KULTer.hu - A Hetek
22253
post-template-default,single,single-post,postid-22253,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A Hetek

Műút, 2012/033.

MűútA könyvhét és a Műút-hetek az elmúlt hónapok legjelentősebb irodalmi, kulturális eseményeiként természetesen meghatározó szerephez jutottak a legfrissebb Műút-számban is. Ez érthető módon elsősorban a szépirodalmi blokkban válik meghatározóvá, hiszen az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetekből itt olvashatók részletek.

Áfra János Glaukóma című kötetével debütált, melyből a szem kihűlései, a meghajtó veled és a pillanat félre versek jelentek meg a lap hasábjain. Már ez a három szöveg is remekül érzékelteti a kötet jellegzetes, negatív hangoltságú világlátását, melynek fogalmi hálóját a bánat, bűntudat, reszket, foszlik, reped szavak alkotják. Szántó T. Gábor Édeshármas című regényéből Az alapítvány címmel jelzett részlet olvasható, amelyből kiderül, hogy a hit (akár az Istenbe vetett hitről, akár a valami iránti elkötelezettségről, lelkesedésről van szó) nélkül még mindig nehezen boldogulunk, hiszen a helyén nem marad más, mint kiábrándultság és szkepszis, amiből nem születhetnek nagy dolgok, de még kicsik is alig. De emellett felvetődik még a generációk közti mentalitásbeli különbség kérdése, az emlékezés múltmegőrző szerepe is, mindezek pedig a zsidóság helyzetébe ágyazva jelennek meg. Sopotnik Zoltán két verséből erőteljes történelmi és politikai determináltság sugárzik, melyet a kommunikatív emlékezet őrzött meg. Szövegeiben sok nyelvi leleményre figyelhetünk föl, a Katona című versben pedig a visszatérő „Ha verset írok, az már politika” sort még jobban kiemeli, hogy a politika szóra mindig rímel a következő sor egy-egy szava.

De természetesen a könyvhéttől függetlenül is kerültek izgalmas szövegek a Műútba, elsőként Csehy Zoltán három verse, melyek közül a Körvonal az alkotás folyamatára reflektál, egy vers körvonalazódását rögzíti, a másik kettő pedig a szexualitást mint ki nem élt vágyat és mint idegenségtapasztalatot tematizálja. Pál Sándor Attila verseiben többnyire a gyermeki perspektíva érvényesül, amelyen keresztül olyan, mindenki számára ismert élményeket élhetünk át újra, mint a házi kedvenc elvesztése, vagy a nagyszülőkkel való temetőlátogatás. Letisztult nyelvezete, spontán fogalmazása a gyermeki ártatlanságot és keresetlenséget idézi, mely gyakran mulatságos megfogalmazást eredményez. Baróthy Zoltán rövid szövege sajátos elbeszéléstechnikával dolgozik, az in medias res kezdés után jórészt visszaemlékezéseken, asszociációkon keresztül tárulnak fel az előzmények, dőlttel szedve pedig a főszereplő önironikus, nosztalgikus gondolatai közvetítődnek.

Molnár Illés verseiben az emberi lét elmúlását a törött tojás és a megalvadt étbevonó metaforájával teszi szemléletesebbé, illetve az árnyék megidézésével jelenít meg egyfajta sötét ént. Palágyi Ildikó Brigittától a Ha belefulladsz, megöllek című, rendkívül fiatalos, lendületes stílusban megírt szöveg részletei olvashatók. A téma, a szereplők nagyon maiak, ehhez alkalmazkodva a nyelvezet is. Dinamikus írás, melynek épp ez az egyik legfőbb értéke. Dékány Dávid pedig zseniálisan idézi fel másnap című versében a fesztiválok reggelének hangulatát, amikor az emberben feltör a kifejezési vágy, hogy mindent el szeretne mondani, azt a sok kis apróságot, ami teljesen lényegtelen, mégis fontos, és végül épp ezért elmondhatatlan. Borbély Szilárd tovább emeli a színvonalat A paraszt Párkák című versével. Egy rendkívül összetett és elmélyült, letisztult nyelvezeten szövődik össze a parasztok és az antikvitás isteneinek világa, amelyek együttesen mint a természet részei, teljes harmóniában léteznek, szinte kiegészítve egymást. Magyari Barna versében a jelenlegi magyarországi hangulat képeződik le, tökéletesen visszaadva az emberek elkeseredettségét és kilátástalanságát. Kókai János Anyák napja című verse pedig egy szomorú gyerekkori emléket idéz fel. Ezt a blokkot a Műút-heteken kiállító művészek alkotásai kísérik.

Műút, 2012/033.

A színházi részlegben Ménesi Gábor Bodó Viktorral beszélgetett, aki mint a Szputnyik Hajózási Társaság vezetője is előtérbe került. Persze sok mindent megtudunk a színész, rendező pályájáról, hogy már a gimnáziumban is létrehoztak egy társulatot, amelynek minden tagja valamilyen formában ma is a kulturális élet meghatározó szereplője, továbbá hogy a színész szak után elvégezte a rendezőit is, és hogy többéves tapasztalatot szerzett a Katona Színházban, a Szputnyik pedig 2008 óta működik. Egy független, sokat kísérletező társulat, melynek alapmechanizmusa az improvizáció. A tagok mindent a saját ízlésük szerint formálnak, és ezzel nagy sikereket érnek el külföldön is. A munkamódszereken túl felmerül a munkafeltételek kényes kérdése: a jövőt illetően a teljes bizonytalanság, itt is a támogatáshiány és a kilátástalanság a fő probléma, ami azért szomorú, mert ami külföldön népszerű, az itthon megint csak a fennmaradásért küzd.

Ezt követi Deres Kornélia színikritikája Bodó legújabb rendezéséről, az Anamnesisről. Az írás egyik legfőbb értékének azt látom, hogy tágabb kontextusba helyezve, történetileg alátámasztva szemléletváltásra szólít fel. Bodó rendezéseit általában is felemlegeti, és rendkívül meggyőző módon próbálja eloszlatni azt az értetlenséget, amely abszurd és szürreális elemeinek köszönhetően rendszerint a kritikában körülveszi.

Nagy Szilvia érdekes írása arról a XX. századi fordulatról szól, amely a kultúra terének a gyárakat és ipari telepeket tette meg. Persze sok kezdeményezés kudarcba fulladt, de a bécsi WUK pozitív példája reménykeltő lezárást jelent. Majd a Miskolci Galériába kalauzolja az olvasót Barkóczi Ákos, ahol a Műút-hetek kiállításain kapunk nagyon alapos és értő vezetést, magyarázva ezzel a szépirodalmi blokk képeit is. Lator László a könyvhét történetét eleveníti fel röviden, ezen keresztül reflektál a könyv nehéz, de szerinte egyáltalán nem reménytelen helyzetére. Ezt követi A megmaradt világ címen megjelent könyvének kritikája Svébis Bence tollából. A három részre tagolt szövegnek alapvető motívuma az emlékezés és az önelemzés. Végül Bagi Zsolt és Lengyel Imre Zsolt megjelent könyveinek ajánlószövege olvasható.

Az e havi Műút Téreyre fordít külön figyelmet: a Teremtés vagy sem címmel nemrégiben megjelent esszékötet mellett két korábbi mű, a Szétszóratás és a Termann hagyatéka újrakiadása kapcsán kerül szóba a szerző. Megtudhatjuk, egyik esetben sem beszélhetünk egyszerű reprintről, komoly átstrukturálások, nyelvi egyszerűsítések módosítanak az eredeti szövegeken, melyek így lényegében a világlátás változásának lenyomataként is értelmezhetők. Ezeket alapos elemzéseikben Szilvay Máté, Rákai Orsolya és Dérczy Péter vizsgálják. A menekülő költőről, azaz Krasznahorkairól és legújabb (interjú)kötetéről Vajda Mihály tudósít, levonva a summázható tanulságot: a könyv jó, az ember eredendően rossz.

A kritikák sorát folytatva: Balajthy Ágnes Mezei Gábor függelék. című kötetét analizálja rendkívül részletes és érzékeny módon, méltán a 2012-es év egyik legfontosabb költői debütálásának tartva a teremtéstörténetet újragondoltató verseskönyvet. Egy másik, noha jóval fiatalabb debütáló szerző, Kemény Lili Madaram című kötete is fókuszba kerül: Lapis József árnyalt fejtegetése a lírikus érdemein túl a kötet körül kialakult kényes recepciós helyzetre is rávilágít, azt fontolgatva, nem volt-e kissé talán elsietett a megjelenés. Demény Péter az oly kevéssé ismert, épp ezért is izgalmas izlandi irodalom egyik újdonságát ismerteti, A macskarókát, amelynek sajátos szerkezete és szimbólumrendszere népies, balladai összhatást eredményez. Demeter Zsuzsa és Kádár Judit pedig a román és az amerikai irodalom egy-egy írójára hívják fel a figyelmet. Bănulescu rettentően izgalmas világa a mágikus realizmust idézi, mégis sajátosan román környezetben, a román alföld történeteit mesélve el. Maguk a történetek, az elbeszélés mikéntje, a narrátor megsokszorozódása, a népi hagyományok beemelése mind-mind egy színvonalas könyvet ígérnek. Raymond Carver újrakiadása kapcsán pedig az amerikai novella világába pillanthatunk bele alaposabban, leleplezve egy jó ideje rögzült tévhitet, miszerint Carver minimalista. Legvégül Merényi Dániel képregénye következik, ami megér nem is egy mosolyt.

Műút, 2012/033.

Gesztelyi Hermina

szerző: Gesztelyi Hermina
honlap e-mail
Gesztelyi Hermina 1990-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának hallgatója, a Hatvani István Szakkollégium, a DETEP és a JAK tagja, a Szkholion művészeti és szakfolyóirat főszerkesztője.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum