KULTer.hu - „Tiéd minden”
22671
post-template-default,single,single-post,postid-22671,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Tiéd minden”

Tiszatáj, 2012/07.

Tiszatáj, 2012/7.Tiéd minden – olvashatjuk Tóth Erzsébet talányos versének visszatérő soraként. Tiéd minden, olvasó, amit a Tiszatáj e havi száma adhat: a készülő Lanczkor-regény részlete, interjú a szerzővel, Takács Zsuzsa, Petőcz András lírája, Kiss László prózája, valamint három markáns tanulmány. Ez az, a teljesség igénye nélkül, amit a Tisza-parti folyóirat a júliusi melegben kínál.

Tőzsér Árpád Gyöngykapu című hosszabb versciklusának részletével hangolódunk az új számra. A költő még egyszer fontos szerephez jut a folyóirat végén: a lapot záró mérlegen rovat első recenziója is az ő újabban megjelent naplóiról szól. A Naplók naplója – Érzékek csőcseléke kapcsán Józsa Márta kiemeli, hogy noha a kötetben fontos szerephez jutnak a magyar irodalomba s a kisebbségi magyar irodalomba való pozicionálás problémái, a szerzőnek „sikerül elkerülnie, hogy beskatulyázódjék a sorskérdéseket nagy pátosszal és kevés hitellel kezelő irodalmárok sorába.” Naplójára a csapongó asszociációjú, „lóugrás-szerű” írástechnika jellemző, az irodalmi tabukról könnyedén ugrik a közéleti kérdéseket feszegető gondolatokra.

Próza és líra váltja egymást egyenletes ritmusban, a Tőzsér-fragmentumokat François Vallejo Nyugat című szövege követi Lipták-Pikó Judit fordításában, amely részlet (bár ezt a folyóirat nem árulja el) az azonos című, Prix du Livre Inter-díjas regényből. Egy kép leírásából bontakozik ki a fényképen látható vadőr története, ennek olvashatjuk egy szeletét.

„Ha verset írok, az már politika.” – A lírai termés része Sopotnik Zoltán ezúttal is (a Műútban megjelent művekhez hasonlóan) átpolitizált, a közéleti líra felé hajló szövege, de a jelen irodalmi közhangulatra utaló sorok olvashatók ki Takács Zsuzsa Hódolásra várva című verséből is: „A kisbírók mit dobolnak országszerte? / Hogy ízlésdiktatúrája miatt elcsatolják / tőlünk a Nyugatot?”

Tóth Erzsébet lüktető verse egyetlen, le nem zárt (le nem zárható) mondat, melynek minden sora képszerűen vetül az olvasó elé. A lírai én folyamatos beszédét megakasztó törést jelző három pont után a szöveg imaszerű beszédmódra vált oly módon, hogy az újra (és újra) kezdett beszéd visszakapcsol az előző sorhoz is: „hiéna sakál és héjatársaságok / európa szégyenpadja / (…) // vagyunk / akik még titokban őrzünk / ne hagyj el minket / te adtad emberi arcunk”. A sorokból áradó dinamizmus másodszor a mű zárlatában törik meg fokozatos lassulással, míg végül a beszéd abbamarad: „tiéd minden / gyere vissza / várunk”.

Petőcz András szabályos formatartással íródott három költeménye az „Egészen Kicsi Kis Létező” meghatározására tett kísérlet. A Létező előbb a beszélőben tárgyiasul (első és második vers), mintegy azonosul az énnel, egy mindig jelen lévő szubsztanciaként („Velem van tehát minden pillanatban”, illetve „Velem van épp a Létező”), majd a harmadik versben az első két költemény én-beszéde egyes szám második személyre vált, mintha az én átadná hangját a másiknak, az immár rajta kívüli Létezőnek, aki így maga szólalhat meg a Meditatív költeményben.

A líra–próza ritmust megtartva Kiss László Kedves Kárász című szövegét olvashatjuk. A júliusi Tiszatáj precízen építkezik: három olyan alkotó (Tőzsér Árpád, Kiss László, Lanczkor Gábor) műve kapott helyet a szépirodalmi blokkban, akinek a legutóbbi köteteivel kritikák is foglalkoznak a szám végén. (Kiss kritikagyűjteményét Kovács Krisztina mutatja be; a Kis és egyéb világok egyik legnagyobb erénye, véli a recenzens, hogy a szerző gyakorló szépíró, s ez a kreatív címadásban és az innovatív közelítésmódban érhető tetten igazán.) Ezek a szövegek a folyóirat tartópilléreiként funkcionálva kapcsolják össze a különböző rovatokat.

Tiszatáj, 2012/7.

Ennek jegyében Lanczkor Gábor készülő, Folyamisten című második regényének egy részletébe is bepillanthatunk. A töredék alapján a készülő mű rövid, kimért mondatokkal operál, s jellemző a textus erősen erotikus töltete. A regényrészlet után Ménesi Gábor beszélgetését olvashatjuk a szerzővel. Az interjú egy Borbély Szilárd-idézettel nyit a ’89 utáni magyar irodalom képviselőiről szólva, aminek kapcsán Lanczkor a „különutas”, nemzedéki csoporthoz (a Telephez) kötődni nem akaró attitűdjét emeli ki, mondván: „kevéssé szeretem a skatulyákat”. Szóba kerül a lírikusi és a regényírói szerep kettőssége, a készülő új mű, valamint Borbély Szilárdnak és Térey Jánosnak a szerzőre gyakorolt hatása is.

A „Lanczkor-szál” azonban itt nem ér véget, hiszen Németh Zoltán recenziója éppen a költő tavaly megjelent, Hétsarkúkönyv címet viselő művét teszi meg elemzése tárgyául. Németh a két „könyvet” tartalmazó kötetet egy éppen most zajló, a nyelvjáték és az irónia felől az identitásközpontú költészet felé elmozduló líra darabjaként interpretálja.

A szépirodalom Horváth Péter novellájával, a korábban már említett Sopotnik Zoltán és Tóth Kinga különleges hangulatú verseivel, valamint Káldy-Kovács Sára költeményeivel ér véget.

A júliusi számba mindössze három, ám annál hosszabb tanulmány került be. Szórakozott tömegek című írásában Kulcsár–Szabó Zoltán „közelítéseket” kínál a tömegkultúra fogalmához. Nemcsak elméletírókat, hanem szépírókat is idéz, így például citálja Márai Sándor idevágó passzusait a tömegkultúráról, ezáltal a szaktudósi alaposság élvezetes stílussal is párosul a tanulmányban. Közelítésének alapja, hogy a tömegkultúra nem egyenlő a „populáris” kultúrával, de meghatározásához nem is a „magas” és „alacsony” kultúra normatív fogalmai jelenthetnek fogódzót: a terminus az egyén és a tömeg relációjában nyeri el jelentését.

Hódosy Annamária Végzetes vonzerő című írásában a Mario és a varázslót elemzi. Előbb vázol néhány domináns értelmezési utat, majd a mű három interpretációs síkjának (a szöveg politikai allegóriáira koncentráló, a hangsúlyt a metafikcióra helyező, végül a Cipolla – és rajta keresztül Thomas Mann – rejtett homoszexualitását vizsgáló elméletének) összefüggéseire figyelve alakítja ki saját értelmezését, „amelyben a fasizmus-interpretáció és a homoszexualitás-problematika korántsem olyan véletlenszerűen kerül össze, mint ahogyan eleddig tűnhetett, és ahogyan a kritika kezelte.”

Bónus Tibor írása egy konferencia előadásszövege Proust nagy művének negyedik kötetéből. Az értekező a regény mindössze harminc lapjáról tesz megállapításokat test és szövegtest analógiájára építve, illetve Marcel és a nagymama viszonyának emlékezetelméleti, valamint a fotónak mint az emlékezés médiumának vizsgálatával vetve számot. A szöveg némileg bosszantó tulajdonsága a többször visszatérő „hosszabb elemzést igényelne, de erre nincs időnk” formula, hiszen az előadásszöveget tanulmánnyá alakítva, az értelmezés hangsúlyait elmozdítva lehetőség lett volna olyan pontokra koncentrálni, amelyek kifejtése – az előadás és az írott tanulmány mediális különbségei miatt – inkább itt, a folyóiratban járhatott volna sikerrel.

Két szemle maradt hátra. Fekete Marianna Fekete Vincének a 2003 és 2010 között született verseit egybegyűjtő Védett vidék című kötetéről értekezik, végül Marjanucz László a Szegedi Tudományegyetem jogelődjeinek történetéről szóló könyvet mutatja be.

Tiszatáj, 2012/07.

Uri Dénes Mihály

szerző: Uri Dénes Mihály
honlap e-mail
Uri Dénes Mihály 1988-ban született Hajdúnánáson, kritikus. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom alap-, majd mesterképzéses hallgatója, később az Irodalomtudományok Doktori Iskola hallgatója. A Hatvani István Szakkollégium elnöke volt. Kritikái, tudósításai és szemléi a KULTer.hu-n, az Irodalmi Jelen Online-on, a Tiszatáj Online-on és a Szkholionban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum