KULTer.hu - Vass Tibor verse
21599
post-template-default,single,single-post,postid-21599,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Vass Tibor verse

Téltovák a Radnótához

Az égről hideg sziszeg le
(Radnóti Miklós)

Gyászévek leteszteltek, nem járok tovább fektében.
Egy álltó helyemben áskálok, találomra halálraítélt,
jöttében-szín mentében, fekte-fehérben.
Két hattyú vonul, hát hol máshol, mint hát a mélyülő
égben, Hernádkak fölött nem szoktak ilyet.
Hát de szoktak, ő a múltkor hatot látott,
mondja és ámulja velem a hatós tyúkátvonulást.
Ez a szárnyhangjuk, kérdezek. Nem, a gégéből
préselődő levegő hangja. A szögekre

vigyázzak, mondja, tűzifák kalodáit fűrészeljük gyújtósnak,
a szögeket majd kipiszkálom a hamuból, vagy nyáron
összegereblyézem, lesz hat kiló a tyúkok alatt,
ahová hordom a hamut, szeretnek benne turkálni, fürdeni.
Láttál már hattyút vízre szállni, kérdezi,
egyszer el kell jönnöd velem hatórai tóteára,
és ámulni, ahogy a hattyúk vízre szállnak. Meg hát

hallgatni a gégéből préselődő levegőhangot.
Azon a hattyús képen nem éltem még, ill. az életben nem,
abban az életben nem voltam tervben,
véletlen jöhettem képbe később, mielőtt abortáltak tesókat,
teásokat, ez a bor meg a tál csupán, semmi haszonmás,
többféle tea és bor egy tálon, lásd sajttál, lágy,
kenhető ízkereszt vagy amit akartál. Jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek rébuszok. Utolsó kenetjegyeket

kérem ellenőrzésre. Dráma margarin,
kimondottan lájtos, vershez megfelelő növényi iradék.
Élesztő, penészgomba, anya- és apajog,
krónikus hurut, hörgő kultúra.
Lehet, engem abortáltak,
nem mindegy, hogy én akartam sikerülni többször,
és engem préseltek el, rám később jöttek,
mikor már nem lehetett, teás tesóimhoz hasonlóan volt
mód fölmagzanom narancsszín kukában,
veszélyes hulladék,
macskák által narancsszín kukából kikapart,
jobb esetben szemléltetőeszköz spirituszban. Hattyúnyak

alakú ez a test. A test beszél, a kutya ugat.
A rímektől fehér és pépes lesz az út. Ide azért nem megyünk,
mert hideg van, oda azért, mert messze.
Egyik sem ürügy, valós problémák ezek.
Francba, meg kell velük küzdenem. Azzal is, hogy ne írjam:
rámrímel a küzdelem. Nem megyek,
mert virágzik a cseresznye, és elvirágzik nélkülem,
a látásom nélkül, hallani kell a méheket, a habzó fehérség

a hallásom nélkül nem olyan, mint a hallásommal, végtelen.
Rám rímel, hogy éktelen.
Ami most a fülrepesztő más szava.
Felértékelem a dolgokat, fel magam. Majd csak

kialhattyúk magunkat. Menne a virágzás, a hallás nélkülem,
nem kellek én sehova. Csakhogy milyen lesz, ha nem leszek.
Elveri az eső az első évben hamarabb,
vagy hagyja mindvégig csöndes fúját-baját

a szélnek? Hogy csak úgy hulljon, mint lassan a hó
a monyhai temetésen, ezer kis piszok élni akarás,
milliók múlása egyetlen érintésben.
Süketülök. Zúg mindkét fülem, plusz az egyikre mintha
már mennyire semmit se, kiderül, ha a jobbra ráfekszem.
Vagy csak telefonálni próbálnék,
amit kihangosítás nélkül egyre inkább nem teszek.
De nem teszek amúgy se, telefonálni nem szeretek.
Rámondok dologra, hogy oké, pedig nem is értem azt a dolgot.
Sokszor kérdezem: tessék. A fülem közben lett kérdőjel

alakú, vagy mindig is az volt, nem tudom.
Hozzánőhetett szüleim füladatához.
Ha nagyot szól mellettem valami, meg is fájdul,
mindkettő egyszerre. Például heverőzik egyik kutyám,
mikor a cseresznyevirágzást nézem,
a méhekből még hallhatót hallgatom,
hirtelen felül, mozdulatában ugat egy nagyot,
közeledik a fülemhez, és vége,
a zúgást kivéve, a tünetmentességnek.
Pedig csak egy szomszéd jön, hoz valami

szépet, hattyúképet. Cseresznyéről tavalyi épet, mézet.
Zöldséget tyúknak, csontlevet kutyának,
butella bort, töltsön fülembe édes dallamot.
Gégéből préselődőt,
már amennyit felfogok még belőle.
Rozsdás, merev szögekre ejtik árnyuk a hattyúk.
Néha hallani vélem, milyen a halál. Hogy milyen

hangja van. Nem arról beszélek, hogy halálra vált
hangon beszél valaki. Az egészen más. Az szag, az tapinthatódás.
Ízület krónikus gyulladása, főbenjáró perckopás.
A halálnak déltájban döngéshangja van,
kora reggel résen szélfúvás.
Egyszer van csendben egy nap a halál.
Hogy mettől meddig, egy ideje azt lesem.
Bemérem, lejegyzem. Vagy fel. Hátha van

benne annyi logika, mint a teafüvek alakjában. Kerestem
logikát katona koromban
szám- és betűsorokban, rádiós lévén bíztam
valami hatalmas rendben. Istenben sose, jeleitől fogva.
Nem mutattak rendet a sorok,
évekre visszamenőleg is hiába néztem az adási naplót.
A halálról egyik nap azt tudom,
tizenegykor véletlen kaszál, másik nap ugyanekkor kiszól
belőle valamilyen tudatos ítélet. Változtatja énjét,
csak ebben van rend.
Keményen, mint a sok sebtől vérző,

nagy alhasok. Vagy helyesebben alhasak.
(Alhassak ugye szóba se jöhet. Költő, tisztán kélj te most.)

Vass Tibor

szerző: Vass Tibor
honlap e-mail
Vass Tibor 1968-ban született Miskolcon, Kassák Lajos-, Szabó Lőrinc- és József Attila-díjas, sok kötetes magyar költő, képzőművész, performer, a Spanyolnátha című művészeti folyóirat alapító főszerkesztője.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum