KULTer.hu - „Bírjuk mi is, ha ők kibírják”
21784
post-template-default,single,single-post,postid-21784,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Bírjuk mi is, ha ők kibírják”

Kelemen Károly: Átfestett ikonok

Kelemen Károly: Mont Saint Victoire„Minden Egész eltörött, / Minden láng csak részekben lobban” – írta Ady. Derrida később hasonlóan fogalmaz: a struktúrát nem középpontja uralja, csak töredezettséget, szétdarabolást látunk, az alkotás alapját a részletek képezik. Kelemen Károly is ezt érzékelteti, színesen, szabadon, a kulturális emlékezet mezsgyéit járva, keresve a kapcsolódási pontokat, műveket, amelyek révén a világhoz tartozását fejezheti ki.

Kelemen nem kódexmásoló, nem krónikásmester, nem scriptor, de nem is illusztrátor. Nyíltan vállalja, velünk, nézőkkel tudatosítja, hogy átvesz, kölcsönöz, ráír, beleír, átkölt, átfest, transzponál. Mégsem érezzük azt, hogy hamisítana, utánozna, plagizálna. Variál, kombinál, mintha egy nagy matematikus lenne, aki a szökési sebességet számolja ki, vagy az atombomba lökéshullámainak erejét méri fel. Hagyományt teremt. Imitál és újrarendez, madáchi hevülettel és gondolatokkal. Byron Manfredjének lenne rokona? Romantikus és hősies alak, aki tudja magáról, milyen teremtőerővel bír és mire képes? Vagy inkább Goethe Faustja felé tart, és a filozófiai, művészi tökéletességet perelné vissza a világtól? Milyen is a világ, amelyben élünk, milyenek a hőseink, halottaink, milyenek vagyunk mi, kortársak? Kérdez és a válaszokat ránk bízza. Tudva, hogy velünk szemben sem járnak el másként utódaink. Nem lesznek kíméletesek. Kelemen sem az.

Kelemen Károly: Mother milk

Titkokat vesz észre, és titkokat rejt el. Teddy-nek hívja saját teremtményét, benne a személyesség varázsa, szeretnénk, ha nekünk is lenne egy Teddy-nk. Bizonyára van, csak még nem tudjuk a nevét. Nem adtunk neki nevet. Így kimondani sem tudjuk. Kelemen csodája, hogy valamit néven nevezett, rejtélyét kutatja, és számot ad róla, mire is jutott. Tisztában van vele, hogy alkotásainak nézője azt lát bele képeibe, amit akar vagy szeretne, pillanatnyi lelkiállapotától függően. Egy megismerési dráma szereplőivé válunk, a festővel együtt. Olyan viszonyrendszer jön létre, amelyben a múlt jelenné, a jelen meg nem történtté, a jövő letagadhatatlan igazsággá válik. Keressük az ideális modellt, normát, amely segít eligazodnunk a világban. Kelemen ráébreszt minket arra, hogy milyen fontos is „az eltérés, a destruálás, az ironikus deformálás, rájátszás, felidézés és idézés.” (Tomka Beáta) Olvassuk a levegőt, tanítja egy japán közmondás. Nem mondjuk ki, amit szeretnénk, mert érezzük, mit szeretne a másik. Ha másként tennénk, bevallanánk, hogy a másik nem volt képes minket megérteni. Értjük Kelement. Szelídebben: megpróbáljuk megérteni.

Kelemen Károly: Vasaló medve

Az eleven ember képe bontakozik ki előttünk. Szatirikusan, parodisztikusan. Sikerült és elhibázott mű ellentmondását sem felejti, kockáztat, és viseli magatartásának következményeit. Kelemen posztmodernsége úgy hat, hogy nem is gondolunk rá, mennyire radikálisan új és mennyire ősien (primitíven) modern. Képeinek dinamikája rendre szétfeszíti a keretbe foglalt teret, figurákat, ötvözi a korábbi stílusokat, futurista, expresszionista, kubista egyszerre. No meg nagy kolorista. Irracionálisan az, a „magyar vadakat” idézően. Szemlélete nyitott, saját nevében szólal meg, de öntörvényűsége nem jelenti azt, hogy a művész izolációba került volna. Nem ismer tekintélyt, de túlburjánzó engedetlenséget sem.

A megújulásra való képességét folyamatosan megőrizte, nincsenek látható válságok a művekben. Ez nem azonos azzal, hogy gondolatai Pallasz Athéné módjára születtek volna meg. Kelemen piktúrája eredeti, az ikon fogalmára és ikonszerű alkotási módra való hivatkozás és gyakorlat dacára. Emlékezik, nem engedi, hogy a szellem túltegye magát a múlton, nem akar könnyedén feloldozni senkit, legyen bár az könnyed vagy nehéz, fájdalmas mód is. Megkerülhetetlen a szabadság önértékelésében, a festészeti eljárások megújításában. Nem másodközlő, nem isteni sugallatra váró alkotó. A másodlagosság terhét, vádját könnyedén viseli, rá se ránt. Nem védi magát, nincs szüksége védelemre. Megidézi a huszadik század forradalmi hevületét és tébolyát, blaszfémikusan néz vissza a múltra. Látjuk az útvesztőket és vesztőhelyeket, a hősöket és az antihősöket. Lovon és ágyban, erotikusan és vérben. Kelemen affinitása a múlt iránt egyszerre mitikus és profán. Összefog és kiemel. Megújítja a rombolást, a romlást, az építést. Az addigiaktól eltérő viszonyban tárja elénk az emberi lét mélységét és abszurditását. Polifonikusan. Mikor befejezett egy mű? – tesszük fel a kérdést, és látjuk a festő válaszát: nincs befejezett mű. A variálhatóság örök, akár a mozgás. Kelemen új alternatívákat keres és talál. Bizonyítja, hogy ma is lehet figuratívan és színesen festeni.

Kelemen Károly: Barna baratnők

Prométheusza ikonná lesz, aki nem csak jót hozott az emberiségre, de egyben viszályt is teremtett a világban. Kedvenc színe a piros, a vér színe. Egyben a harc színe is. Harc nélkül nincs élet, de festészet sem. Kelemen ikonjaira is igazak Kosztolányi szavai: „nem felelnek, úgy felelnek, / bírjuk mi is, ha ők kibírják.” Minden hátsó gondolat nélkül.

Kelemen Károly Átfestett ikonok című kiállítása 2012. július 1-ig tekinthető meg Budapesten, az Ernst Múzeumban.

Kölüs Lajos

szerző: Kölüs Lajos
honlap e-mail
Kölüs Lajos közgazdász (1975), szociológus (1980). 2008-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát. Verset (Magyar Napló, Parnasszus, Ring Magazin, Kalligram, Irodalmi Centrifuga) és prózát (Új dimenziók antológia) ír, tagja az Erlin Páholynak (mentor: Kukorelly Endre) és a FILTER csoportnak (mentor: Turczi István). Önálló verskötete Mustármag és levendula címmel 2011-ben jelent meg a Parnasszus Kiadónál. Képzőművészeti írásai az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Centrifuga online felületén olvashatók.