KULTer.hu - Minimál sztárolás
21474
post-template-default,single,single-post,postid-21474,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Minimál sztárolás

Paul McCartney: My Valentine

Paul Mc Cartney: My Valentine Hogy lehet megvalósítani alacsony költségvetéssel azt, amire mások óriási pénzből sem képesek? Ez a kérdés is felmerült bennem egy új McCartney-számhoz készült klip kapcsán, ami hasonlóan viselkedik, mint a mesében az okos leány: hoz is ajándékot, meg nem is. A vizuális koncepciója szokatlan, azonban a zenéről túlzás volna ezt állítani.

Egy közösségi oldalon keresztül jutott el hozzám az új videoklip. Ha kísérőszövegként, előre értesültem volna bizonyos tényekről, talán meg se tekintettem volna. Ad. 1.: audiális és a vizuális síkon egyaránt all-star a felállás − McCartney, Clapton, Portman, Depp −, amellyel szemben egészséges szkepticizmust alakítottam ki. Ad. 2.: az előadott dal, a My Valentine, a melankolikus, imádott személyhez íródott szövegeknek olyan paneljeit kínálja, amelyek már akkor is közhelyesek voltak, amikor szerzőjüket még a gombakobakosok tagjaként rohamozták a legkülönbözőbb korú és nemzetiségű nőneműek. Mindezek ellenére gondolkodóba ejtett a három perces videó – pontosabban videók, hiszen ugyanahhoz a dalhoz három verzió is készült. Mindezt azoknak a klipeknek a minimalizmusa indokolja, amelyekben a színészek egyedül szerepeltek.

Ha Activity-ben „fekete-fehér, vágás nélküli jelenetek”-kel írnánk körül a megfejtendő kifejezést, a filmekben jártas olvasók többsége minden bizonnyal Tarr-opuszokra, vagy legalábbis valamilyen szerzői filmre gondolna, de klipre aligha. Ennek a viszonylag fiatal zsánernek a népszerűsítésben játszott szerepe miatt a videoklipekre az efféle vizuális megoldásoknak pontosan az ellenkezője jellemző: nagyon gyors tempó, sokszor a nézőnek befogadni sincs ideje egy képet, máris újat érzékel. A színtelen stilizáció, ami a nosztalgikus mellett artisztikus hatást is kelt, már gyakrabban felbukkan, azonban csak a legritkábban a fővonalbeli klipek jellemzőjeként. Ezek a gyéren használt eszközök jelen esetben szokatlan koncepcióval párosulnak. Bár a klipben látható/olvasható jelbeszéd öncélú, nincs köze az elénekelt sztorihoz, bizonyos értelemben még a szentimentalizmusra is ráhajít egy lapátnyival (vall a süket és/vagy néma személy az emócióiról…), mégis érdekes a kifejezéseknek ezt a fajta kódolását követni. A nem kis kultusszal bíró – emellett kiváló – színészt üdítő attól eltérő szerepben látni, amilyet filmjeiben nyújtani szokott. Johnny Depp előadásában „a kevesebb több”-elve érvényesül, amely némi önreflexiót is tartalmaz, tudván, hogy a színésznek nincsenek érzékszervi problémái. A klip párvideója hasonlóképpen működik, azonban ez egy további csavart is tartalmaz.

Saját reflexivitását, művi jellegét növeli, hogy a színésznő imitálja is az éneklést, amit fokoz, hogy az elégia egy nőnemű személyhez szól. Számomra ez nem tűnik egészen tudatos döntésnek, hisz abszurd, ahogy a törékeny lány szájából karcos férfihang hallatszik, amint vonzalma tárgyához énekel, mégis pontosan ez a gesztus teszi Natalie Portman megjelenését Deppénél is szokatlanabbá. A médiában híres/hírhedt személyiségeknek az efféle meghökkentő, önreflexív szereplésére példa egy ugyancsak fekete-fehérben forgatott film, Jarmusch Kávé és cigarettája, ahol többször is szóba kerül a szereplők ismertsége. Az orgánum szembeszökő kicserélésével, torzításával pedig jobbára formabontó filmekben lehet találkozni, mint mondjuk Bódy Gábor Pszichéje, vagy a Buharov-fivérek A program című munkája (25. perc).

Érdekes lábjegyzet lehetne a montázselmélethez a két anyag összevágásából készült klip. A montázs alapvető gondolata az 1+1=3, azt jelenti, hogy két egymást követő snitt a sorrendnek köszönhetően olyan értelmezést tud nyújtani, amelyet külön-külön nem. Ebben az esetben az új perspektívát az jelentené, hogy a két szereplő egymással kommunikál. Azonban ez a teória nem állja meg a helyét, hiszen a szöveg monológ, valamint érthetetlen, hogy Portman kisasszony miért tolmácsolja egy nőhöz fűződő érzéseit Depp úrnak. A plánozás szintén gyengít a hatáson, illetve a konvencionális stílushoz közelíti a klipet. A frontális beállítások mellett a szereplőkről vágóképek is láthatók, amelyeket igencsak funkciótlannak érzek, ráadásul kizökkentenek a másik két klipet meghatározó minimalizmusból. Egyes, főleg a színésznő tagjait kiemelő beállítások és a finom, átúsztatásos vágások, kettős expozíciók pedig vizuálisan is növelik a sziruposság érzetét. Az egyszereplős klipek szellemessége helyett itt az all-star felállások tipikus színvonalát lehet tapasztalni.

My Valentine, 2012. Rendezte: Paul McCartney. Szereplők: Johnny Depp, Natalie Portman. Producer: Susanne Preissler.

Pucher Bálint

szerző: Pucher Bálint
honlap e-mail
Pucher Bálint 1989-ben született. Filmesztétának, segédoperatőrnek tanult, kisjátékfilmek elkészítésében vett részt, amatőr dokumentumfilmeket rendezett. 2012 óta jobbára irodalomban utazik. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. A József Attila Kör tagja és a Lehet Más a Politika segítő tagja.

4 archív hozzászólás
  • Pucher Bálint

    pucherbálint - június 25, 2012

    egy kis katyvasz van, mivel ott, ahol az egyszereplős klipekről szól a szöveg, nem azok lettek beágyazva, de a videó alsó sarkában lévő feliratokról tovább lehet ugrani azokra a klipekre

  • Vass Norbert

    Vass Norbert - június 25, 2012

    Bocs. Azt hiszem, most rendben van!

  • tourbillon - június 25, 2012

    Natalie Portman itt talán nem annyira az éneklést imitálja, hanem egy jelnyelvi tolmácshoz hasonlóan közvetíti a dalt, és a tátogásával segíti a siketeknek a megértést.

    Nem vagyok járatos a jelnyelvben, de elképzelhetőnek tartom, hogy amit a színészek itt jelelnek az egyes szám első személyt jelent, és nem a dal függő beszédét követi (ő azt mondta, hogy ….helyett Én…). Azt sem tudom, hogy a jelnyelvben van-e neme a névmásoknak, elképzelhető, hogy nincs, és így működik az egymásnak felelgetés.

    Nem derül ki, hogy a kritika írója érti-e a jelnyelvet, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta a klippnek ezt a rétegét.

  • Pucher Bálint

    pucherbálint - június 27, 2012

    Norbi: Mercy, így már rendben van!
    tourbillon: Köszi az építő kritikát, nem értem a jelnyelvet és így kissé elkapkodtam az értelmezést. Most már sokadjára nézem a videókat és hasonlítom össze a gesztusokat, és kezdek belekavarodni, úgyhogy inkább levésem, amit egyelőre észrevettem. Úgy látom, hogy a nemek közt nincs különbség a jelnyelvben, de szerintem a függő beszéd túl komplikált lenne ehhez. Tehát nem hinném, hogy Portman E/1-ben jelenítené meg magát, ráadásul pl a “she was right” kifejezésnél pont ugyanazt mutatják mindketten. Ergo elképzelhető, hogy Portman esetében a másik személy a “jelek szerint” férfi is lehet (jó, persze, nő is lehet a vonzalma tárgya, de nem hiszem, hogy a homoszexualitást akarják itt tematizálni :)). Ergo 2.: a videók nem okoznak egy siket számára kognitív disszonanciát.
    Mea culpa.
    Ps.
    Ha valaki érti a jelnyelvet, igazán rendet tehetne itt!

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum