KULTer.hu - Falussy Móric: Zsidó nő (kispróza)
22322
post-template-default,single,single-post,postid-22322,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Falussy Móric: Zsidó nő (kispróza)

Az irodaház halljában, a recepciósnak köszön, ha odaér, négyemeletnyi üvegpalota, a porta és a recepció között nyolc és fél méter, pontosan ennyi lépést tesz meg, a lift közvetlenül jobbra, onnan jön ki a zsidó nő, a villamosmegállóból egyenesen, egy hasonló, ugyanilyen épület, a második, nyakában mágneskártya, ajtó a belső udvarra, ezzel nyílik, de a portás beengedi, azt hiszi, még itt dolgozik, sms-t ír, mindjárt itt vagyok, visszahívósat, hozzak kávét, felhívná és megkérdezhetné.

Új társasházak szemben, a negyedikről belátni a teraszokra, ha nincs tujával elkerítve, korábban egyes szobákba, ahogy a hálóból a nappaliba sétál, átöltözik valaki, a melltartó pántját, két lebegő szárnyat, a blúz sorának felső gombjait. Hátizsák a műbőr díványon, prospektust olvasgat, vagy elbeszélget az időjárásról, azzal, bár az idővel, mintha nem történne semmi, telik, beszorul a háztömbök közé, a földszinti üzletek kirakata, afölött erkély vaskapaszkodói, tetőteraszt sejteni, elkanyarodik, a játszótéren van egy pad, fényesre lakozott, ide jár cigizni, néhány fa, ez alá szoktunk ülni, másik útvonalon, muszáj ezen menni, mert a járdát, azzal meg mi bajod, te nem tudod, munkások dolgoznak, azóta a forgalmat elterelik, az úttest lezárva. Leggyakoribb választás: a Móriczról hetes busszal, hatos, a négyes villamossal, a Blaha kikerülhetetlen, metszéspont, innen ismét elválnak az utak, lehet egyet-egyet, vagy eleve gyalogosan közlekedni.

Kabátját feladod, válltáskáját átveszed, nehéz, a napjáról mesél, de inkább rólam, én meg róla kérdezek, mi van a táskában, hová sietünk, cseréljünk, lassíts, amíg leérek, bepakolok, van egy fekete válltáska, könnyebb így, ha belebújik a férfi hátizsákba, ha rám vár, mintha a munkából egyszerre indulnátok, mert általában, legtöbbször, mindig hamarabb végez, mire beérek, már otthon van, már nem dolgozik ott. Persze más, ő idegenben van otthon, te a barátnődhöz mész haza, a zsidó nőhöz csak elindulsz, elmégy érte, vársz, kicsit várakozol, addig elszívsz egy cigit, azon a padon, annál a fa alatt, kiugrasz, a sarkon ott az a kisbolt, veszel valamit: két kólát, rágót, vagy cipelni kell a válltáskát, nála van, amit te nem vennél meg: ásványvíz, levespor, zsemle, felvágott, előre bevásárol, előre tudja, hogy mielőtt a testvére, te addig nem fogsz enni, nem leszel éhes, nem kérsz belőle, ezért ő sem eszik, majd a testvére, ha az anyja későn ér haza, ha felhív egyáltalán, ha fel akarsz menni.

A negyediken mindenkinek külön boxa van, az asztalon számítógép, külön telefonnal, kettővel arrébb az ő széke, néha beleülsz, mintha beleülne, megkínálod, de nem dohányzol, és lekísér a földszintre, a belső udvarra, megbeszéli, hogy visszajössz, végeredményben rákérdezel, nem is, azt mondod, visszajövök és elkísérlek. És mikor, ha nem itt, a körtéren, akkor találkoztok, mert korábban indul el, vagy lekéste, felfelé, megidézik, amikor bemutatkoztak, cseppet se, mennyire nem szimpatikus, ezen elnevetgélnek, hogy most látják először egymást, nem az irodaházban, ahol dolgoznak, a kávézgatásra alkalmas udvaron, hanem ettől messzebb, a Parlament környéke, az Alkotmány utcában, azóta se járt arra, most megtalálja, mert rá vár, a nevére, ez a név hiányzik, jellemző módon: késik, ezt a nevet említették, kikötötték, vele mehet fel, mielőtt felmentek az előadóba, a liftben.

Az átköltözésről beszél, pont a túlsó szárnyba, vadonatúj boxok, a szék huzata, egy nagyobb teljesítményű géppel, kilátással a focipályára, megkerülöd az épületet, erről, a parkolófelől, jobb volt, amikor tudtam, melyik az ablaka, hol ül, és, és ha tudni akarod, muszáj lesz, a focipálya mögött, a külső város gyárkéményeit, már nem láthatod, mikor különböző irányból, a nappaliból mégis egyfelé, a hálóba sétál át, öltözik, bekapcsolja a melltartó fémpántját, a blúzt gombolja be, hátha begombolja valaki.

A Blahától, a körúton elég egy keveset, az elsőnél lefordulni, az utca vége a bérházak gyűrűjébe vezet, parkba torkollik, a fák lombjának árnyékában, aztán ismét a nyilvános fülke, ház síkjában, a kapubejáró mélyülő boltozata előtt. Feljönnél, kérdezi, hogy tényleg feljössz-e, lépcsőn a lépcsőházban, előtte vagy utána, hiszen még senki sincs, mehetsz, már mindenki alszik ebben a lakásban, az ajtókeret fehér szálkái, egy cipős szekrény bordázata, erre, a fogasra akaszd, beljebb a könyvespolc, a sarokban, a szobámban parketta darabjai, szétszórva haj- és övcsat, felsők nadrágok halomban, könyved a radiátoron, persze hogy, tessék, kölcsönadod. Dobozok közt áll, egy szegletben porosodó monitor, és végighúzza rajta, a zuhany alatt áll, az ujjával, nyomot hagysz, megremeg, bőrén a vízcsepp, honnan, a hideg tenyér, a fürdő csempéjén, belső felével, körkörösen, a szappan habját, zuhanyzik, hová folyik, pár perc zuhanyzás, amíg a pára, amíg rendet rakok, rendben kicsapódik.

Akkor együnk valamit, egyszer, majd főzök neked, tudok főzni, és baszni, nem akarok, sokáig nem, baszni mond, hogy tudsz, hogy élvezed, hogy miattam, nem tudok, nem élvezem, miattad, hogy feszül az ágyéka, nedves, beléhatoltam, akarod, biztos, hogy akarod, ki-be jársz, a forróságban, ki-be, a könyök megsüllyed a váll utána zuhan, táncolsz, mintha táncolnál, gerinc görbülete, csípő körzése, nyomulása, mennyi, hány óra, nincs jelentősége, értéke, nézz rám kedves, az arcod, látni akarom az arcod, ha mozgok, mikor mozgok, érzed hová mozdulok, benned, merre, most ne beszélj, itt vagy, együtt vagy kedves, a nyelved, helyezd a számba a nyelved, karom zsibbad, nem érzem, közben, a karom nem érzed lüktet, egész testem, hogy bírhatná, melyikünk, a nyak megdőlt ívén, váll gödrében, meddig tart még, a mell lejtőin, has medencéjében az egyetlen feszülés, most, sötétül, a távolból, most ér ide, a zsidó nő kemény, reszkető öle, egy hullámban, tornyosuló – átbukó – elernyedő öröme, ismétlődő, szaggatott lihegése, hallom, utolsó rándulásait nézem, mikor a kapcsoló puhán kattan, pontosan nulla óra, nulla óra egy perc.

Fekszünk, az ágyban fekszik, mellettem a feje, alatta mintás párna, még nem alszunk, a pléd kockái, lejjebb gyűrődései, fekszünk, aludjunk, csak elszívom, maradj itt, jövök, vissza, ugyanahhoz az ágyhoz, mindjárt, és megállok, ahol alszik, a feje mellett, a paplan lecsúszik, nézem, ahogy a paplant ráterítem, a plédet derekára csavarja, ma éjjel ezzel fogsz takarózni, és lefekszel, a másik oldalára. A zsidó nő álmában is zsidó, a zsidó nő álmában mi van, benne vagyok-e mint nem zsidó?

Ha álmából felriad és éppenséggel sírógörcse van, erre ébredek, hogy szorítom a kezét, erősen, érezze, engem ez foglalkoztat, ez a sírás nem segít, de a kezem szolidáris, mégha izzadtan kicsúszni készül is az övé, megfogom, nem engedem el, az Istene, az ő Istene tudja, mire jó ez, a kezemmel, ami nem érez, csak a ragaszkodás görcsét, az iszamlós, síkos tenyeret, a kézfejre tapadó ujjbegy kapaszkodását, azzal vagyok jelen, egész, kétségbeesett, zsidósága tenyérnyi felületén, ő magában, benne, bezárva, nem foghatom a zsidóságát, kívülről, saját határain kívül a bőre melegét, a matrac sarkát, a szoba négyszögét, a fájdalmat egymás szorításában, segíteni rajta lehetetlen, annyit tehetek, nem engedem, fogom, szorítom, enyémmel a zsidó nő, a kezét. És mikor visszafekszik, bánom, nem tartott tovább, elaludt, nem kérdeztem mit álmodott, benne voltam-e, nem tartott sokáig, visszabújt, betakarózott a zsidóságába, ami ilyenkor ellepi, megszabadul tőle, most védi, óvja, becézi álmait.

Felesleges átkarolni, átkarolni szükségtelen, főként: kényelmetlen, több: teher lenne, mi más: őrültség volna, egyenletesen szuszog, tenyeremen a ragacsot, végre, szétkenhetem, ne lássa, mellkasomon, a plafon sötétjét, lepedőbe törlöm, a bérház csendjét, a test tócsa, elmerül, az arc egyik fele, lapocka, a hát nyirkos, fenék, kicsavarodott lábszár lenyomata, az ágyon, ágytól, fölöttem, a szellőzőnyílás bukóablaka, magasban, mellettem, szuszog, a levegőt veszi, szomjazom, nyitva-e, a tenyerem, még mindig izzadó tenyerembe nyalok, felülök, az ízét, a víz ízét, egy sávban, padlóból, az ajtó alól, szivárgó előszoba, konyhai villany.

Testvére, az anyja, nem ismerem, lehet, az anyja motoszkál, rajta kívül az anyja, aki rágyújt, iszik, aludjon, most aludjon, hogy kezdődjön, előröl, kezdődhessen, és megint, mehessek, az anyja lehet, ő tehet róla, ha tényleg ő, van neki, hoppá, akkor miatta, alma, a táskában, hol az alma. Nem hazudja, zajt üt, a konyhaszekrény ajtaja, a micro, elmúlik, vacsorázik, lassan fogy el, még nem akarom, hogy végleg, nem jó, egyszerre, újabb szomjúság, az előző, elmehetne, valahonnan valahova, az anyja, én, számbavenni is sok, mennyi, mi minden.

A harmadikon, asztalt és széket, hangokat, ha ez a második, körbeülik a harmadikon, tologatják a másodikra, súlyos tárgyaik, fal mellől, vezetéket és bútorokat, fürdőben a csapot, az anyja megengedi, meztelensége, a mosdó porcelánján, a zuhanykabin burkolatán, másik zsidó nő, a tükörben. Most fordul, talán hasról, ha átfordulni látja, biztosan, félig, hanyatt, az a baj, hogy a zsidó nő, ahogy hánykolódom, mikor alszom, álmában mindig, mire gondol, nem tudom, a zsidókkal mindig van valami, vagy ez a paplan, feletted, a pléd rétege, összegabalyodva, lehet keresztbe, mire elsimul, odamegy és elsimítja, mintha feletted állna és lehajolna, valaki megmozdítja, amikor alszol, rezeg a telefon ébresztője, akkor mozdítja meg, alig hallható, a lehelete, amit belélegzel, kézfeje, alig érezhető, az ujjak rácsai, nyomával a hajadon, a tenyér melegével, halászol, a ruhák csomóiból, az időre, elválik egyenként, oszlik ez a sötét.

Minden fénylik, mikor porszemek úsznak, milliárd homokszem izzik, helyet keres, leülni készül, felkel és kisétál, a nyitott ajtóból, nézem, hogy kavarog, az előszobából vissza, a nappali felé, hozzám jött, nála aludt, ha kérdezné, mit válaszolna, ugyanazt, minek hallani, amíg velem van, azt mondaná, ez az egyetlen, ha volna kérdés, úgy tenné fel, hogy kicsit előre dől, könyök a keresztbe vetett combon, ökle az állcsúcs alatt, egész közel, az arcába hajolsz, ha távoli, magadhoz húzod, míg két homlok, egy homlok, egy másikon, biztosan, nem tolná, utasítaná el, lehunyná, végre, a szemét, lehunynám, és látná végre, ha hosszan, akkor a Nyugati tér felé, a tér előtti mellékutca sugarában, kereszteződésen át és balra, vagy egy rövid szakaszon a munkahelyre, ahol dolgozott, a Blahához, a heteshez, a négyes, hatos villamoshoz, hogy ott köszönjön, de már nem dolgozol, mégis hova igyekszel, hol dolgozol, hogy akkor tisztázhatnánk: ki vagy, tulajdonképpen mit csinálsz, amikor elmentél, mióta elmentél, mit csinálsz, te, most.

Falussy Móric

szerző: Falussy Móric
honlap e-mail
Falussy Móric 1981-ben született Hajdúsámsonban, itt is él, a Delila Táncegyüttes koreográfusa. Költő, (köz-dráma-szép)író, dramaturg, műfordító, kritikus, (irodalom-zene-natúr) történész, művészeti munkatárs, tördelő, szerkesztő, főszerkesztő, blogger, performer, képzőművész, amatőr fotós, profi előadóművész, filozófus, esztétikus, kulináris... stb.

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum