KULTer.hu - Bölcsész spleen
22259
post-template-default,single,single-post,postid-22259,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Bölcsész spleen

Nyerges Gábor Ádám: Számvetésforgó

nyergeslídOrbán, Nyerges… Szerencsére most irodalmi és nem politikai kontextusban lesz szó ezekről a nevekről, így nem a liberális demokráciát kell temetnie, vagy az oligarchák hatalmát ostoroznia a pártatlan véleményformálónak, hanem sokkal hálásabb feladatnak tehet eleget.

A Számvetésforgó ciklusokban kínálja anyagát az olvasóknak, ezek közül kettő tekinthető sorozatnak: a felkerekített számú himnusz-széria (10 db, bontatlan csomagban), illetve a kötet „védőszentjének”, Orbán Ottónak szánt hommage. Ez a gesztus igen nagy tudatosságról árulkodik, ugyanis Orbán hatása indirekt módon, a nem hozzá íródott szövegekben is érzékelhető. Egyfelől az ironizálásban, a témák jó értelemben vett elbagatellizálásában, aminek a tárgya a szerző személye is lehet. „Irodalmi díjakkal földíszített, száradó karácsonyfa vagyok” − írja egy helyen Orbán (Levél egy fiatal költőhöz), Nyerges pedig többek közt így láttatja magát: „én majd azt kérem, hogy egy kilencvenes / évek eleji tinivígjáték szereplője legyek. / Az alacsony, a szemüveges […] akit hetente legalább kétszer megpróbálnak / belefojtani a vécébe, […] talán még a fejét is rugdossák forgatás után” (Mikor ezt el kell majd dönteni).

nyerges_borito_.indd

Másfelől szellemi közösséget alkot köztük az irodalmi tradícióval való kontaktus kialakítása, a transztextualitás különféle formái. Orbán legjelentősebb alkotásai ebből a szempontból talán azok, amelyekben kanonizálódott művek parafrázisait készítette el, aktualizálva, személyesítve a tartalmukat. Nyerges kötetének néhány átiratában ez az aktualizálás az irónia eszközeit működteti, ami számomra inkább tűnik játéknak, mint tényleges átértelmezésnek. Ez megfigyelhető például abban, ahogy Arany Epilógusát adaptálták. Orbán az eredetihez hasonlóan rezignált módon summázta a tapasztalatait, bár nem annyira a saját pályájával, mint inkább a történelemmel, a politikával kapcsolatban: „oda életed és véred, / hogy beteljen az ígéret, / ami persze / nem telik be ezredszer se” (Epilógus). Nyerges saját feldolgozásában – Nem bukott le/föl − József Attila-verseket is citált, és meglátásom szerint a hivatkozásokkal való játék elsőbbséget kapott az eredeti művek állításaira való reflexiónál: „ha egy úri lókötővel / találkoztam – nem emelt fel, / bevert sárral / nem bukott, csak ment az árral”.

Az Orbán Ottóhoz címzett fejezet is bővelkedik hivatkozásokban, bár csak egy parafrázist tartalmaz, ami azonban többszörös áthallással bír. Egyrészt azért, mert a feldolgozott szövegen kívül más Orbán-művekből is feltűnnek benne idézetek, másrészt az eredeti, azonos című vers – Holtak szellemével társalog – is transztextuális eszközöket alkalmaz: Pilinszky egyik munkájából emel be egy idézetet, valamint annak versformáját is felhasználja. A sorozat többi tagjában az utalások a példaképként választott író műveinek idézésében, vers- és kötetcímeinek elferdítésében jelennek meg. E helyütt is az ironizálás határozza meg a szövegeket, amely egyrészt a holt író feltámasztásában rejlő groteszk humort aknázza ki: „Prof. dr. phd. btk. lfs. ftc-mtk. pir. bur. pár. káp. Frankenstein álldogál / a rémisztő labor közepén. / A tökét vakarja, / de a foszló húst bárhogy csűri-csavarja, / már a bőr-barázdák előtt / ujjbegyéről a teremtő erőt / önnön verítéke lemarja.” (Az elmaradás receptje). Másrészt a képzelt mester-tanítvány viszonyt mutatják be a versek, általában megkérdőjelezhetetlen tekintélyként láttatva Orbánt, és az önjelentéktelenítés retorikáját működtetve esetlen amatőrként a szerzőt: „Nem tudhatom, ki volt, mi volt, üres dátumok / Maradtak csak, meg a versek, félek, ráunok, / Hogy megint csak, hogy vele is magam kettőzöm, / De közbeszól, hülyegyerek, inkább mér nem nőzöl?” (Emberáldozat).

nygnagy

A transztextualitás különböző formáin túl is jellemzője Nyerges szövegeire az önreflexivitás. Az említett Epilógus-átdolgozás mellett szerepel a kötetben egy alternatív változata a versnek (Tartaléksorok), egy hiányzó himnuszra „szerkesztői” megjegyzés  emlékeztet – „megtalálás esetén ide rendezendő” –, és több versben utalások találhatók a szövegek szerkesztési szabályaira vonatkozóan: „Érzed a föld ízét a gyümölcsben? Napsugarat csöpp / szádban? Mert, ha igen, hát fogjuk a permetezésre; / tök mindegy, de a p[a:]radicsomban (dupla betű, mert / úgy kívánja a versláb) bízvást ott van a Minden” (Istentelen agrárvers a permetezés jelenlegi állapotáról).

Az önreflexiónak ezeken az „éles” megnyilvánulásain kívül Nyerges sok versében lehet találkozni lágyabb megoldásokkal is. A megszólalás módja sokszor ráirányítja a figyelmet a szerző személyére és a szövegek megírásának folyamatára, mint például a következő cím: „Levett hanggal híreket néz. / Stockhausent hallgat.”, vagy ez a felütés: „reszketnek számban szavaim / és megint elhagyom a névelőt / ha rád gondolok verseket / körmölve köröttem a délelőtt / téli halálszele surrog / bár daktilikus mégis hihető” (Egy Menzel-jelenetre).

Orbán Ottó

A versbeli megszólalás hangsúlyozásának par excellence példái a himnuszok. A tradicionális zsáner paródiáiként hatnak ezek a darabok, modoroskodó címekkel (Himnusz a Nedvességhez A Szemben) és megszólításokkal („Ó, te egészen nagy formátumú költő!” − Himnusz a Szerzőhöz), mindezek kontrapunktjaként pedig banalitással a tartalom, vagy annak interpretációja szintjén: „kutya, macska, két gyerek, / papás-mamás, kisbabás, / jó környéken kis lakás, / használt autó, jó meló, / Júlia és Rómeó- / nak számtani közepe, / lassú víznek közege!” (Himnusz az Átlaghoz).

Ezen a szérián túlmenően, általánosságban is jellemző az itt taglalt szerző stílusára a banalitáshoz való vonzódás. Ez megjelenik a szövegek témáiban, amikor például az egyetemi udvaron szaladgáló távol-keletiekről ír (Tényleg mi), egy – hangsúlyozottan személyi – számítógép adatainak mentéséről (Isapor), vagy egy ismeretlen lánynak feltehetően a facebookon tárolt fotóiról (Képriport Valahonnanból). A szövegek átvitt értelmű tartalmában és a költői eszközökben ugyancsak sok bagatell, „költőietlen” motívummal lehet találkozni, például amikor egy kapcsolat végének feldolgozását a GPS „újratervezés” kifejezésével írja le (Visszavenni a nevet), vagy amikor azzal űz játékot, hogy milyen nyelvvé válhatna: „S ha nyelvvé válnék, / nem lennék valami szép, / agglutinálnék / meg ragoznám az izé-t” (Ha én nyelv lennék).

A szövegek tematikáját tekintve két csomópontot lehetne kiemelni, ezek közül az egyik a párkapcsolat kérdésköre. Leginkább a csalódás vagy egy kapcsolatból való kiábrándulás jellemzi ezeknek az írásoknak a hangvételét, a lírai ént pedig a sóvárgás, a másik személyre támaszkodás határozza meg, ami sokszor csak vágyként és nem realitásként jelenik meg: „Csak úgy megjegyezném, / hogy szurkolok A. Másik Pasasnak, […] És remélem, nem cseszi el, / nem iszik vagy szed nyugtatókat marékszám, / vagy hívogatja egész nap, / vagy hurcolássza ide-oda, mint a véres kardot, / bizonyságául, hogy lásd, akadt, ki érti” (A. Másik Pasas).

A másik meghatározó téma az öndefiniálás, vagyis a versekben megszólaló személyiség jellemzése, értékelése. Ugyan ez kevés szöveget ural, de gyakran találhatók ezzel kapcsolatos megnyilvánulások más témájú versek részleteiként. Többször is degradálja önmagát a szerző, és valamiféle szerencsétlen „balektekintetű”-ként írja le, aki ezt mondja: „nem hogy tojáshéj a seggemen de / magam vagyok a tojáshéj néha úgy érzem” (Fogom a listámat). Az egyik legerősebbnek az önmeghatározó versek közül azt tartom, amelyben a gyengeségeit szedi listába, és mintha ezek bűnök lennének, kéri a feloldozást alóluk: „hogy mindig motyogtam ha elémvágtak a sorban / hogy nem fütyültem nők után / hogy nem verekedtem neonácikkal / hogy nem keresek pénzt” (Nem baj).

Ahhoz hasonló élmény volt a Számvetésforgót olvasni, mintha Woody Allen filmográfiáján futnék át képzeletben. Jellegzetes, szatirikus hangvétel, relatíve nagy mennyiségű anyag, amit azonban nagyrészt átlagos színvonalú művek határoznak meg, noha erős inspirációjú darabok is találhatók köztük. Jobban örültem volna, ha inkább Robert Bresson pályájára asszociálhatok, aki nagyjából ugyanannyi aktív év alatt, mint Allen, sokkal kevesebb filmet jegyzett, azonban a minőség fordított arányban áll az ő esetében a mennyiséghez képest. A minimalizmus mottója helytálló itt is: a kevesebb – több lett volna.

Nyerges Gábor Ádám: Számvetésforgó, Parnasszus könyvek, Budapest, 2012.

Pucher Bálint

szerző: Pucher Bálint
honlap e-mail
Pucher Bálint 1989-ben született. Filmesztétának, segédoperatőrnek tanult, kisjátékfilmek elkészítésében vett részt, amatőr dokumentumfilmeket rendezett. 2012 óta jobbára irodalomban utazik. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. A József Attila Kör tagja és a Lehet Más a Politika segítő tagja.