KULTer.hu - Csodásan sokszínű, szentségtelenül emberi
22294
post-template-default,single,single-post,postid-22294,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Csodásan sokszínű, szentségtelenül emberi

Katarzyna Sowula: Nulla-nyolcszáz

Katarzyna Sowula: Nulla-nyolcszázHétköznapiak a problémák és konfliktusok, hétköznapiak a megoldások is, Katarzyna Sowula Nulla-nyolcszáz című kötetének elbeszéléseit olvasva azonban egy pillanatig sem unatkozunk.

Sokszor magunknak sem vagyunk hajlandók bevallani, hogy életünk csupa közhelyekből, elkoptatott sablonokból épül fel. Kapcsolataink embertársainkkal, legyenek azok közvetlen családtagjaink, felszínesen ismert szomszédok, esetleg vadidegenek egy tömegközlekedési eszközön, mind-mind ezek szerint a sablonok szerint jönnek létre, ahogy döntéseink is gyakorta jól ismert sémákba illeszthetők. Nincs ez másként Katarzyna Sowula történeteinek szereplőivel sem, akik a mindennapok jól ismert figurái a jól ismert mindennapi szituációkban. Ilyen a gyermektelen, család nélküli öregúr első nyugdíjas napján (Sowa úr válaszol a kérdésekre), az éppen állástalan harmincas – szintén egyedül élő – tanárnő, aki jelenleg súlyos anyagi problémákkal küszködik (Esti imádságom, szombaton, július tizenharmadikán), vagy a fiatalasszony, akinek férje abszolút hallású zenetudós ugyan, az érzelmekre mégis teljesen süket (A hallható és hallhatatlan dolgokról).

Sowula

Az olvasó tehát nagyon is közelinek érezheti magához a fiatal lengyel írónő tíz elbeszélést tartalmazó kötetét. Az ismerősséget a közép-európai lét jellegzetes motívumai is erősítik, felidéződik a második világháború értelmetlen pusztítása (A hallható és hallhatatlan dolgokról), vagy épp az egykori kolhozosításra (A pecsét), illetve a tervgazdálkodás időszakára is történnek utalások (Ahimszá). Napjaink tárgyi környezete is elevenen jelenik meg a szövegekben, sőt olykor főszereplővé is válhat, A szerelvény kocsiszínbe megy című elbeszélés tulajdonképpen játszódhatna egy budapesti tömegközlekedési eszközön is. A csak érintőlegesen felmerülő össztársadalmi problémák is ismerősek lehetnek, mint például a már korábban említett fiatal harminc körüli tanárnő kilátástalansága (Esti imádságom…), s az ugyancsak érintőlegesen megemlített külföldre, „Nyugatra” költözés lehetősége is. (Tanárnő egyébként több is van ebben a kötetben, a Nulla-nyolcszáz című írás elbeszélője például egy részmunkaidős tanárnő. A nulla-nyolcszázzal pedig a mobiltudakozók telefonszámai kezdődnek Lengyelországban, innen az elbeszélés és egyben a kötet címe is.)

Az ismerősség mellett azonban van egy nagyon fontos motívum szinte mindegyik elbeszélésben, amely mégis könnyen idegenné teheti őket, nevezetesen a szereplők szentekhez fűződő viszonya. Hogy a vallásosság és főleg a szentkultusz mennyire a mindennapok része ezekben a szövegekben, az meglehetősen idegennek tűnhet egy a lengyelnél sokkal szekularizáltabb közegben élő magyar olvasó számára. Aztán persze ha jó alaposan megnézzük a történeteket, még e különbség ellenére is észrevehetjük, hogy Sowula olyan társadalmi jelenséggel foglalkozik már-már provokatív módon, mely mégsem idegen számunkra sem. Mert hiába, hogy a szerepelők olyan szavakat használnak, hogy levitáció vagy bilokáció, és ismerik az általuk emlegetett szentek történeteit, bérmálkozáskor ennek megfelelően választják ki védőszentjüket, vagy ennek megfelelően fordulnak hozzájuk imában segítségért, a megszokáson túl a szereplőket nem igazán köti bármi is a szentekhez. Sőt. A Nulla-nyolcszáz kissé kapatos elbeszélőjének édesmindegy, hogy a szentek tudnak-e repülni vagy sem, történnek-e velük csodák vagy sem, az ő szerelmét ez nem támasztja fel, a srác meghalt, mert ugrás közben nem nyílt ki az ejtőernyője. A Testvértörténet narrátora egy baleset után mesél magáról és testvéréről, hogyan viselik a kórházi kezelést, de a baleset és az autóban tartott Szent Kristófhoz szóló imás cédula motívuma között óriási szakadék tátong, amit az elbeszélő, épp a megszokás, az üres, de a mindennapokban mégis jelenlévő hagyomány miatt észre sem vesz. Amúgy is, ha egyszer védőszent valaki, akkor tényleg védjen meg (Alácska), ha imádkozunk valakihez (Esti imádságom…), akkor meg tényleg segítsen. Egyedül talán Az ajtó mögött című írás szereplője van a megszokáson vagy a felszínes és profán értelmezéseken túl közel a szentekhez, ám ő is csupán azért, mert beleőrült abba, hogy azt hitte, több száz hívő hozzá imádkozik, és nem az erkélye alatt lévő úrnapi oltárhoz.

Katarzyna Sowula: Nulla-nyolcszáz

Ebből a szempontból tehát a látszólag idegen viszonyok is érthetővé, ismerőssé válnak. A meg nem kérdőjelezett, de valójában komolyan mégsem vett szokások, a kiüresedett hagyományok jellegzetes motívumai ismerősek lehetnek bárki számára, nőjön fel bármilyen közegben, éljen a világ bármely pontján. Egyik erénye tehát ezeknek az írásoknak, hogy valami speciálisban, a lengyel kisember valláshoz való viszonyában valami általánosra is képesek rámutatni.

A könyv másik nagy erénye pedig a sokszínűség. Legyen szó akár arról, hogy különféle korosztályok történeteit eleveníti meg, akár a módról, hogy Sowula mindezt milyen eszközökkel éri el. Elbeszélései között akad egyes szám első és harmadik személyű narráció is: van, amiben a történetet a főszereplő, s akad, amiben egy kívülálló narrátor mondja el. Aztán van olyan elbeszélő is, aki nem kívülálló, hanem részese a történetnek, aminek azonban nem ő, hanem egy másik személy a főszereplője. Ezen kívül vannak a kötetnek darabjai, amelyek tárgyaikat nagyon is közvetlen módon ábrázolják (A szerelvény kocsiszínbe megy, Alácska), de akad köztük inkább parabolaszerű szöveg is (A pecsét).

Bár vannak történetek, melyeknek férfiak a főszereplői (Sowa úr válaszol a kérdésekre, Ahimszá), alapvetően több elbeszélés szól nőkről, női sorsokról és választási lehetőségekről, a női mindennapokról. Már csak ezért is érdemes eljátszani azzal a gondolattal, hogy mely mostanában megjelent magyar kötetekkel lehetne a Nulla-nyolcszázat párhuzamba állítani. Véleményem szerint vannak írások, melyek miatt a könyv inkább Szvoren Edina Pertu című kötetének torz(ított) élethelyzeteihez közelít, míg más elbeszélésekben a hétköznapi banalitások közvetlen megjelenítése miatt Debreceni Boglárka Bébikommandóját érdemes megemlíteni. Katarzyna Sowula kötetének eleven sokszínűségét, úgy vélem, ennek a két egymástól amúgy lényegesen eltérő kötetnek a felidézése is híven demonstrálja.

Még egy valamit mindenképp érdemes szóba hozni, és ez nem kis mértékben Keresztes Gáspárnak, a kötet fordítójának is érdeme, mégpedig az elbeszélések friss és eleven nyelvezetét, főleg a fiatalabb generációk történetei esetében. Legizgalmasabb példája ennek a Testvértörténet című elbeszélésben a geek kishúg szóhasználata („kiloggolni a kórházból, neked nővérkém mindig is nagy volt a RAM-od” stb.).

Összességében tehát egy sokszínű, eleven, kellemes és szórakoztató kötetről van szó, amivel tényleg érdemes alaposabban is megismerkedni, hiszen a látszólag egyszerű hétköznapi szituációkban is sikerült szerzőjének megragadnia valami mélyen emberit.

Katarzyna Sowula: Nulla-nyolcszáz, fordította: Keresztes Gáspár, József Attila Kör – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012.

Pethő Anita

szerző: Pethő Anita
honlap e-mail
Pethő Anita 1980-ban született, kulturális és sportszakíró, újságíró. Irodalomkritikusként elsősorban a fiatal, pályakezdő prózaírók műveivel foglalkozik. Irodalomtörténészi kutatási területei a történelmi regény, a múlt- és traumafeldolgozás, a Kádár-korszak kultúrtörténete. A budapesti kortárs irodalmi élet eseményeinek lelkes krónikása. A nemzetközi profi országúti kerékpársporttal egyaránt foglalkozik napi szinten, újságíró szempontból és kultúraelméleti megközelítésből.

1 archív hozzászólás
  • business review - július 21, 2012

    Nulla-nyolcszáz Katarzyna Sowula hasonlóan kezdte a pályáját, mint egy fiatal magyar prózaíró, Szécsi Noémi: leült, és csak úgy írt egy regényt, úgy, hogy előtte még egy tárcát vagy egy rövidke elbeszélést sem publikált. A fiatal lengyel szerző első kötetét szinte azonnal kiadta a Czarne nevű lengyel kiadó. Katarzyna Sowulának azóta két novelláskötete és egy ifjúsági regénye jelent meg lengyelül. 2009-ben bekerült a stuttgarti Akademie Schloss Solitude és a József Attila Kör csereprogramjába, így három hónapig Budapesten dolgozhatott az új regényén, ebből hamarosan a Tiszatáj című folyóiratban jelennek meg részletek. Idén nyáron a József Attila Kör szigligeti alkotótáborában a Re: Verse nevű workshopon is részt vett a szerző. Legutóbbi, 2007-es elbeszéléskötete, a Nulla-nyolcszáz nemrég jelent meg magyarul Keresztes Gáspár fordításában. A kötet címe, a nulla-nyolcszáz a lengyel tudakozó telefonszáma: a kötet első novellájának főszereplőnője már csak a tudakozót hívhatja fel, ha valakinek el akarja mesélni az életét., egy olyan mindennapi tragédiát, amellyel az olvasó is nap mint nap találkozhat.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum