KULTer.hu - A vers felmentés tornából
21428
post-template-default,single,single-post,postid-21428,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A vers felmentés tornából

Vass Tibor: Mennyi semenni

Vass Tibor: Mennyi semenni Vass Tibor életművét két évtizede figyelem. Vagy közel olyan régen. Véletlen volt, de szükségszerű, hogy találkoztam a szövegeivel és vele. Az első randevú egy napilapmelléklet hasábjainak közvetítésével valósult meg, ahol Vass Tibor mintegy szakértőként osztotta az igazságot.

Jimmykézéssel teli kritikáival, tanácsaival, vállveregetéseivel, fűzfapoétáknak, amatőr lírikusoknak szóló orrbafricskáival rögtön belopta magát a szívembe. Aztán jött az igazi, az azóta szinte évről évre gyarapodó életmű megismerése és feltérképezése.

Vass Tibor különös szőnyeget sző szavakból sok-sok éve. Az életről ír, a hétköznapokról, a valóságról, a semmiségekről, ami ott van (itt van) körülöttünk, ami a lényeget jelenti, ami nélkül nem lenne semmi. Mindent észrevesz, és amit észrevesz, azt versekbe ölti. Érzelmeket, képeket, kutyát, asszonyt, képzeletbeli lényeket, Kun Marcellát, ünnepet – bármit, amihez köze vagy közünk lehet. Elsőre az ember azt keresi, honnan ered az egész Vass-líra. Kikben gyökeredzik. Hol vannak az ősei. Aztán rájön – amit persze mindnyájan tudunk –, hogy a világ egyszerű. És bonyolult. Egyszerűen bonyolult, tehát Vass Tibor sokaknak rokona-ismerőse (Kassák, Tandori, Erdély Miklós, Kukorelly stb.), de ő sem egyik, sem másik, hanem önmaga. Színei vannak, formái, szavai.

Alapjáraton a Vass-vers viszonylag hosszan, több oldalon át hömpölyög. Felütése egyszerű, természetes, de rögtön csavarokkal, sziporkázó szójátékokkal teli. Az ember lényege a játék, Vass esetén elementárisan az. Mindent kifordít, kicsavar, elfordít, átfordít, leképez, beképzel, kinyilvánít. Engedi, hogy hasson az olvasóra, amit csinál, fejtsen ki rá hatást, ragadja magával. Hatni akar, ezért nem rest hatásvadász megközelítésekkel élni. De ez mind bent maradt a jó ízlésen innen, s nem túl. Mert Vass Tibor tudja, vagy ha nem tudja, de sejti, mire megy ki ez a (szó)játék. Ez az élete, az életünk.

Vass Tibor

A hétköznapok, a mindennapi ügyek krónikásaként állít emléket mindennek, ami volt, van, s ami lesz. (Itt vers lesz a lószar, a permetkar, a hajtűkanyar is.) Szigorú, következetes utat jár be meglepően és kitartóan invenciózus lírájával. Miközben látszólag a felszínt karcolgatja, a vér a legmélyebb rétegekből buzog fel. Vass Tibor játszik velünk, s közben megmondja a tutit, de úgy, hogy nem akarja a megmondó ember szerepét játszani, még ha néha meg is verseli, hogy itt és most ő az, aki verset ír, szavakat rak szavak után.

Vass Tibor legújabb kötete, a Mennyi semenni már a címével kijelöli az irányt. Az asszociációs mezők már itt hullámzanak, mint a délibáb a pusztán. Tudjuk, valami történni fog. (Mindig ez történik.) A maga módján azonban ez a kötet mégis más, mint a többi. Más, mert a költő életében olyan események történtek, melyeknek tudatában kell, hogy legyen az olvasó. Vagy legalábbis ez segíthet abban, hogy megértse, miért fájdalmasabb ez a könyv a többinél, vagy miért csavar tovább az elviselhetetlen irányából az elviselhető felé Vass Tibor minden szót, gondolatot, miért játszik még hevesebben és elszántabban követőivel. Az egyik szint ez, a felfoghatatlan és feldolgozhatatlan: szülei újsághírbe fulladt tragédiája. Ami magánügy. (Magányügy.) De a lírikus is ember. Nem a kínt mutatja fel, mint zászlót, hanem a verseit. („Apám Kill Bill, anyám Trauma Thurman.”, L’amerika l’imerike) Azok viszik tovább a túlsó partra. A mélység ez a könyv, a holtig haza. A láz, a szenvedély és a szenvedés története. A clown világa, aki azért játszik szerepet, mert különben hogyan is élné túl azt, ami van.

Mennyi semenni – nézi az ember a címet. Mennyi? Semennyi? Menni? Vagy sem? Sodor magával a szavak árja. Az első három nyitóvers az alap, amire minden épül. Indulok Jukóapába, Indulok Jukóanyába, Elsővers. A felütés az alaptónus. Eltávolodni és megmaradni. „[A]pám életműve minden ember, műség, műfog, / Apám műve az idegenség, apám műve a titok […] Művészapám lakatot tesz anyám szájára, / nem kicsit. Anyám szája nem kis lakat. / Művészapám a lakatot örökre lezárja, / ha az örökre az, ahonnan most én jövök.” És az apavers után az anyavers, az ikercsillag párja: „Anyám féreglyuk, / anyámon át lehet menni egyikből a másikba”. S a harmadik nyitány, az Elsővers: „Ha a halál árnyékának hölgyében járok is / nem félek a gonoszságtól, mert én velem vagyok, / vesszőm és pontom vigasztal engem.” Itt vagyunk tehát, ez a verskötet-helyzet. Innen haladunk tovább, (vissza) az életbe. A kedv segít csak, az ember játékos lényege. Szavakat, szókapcsolatokat teremt Vass Tibor. Színmáz, szívészmúzeusz, fejszem, tyúkvíz, jóújszavak, Jócsóda, külműterem… Lehetne sorolni tovább, hiszen a kötetet végigkíséri a teremtő kedv. Ott vannak ezek a kézenfekvő, új, de mégis logikusan követhető versszavak előttünk, bennünk. Vass Tibor utazik, megy Moszkvába, Eperfásba, Kereszttegeződésbe, Folyóba, Fúróba, Ótvarsba, Hagyomba, Jajkuba. Megy, s viszi olvasóit. Arról ír, ami foglalkoztatja, amit lát, ami érdekli. De minden érdekli, mindent lát, mindent megír. Ahogy a Lisztesben írja: „Percenként szépezer plusz áfa.” Vagy: „Bűvészellátó, folt hátán bolt.” S mindenben valami másra is gondol, mindenben megidéz valamit („Még lírnak a hölgyben a kerti virág sok.”, Den.szesz), vagy minden megidézett tovább görget valamit. Ez az idézet, ez az asszociáló, ez a feltámasztó és megalkotó, átalakító és szét- meg összejátszó jelleg és szellem lengi be a kötetet.

Vass Tibor: Mennyi semenni

Sok, nagyívűen hömpölygő költeménye, és rövidebb, azokhoz képest akár etűdszerűnek is mondható néhánysorosok gyűjteménye. Ki-ki választhat magának verset. A sodró fogja-e meg, vagy a kurta töményebb. Alkati kérdés. Ha a ráhangolódás sikerrel jár, onnantól nincs megállás. Ez a versvilág a maga roncsoló, boncoló, újraragasztó technikájával képes mágnesként vonzani olvasóját.

Nem kell egyszerre végigolvasni az egészet. Lassan kell csöpögtetni, mint a gázolajat vagy a halászlevet. S akkor a vers szédítő őrületén túl ki-kivilágosodik az ég is, és nyilvánvalóvá válnak a klasszikusan is fogható sorok. „A falu és a másik vége alszik, / mára lecsengett benne minden indulat.” (Túlleves), „Ad egy szelet vékonyka / sajtot, kérdi, mi kell még, / adott a lehetőség / anyám vékonyka / szelet sajtjáról beszéljek.” (Vékonykákról még), „Lesz egy hétköznap, amikor valahány ember hirtelen megőszül.” (Hát mellben) S ahogy az utolsó, a záró költeményekben találjuk, az Indulok Hagyomban: „Ez nem az az írás, amit valaha meg fogok írni. / Ez nem az a bírás, amivel valaha el fogok bírni.” Vagy az utolsó versben, az Indulok Jajkuba: „A vers felmentés tornából.” Nincs tanulság. Ezt a könyvet olvasni kell. Esetleg: olVassni kell.

Vass Tibor: Mennyi semenni, Spanyolnátha könyvek 9., Hernádkak, 2012.

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum