KULTer.hu - Kis visegrádi Parnasszus
23086
post-template-default,single,single-post,postid-23086,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kis visegrádi Parnasszus

I. Nemzetközi FISZ Tábor

IMG_011912 éves korom óta ki nem állhatom a táborokat. Nyilván közrejátszik ebben az is, hogy legutóbb Kovács Robi mégsem nekem gitározott a tábortűznél, és a Lökd ide a sört refrénjénél sem az én szemembe nézett mélyen, hogy aztán megkapjam tőle első csókomat.

Azért volt ennél komolyabb érvem. Mivel saját „íróságomtól” is gyakran a hideg ráz ki, nem tartottam képesnek magam arra, hogy százharminc hozzám hasonlót öt napon keresztül viseljek el. Ezt alátámasztva az Örs vezér teréről indulva kiszúrtam egy velem szemben ülő srácot, aki két kortárs kötetet szorongatott a kezében. Ebből két dolog derült ki. Egyrészt nem a Hegyalja Fesztiválra indult, másrészt roppant komolyan veszi magát. Mindennek a tetejébe, mielőtt sunyin követhettem volna, hogy megtudjam, hol kell fölszállni a visegrádi buszra, meglépett előlem, én pedig természetesen eltévedtem. Végül járó motornál ugrottam föl, ahol Boldizsár cimborám és leendő szobatársam néhány keresetlen melléknévvel illetett pontatlanságom okán. Majd bemutatkozván a tizenvalahány metrómegállóval ezelőtt kinézett táborozónak – azzal a nem titkolt céllal, hogy leteremtsem, amiért nem szólt, hogy rossz irányba tartok, mert igenis látnia kellett volna homlokomon az izzó jelet, hogy sorstársak vagyunk –, már a kézfogásnál torkomra forrt a szó. A könyvön látott néven mutatkozott be. Leülve Boldizsár mellé kibukott belőlem, a „Te jó ég! Ez a saját könyvével a kezében utazik!” másfél órán keresztül számtalanszor ismételt megállapítás, majd Visegrád, Újtelep megállóig könyörögtem, hogy inkább szálljunk le, és forduljunk vissza, amíg nem késő. De késő lett, és visszavonhatatlanul álltunk tizedmagunkkal a rekkenő hőségben, ahonnan személyautóval fuvaroztak föl minket a kempingbe, de addig mindenki felelevenítette évtizedes emlékeit a buszmegálló mögötti bokorban pisilés aranyigazságairól.

Nekem az első, a FISZ-nek a tizenkettedik irodalmi tábora volt, ami azonban ezúttal a fiatal magyar irodalom első Kárpát-medencei találkozója is lett egyben.

Az első este egy könnyed Kritikustusával kezdődött, ahol Falvai Mátyás Gépindák című kötetét szedte darabokra Hermann Veronika, Antal Nikolett és Várnagyi Márta. Az eseményt a szerző csöndes reakciói különösen érdekessé tették, és egy-egy rázósabb, izgalmasabb megállapítás után a közönség feje úgy fordult a hátul ülő Falvai felé, ahogyan teniszmeccseken szokás.

Érdeklődő érdeklődőben nem volt hiány

Másnaptól beállt a tábori rend. Ébredés nyolckor, savlekötő kilenckor, reggeli tízkor, tizenegytől műhelyfoglalkozások. A legnépszerűbb szekció 25−30 fővel a műfaji trendhez igazodva a prózaíró-szeminárium volt N. Tóth Anikó vezetésével, a lírikusok majdnem ugyanennyien voltak Németh Zoltán felügyelete alatt. Mivel két műfordító jelentkezett munkára, őket  a valamivel alacsonyabb létszámmal működő kritikus szekció olvasztotta magába Orcsik Roland segédletével, aki mindkét műfajban otthonosan mozog.

Délután három órától folyóiratok mutatkoztak be, akiket a szerkesztők, illetve a szerzők képviseltek:  Lapis József és Korpa Tamás (Alföld); Jenei László, Zemlényi Attila, K. Kabai Lóránt (Műút); Pápay György és Zsolnai György (Szépirodalmi Figyelő); Hász Róbert és Orcsik Roland (Tiszatáj); Szénási Zoltán és Turi Márton (Új Forrás); Pécsi Györgyi és Szabó Tibor Benjámin (Új Könyvpiac).

Tóth Krisztina felolvas

Ezekből megtudhattuk, hogy Orcsik Rolandnak ne küldjünk haikut, és ne hivatkozzunk Derridára. És ha fél évet kell várnunk a szerkesztő válaszára, tegyük meg azt sértődés és harag nélkül, ugyanakkor egy szöveget csak egy helyre küldjünk a válasz megérkeztéig. Adjunk elérhetőséget, ne csatoljunk egy egész kötetnyi anyagot, és a válasz után ne kezdjünk vitázni az ítéleten! Anyagilag elismert pozícióról irodalmi folyóiratnál ne nagyon álmodozzunk, vagy profitorientált céllal ne alapítsunk lapot!

Délutánonként négy órától erdélyi, felvidéki, vajdasági és magyarországi alkotócsoportok mutatkoztak be. Ott volt az Ambroozia, az Apokrif, a Bretter, az EMIL, a FÉLonline, a FÍK, a Hátsó Bejárat, a Jelfolyam, a Kultúra és Kritika, a Szkholion. Volt, aki nyitott kapukkal, elsősorban online publikációs lehetőséggel várja a fiatalokat, ilyen a FÉLonline, mások viszont nem kívánják a három tagból álló kört új tagokkal bővíteni, mint a Hátsó Bejárat.

A napok végén érkeztek a FISZ-különítmény nagyágyúi. Tóth Krisztina, Szilágyi István és Spiró György egyaránt nagy hatást gyakorolt és gyakorol a kortárs irodalmi életre, ugyanakkor habitusuk, stílusuk és munkamódszerük olyannyira eltérő, hogy nem hallhattunk két hasonló választ, elgondolást vagy tanácsot.

Szilágyi István nem vesztett mesélőkedvéből

Tóth Krisztinát Neszlár Sándor kérdezte a vers és próza közötti átjárás lehetőségeiről, a fordítás közben adódó problémákról és az írás közbeni önreflexióról, ami a műveit is áthatja. Tóth Krisztina legkönnyebben egy indítósor vagy kép megléte után tud verset és prózát is írni, állítása szerint sokat szöszöl a szövegekkel, mindamellett, hogy az egyik legtermékenyebb szerzőnk.

Szilágyi Istvánt Molnár Gábor Tamás faggatta, aki kedvesen anekdotázott sajátos (értsd: lassú) munkamódszeréről. Jól szórakoztunk mi is és láthatóan ő is azon a furcsaságon, hogy eddigi nyolc kötetéről (mely között van válogatás) ugyanennyi vagy kicsivel több kutatás jelent meg. Szilágyi még mindig jó kedvéből alkot (van, hogy fél évig, évig nem vesz tollat a kezébe), és ez látszott is a személyén, ahogyan az is, hogy elmondása szerint imád fiatalok között lenni.

Spiró György is a FISZ vendége volt

Spiró György és Varga Betti beszélgetése feladta a kérdést; döntsük el, egocentrikus énírók vagy pedig színészírók szeretnénk lenni (Spiró az utóbbiba sorolja magát). Ő nem látja szerencsésnek a pályakezdő írók helyzetét napjainkban, ugyanis a siker nagyon sok tényezőtől függ, még ha az alkotás legnagyobb része kemény munka is, amihez egy hajszálnyi tehetségre van szükség. Szerinte nem lehet alanyi módon regényt vagy drámát írni, de még novellát sem. Az irodalom alapvetően fikció. Bevallotta, volt, hogy elkezdett írni egy történetet, amit darabnak szánt, de kiderült, hogy nem drámai a téma, hanem epikus. A színházról érintőlegesen esett szó, ami nem meglepő, mert a drámát elsősorban irodalmi műfajnak tekinti, a színpadi megvalósítás kevésbé foglalkoztatja.

A FISZ 15. születésnapjára megérkezett L. Simon László is, nem államtitkári minőségében, hanem Bengi Lászlóval, Bednanics Gáborral és Pápay Györggyel idézte föl az elmúlt évek eseményeit. A politika szerencsére nem színezte át a tábor életét, azonban a József Attila Kör és a FISZ nem mindig felhőtlen kapcsolatának felidézése nem aratott mindenkinél osztatlan sikert. Mindemellett rengeteg érdekes irodalompolitikai esemény okának és lezajlásának lehettünk fültanúi, az estét záró buliról pedig kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Az utolsó napra érezhetően elfáradtak a szervezők és a táborlakók is. Kimerített mindenkit az állandó harc a két napos esővel, a hihetetlen számú méhecskével, az alváshiánnyal, és persze a folyamatos alkotói munka sikeressége vagy sikertelensége is tovább tépázta az idegeket. Az utolsó napon a műhelyek felolvasták egymás előtt a tábor ideje alatt született alkotásokat, majd a szervezők még egy utolsó Kritikustusába csaptak Izsó Zita Tengerlakó című kötetéről. Majd utolsó ebéd az étteremben, ahol még e-mail címek és telefonszámok cserélődtek abban a reményben, hogy nagy beszélgetések itt kezdődtek ugyan el, de talán nem fejeződtek be végleg.

L. Simon Lászlót épp Bednanics Gábor kérdezte

A táborokat nyilván most is utálom, csakhogy a FISZ táborát egy pillanatig sem éreztem kellemetlennek. Inkább egy másfélszáz fős fesztiválnak, ahol örültünk az életnek, az irodalomnak, az alkotás és önkifejezés szabadságának. Nem tudni, hogy a helyszín, a hangulat vagy csupán az öt napig itt élők nyitottságának és azonos beállítottságának volt köszönhető, de szinte az első pillanattól kezdve olyan rezgésszám jött létre az emberek között, amely sok éves barátságokban is jó, ha évente egyszer-kétszer megadatik. Ennek köszönhetően egyelőre „íróságomat” is jobban viselem, a srác nekem adta a kötetét, hogy bebizonyítsa, ajándékozási céllal hozta magával, én pedig vasárnap már az egyik ott megismert lánnyal ebédelek, mert ki tudja, talán a Fiatal Írók Szövetségének fesztiválja tényleg nem helyhez és időhöz kötött.

I. FISZ Nemzetközi Nyári Tábor, Visegrád, 2012. július 18−22.

A fotókat Káldy-Kovács Sára készítette.

Novák Zsüliet

szerző: Novák Zsüliet
honlap e-mail
Novák Zsüliet 1983-ban született Mezőtúron. 2009-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán, kommunikáció és művelődés-szervező szakon. Újságíró, író, több kisebb televíziónál készített kortárs irodalmi és kulturális magazinokat, jelenleg a Pomáz és Kevély TV-nél, valamint a Videókommandóban dolgozik. Első novelláskötete Disznó vallomások címmel az AmbrooBook gondozásában jelent meg 2014-ben.

1 archív hozzászólás
  • Roland - október 4, 2014

    Ezekből megtudhattuk, hogy Orcsik Rolandnak ne küldjünk haikut, és ne hivatkozzunk Derridára. És ha fél évet kell várnunk a szerkesztő válaszára, tegyük meg azt sértődés és harag nélkül, ugyanakkor egy szöveget csak egy helyre küldjünk a válasz megérkeztéig. Adjunk elérhetőséget, ne csatoljunk egy egész kötetnyi anyagot, és a válasz után ne kezdjünk vitázni az ítéleten! Anyagilag elismert pozícióról irodalmi folyóiratnál ne nagyon álmodozzunk, vagy profitorientált céllal ne alapítsunk lapot! —- Én pedig azt mondom, hogy álmodozzatok, írjatok haikut, ne olvassatok Orcsik Rolandot, ben érdemes, ne várjatok hat hónapot, legyetek éhesek, haragudjatok, ha nem válaszol a közepes költö-szerkesztö, írjatok, írjatok.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum