KULTer.hu - Hol a határ?
20671
post-template-default,single,single-post,postid-20671,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Hol a határ?

Jordi Galcerán: Grönholm-módszer

Grönholm-módszerA Grönholm-módszer az elvakultság és az emberi méltóság megőrzésének mezsgyéjén mozog. A kortárs katalán szerző, Jordi Galcerán darabja a Műegyetem Szkéné Színházában látható.


Galcerán színművében nem szabad bízni senkiben. Baksa Imre rendező kiváló anyaggal dolgozhatott. Az író váratlanabbnál váratlanabb csavarokkal, még valóságosként elfogadható, finom abszurditással és szellemes szófordulatokkal, mégis húsbavágó kegyetlenséggel szögezi székéhez a nézőt. És megnevetteti, lesújtja, elgondolkodtatja.

A valóságtól – az első benyomás ellenére – nem is annyira elrugaszkodott történet szerint egy multinacionális cég igazgatói székéért jelentkező négy aspiráns újabb és újabb feladatokat kap, amelyek végrehajtását a szigorú szelektálók tartják szemmel. A megfigyelés alatt végigkísért szerepjátékokkal a pszichikai teherbírást és a gátlástalanságot mérik. Az utasítások e-mailben vagy levélben érkeznek a szereplőkhöz. A cég semmi többet nem akar, csak kiszűrni, hogy ki a legrátermettebb, vagyis hogy ki is az emberük. A duplán irányított darab próbatételeiben vezényszóra kerülnek felszínre féltett titkok, hogy aztán a bravúros fordulatok meg is semmisítsék őket.

Grönholm-módszer

A kezdetektől fogva jelen lévő gyanakvás a színmű előre haladtával oldódni kezd, a szereplők szabadabban mozognak, határozottabban nyilatkoznak meg, könnyebben mutatnak ki érzelmeket, csak az a kérdés, milyen céllal, ki és kit akar megtéveszteni. A tettetés mimézise, a játék hiteles eljátszása nem tartozik a legkönnyebb színészi feladatok közé. Az előadás szereplői azonban jól vizsgáznak. Színpadi mozgásuk lassan kétségtelenné teszi a megfigyelő és megfigyelt pozícióját, mozdulataik egyre nyilvánvalóbban rajzolják ki az egymás közti viszonyokat. De hogy pontosan ki előtt, milyen módon kell megfelelni az állás elnyeréséhez, csak a legvégén derül ki. Egészen addig szaporodó kérdések lökik előre az egyfelvonásos darabot.

Baksa rendezéséből dühös, szabad szájú interpretáció kerekedett ki. Ferran (Fenyő Iván) kigombolkozik, lazítja a nyakkenőt, leveti a zakót, fokozatosan bomlik le róla a hivatalos karótnyeltség, és felszínre kerül természetes modora, a többiek viszont többé-kevésbé változatlanul, őszinteséget, nyíltságot magukra erőltetve is mindenekelőtt kimértek maradnak, öltözetük – bár eltérő – következetesen helyreigazított. Rendet, egységet, elhivatottságot sugall. Ez abszolút illeszkedik az előadásba, részletekbe menő, rétegzett szerkezetet mutat.

Bár jobbára átgondolt, kifejező játékot láttunk a fokozódó feszültség kifejezésére, az előadás végéhez közeledve számomra eltúlzottnak tűnt a színészek erősen felfokozott érzelmi állapota. Az üvöltözés tökéletesen indokolt egy olyan szituációban, ahol az ember zárt ajtók mögé kényszerül egy állásinterjúként bevezetett vérre menő játékban, csakhogy az ordítozás egy ponton túl nem bír már érzelemkifejező erővel, és hitelességét is elveszti.

Grönholm-módszer

Merce szerepe a rideg, céltudatos nőé, aki számára testre szabott a vezető szerepkör. Botos Éva alakításában azonban ezek a tulajdonságok kétségbevonhatókká válnak, persze Ficzere Bélával (Enric) és Vass Györggyel (Carlos) együtt a színlelést is el kell játszania. Komplex karakterek, éles váltásokat követelnek beszédmódban, mimikában, gesztusokban. Ennek hiányában könnyen válhat egyhangúvá, vagy épp ellenkezőleg, túljátszottá a szerep. Ebbe a hibába könnyű beleesni, egy-egy kritikus pillanatot leszámítva a játszók mégis sikeresen lavíroztak a különböző szerepek között. Legárnyaltabbnak véleményem szerint Fenyő alakítása hatott.

A díszlet Huszár Andrea munkáját dicséri. Az antik bútorokon elhelyezett modern eszközök állandóságot, az idő múlásával is változatlan rendszerszerűséget éreztetnek. A minimalista berendezés viszonylag tág, de sikeresen kiaknázott mozgásteret engedett a színészeknek. A középütt elhelyezett – a rajta lévő laptop és rejtett levél révén – hírforrásként funkcionáló asztal, a szorosan egymás mellett álló székek és a szerepjátékhoz szükséges kellékeket tartalmazó bőrönd háromszög-kompozíciója lehetővé tette az események zavaros fonalainak kibontását és az egymáshoz fűződő kapcsolatok egyértelműsítését is. Négy pohár, de három szék látható a színen, így már a kezdetekben nyilvánvalóvá válik: közülük egy ember fölösleges lesz.

Grönholm-módszer

„Ha lenne bennünk egy csepp méltóság, már rég elmentünk volna.” –  mondja Carlos, és sejtjük, hogy ezzel működésbe lép a vétkesek közti cinkos néma-analógiája. Az állásért versengők önként vetik alá magukat szélsőséges, indiszkrét, megalázó helyzeteknek ahelyett, hogy távozásukkal lemondanának a kiváló álláslehetőségről. A kis létszámú, hagyományosan kialakított terem fekete falai között az első sorokban ülők gyakorlatilag belelógnak a játéktérbe, ez erősíti azt az érzetet, hogy a néző is egy a megfigyelők közül, akik legitimálják a felháborító, ugyanakkor kreatív kiválasztási folyamatot. Része a kíváncsiság alapú motivációnak, a végeredmény kiderítésének, a takart felületek leleplezésének.

A sokkoló darab provokatív előadása, igen találóan a növekvő feszültségre épít. Kétértelmű állásfoglalásra készteti közönségét, megosztja a véleményeket. A cég emberei félreérthetetlenül kijelentik: a jó ember látszatát fenntartó, de valójában gátlástalan munkatársat keresnek. Miután élete összes hibáját és szégyenfoltját ráolvassák, a pályázóban e típus fordítottját analizálják, a nézők számára Ferran viszont gátlástalan személyként jelenik meg. A szegedi felolvasószínházban azért volt szerencsésebb a lezárás, mert ott érezhető volt: a sikertelen állásinterjún is egyértelműen profitál a pályázó. Nem munkaerőként, hanem mint ember. Itt viszont egy férfit látunk, akit érhet bármilyen sokk, továbbáll, mintha nem történt volna semmi. Nagy különbség.

Jordi Galcerán: Grönholm-módszer. A Neptun Brigád előadása a budapesti Szkéné Színházban (2012. április 22.). Rendezte: Baksa Imre. Játsszák: Fenyő Iván, Botos Éva, Ficzere Béla, Vass György.

Tóth Tünde

szerző: Tóth Tünde
honlap e-mail
Tóth Tünde 1989-ben született Dunaújvárosban, jelenleg az SZTE magyar szakos hallgatója. Elsősorban a hatalmi diskurzus irodalomtörténet-írásra gyakorolt hatása érdekli a XX. század második felétől, írásait többek közt a Bárka és a Pluralica közölte.