KULTer.hu - Legendák alsó sorban
19627
post-template-default,single,single-post,postid-19627,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Legendák alsó sorban

Kálmán Gábor: Nova

Kálmán Gábor: NovaKálmán Gábor Nova címet viselő első kötete tudatos munka nyomait viseli magán. A tizenegy novellát tartalmazó korpusz betekintést nyújt egy nyomorban tengődő szegény közösség mindennapjaiba, amely saját zárkózottságából, izolált világtapasztalásából nyeri megszólalásmódjának lehetőségeit.

Noha ezen a ponton nem állhat meg az értelmezés: az egysíkú világ megteremtése ugyanis csupán egyfajta látszat, valójában rengeteg erő és ellenerő küzd meg, ütközik össze egymással, mígnem a belőlük származó történetek pletykává, majd végül babonává, legendává lesznek, amennyiben beszéltetőik már-már szakrális (infernális) komolysággal viseltetnek irántuk.  „Csak a pletykák jártak, hogy mi minden lehet ott a régi kőfalak között, a malom alatti alagútban és a pincében, de soha senki nem tette volna be a lábát. Még a környéken kószáló vándorcigányok is kerülték évtizedeken keresztül, egyre fakóbban, egyre kísértetiesebben ácsorgott az erdő és a hegyek szorító ölelésében.” (95.)

A narrátor bizonyos szöveghelyeken más hangokból merít a sajátjához: nem is akarja elleplezni, hogy tudása ilyen esetekben szintetizáló; véleménye különböző híresztelésekre épül (ezáltal az önmaga esetlegességét is jelző gesztust tesz). A megállapítás szemléletessé válik, ha a címben szereplő Nova bor értelmezési lehetőségeit, azok konnotációit citáljuk ide, amelyek áramlásához különféle külső nyelvi tevékenységek járulnak. Terjedt, hogy mérgező a Nova bora (…) Megbolondítja az embert, így beszélték, a férfiak farkát is, és ütődött gyerekeket tudnak csak csinálni. De a Nova aranyat ér, mondogatták mások, csak lenyomod a földbe a dugványokat, és négy év múlva borod van belőle. Burjánzik, mint a gaz (…) elpusztíthatatlan, mondják, szembemegy Luciferrel is, ha kell. A Nova maga az élet.” (10.) (kiemelés tőlem – T. M.)

Az elbeszélői tudat tehát nem egységes horizont mentén helyezhető el. Ezzel kétségtelenül játékra szólítja fel, bizalmatlanságra készteti az olvasót, hiszen így a beszélői szólam hitelessége nem magától értetődő, ami pedig a történetszövés szintjén a végső igazság felszínre kerülését késlelteti. Ez a tényező a novelláknak misztikumot, enigmatikus jelleget kölcsönöz. Habár a szárnyra kapó mendemondák gyakran körpályán mozogva térnek önmagukhoz vissza (ezzel némi csalódottságot is hagyva maguk után), számos példa van arra is, hogy térben-időben másutt, végül az eredetihez képest egészen más kifejletről nyerünk bizonyosságot. Mintha ilyenkor a narrátor hirtelen, egy-egy bekezdésnyi kommentárral feloldaná az egészen addig fönntartott feszültséget. „Abafi odalépett, szemen köpte Babkát és beleüvöltötte a képébe, hogy milyen nép, lófaszt vagytok ti nép. Babka pedig elvesztette egy pillanatra az önuralmát, emelte a puskatust és lesujtott vele. (…) Persze senki nem vetette a szemére a gyilkosságot (…) (94.) Majd oldalakkal később így zárva le a gondolatmenetet: „Azt viszont senki nem tudhatta, hogy (…) Babka némán nézett egy darabig maga elé, hátrálni kezdett, majd hanyatt-homlok elfutott ő is, meg sem nézte Abafit, hogy él-e még. Abafi pedig (…) egyszer csak moccant egyet, mozdult a karja (…) felemelte a fejét és körbenézett. Az utolsó, amit látott, az addig lesben álló Ujo Fero baltájának tompa fele volt.” (97.)

Kálmán Gábor: Nova

Noha nincsen egységes időszerkezet, a narratíva kifuttatott, keretezett megoldásai fölvethetik a novellák regénnyé szerveződésének lehetőségét is, ám a szövegek közötti linearitás esetleges csupán, az egy-egy fejezeten belüli jelenetek laza asszociatív kapcsolatot alkotnak egymással.

A narrációs technika komplexitását jól mutatja az eltérő nyelvi regiszterek összejátszatása. Az anekdotikus prózanyelv mellett föltűnő, eredeti szlovák megnyilatkozások varázsigeszerű természetének ironikus színezetet adnak tényleges jelentéseik: a műben többnyire szitokszavak, obszcén kifejezések idéződnek meg lábjegyzetekkel ellátott formában, kétségtelenül nyers, néhol inkább humoros hatást eredményezve. De a nyersségen és humoron túl a korpusz nyelvi rendszerének zártsága is megmutatkozik, és ennyiben súlyos következményeket is von maga után: egy erősen determinált, reményvesztett világ képét alakítja ki, melyből hiányzik a menekülés lehetősége.

Talán ezért is érezhetjük annyira egy tőről fakadónak a karaktereket, mert explicit módon mégiscsak szorosan összetartoznak: nyelvileg egy alakba rendeződnek, amelyben így föloldódnak a szereplők individuális jegyei. Így válik értelmezhetővé az egyetlen elvágyódó, igen beszédes nevű Urban figurájának idegensége is, aki tanultságánál fogva többre volna képes. „Urban nem volt soha igazi Jasná Horka-i. Hogy pontosan mi tett valakit Jasná Horka-ivá, azt senki nem tudta, de a helyiek mindig tisztában voltak vele, ki tartozik közéjük és ki nem. Ujo Fero például elég messze lakott a falutól, nem sokszor járt le a hegyről. (…) Mégis nyilvánvaló volt, hogy Ujo Fero ízig-vérig Jasná Horka-i. (…) Megfogalmazni kevesen tudták volna (…)” (19. )

Urban különben is reprezentatív figura: a városi-falusi létmód szembenállását az ő karakterének attitűdjén keresztül érzékeljük. Ragaszkodása a legömbölyített, kerekded formákhoz egyedülállónak mutatkozik a falu ízlésvilágában – metaforikus, továbbmutató jelzés ez, mely a konzervativizmust állítja szembe a haladással. Egyetlen megoldás adódik előtte: eltűnni – szó nélkül, hogy menekülése ne válhasson diskurzus tárgyává, mert akkor lehet, hogy mégsem sikerülne − a közösségből, amellyel igazán sohasem tudott azonosulni, ahogy a közösség sem vele. „A falubeliek abban maradtak, hogy Urban meghalt. Úgy sem volt igazán Jasná Horka-i.” (28. )

A deviancia fogalmával átfogóan jellemezhető az a tucatnyi szereplő, akinek életére rálátunk a novellák által. Vannak itt alkoholizmusba züllöttek, infantilis öregek, szadisták, továbbá brutalitása, aszexualitásának látszata mögött másságát szorongva rejtegető figurák, akiknek problémáit, mint valamely szégyenteljes kórt, tisztázatlanságuknál fogva generációk görgetik tovább vagy tagadják le. Hiányzik ebből a világból a következetesség, az árnyaltság. Figyelemreméltó tény, hogy a fölsejlő, erre a környezetre átmenetileg rátelepedő „vörös” rendszer sem az elvek elfogadtatása, hanem alkukötések, az erőszak, a gyűlölet monopóliuma mentén találja meg vagy véti el híveit. „Babka az elsők között lépett be a pártba, bosszúból. Amikor kitöltötték az iratokat, csak annyit kérdezett, hogy egy párttagnak lehet-e haragudnia Istenre. (…) A hivatalnok Babkára nézett, mélyen a szemébe, egy pillanatig elmerengett, majd megvonta a vállát.” (94. )

Habár a motívumok fel- és eltűnésében olykor-olykor redundancia mutatható ki (például Tomáš néni budiban töltött jelenetében), de vannak olyan tendenciózus elemek, amelyek újbóli megidézésével eddig még ismeretlen információhoz jutunk (megemlíthető a Sklenár köteléhez fűzött kommentárok sorozata, amely a tényleges sztorin túl a hitvilággal, a babonával való szembenézés generációs problémáját, vállalhatóságát is transzparenssé teszi). A végig kitartott, precíz, ironikus hangnem miatt pedig csak szolidan róható föl ennek a prózának az a kritika, miszerint szerkesztettségéből, nyelvi megoldásaiból esetenként hiányoznak a szépirodalmi mélységek; a háborús jelenetek részben a ponyvairodalom igénytelen, pongyola nyelvének regiszterét idézik meg.

Releváns lehet az a fölvetés, hogy mennyi ideig és milyen formában tartható fenn ennek a nyomorult körülmények között tengődő, magára utalt közösségnek a léte, vagy a falu pusztulása úgymond szükségszerűvé kell-e, hogy váljon? (Ahogy az elbeszéléseknek keretet adó erdész, Ujo Fero alakjának halála is bekövetkezik végül.) A címben szereplő „újdonsággal” mennyiben függ össze a település nevéből származó Tisztaság, Világosság beszédes fogalma? Vajon ráolvasható-e a szövegek értelmezésére naivan-ironikusan, hogy az értelem korlátozódik, módosul, minek következtében visszavonhatatlanul roncsolódik az emberek tudatállapota, ítélőképessége, és hogy mindez a végtére is pocsék Nova bor fogyasztásából származna? Vajon tényleg olyan mértékű elbeszélői sűrítésnek vagyunk szemtanúi, hogy Jasná Horka közösségi léte csupán erős absztrakciós erőfeszítés eredménye lehetne? Létezik-e Jasná Horka? Hogy ezeket a kérdéseket már nem a konkrét szövegnek tesszük fel, a munka nagy érdemének tartom. A korpuszon belüli válasz ugyanis nem hangzik el, mintha időben vágták volna el a történetfűzés fonalát. Épp, mint egy még beszéltetni kívánt legendában, csak sejtéseink vannak felőle.

Kálmán Gábor: Nova, Kalligram, Pozsony, 2011.

Tinkó Máté

szerző: Tinkó Máté
honlap e-mail
Tinkó Máté 1988-ban született Békéscsabán, jelenleg Békésen és Újbudán él, az ELTE 1945 utáni magyar irodalom doktori programjának hallgatója. Első verseskötete Amíg a dolgok rendeződnek címen jelent meg 2014-ben, a FISZ-könyvek sorozatban. 2012 szeptembere óta a FÉLonline.hu prózarovatát szerkeszti.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum