KULTer.hu - „Egy mondat Újvidékről”
21822
post-template-default,single,single-post,postid-21822,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Egy mondat Újvidékről”

Híd-est a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A Híd-est szép számú közönségeEgy napsütéses-párás júniusi délutánon behajítottam a lakásba Szarvasról magammal cincált „felszerelésemet.” A gyors kávé és gyors tükörbenézés után kis nyugtalansággal indultam a Petőfi Irodalmi Múzeum Irodalmi Lapok sorozatának Híd-estjére. Ekkor ugyanis már tudtam, hogy Faragó Kornéliát, a vajdasági Híd folyóirat főszerkesztőjét betegség miatt nélkülöznünk kell.

Nyugtalanságom azonban teljesen alaptalan volt, a PIM-ben „halálos” nyugalom fogadott, a háziasszony szerepét a Múzeum munkatársa, a program sorozatszerkesztője, Havas Judit vállalta magára, jutott idő egy rövid egyeztetésre Virág Gáborral, a lap szerkesztőjével; Híd-példányok kerültek szép számmal az asztalra, amit a szintén szép számban érkező közönség rögtön birtokba is vett. Az érkezők mintha mind ismerték volna egymást, pedig valójában nem, a Híd Magyarországon élő szerzői, irodalomtörténészek, irodalmárok, az ő rokonaik, barátaik, ismerőseik foglalták el a széksorokat, a legnagyobb otthonossággal.

Az est a Híd hosszú múltjának ismertetésével kezdődött, amely a fiatalabb generáció számára ma már sajtótörténeti érdekesség, az idősebbek számára ismerős fordulatokkal, nevekkel megelevenedő emlék, múltidézés. Az 1934-ben induló Híd ideológiai kapcsolódásait az évtizedek során levetkezte, többször váltott országot, arculatot és értelemszerűen főszerkesztőt is, de nyelvét, nevét, s fő célkitűzéseit, amelyeket a folyóirat címe oly tökéletesen szimbolizál, sosem változtatta meg. A Híd nemcsak a vajdasági magyar irodalom, kultúra elkötelezettje, a híd-szerep az anyaországgal, a szerb irodalommal és kultúrával való kapcsolatára, sőt a nemzedékek közötti távolságok átívelésére is kiterjed.

A Híd a PIM-ben: Barlog Károly, Orovec Krisztina, Virág Gábor, Havas Judit

Ez utóbbi két esetre rögtön kitűnő példa Orovec Krisztina műfordító, aki hihetetlen gyorsasággal exponálta a szerb-magyar és magyar-szerb műfordítás jelenlegi helyzetét, olyannyira, hogy pillanatokon belül el is vesztem a (szerb) nevek tengerében: Vickó Árpád (Esterházy, Konrád, Tolnai), Markó Čudić (Kosztolányi, Krasznahorkai) és Sava Babić (Hamvas) neve hangzott el a már ismert magyar-szerb fordítók közül, a szerb irodalom magyar nyelvű tolmácsolóinak sorából pedig Borbély János, Orcsik Roland, Radics Viktória nevét emelte ki Orovec. Miközben beszélt, egyértelművé vált számomra, hogy a Magyarországról határon túlinak nevezett irodalom és művészet előtt hányféle más horizont nyílik a szerb, délszláv művek, irodalmi-művészeti attitűdök, gondolkodásmódok, irodalomtörténeti hatások szoros együttélése során (más, „általános” hatások mellett), amelyek aztán a vajdasági magyar irodalom karakterét is át- és kirajzolhatják.

Orovec Krisztina a műfordítók fiatal nemzedékének alakulásáról, „csoportosulásáról” is beszélt, akik az Újvidéki Egyetem „fészkében” bontogatták/bontogatják szárnyaikat (Drozdik-Popović Teodóra, Vékás Éva, Ördög Mónika, Bognár Dorottya, Kovács Hédi, Lenkes László neve hangzott el), a fiatalok próbálkozásainak szintén a Híd ad felületet, ahogy például Maja Solar költőnő verseinek is Orovec Krisztina tolmácsolásában: „ő nem a mesekönyvek hőse / nem jár tarka szerelésben / nem visel őrült taréjt / ő fekete-szürke fémes / halványan fényesen hidegen / izzó / szerető / az orrcimpa ziháló remegése és / a nesztelenül percegő / rácsozat / / én, a csalfa / összefonódtam / a technika vívmányaival / hipnotizált és magába szippantott / a plasztik hétköznapiság / kifacsart a sokféle szükséglet / gyorskaja internet sms-írás / nyomtatás hirtelen ébredés / életem hímtag-mentes / hordom ólomsúlyú erényövem” (Fiúm, a kenyérpirító és a többiek − részlet).

A Híd évtizedeken át a már ismert, „beérkezett” alkotóknak biztosított publikációs közeget, az utóbbi években a folyóirat új vonásaként említhető a fiatal alkotók, pályakezdők iránti elkötelezettség. A fiatalok korábban az Új Symposionban jelentkeztek, de a nemzedéki határvonalak mára feloldódtak. Barlog Károly (próza)író saját kezdeteiről és a fiatal alkotókat, irodalmárokat, műfordítókat csoporttá formáló Híd Körről beszélt.

Várady Tibor mond beszédet

Barlog költőként indult, első publikációja Utolsó vers címen jelent meg a Hídban, majd mivel a (vers)cím kötelez, prózával folytatta alkotói kibontakozását. A Végel Lászlónak ajánlott, Egy mondat Újvidékről (Híd, 2011/12.) című írásának felolvasásával folytatódott a Híd-est. Miközben a „heteken át építgetett, csiszolgatott” mondatot hallgattam − hogy Újvidékről mindég lehet írni; ha egyszer megmártóztál benne, akkor azután mindig és mindenhol csak róla írsz, csak róla tudsz (bírsz) írni (ahogyan Tolnai csak [sic!]) a Tiszáról” −, s elégedetten nyugtáztam magamban, hogy mennyi mindenről van már nekünk egy remek mondatunk, közben a kivetítőn a beszélgetés egésze alatt pergő neveket és arcokat nézegettem, („arra lettem figyelmes, hogy finom ezüstös háló szövi be a Lázár cár sugárutat; néztem, mi ez a matéria, ez a könnyed szövődmény, ez a csillogó kelme, amit hanyagul a tájra ejtett az isten…”), portrékat, fotókat, grafikákat, a szerkesztők és a Híd Kör teljes névsorát, a gondos szerkesztői előkészítés eredményét, tehát csak ültem, csak néztem és hallgattam a nyár eleji koraeste „könnyed szövődményét”.

Egy korábbi lapszám

Az est folytatása is a fiataloké volt, – miután Barlog Károly félbeszakította saját mondatát, s tettünk egy rövid kitérőt Böndör Pál költészetébe –, Benedek Miklós verseiből, akinek Nem indul hajó című első önálló kötete az idei Könyvhétre jelent meg, Havas Judit olvasott fel. A Sziveri-díjas Virág Gábor szerkesztő is át- és visszalényegült Aaron Blummá egy rövid felolvasás erejéig, az eredetileg blogbejegyzésekből álló, majd a 2011-es Könyvhétre megjelent és a Vajdasági Írók Egyesületének Koncz István-díjával jutalmazott Biciklizéseink Török Zolival című művéből (regényéből?) olvasott egy röpke ízelítőt.

A szerepek, szereplők gyorsan változtak az est folyamán, hosszas elidőzésre nem volt lehetőség, hiszen a szerkesztők, s ebben (is) mutatkozott meg Faragó Kornélia előzetes „aknamunkája”, fontosnak tartották, hogy a lap Magyarországon élő alkotói, munkatársai is szót kapjanak. Előbb Várady Tibor jogász mutatta be irodalom és jog közötti kacskaringós (élet)útját, amely az ún. dokumentumprózához, irodalmi „jogi estekhez” érkezett végül, majd Bognár Antal író, szerkesztő beszélt a Hídhoz fűződő kapcsolatáról és jelenlegi munkáiról.

Végül Virág Gábor búcsúzott a szerkesztőség nevében, s bár Barlog Károly már korábban befejezte, illetve nem fejezte be félbehagyott mondatát, én most mégis az ő mondattöredékeire fogok támaszkodni: a Híd-estnek úgy lett vége, hogy nem lett vége, a Hídról, a vajdasági magyar irodalomról való (pár)beszéd csak félbehagyható, de nem befejezhető, a mondatrészek egymásba hurkolódnak, a mondat a végtelenségig bővíthető, miként ennek a folyóirat művei, alkotói, nemzedékei is egyetlen végtelen mondat állítmányai, alanyai, tárgyai, bővítményei egyben, „tudom, egy történet véget érhet, de az elvarratlan szálakat azután is ott fújdogálja a szél, egyikbe-másikba olykor beleakadunk, egy óvatlan mozdulattal visszafejtjük, majd számolgatjuk a szemeket, nézzük, mi hova való – a történet, mint mondtam, véget ér tehát, de a történettel való babrálás (az ember természetéből kifolyólag) soha…”

Híd-est a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Budapest, 2012. június 6.

A fotókat Laskovity Ervin készítette.

Visy Beatrix

szerző: Visy Beatrix
honlap e-mail
Visy Beatrix (PhD) 1974-ben született Budapesten. Irodalomtörténész, kritikus, jelenleg adjunktus a SZIE Pedagógiai Karán, mellette óraadó a Zsigmond Király Főiskolán és a PPKE BTK Bibilioterápia szakképzésén. Kutatási területe: Nyugat kora, 20. századi magyar próza, fényképleírás, a fénykép szerepe, jelentései a magyar irodalomban.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum