KULTer.hu - A szőnyeg indamintái
23358
post-template-default,single,single-post,postid-23358,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A szőnyeg indamintái

Maggie O’Farrell: A köztünk lévő távolság

Maggie O’Farrell: A köztünk lévő távolságJ. B. Priestley angol író nyilatkozta egyszer viktoriánus elődjéről, George Meredithről, hogy szerinte az egykor népszerű, mára kissé elfeledett író legnagyobb hibája, hogy rossz mesemondó. Ugyanis egyre a „nagyjelenet” jár a fejében, és egyáltalán nem érdekli, hogy milyen úton-módon, milyen meggyőzően érkezik el oda. Nos, szövevényességben Maggie O’Farrell akár fel is vehetné a versenyt a valóban nehezen olvasható Meredithtel, azzal a különbséggel, hogy a helyzet pontosan fordított: a látványos és izgalmas előkészítés után O’Farrellt mintha hidegen hagyná, hogy hová jut el.

De menjünk szépen sorban. A regény egy egymáshoz szinte betegesen ragaszkodó, olasz-skót származású testvérpárról, Nináról és Stelláról, valamint a walesi-skót szülőktől származó, de Hongkongban nevelkedő Jake-ről szól. A kötet első felét mozaikszerű elrendezés jellemzi, gyakori flashbackekkel, amiből a következők szűrhetők le: Jake anyja, a hippinek álló Caroline elhagyta a szülői házat, kelet felé tartó útján találkozott Tommal, végül elváltak útjaik, Tom eltűnt, Caroline viszont terhes maradt Jake-kel, és Hongkongban telepedett le, Jake ott nőtt fel. Stella és Nina anyja, Francesca is hasonlóan „forradalmi” lépésre szánta el magát, és a Skóciában élő olasz bevándorlók sarjaként nem egy „rendes fiút” (tehát olaszt) választott magának, hanem Archie-t, egy skótot. A lánytestvérek a maguk kis gondosan felépített világában élnek, kívülállót nemigen engednek maguk közé. A betegsége következtében hosszas kórházi kezelésre szoruló Nina egy évet veszít az iskolában, így Nina és Stella osztálytársak lesznek. Egy kirándulás alkalmával a még mindig gyengélkedő Ninát folyton terrorizáló fiún a nővérét védelmező Stella bosszút áll, egy folyóba löki, és a fiú megfullad (ez a regény végén derül ki). Ezután Stellát folyton kísérti egy férfialak, és Ninát is bűntudat mardossa, minek következtében mindkét lány élete állandó menekülés, rettegés lesz. A mű elején a kínai holdújév ünnepségein Jake egyik ismerősét, Lucyt halálra tapossa a tömeg, a másik ismerős, Mel pedig kórházba kerül, ahol a halálos ágyán ráveszi Jake-et, hogy vegye feleségül. A fiatalember pechjére Mel felépül, így már mint házaspár utaznak Angliába. Egy londoni hídon való rémisztő találkozás következtében Stella (egy skótnak kinéző férfit pillant meg) elhatározza, hogy munkáját odahagyva Skóciába utazik, és egy hotelben vállal állást. Jake Kildoune-t pedig, aki jobb híján egy skóciai szálloda után kapta a nevét, az apahiány szintén Skóciába űzi, ahol megtalálja a családnevét adó szállodát. Innen pedig többé-kevésbé egyenes az út a Stella és Jake közti távolság csökkenéséhez és megszűnéséhez, szerelmük beteljesedéséhez.

A regény erőssége az első rész. O’Farrell kiváló technikával ötvözi a jelent és a múltat, az elbeszélő jelen kitartó alkalmazása különösen szorongató atmoszférát eredményez, a múlt elmúlni nem akarását, terhes jelenlétét hangsúlyozva. A technikájában lényegileg modernista elbeszélői magatartás rendkívül érzékletes képeket, felvillanásokat eredményez. A regény első felének központi motívumai egyrészt a csapdába esés, a rabság: ezt a fogságba esett molylepke (12.), a tartályban fulladozó halak (13.), a suhanó buszba hirtelen besodródott denevér (114.) jeleníti meg.

Maggie O’Farrell: A köztünk lévő távolság

A másik fontos motívum természetesen a kettősség, az elválás és a közelség kínzó ellentéte. Az első két fejezet remek képeket villant fel ebben a tekintetben: „a taxik szilánkokra törik az út menti tócsák csillogó fényeit” (13.), London a folyó mentén „kettéhasad” (14.), az ünneplő tömegben a sörösüvegek eltörnek (23.), amikor Stella egy borítékot nyit fel késsel, a papír „szétválik, szélei kirojtosodnak, akár a géz” (43.), a csónak orra átvágja a víz üvegszerű felszínét (82.), a biológiaórán tanulmányozott emberi szívnek két kamrája van (142.), és mintha az Egyesült Királyság két szigete is ezt a hasadást hangsúlyozná (148.). Ez a kettősség természetesen rávetül a regény egész felszínére, hiszen egy testvérpár (Jake és Stella) szerelme, valamint a két kultúrkör (skót-olasz, angol-kínai) által meghatározott szereplők állnak a középpontban. A kívül-belül ellentétét különösen szellemesen jeleníti meg a gyermek Jake kérdése, hogy vajon mi lehet az ellentéte a kínaiak által megvetett –kívül sárga, belül fehér banánhoz hasonlított–, asszimilálódott hongkongi kínaiaknak, s a válasz természetesen a kívül fehér, belül sárga tojás (58.). A regényen végigvonuló szintén gyakori motívum az esés, szédülés metaforája, amely többek között a főszereplők állandó bizonytalanságát, talajvesztését, gyökértelenségét hangsúlyozza: a szöveg már az első oldalon Jake felébredés utáni elesésével kezdődik (11.), és ezt visszhangozza a későbbiekben Stella elesése a hídon (17.), a tolongó tömegben történő bukások (17.), a jelképesen a hotel szőnyegének indamintáiba gabalyodó Jake esése (211.) és az iskolai tornaórán Stella elvágódása (274.).

Az alapvetően modernista technikát jelzi a visszaemlékezések, flashbackek már csaknem követhetetlennek tűnő gyakorisága az első részben. Azonban a gondos olvasó itt is felfedezhet finom kapcsolatokat: az egyik jelenetben megtudjuk, hogy Archie kutyája „körülszáguldja a helyiséget, elborzadva, hogy nem érez szagokat” (182.), majd pár oldallal később az átlagos Archie arra vágyik, hogy legyen valami megkülönböztető jele, „valami szag, egy jellegzetesség, ami megkülönböztetné” (185.). Hasonló párhuzam vonódik akkor, amikor Nina kórházba szállításakor anyja mezítláb topog a mentő körül (219.), később Stella mezítláb kóborol Olaszországban (227.), majd váratlanul egy vörös hajú férfit lát meg a vendéglőben, fulladozni kezd (89.), később Nina váratlanul meglepi Stellát, mire a húg úgy érzi, kevés a levegő a szobában (288.), aztán pedig Jake a hotel fészeréből kiszedett ócskaságokat égeti el, a tűz meg „minden levegőt beszív maga körül” (291.) – a fulladás, levegőhiány egy újabb gyakori motívum, elég a vízbefúlt iskolás fiúra gondolni.

A kiváló technikával megszerkesztett motívumhálózat mögötti nagy téma a hiány, és az ennek betöltésére irányuló keresés, emögött a regényt belengő melankólia fedezhető fel. Ismeretes, hogy Freud elméletében a melankólia kiváltója a rosszul elvégzett gyászmunka, melynek során a szubjektum tárgymegszállásai az énre húzódnak vissza, a tárgyát vesztett szubjektum pedig megpróbál – természetesen eredménytelenül– újabb tárgymegszállásokat, kapcsolatokat létesíteni. Ennek sikertelensége önváddal, önmarcangolással, sőt öngyilkossággal is járó melankóliához vezet. Az elmélet olyannyira termékenynek bizonyult, hogy a melankólia elméletét, valamint a Freud által később kidolgozott fort-da játékot egyes elméletírók (pl. Terry Eagleton, Elizabeth Bronfen) magának a narratívának az alapstruktúrájaként gondolták el. Hiszen mi más lehetne a hagyományos történet alapképlete, mint a történet elején jelentkező hiány, s az a vágy, hogy ez a hiány megszűnjék? Ebben a tekintetben O’Farrell regénye tökéletesen megfelel ennek a sémának, hiszen majdnem mindenki keres valamit vagy valakit: Jake először a tömegben elveszett Melt keresi, majd apja felkutatására indul Skóciába, a két testvér, bár gyakran elszakadnak egymástól, folyton egymás nyomában járnak; Nina kórházba kerülésekor Stella fájdalmas, olaszul feltett kérdése szinte az egész regényben visszhangzik: „Dov’ Nina?” (222.). Egy ponton a honvágy is szóba kerül: Jake utálja ezt a szót, helyette jobban kedveli a „német Heimweh hosszú, elnyújtott, gyászos magánhangzóit” (69.); „mintha olyasvalaki lenne, aki nem erre a helyre tartozik” (69−70.), később ugyanez hangzik el a lányok anyjával kapcsolatban is, aki azt érzi, „két, nem ebbe a világba való embert teremtett” (96.). És valóban, a három főszereplő „helytelen” életet él, az állandó kettősségben nincs, aki/ami lekösse őket, ugyanakkor – különösen a testvérpár – végzetesen egymáshoz van láncolva. A lekötöttség és a szabadulni vágyás, a kettősség, hasadtság és az ennek megszüntetésére irányuló vágy tökéletes melankolikus hangulatot biztosít a regénynek.

Maggie O’Farrell

Az állandó keresés melankóliája, az elválás és egymásra találás kínzó feszültsége, „a köztünk lévő távolság” csökkentése és megszüntetése, valamint a külső és belső világ egyensúlyba hozásának problémája O’Farrell regényében technikailag ragyogóan megoldott. Az első pár oldalon a tömeg fenyegető, majd katasztrófához vezető hullámzásának leírása, Jake nézőpontjának következetes fenntartása, a súlyos elbeszélő jelen alkalmazása, a testvérpár egymáshoz láncoltsága, saját, bensőséges, mások számára érthetetlen világa, Nina ágyhoz kötöttsége mind-mind kiváló alkalomnak bizonyulnak az író mesteri mondatszövéseinek és hangulatteremtő képességének érzékeltetésére; véleményem szerint a regény első része már-már becketti vagy robbe-grilllet-i magasságokban izzik – ha egyáltalán erre a szenvtelen, egzisztencialista, a semleges világ kínzó valóságát megjelenítő leírásokra lehet ilyet mondani.

Azonban itt következik minden technikailag kimunkált, több szálon futó, bonyolult narratíva buktatója: a szálak szétfutnak, a hullámzás ellaposodik, és az olvasó felteszi a kérdést: „jó, jó, de mi ennek a jelentősége?” Mit jelent az például, hogy visszatekintő epizódokban tudomást szerzünk Jake, Stella és Nina hátteréről? Mit ad a történethez az, hogy a testvérpár történetesen anyai ágon olaszoktól származik (hacsak nem az „egzotikum” közhelyét említjük). Mi a jelentősége Jake hongkongi hátterének? Mert értjük, a hibrid származás, a multikulturális keveredés a talajukat vesztett szereplőknek és a regény témájának kiváló háttért biztosít, de ezen túl? Ráadásul sok cselekményszál a levegőben lóg: nem tudjuk meg, ki volt az a férfi, akinek a megpillantására Stella Skóciába menekült, nem tudjuk meg, mi lett Jake apjával, nem világos, hogy azon túl, hogy állandó bűntudat gyötri a testvéreket miatta, mi a jelentősége Anthony Cusk, a szadista iskolásfiú meggyilkolásának – legalábbis a következményei nem eléggé kidolgozottak. Olyan apróságok is zavaróak, hogy például tudjuk, Jake és a testvérek már eleve egy iskolába jártak (146.), de akkor miért kezd Stella és a fiú a hotelben ismerkedni? Végül pedig – utaljunk vissza J. B. Priestley kijelentésére – Meredithtel ellentétben az előkészítés remek, a „nagyjelenet” pedig hiányzik. Jake és Stella „természetesen” egymásra talál a regény végén, de ehhez több mint négyszáz, családtörténet-vázlatokkal, felesleges(nek tűnő) epizódokkal tarkított oldal sok. A sokkal feszesebb történetmondás, és főleg az utolsó száz-százötven oldal elhagyása izgalmasabb regényt eredményezett volna.

Ami a fordítást illeti, Kiss Marianne átültetése kiváló munka, gördülékenységében is természetesen adja vissza O’Farrell egyedien bonyolult narrációját. Néhány kifejezés azonban módosításra szorult volna: Melanie nem biztos, hogy az „intenzív őrzőben” van a kórházban (34.), Stella beírta a jelentkezési lapra „a tananyagon kívüli aktivitásait” (98.), amely mögül az angol „extracurricular activities” kandikál ki, okosabb lett volna szakkört vagy fakultációt írni; Mel a 105. oldalon „szörnyen lent van” (tehát maga alatt van, levert), végül megtudjuk, hogy Nina „vakon írásból” (222.) jó eredményt ért el, később persze kiderül, hogy vakon gépelésről van szó. Ezen zökkenőktől eltekintve érzékeny, leleményes, gondos fordítást tartunk a kezünkben.

A negyvenéves Maggie O’Farrell harmadik regénye tehát számottevő technikai tudásról és mesterségbeli tapasztalatról tanúskodik. Egyelőre még a barokkos bonyolítások és burjánzások mögött elsikkad a történet nagyobb jelentősége, és az olvasó Jake-hez hasonlóan úgy érzi, hogy „a szőnyeg kacskaringós indamintái a lába köré csavarodnak, mintha azt szeretnék, hogy megbotoljon és elessen” (211.). Az írónő legutóbbi két regényének magyar fordítására még várunk kell, de ha ezekben O’Farrellnek sikerült megszabadulnia a céltalan technikai fogásoktól és jobban a kezében tartania a történet szálait, akkor nem kell csalódnunk, hiszen minden bizonnyal csökkenni fog a köztünk – az olvasó és a regény között – lévő távolság.

Maggie O’Farrell: A köztünk lévő távolság, fordította: Kiss Marianne, Gabo, Budapest, 2012.

Tukacs Tamás

szerző: Tukacs Tamás
honlap e-mail
Tukacs Tamás 1979-ben született Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem Angol Nyelv és Kultúra Tanszékén dolgozik docensként. A Debreceni Egyetem angol szakán végzett 2002-ben, majd ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2010-ben irodalomtudományból. Fő kutatási területe a modernista angol regény, különösen a késő modern korszakban. Megjelent kötetének a címe: A megrekedt idő - Az emlékezet válsága a késő modern angol regényben (2014).

2 archív hozzászólás
  • Kriszti - augusztus 14, 2012

    “Olyan apróságok is zavaróak, hogy például tudjuk, Jake és a testvérek már eleve egy iskolába jártak (146.), de akkor miért kezd Stella és a fiú a hotelben ismerkedni?”

    Nem hinném, hogy a 146. oldalon vagy a könyv bármelyik oldalán lenne arról szó, hogy Jake egy iskolába járt volna a lányokkal.

  • Tukacs Tamás

    Tukacs T. - augusztus 16, 2012

    Kedves Kriszti, az író a 146. oldalon azt írja: “Stella megfordul. Az ebédért sorban állók között egy
    nagydarab, vörös hajú fiú magasodik.” – ezután beszélgetés kezdődik Stella és Nina között, nyilván
    mindkettőjüket Anthony Cuskra emlékezteti. A következő oldalon Jake-ről van szó, aki az iskolai
    könyvtárban ül. Szerintem logikus a következtetés, hogy az ebédnél sorban álló fiú Jake. De lehet,
    hogy csak önkényesen kapcsoltam össze a kettőt. Köszönöm az észrevételt!

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum