker lett belőle, a dalhoz videoklip készült, amelyet a valaha szebb napokat megélt MTV is előszeretettel játszott. 2007-ben ugyanitt jelent meg bemutatkozó albuma, amelyre sorra röpködtek a mérvadó „e-zenei” portálok maximális, vagy ahhoz közeli osztályzatai (a nyitószám, az Over The Ice pedig rögvest beverekedte magát a legnagyobb techno-himnuszok táborába). Nem övezte kisebb siker a két évvel későbbi lemezét sem, egyedül a tavalyi, egyben utolsó korong osztotta meg valamennyire a szaklapokat és a rajongótábort (melynek már a címe is rendkívül beszédes: Looping State Of Mind). Életművét egyfajta puritanizmus kíséri végig, ez már akkor szembetűnik, amikor a lemezborítókat vesszük górcső alá: a semleges, egyszínű háttér előtt csupán az előadó neve és a munka címe szerepel, a minimalisztikusság tehát már rögtön a legelső benyomásnál, a tok kézbevételénél visszaköszön.

Willner

Maga az alkotói folyamat Willner esetében általában úgy néz ki, hogy először is kiválaszt egyetlen hétköznapi számot, majd abból kiragad egy vagy több olyan momentumot, amely a leginkább elnyeri a tetszését, vagy amelyikben a legtöbb potenciált látja. Ez lehet egy gitár dallama (Paw In My Face), rövid zongorabetét (Everybody’s Got To Learn Sometime), de akár vokális minta (Silent, Mobilia, The Deal) is. Ezeket a parányi szeleteket (loopokat, magyarul talán a hurok kifejezés illik rá a legjobban) széteffektezi, eltorzítja, megcsavarja, kifordítja, egészen addig, amíg az eredeti változattal szinte már köszönőviszonyban sem lesznek. A java azonban csak ezután jön: katonás rendben pakolgatja őket egymás mögé, betol alájuk egy markáns cintányérokkal telített extra gyors basszusszőnyeget, valamint egy a frekvenciatartomány legmagasabb és legmélyebb szegleteit egyaránt bejáró terjengős hullámot, amely az adott dal utaztató mivoltát segíti elő, de egyúttal kapcsolóelemként is funkcionál az önmagukban csupán magányosan álldogáló darabkák között. Ez az elegy Willner pályájának korábbi szakaszában jobbára ambient-beütésű minimal technót eredményezett, tavalyi albumán azonban már a jóval lágyabb és barátságosabb ütemek felé kacsingatott. Álljon itt egy példa, hogy kicsit érthetőbb legyen, miről is beszélek:

Az így létrejött periodikusan ismétlődő loopok tehát egyenként nézve ugyan végesek, ám már-már végtelennek mutatkoznak, mivel részben a fentebb említett összetartó erő miatt rendre visszakanyarodnak önmagukba. Az egész The Field-projekt esszenciáját az adja, hogy a dalokat egy lélegzetvételre veszi fel a svéd producer, tehát a rögzítés időtartama megegyezik a szám végleges hosszával: ez persze mindig magában hordozza a hibafaktort, a kész munkákban sok esetben hallhatunk ütemkieséseket, megszaladásokat, vagy oda nem illő zajokat. Azzal, hogy a tökéletesen szabályos struktúrájú számokban ilyen kilengésekkel találkozhatunk, a precíz futószalag-jelleg mellé betársul az emberi tökéletlenség tényezője is, ami kiszámíthatatlant ágyaz a kiszámíthatóba, elősegítvén ezzel az elismerőbb semleges befogadói attitűd kialakulását: lám-lám, a technót is emberek gyártják. Willner a trackjei jelentős hányadát ezen séma köré építi fel, ezért az egyedi, összetéveszthetetlen hangzásvilágból már messziről kitűnik, mivel is van dolgunk. Egy-két esetben viszont annyira eltúlozza a széttöredezettséget, hogy az szinte már a hallgathatatlanság határát súrolja (120 Days – Come Out remix, Sasha – Mongoose remix, From Here We Go Sublime, illetve a Thought vs. Action első hányada), azonban a látszólagos disszonancia ellenére is magukban hordozzák azt a fajta letisztultságot, amely évek óta The Field védjegyének számít.

Kanyarodjunk egy kicsit a Willner által készített feldolgozások irányába. Itt még jobban visszaköszön az az egy adott mozzanat, amelyet donorként funkcionáló számból emel ki, vegyük például a Battles-féle Tonto újraértelmezését, ahol az eredeti változatból csupán a gitár és egy 3 másodperces szétvagdosott vokálrészlet maradt meg egyedüli hírmondónak, a többi elemre már nem mutatkozott igény. 2008-ban Thom Yorke Cymbal Rush-ából készített egy éjfekete átiratot, de csupán a Thom hangja alatt kibomló, majd visszahúzódó zúgásokat ültette át a saját verziójába, az éneket szinte teljes egészében mellőzte. Azért csak szinte, mert ha egy kicsit jobban fülelünk, 3:16-nál és 3:35-nél elcsíphetünk pár nagyon nehezen kivehető hangfoszlányt, de hogy azok honnan kerültek oda, örök rejtély marad. Ugyanez figyelhető meg Popnoname Touch című szerzeményének esetében is: a vokál kiesik a szórásból, csupán a dal ütemeiből kivágott kicsiny részlet ismételgetése folyik, amelyet Willner saját stílusjegyeivel ruház fel. Az ilyen eseteket napestig lehetne sorolni, de ez a három példa is kellően jól illusztrálja a redukció azon folyamatát, amely háttérbe szorítja a felesleges komponenseket, helyüket pedig olyan szereplők veszik át (hangsúlyos dobok, illetve a kohéziós elemek), amelyek egy szegmenst hivatottak kiemelni és felerősíteni.

Nem mehetünk el szó nélkül alteregója, a Loops Of Your Heart mellett sem. Ezen a néven az idei év elején jelentetett meg először önálló albumot, melyen az eddig megszokott formátum helyett más terület, nevezetesen a ’80-as évek minimalizmusa felé kanyarodott, a korong univerzuma azon belül is leginkább talán Philip Glass és Steve Reich munkásságával rokonítható, de természetesen jóval homogénebb, ismétlődés-centrikusabb annál. A szintetizátorok hosszú melódiái segítségével létrehozott űrutazásszerű képződményekben szépen visszaköszönnek olyan részletek, amelyekből világosan kitűnik, hogy Willner milyen területről is érkezett valójában: a részint drone-ba oltott ambient textúrák főleg a debütáló lemezzel állnak szoros kapcsolatban.

The Field hasonló szerkezetű (pár perces felvezetés, majd ami a csövön kifér) műveinek vonzereje viszont nem pusztán az egyszerűségben rejtőzik. A régi, gyakran feledésbe merült minták felhasználásával teljesen új kompozíciókat hoz létre, amelyekben úgy él tovább az eredeti verzió szellemisége, hogy közben elveszíti valódi funkcióját, és valamilyen magasabb cél elérésének érdekében áldozza fel azt.

Raffer Attila

szerző: Raffer Attila
honlap e-mail
Raffer Attila 1989-ben született Debrecenben, de gimnáziumba Tiszaújvárosba járt, itt érettségizett 2007-ben. 2009-től a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója. Érdeklődési területei a filmművészet, az elektronikus zene és a sport. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum