KULTer.hu - Létesülés az eltolódásban
21155
post-template-default,single,single-post,postid-21155,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Létesülés az eltolódásban

Csonka Zoltán: Téli rajzok

Csonka Zoltán fotója a Téli rajzok című kiállításrólCsonka Zoltán munkái első pillantásra pillanatfelvételeknek tűnnek, valójában azonban ennél több összpontosul bennük – mind az időbeli dimenziót, mind pedig a vizuális rétegzettséget tekintve. E munkákról már a kiállítás címe is azt állítja, hogy „rajzok”, méghozzá Téli rajzok.

Hogy megtudjuk, milyen alkotói attitűd vagy koncepció húzódik meg a cím mögött, érdemes végigpásztáznunk szemünkkel a kiállítás képeit. Mit is látunk pontosan? – Egymásra forduló, magukba omló tereket. Az idő szervezi össze és bontja fel őket. Az eltolódás. Az idő képszerűsége, pontosabban az időben változó táj képszerűsége, és még inkább a képek szerveződését megvalósító – folyamatos mozgásban lévő – néző helyzete.

Jelen esetben mondhatnánk azt is, hogy a fényképező objektívja a megfigyelő, hiszen végső soron a gép határolja be a képeket, ám a nézőpont – a tekintet mint olyan – mindig az érzékelő tudat függvénye, s minden technikai meghosszabbításunk csak a bennünk lakozó tudat révén nyeri el funkcióját. A kép számunkra mindig csak saját látásunk tárgyaként adódhat. Az objektív önmagában nem komponál, csak lehetőséget teremt. Lehetőséget a megtalálásra. Nem a visszaadásra, nem a rögzítésre, csak a dolgok aspektusainak kiemelésére, vagy emelkedetten, kis túlzással mondhatnánk azt is, a teremtésre. A kiállításon látható képek technikai megvalósulásuk szintjén, és vizuális formanyelvükben is reflektálnak az érzékelésnek ezen összetett mechanizmusára, a matérián túlira, aminek a sejtelme valamiképpen képes újraszervezi bennünk mindazt, amit látunk. Képes felismerhetővé tenni az újraszervezésre alkalmas tárgyakat. Képes kiemelni és összhangba hozni őket. Bennünk. Egymással. Úgy, hogy végül egy korábban nem létezett, új valóságba kerüljünk az alkotásban létesült művel.

Csonka Zoltán egyik képe a Téli rajzok című kiállításról

Ahogy Csonka Zoltán kiállításának címe is jelzi, ezek nem egyszerű fotók, hanem – függetlenül attól, hogy manuális munka van-e mögöttük – valamiféle fotografikus rajzokként, néhol pedig már-már finoman megmunkált festményekként hatnak a befogadóra.

Téli rajzok. „Téli”-ek, mert az év legbizonytalanabb időszakában készültek, amikor a bomlás maga alá gyűri a mindennapok tárgyait, amikor a hó képes elfedni az objektumok között feszülő eltéréseket, mert a maga természetességével uniformizálja az ember alkotta másodlagos valóságot. És „rajzok”, mert kifejezik a teremtő képzelet szabadságát, a grafikai technikákban rejlő megmunkáltságot, a dokumentarista pontosság látszatának kerülését, s létesülésük sem egyetlen pillanat eredménye, hanem magukon hordozzák a fotós kézmozdulatainak, a fényképezőgép berezgésének, elmozdulásának nyomait.

Csonka Zoltán egyik képe a Téli rajzok című kiállításról

E munkákon a friss hó eltávolít és közelebb hoz. Ha benne állunk, jelzőponttá válunk: így zár el bennünket a környező tárgyaktól, de egyben össze is mossa a létezés passzív elemeit a szemünk előtt. Tiszta lapot hoz létre, amely emberi nyomokkal, járművek nyomvonalával írható tele. De a képeken a hó magáévá avatja a nem mozdulót, akárcsak a halál. Hiszen, ahogy azt Roland Barthes-tól tudjuk: a fotográfia a halállal rokon. A fényképezés elsőként tette lehetővé, hogy olyan arcok nézzenek vissza ránk a képekről, amelyek valamikor sajátszerűek voltak, ám már csak nyomként léteznek tovább, de ha még élő emberhez tartoznak is, szinte biztosak lehetünk benne, hogy túlélik a forrástesteket, bennünket. Megtartják az egykori arcot, nyomon követhetővé teszik elmúlásunk fázisait.

Csonka Zoltán egyik képe a Téli rajzok című kiállításról

Csonka fotóin az emberek ugyan nincsenek közvetlenül jelen, nem tűnnek fel a maguk anyagi jelenvalóságában, legfeljebb az objektív mögötti, odaképzelt néző formájában. A téli képek az embert nélkülöző közegek továbbrezgései, néhány fotó van ugyan, ahol az a sejtésünk, hogy elmosott emberi alakok körvonalai tűnnek elő, valójában azonban valószínűleg csak antropomorfizáló tudatunk játszik el velünk, amikor a természetből kimetszett pillanatok egymásra mosódó formáiban akaratlanul is felfedezni véljük az emberit. Ennek a hiánya, valamint a téli tájelemekkel való társulása teremt különös feszültséget. Ahhoz pedig, hogy le tudjunk számolni ezzel a hiánnyal, magunknak kell szembenézni vele. A végzetes hideggel, a lét utolsó formáival, a képben elvesző természettel.

Csonka Zoltán Téli rajzok című fotókiállítása a debreceni Aula Galériában tekinthető meg (Kassai út 26.) 2012. május 31-ig.

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen, harmadik 2017-ben Rítus címen. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, óraadó a Debreceni Egyetemen.

2 archív hozzászólás
  • Herczeg Ákos

    Herczeg Ákos - május 23, 2012

    Ez igen, Zoli, gratulálok! 🙂 Kár, hogy kicsit rövid ideig tart a kiállítás…

  • Pucher Bálint

    Bendegúz - május 23, 2012

    Eléggé adják a képek és cikk is 🙂

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum